12 már 13

Karantén vagy két pofon?



karanten_04.jpgAz elmúlt hetekben a közvélemény egy részében  vita bontakozott ki arról, hogy a Corvinus Egyetem szervezésében megrendezett Tárcatükör rendezvénysorozaton kormánypárti politikusok ülnek le a Jobbik képviselőivel, ráadásul teszik mindezt a kiegyensúlyozottságáról ismert Török Gáborral. A vitában a legtöbb kritikát nem a szélsőjobboldali párt politikusai kapták elfogadhatatlan elképzeléseik miatt, de még csak nem is azok a kormánypártiak, akik ezeken a vitákon finoman szólva sem jeleskedtek az ezektől való elhatárolódásban, hanem a moderátor-politológus Török, amiért a nevét adta az eseményhez. A kritikusokkal nem tudok egyetérteni, de látni kell: szimptomatikus, kinek kell megvédenie magát egy ilyen helyzetben. A vita ugyanis a régi: kirekesszük-e a Jobbikot a közbeszédből, ha igen, hogyan, ha nem, mégis milyen más út áll előttünk? A triviális érvek az úgynevezett karantén mellett szólnak: képtelenség racionális vitát folytatni egy párttal, melynek tagjai és képviselői vallásként tekintenek nézeteikre, és ilyen módon nem meggyőzhetők. Értelmetlen racionális vitát folytatni egy párttal, melynek elképzelései és megszólalásai drámai módon erodálják a közbeszédet, kikezdik a politikailag korrekt demokratikus diskurzust. Ha már politikailag korrekt diskurzus: bármit is gondoljunk a Jobbikhoz való hozzáállásról, meggyőződésem, hogy az elmúlt években oly sokat támadott politikai korrektségből nem túl sok, hanem túl kevés van ma a nyilvánosságban: egyáltalán nem mindegy, mi válik normává, és mi válik nem megengedetté a közbeszédben.
 
Mégis, a magától értetődő érvekkel szemben arra jutottam, hogy bár elegánsabb és kellemesebb a Jobbikról vitázni, mint velük, ha a karantén a Jobbik ignorálását jelenti, akkor tévút. Amíg ugyanis a Fideszes politikusok a Jobbik támogatásában bíznak, az LMP-sek pedig elképzelhetőnek tartják a „technikai koalíciót” és közös indítványai vannak a szélsőjobboldali párttal, addig lássuk be, nem beszélhetünk karanténról. Márpedig ezek a hazai adottságok, tehát fel kell tennünk a kérdést: eredményes volt-e az eddigi hozzáállás a magyar szélsőjobbhoz. Szerintem nem, és ebből következik, hogy:
  1. Szóba kell állni a Jobbikkal, mert a karantén nem működik. Evidencia, hogy a Jobbiknak saját nyilvánossága van, sőt, a párt tudatosan neveli elitjét, ha ez a szó túlzásnak is tűnik ebben a kontextusban. Nem a kilencvenes években élünk, ma már nem csak a közszolgálati média és az országos napilapok publicisztikái döntik el, mi formálja a közbeszédet. Miközben egyik oldalról a hallgatás stratégiájában bíznak, a másik oldalon a szélsőjobboldaliak nem csak saját táborukhoz, hanem helyi fórumaikon a teljes magyar társadalomhoz beszélnek.
     
  2. Vitatkozni kell a Jobbikkal, nem is elsősorban a jelenlegi, hanem a jövő Magyarországa miatt. A kutatások tanulsága szerint a Jobbik valódi népszerűségre nem elsősorban az össztársadalmon belül, hanem a 35 év alattiak körében tett szert. A felszín alatt zajló folyamatok arra figyelmeztetnek, hogy a szélsőjobboldali eszmék népszerűsége nem csökkenni, hanem nőni fog a következő években. 
     
  3. Fel kell lépni a Jobbikkal szemben, mert az ígért két pofon elmaradt. Bár elsősorban a demokratikus ellenzéki szereplők felelősségének oldaláról igyekszem megközelíteni a kérdést, de ki kell mondani: a szélsőjobb szellem kiengedése a palackból nagyrészt a Fidesz felelőssége. Ellenzékben képtelen volt szélsőjobbra zárni, kormányon képtelen határozottan a Jobbikkal szemben fellépni, sőt, a jobbikos programpontok rendre visszaköszönnek a kormány politikájában. Pedig a Fidesz felelőssége nem egy a sok közül, hanem a legjelentősebb: nélkülük a pártok közös fellépése eredménytelen tett, velük együtt viszont a demokratikus közélet sarokkövévé válhatna. Ne legyünk naivak: a Fidesz hallgatása mögött a kormánypárt rosszul felfogott kalkulációja áll: a régi szocialista bástyákon aratott egyéni Fidesz-győzelemhez szükség volt a Jobbikra, mint harmadik erőre. Így és ezért hangozhat el Orbán szájából, hogy partnerként számított a Jobbikra, miközben nincsen az a szakpolitikai kérdés, amiben egy szélsőjobboldali párt támogatását kérnie szabadna egy demokrata miniszterelnöknek. 
A Jobbik ma még, és ez reményeim szerint jó darabig így lesz, protestpárt: nem felel ígéreteiért, mert nincs rá valódi esély, hogy valaha kormányra kerüljön. Ez, és az úgynevezett karantén adja valódi erejüket. Az a dolgunk, hogy szembesítsük a magyar társadalmat, milyen következményekkel jár a Jobbik programja: mi történne, ha holnaptól nem lennénk az Unió tagjai, ahogyan a Jobbik azt szeretné? Mi történne, ha megtagadnánk államadósságunk visszafizetését? Mi történne, ha a cigányokat holnaptól táborokba zárhatnák? Mi történne, ha Irán lenne a stratégiai partnerünk? A szélsőjobboldali Magyarország vízió borzasztó, de egyben abszurd is -  az a dolgunk, hogy erre figyelmeztessünk. Ehhez a karantén ma már kevés. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr924313071

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Polgári liberális pártot Magyarországnak! 2012.03.14. 22:13:29

Magyarország mélyponton van szinte minden létező szempontból. Ez ma már olyan közhely, hogy teljesen fölösleges bizonygatni, rágódni rajta, megbotránkozni egy esetleges újabb gyalázatos híren, eseményen. De mi a megoldás? Hiszen az, ahogyan ma ez az or...

Trackback: Fodor Gábor a velünk élő SZDSZ 2012.03.14. 14:36:24

Újabb szupersztárral bővült a blogger társadalom, most maga Fodor Gábor kezdte el csapatni véleményét, ami úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér. Bődöcs Tibor mondta a szinte már klasszikusnak mondható monológjában, hogy Torgyán doktor alakját időr...

Trackback: Magyarország már tüntetőkből is importra szorul 2012.03.13. 17:01:28

Nem elég, hogy kínai fokhagymát árulnak a legnagyobb kereskedelmi láncok zöldségpultjain, a Pilóta kekszet Lengyelországban gyártják, már tüntetőket is importálnunk kell!     Nincs annál kínosabb, mint amikor az ország nemzeti ünnepén a Pil...

Trackback: A Jobbik és a demokrácia mocsara 2012.03.13. 15:46:13

A nagy alternatívakeresés részeként nemrég az LMP helyzetét tekintettük át, most a Jobbik következik.A Jobbik genezisében a Fidesz és az MSZP egymást szokta vádolni, jellemző hozzáállás, hogy nélkülük bizony semmi nem történhet. Aztán ott a másik gyöng...

Trackback: Karantén vagy két pofon? 2012.03.13. 15:30:01

A szélsőjobboldali Magyarország vízió borzasztó, de egyben abszurd is – az a dolgunk, hogy erre figyelmeztessünk. Ehhez a karantén ma már kevés.

Trackback: A suttyó Index címlapjáról hol van, hogy jönnek a franciák? 2012.03.13. 15:17:16

Nem tudják elolvasni a Libération cikkét? Nincs egy eurójuk az előfizetésre? Nem olvassák az MTI közleményeket? Vagy arra várnak, hogy valamelyik bloghu blog majd jól megírja, ők meg átvehetik a hírt, ami szerint a Bencsik András-féle Demokrata hetila...

Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.13. 15:16:51

Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...

Trackback: Betyárvilág Budapesten? 2012.03.13. 14:25:57

Az nem várható, hogy március 15-én Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét a forintárfolyammal, miközben megugatja a lovát....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

high up! 2012.03.13. 19:26:36

Mondd Fodor, te nem vagy hajlandó észrevenni magad? Hogy rád, a te eszmei világodra, az egykori meg jövöbeli pártjaidra, az egykori és jövöbeli eftársaidra, szellemi harcos tátrsaidra az ég adta világon nincsen kereslet Magyro-on már jó pár éve? És hogy nem is lesz, és ennek ti bukott 20 éves politikusok vagytok az oka?

Te nem veszed észre magad, hogy adod itt az okosat, közben meg 20 evig voltál a politikában, abból 12 évig az ország kormányzásában és a nagy okossagodból még egy molekulát se tudtál megvalósítani. Az elkúró politkábát viszont fullban nyomtad: hatalomba vitted, meg ott is tartottad az országrontás nagymestereit: Medgyessyt, kúrcsányt, kuncét meg ÖNMAGATOKAT.
Te tényleg ennyira elvesztetted a felfogó képessségedet, mint ez a szerencsétlen Mécs, aki azt hiszi, hogy örá, meg rátok ennek az országnak még egyszer lesz gusztusa?
Ébredj fel, hogy ti LEJÁRATÓDOTT NULLÁK VAGYTOK, vagy majd megint nulla százalékkal pattansz vissza a faltól!

radikális=nemzeti 2012.03.13. 19:27:30

A barikádon megy egy szavazás. Legtöbben olvasó 30-50 közötti férfi. Ez is alátámasztja, amit írtam, hogy a Jobbiknak egyre több támogatója van az aktív lakosság körében, ott is a jobb módú középosztályban. Utánuk jönnek az 50 év feletti férfiak (antikommunizmus), majd a 18-30 év közötti férfiak (jövő).
Gábor, a ti időtöknek leáldozott! Új hatalom van felemelkedőben. :-)

lucus51 2012.03.13. 19:32:42

Kedves Gábor!
Vegyük példának a mai napot. Az ECOFIN símán elmeszelte Magyarországot - hangsúlyozom: nem az Orbán-kormányt, hanem Magyarországot - azzal, hogy félmilliárd euróval csökkentette a jövő évi kohéziós alapunkat. Tette mindezt legnagyobb nemzeti ünnepünk előestéjén. (Micsoda politikai barmok gyülekezete ez a gittegylet, édes Istenem!)
Liberális és globalista "barátaink" az Európai Unió örve alatt az Európai Egyesült Államok létrehozásán fáradozik - ehhez azonban semmiféle felhatalmazással nem rendelkeznek. Számukra a nemzetállam túlhaladott, megvetendő és üldözendő. Épp ezért tekintik Orbánt szélsőjobbosnak a Jobbikot pedig egyenesen fasisztának. A Te témaválasztásod is sima elterelés ebben a kontextusban, kedves barátom. A kérdés ugyanis nem az, hogy mit tegyünk a Jobbikkal, hanem az, hogy mit tegyünk az Európai Unióval. Tény, hogy ez az EU már nem az, amelyikbe 2004-ben beléptünk. A Jobbik az egyetlen párt ma Magyarországon, amelyik nyiltan beszél az EU-val kapcsolatos problémákról. Ami ma történt, az még a szocialistáknál is kiverte a biztosítékot (lásd Tabajdi nyilatkozatát), a mi európai liberális és globalista "barátaink" viszont dagonyáznak a kárörömben. Most minden magyarnak - Neked is!!!!! - minden kapcsolatát igénybevéve tiltakoznia kéne az ECOFIN döntése ellen! Tartok tőle, hogy nem fogod megtenni. Okozz nekem (nekünk, akik bízunk Benned) csalódást, és írj egy blogbejegyzést arról, hogy elítéled a kohéziós alapok korlátozását, mert az az országunkra mért igazságtalan csapás! Ha nem teszed meg, ugyanolyan hazug leszel, mint a kárörvendő kozmopolita bagázs - és ezzel kiírod magad a hazai politikából. Ugye nem így lesz? Ugye lesz bátorságod elítélni az Európai Uniót? (Ha mi nem tesszük meg, megteszi a Jobbik. Figyeld csak meg: minden március 15-i beszédük erről fog szólni - és igazuk lesz.)

high up! 2012.03.13. 19:33:35

Ahhoz a jobbsarkos idézetedhez meg annyit:

- demokrácia: hol is voltál te a demokrácia igényeddel, amikor Budapasten kurcsány társad évekig pogromot tartott? Tudod, amikor a nemzeti ünnepekre 2010-ig ép elméjü ember nem mert kimenni az utcára, mert a roham rendörség megszállta a belvárost
- prosperitás: ezt meg Medgyessy hangoztatta a legnagyobb elkúrásai közben, miszerint Prosperál a gazdaság. Még az a bövített szókincsed sincs meg, amivel nem emlékeztetnéd az embereket az ország rohasztó Nyócévetekre.

BKV - Önnek megyünk 2012.03.13. 19:35:33

@high up!: ez sajnos nagyon igy vagy. sajnos

radikális=nemzeti 2012.03.13. 19:37:42

Kíváncsi lennék arra is, mi a véleményed az ügynökmúlt teljes feltárásáról? Arról, hogy Pető apja ÁVH-s tiszt volt. A körömletépő Bauer családról? Arról, hogy Mécs vajon hogy úszta meg a börtönt, kiket és miket kellett ezért jelentenie?
Hogy ki volt patkány fedőnéven besúgó, akiből még köztársasági elnök is lett (így kisbetűvel). Hogy Demszky milyen álnéven írta a jelentéseit?
Ezekről is fogsz posztot írni?

eloi 2012.03.13. 19:39:50

@radikális=nemzeti: Új hatalom, amely, ha nem tanul meg jól élni a hatalommal, ha az ész, a józanság és a szakmaiság helyett az alantas érzelmekre alapoz, akkor Isten óvjon meg tőle!
A Jobbiknak hamarosan döntenie kellesz, hogy melyik úton megy tovább? Az érzelmi-radikálison, amely könnyen romboláshoz vezethet, vagy a józan-kiegyensúlyozott-racionális/konzervatívon, amellyel és amelyre építeni lehet?

radikális=nemzeti 2012.03.13. 19:43:43

@eloi: Nézd meg a Jobbik parlamenti és szakmai munkáját, s máris tudod a választ.
Úgy is lehet racionálisnak, józannak maradni, hogy a radikalizmust nem adjuk fel.

eloi 2012.03.13. 19:47:05

@lucus51: És honnan a felhatalmazás, hogyha egy nemzetközi szervezetnek baja van egy kormánnyal, akkor az egész népet büntethetik meg????
Meg áll az ész!
Az EU-ba nem egy kormány, hanem a magyar nép/állam lépett be!
El ment az eszük, hogy egy kormánnyal való egyet nem értési vita miatt egy egész népet megbüntetnek??!!!
Ez ugyanaz a kontraproduktív esztelenség (ha tudatos, akkor bűntett), mint amikor zsidók provokálják a magyar törpe minoritásként létező antiszemitákat. Direkt öntik az olajat az anti-EU-s tűzre!
És egyébként is! Hogyan merészelik ezt tízmillió EU polgárral megtenni??????

Frizuravarjú 2012.03.13. 19:50:32

Amit a legkevésbé sem tisztelt fodorgáborok Magyarországgal tettek, az kimeríti a hazaárulás és nemzetvesztés fogalmait.
Akkor lesz igazság és rend, ha önökre, volt szdsz-es patkányokra teljes vagyonelkobzás vár és műanyag lakat kedvenc kisebbségük és szexuális beállítottságú haverjaik társaságában valamelyik rácsos műintézményben.

lucus51 2012.03.13. 19:54:55

@eloi: Igen, pont erről van szó! :-(

eloi 2012.03.13. 19:56:06

@radikális=nemzeti: Sajnos nem egyértelmű, hogy az "utcai harc" az igazi hitvallás, és a szakmai munka/sajtó nyilatkozatok (amelyek tényleg többnyire rendben vannak) az álca, vagy fordítva?
Ezt 2014-ig egyértelművé kell tenni.
Ha az előbbi, akkor baj lehet. Ha az utóbbi, akkor van jövőjük és az országnak is. De ebben az esetben el kell engedniük sok mai, nagyon radikális támogatójuk kezét, akik ezért haragudni fognak. Viszont a mérsékeltebb oldalon bőven találhatnak helyettük támogatókat, akik másoktól leszakadtak. Mert van/lesz középtájt is egy jókora "piaci rés", amit be lehetne tölteni. De csak józan, erőszakmentes politizálással.

high up! 2012.03.13. 20:01:39

@BKV - Önnek megyünk:

Summa summarum: Fodor Gábor a Frázis gyüjtemények nagylexikonja.

Amúgy az életben nem láttam még egy ilyen embert mint a Fodor, aki ennyire nem értette, hogy a lószerszámot se ért azokból a dolgokból, amikkel önmagát akarja a közéletben meghatározni.

De azt marhára szeretem benne, hogy ez ebbéli tehetségtelensége odáig vezetett, hogy a végén ö végezte ki a szadeszt. Ezért örök hála neki!

radikális=nemzeti 2012.03.13. 20:01:46

@eloi: A radikalizmus nem csak az utcai harcot jelenti.
A Jobbik mellett szólnak még olyan tulajdonságok, mint a következetesség, pragmatizmus például, amik a többi pártról nem mondhatók el.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.03.13. 20:21:15

@fodorgabor: "Vagy nem tudja elképzelni, hogy én komolyan gondolom, hogy nem helyes egész társadalmi csoportokat kollektíve megbélyegezni? "

Én simán el tudom képzelni, hogy szerinted nem helyes, csak te általában nem is vagy olyan helyzetben, hogy a saját túlélésed/testi épséged végett szükséged legyen "előítéletre"

A cigányság masszívan felülreprezentált a börtönökben és a bűnözésben, tehát egy véletlenszerűen kiválasztott cigány sokkal nagyobb eséllyel bűnöző, mint egy véletlenszerűen kiválasztott nemcigány

Az ember nem szeret bűnözőkkel közösködni; se együtt dolgozni, se beszélni vele, se semmi

egy másik emberen viszont nem látszik, hogy bűnöző-e vagy sem, viszont hogy cigány-e, az igen

mivel a cigányok közt arányaiban jóval több a bűnöző, és bűnözőkkel érintkezni káros, ezért a cigányokat elkerülni logikus lépés minden ember részéről

ez talán nem fér bele a mai etikába, de ne felejtsük el, az etika százévenként megváltozik, a racionalitás viszont örök; elvont egyenlőség-eszmék hirdetői kedvéért senki nem fogja kockáztatni, hogy meglopják, becsapják vagy megkéselik

nagyfeszültség 2012.03.13. 20:29:31

Legközelebb inkább arról írj, miért Fenyő János szponzorált

Hunor Levente 2012.03.13. 20:30:10

Török Gábor a kiegyensúlyozott? Ez valami vicc?
Szimptomatikus? Török Gábor cselekedete a szimptomatikus: kedélyeskedik, jópofizik az ordas eszmék főkolomposával... Ezért is írhatta a béna magyarázkodását ilyen címmel: "Szabad-e Vona Gáborral mosolyogni?" Hát igen, láthattuk, neki szabad. Nem mintha évek óta nem lehetett volna tudni, hogy hogyan viszonyul a Jobbikhoz, de most a vak is láthatta, hogy kokettál velük.

tlvajferi 2012.03.13. 20:30:47

ebben az országban akkor javul majd ahelyezt, amikor a romák Queen Mary luxusgőzössel emigrálhatnak manhattenbe
:-)))
talán
mert a Queen Mary2-t is be keleln vetni
:-)

Hunor Levente 2012.03.13. 20:50:47

@trolololol: Nem akarod érteni. Teljesen mindegy milyen sok bűnöző van a cigányok között vagy hányan vannak börtönben. A cigánybűnözés eszméjével óhatatlanul megbélyegzed azokat is, akik nem bűnözők, kollektíve kitaszítod a cigányokat a társadalomból, azaz egy közönséges rasszista vagy. Azért merészelsz leírni ilyen ocsmányságot: "a cigányokat elkerülni logikus lépés minden ember részéről"

Ez aztán az etika meg a racionalitás.

Arthur Dent 2012.03.13. 20:55:22

Politikai kiegyezésre lenne szüksége az országnak, Nagy luxus 4/8 évente lerombolni a múltat és utána belátni, hogy a jövő építés egyedül nem megy :(

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.13. 21:06:55

@Arthur Dent: szeljobbos allatokkal csak vesztohelyet lehet epiteni, orszagot nem.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.13. 21:11:22

Kedves Gabor!

Na ezert irtam en itt az elso hozzaszolasomban, hogy ezekkel NINCS helye semmilyen parbeszednek. Lathatod, olvashatod, hozzak itt is a szinvonalat. Az, meg hogy mennyire hangosnak, es nepesnek tunik a taboruk, meg pusztan technika. A hazai politikai netet forumostol, blogszferastol megeszik reggelire a trolljaik, harsany piszkuk mar belep mindent. es ti meg csak neztek bamban.
Az szdsz az interneten vesztette el a tamogatottsagat.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.13. 21:19:33

@radikális=nemzeti: kovetkezetesen kurvalkodnak egyes aktivistai, kovetkezetesen nyomjak a drogokat, buzulnak, es a tobbi... ugyanmar... semmivel se jobbak mint a tobbi
erre slagvort a hungarista, szalasis baromsagaik, a totalis hozzanemertesuk a gazdasaghoz, es az alasagos klekiralis szosz.
de nem ez a legnagyobb bune a jobbiknak.
hanem hogy elhiteti a sok bunkoval, hogy nem magunkat kell felemelni a civilizalt vilaghoz, hanem vagy oket kell lezulleszteni a szintunkre, vagy ha ez nem megy (nem megy), akkor el kell szeparalodnunk...
hat en nem akarok a kozepkorban elni. Nyasgem!

teny 2012.03.13. 21:23:55

Kedves Gábor! Azt hiszem helyzetértékelésed a totális félreismerése a dolgoknak. A Jobbik egy fasiszta párt, amit sajnos nem mertek kimondani. Márpedig a fasizmussal nem állunk le vitatkozni. A közvélemény kutatások szerint az ország 2. legerősebb pártja.
Kelet-Mo-n óriási a népszerűségük és ne feledjük, egy ilyen sebességgel tönkremenő országban a bűnbakkeresésnek nemes hagyományai vannak.
Arról hadd ne beszéljek, hogy az emberek 90%-ának sem a gazdasági, sem a politikai eseményekről semmi fogalma nincs, csak a zsigeri gyűlölködés. Tombol az országban a "hétköznapi fasizmus".
A munkatársaim szerint minden probléma okozói a zsidók, elviszik a vizünket, ideköltöznek /erre az úri helyre, ahonnan épeszű ember menekül/.
10 emberből kb. 8 zsidózik+komcsizik+cigányozik. Szidják az uniót, minek léptünk be, ez az ország a Kánaán volt /mikor?/, a saját baromságait senki be nem ismerné.
Úgyhogy vigyázó szemetek 1923-ra vessétek és szerintem a puskaport tartsátok szárazon.
Üdvözöl Gábor, aki egyik párthoz sem tartozik

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.13. 21:24:09

@eloi: honnan a felhatalmazas?
az istenadta nep megszavazta ezt a galerit 2/3-al.
innen a meghatalmazas.
tetszettek volna gondolkodni elore, hogy nem bizzuk a kaposztat a kecskere.

Mateahos 2012.03.13. 21:25:51

@fodorgabor: Elnézést most tudok Önnek válaszolni.Többet árt az a szülő a gyermekének aki mindig csak enged.Önök így jártak a kisebbségekkel.Önről nem gondolom hogy a rossz szándék vezérelte.Jogom sincs ezt feltételezni bárkiről.A FIDESZ nem tökéletes, emberek a tagjai kik hibákat követnek el, viszont úgy gondolom hogy nem halat adnak hanem halászni tanítanak.Erre van szükség nem a milliókat kidobni marketing rettegésre.Lehet naiv vagyok de a jó szándék vezérel.

Lepényhal 2012.03.13. 21:28:02

Kedves Fodor Gábor!

Annak ellenére, hogy magát egy korrekt embernek tartom, és talán tényleg Lehetne Más a Politika olyan politikusokkal mint Ön, de azért nem tudok megállni egy bevallottan cinikus megjegyzést:

mi lenne, ha úgy próbálnák kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából, hogy esetleg Önök, polkorrekt politikusok is őszintébben állnak a kényes témákhoz?

Tudja értem én, hogy a cigányság nagyon súlyos problémákkal küzd, és én is azt gondolom, amit Ön, hogy ez az elmúlt 22 év hibája, és nem az elmúlt nyolcé, és még azt az apróságot is ugorjuk most át, hogy abból három ciklus baloldali volt, de hadd kérdezzek már valamit: az lenne tán a polkorrektség, amit Gyöngyöspatán láttunk, hogy betelepítenek kritikusan alulszocializált embercsoportokat olyanok nyakára, akik maguk sem élnek jól? Aztán leépítik a rendőrséget, megengedik nekik, hogy 20ezer forintos összegig büntetlenül lophassanak 40ezer forintból tengődő nyugdíjasoktól, majd a helyiekre mint rasszistákra mutogatnak, odamennek táblákkal, hogy "a megfélemlítés is erőszak", ahol sokak tényleges erőszaktól szenvedtek?
Látja hogyan fejeztem ki magam? Nem szerepelt benne hogy cigányokról van szó, mert nem az a lényeg, hanem az, hogy alulszocializáltak, amiről nem tehetnek, de azok sem tehetnek róla, akiknek a nyakára telepítik őket. Mintha azok olyan jól élnének.

Mivel gondolom egyezik a véleményünk abban, hogy egyik nép toleranciája sem génállomány függvénye, akkor innen már csak egy lépés, hogy akkor nyilván a rasszizmus térnyerése is szociológia, nem? És akkor visszautalva Gyöngyöspatára: nem lehet hogy pontosan ez a fajta "integráció" az oka? Pont azoktól várják a toleranciát, akiktől bőven elég lenne elvárni annyit, hogy emberek maradjanak abban az országban amit itt csináltak a dicsőséges "polkorrekt" politikusaink? És ha azzal takaróznak, hogy egy "gazdagabb" közösségben legyen ennyi tolerancia, akkor miért nem a Rózsadombra telepítették őket?

Tudja az a baj, hogy nem tudom olyan jóindulatúan nézni a baloldal "munkásságát", mint Ön, mert nem egyszerűen arról van szó, hogy nem tettek eleget a rasszizmus ellen, hanem gerjesztették. Megismétlem, nehogy csak valami rossz megfogalmazásnak tűnjön - gerjesztették. Kérdés itt csak az lehet, hogy szándékosan, vagy naivitásból.

És hogy hogyan? Hát például így (forrás:
index.hu/belfold/2011/03/17/csak_ciganyok_tamadnak_rasszista_okbol/ )

"A Magyar Helsinki Bizottság a közösség tagja elleni erőszak miatt hozott ítéleteket kezdte átnézni egyenként. Hivatalosan ugyanis az elkövetők és az áldozatok etnikai hovatartozásáról sem lehet statisztikát vezetni[1], az ítéletek vizsgálatából azonban kirajzolódhat egy kép[2].

Abban a jogvédő szervezetek képviselői egyetértenek, hogy a gyűlöletbűncselekményekkel szembeni törvények a világban jellemzően az olyan csoportok tagjait védik, amelyeket tényleges megkülönböztetés ér. Az pedig, hogy a többségi társadalmat megvédje, általában nem az ilyen jellegű törvények feladata.[3]"

Ebben benne van, hogyan lehet tabuk mögé bújva fontos szociológiai adatokat eltitkolni[1], sőt meghamisítani[2], és törvény előtti egyenlőségről ajvékolva annak pont az ellenkezőjét tenni[3].

Az eredményt pedig láttuk, látjuk, köszönjük.

Nem harcolni kell a Jobbik ellen, elég ha úgy vezetik az országot, hogy ne legyen rájuk igény.
A Jobbik Önöknek egy tükör. Bele kell nézni.

Golgotai 2012.03.13. 21:29:43

Hát, nekem, mint nyomorgó magyarnak meg a jelenlegi, nem magyar származásúakat előnybe toló renszer borzalmas.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.03.13. 21:35:53

Na ilyen egy Magyarországot képviselő képviselő:

kuruc.info/r/2/93427/

Lehet tanulni. Vagy csomagolni.

mókáné 2012.03.13. 21:41:47

@fodorgabor:

Vagy nem tudja elképzelni, hogy én komolyan gondolom, hogy nem helyes egész társadalmi csoportokat kollektíve megbélyegezni?- írja följebb egy blogtársamnak.

Isten hozta Fodor Gábort újra a politikai élet sűrűjében, immár a nép között!

Bizony, nagyon sokan nem tudják elképzelni, hogy lehet előítéletek nélkül élni és egyre kevesebben lesznek, miközben szegényedik a magyar nemzet, úgy egyre többen a kirekesztők.

Amikor nem volt itt, Fodor Gábor, idézgettem innen, onnan, mintegy missziómnak tekintettem idézni egy olyan embert, aki azon kevesek között van, akik sohasem veszítették el a hitelüket és méltóságukat és olyanok maradtak, mint voltak, őrizve értékeiket.

Eredményes politizálást kívánok!

dbeata 2012.03.13. 21:58:48

@knausz: Szia!

Kedves Gábor!

Nagyon örülök az írásának! Jómagam is így gondolom, bár ehhez kellett néhány hónap blogon eltöltött idő (persze, vitatársakkal).

Spiritmonger 2012.03.13. 22:02:38

Gábor!

a politikai korrektség eddig már sokkal több kárt okozott Magyarországnak, mint amit a jobbik valaha is okozni tud...

másrészről, az általad felvetett kérdésekre itt a válasz:

mi történne, ha holnaptól nem lennénk az Unió tagjai, ahogyan a Jobbik azt szeretné?

pár hónap rikácsolás, ajvékolás, a "nemzetközi közösség", meg a demokraták, meg az ejrópéerek vonyítanának, mint a fába szorult féreg, fasizmust, rászizmust, antiszemitizmust, ordas eszméket hallucinálnának, aztán jönne a kijózanodás, aztán az eu benyalna meleg szarig Magyarországnak, mert kellene a jó minőségű víz és kaja.

Mi történne, ha megtagadnánk államadósságunk visszafizetését?

A lengyelek megtették, egész jól kijöttek belőle...

Mi történne, ha a cigányokat holnaptól táborokba zárhatnák?

Ilyet senki sem mondott, nem ők a táborok cépközönsége, hanem azok a lumpen, munkakerülő, bűnöző életmódot folytató, a társadalomba nem integrálható személyek, akik nem akarják elfogadni a mindenkire érvényes szabályokat, hogy közöttük masszív túlsúlyban vannak a cigányok? zágson, nem ez alapján menne a kiválasztás...

Mi történne, ha Irán lenne a stratégiai partnerünk?

Önmagában ez annyira nem kúl, de ha Irán mögé/mellé odatoljuk a BRIC országokat, Dél-Koreát és Japánt, akkor az egy kifejezetten jobb alternatíva lenne az eu/usa seggében történő nyalakodásnál...

Remélem, most, hogy kérdéseidre választ kaptál, megváltozik a gondolkodásod a helyes irányba, addig is kitartást és szebb jövőt kívánok neked!

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.03.13. 22:08:41

@Hunor Levente: Valójában Te vagy az, aki nem érted a gondolatmenetet, ez abból is látszik, hogy nem logikus érvekkel, hanem ad hominem retorikával és minősítgetéssel igyekszel támadni.

Természetesen lehet, hogy neked mindegy, hogy megkéselnek-e, vagy az alkalmazottad kirabolja-e az üzletedet, vagy az albérlőd lelakva, három havi tartozással hagyja-e ott a lakását. A legtöbb embernek azonban ez nem mindegy. Ezért igyekszik elkerülni azokat az embereket, akik ilyet tennének.

Mivel a cigányok gyakrabban folytatnak bűnöző ill. lumpen életmódot, ezért az emberek elkerülik a cigányokat, merő önvédelemből. Rasszizmus? Lehet. Logikus? Biztosan. Rossz a becsületes cigányoknak? És? Nem úri jókedvéből kerüli a többség a cigányokat, hanem jól felfogott önvédelemből.

A minősítgetés, vitapartner pocskondiázása sosem volt érv, most sem az. Attól senkinek sem lesz kevésbé vagy jobban igaza, hogy te emberileg minek tartod, vagy etikailag helyesnek tartod-e, amit tesz. Mint írtam,az etika változik, a racionalitás örök.

Spiritmonger 2012.03.13. 22:09:01

Gábor!

a politikai korrektség eddig már sokkal több kárt okozott Magyarországnak, mint amit a jobbik valaha is okozni tud...

másrészről, az általad felvetett kérdésekre itt a válasz:

mi történne, ha holnaptól nem lennénk az Unió tagjai, ahogyan a Jobbik azt szeretné?

pár hónap rikácsolás, ajvékolás, a "nemzetközi közösség", meg a demokraták, meg az ejrópéerek vonyítanának, mint a fába szorult féreg, fasizmust, rászizmust, antiszemitizmust, ordas eszméket hallucinálnának, aztán jönne a kijózanodás, aztán az eu benyalna meleg szarig Magyarországnak, mert kellene a jó minőségű víz és kaja.

Mi történne, ha megtagadnánk államadósságunk visszafizetését?

A lengyelek megtették, egész jól kijöttek belőle...

Mi történne, ha a cigányokat holnaptól táborokba zárhatnák?

Ilyet senki sem mondott, nem ők a táborok cépközönsége, hanem azok a lumpen, munkakerülő, bűnöző életmódot folytató, a társadalomba nem integrálható személyek, akik nem akarják elfogadni a mindenkire érvényes szabályokat, hogy közöttük masszív túlsúlyban vannak a cigányok? zágson, nem ez alapján menne a kiválasztás...

Mi történne, ha Irán lenne a stratégiai partnerünk?

Önmagában ez annyira nem kúl, de ha Irán mögé/mellé odatoljuk a BRIC országokat, Dél-Koreát és Japánt, akkor az egy kifejezetten jobb alternatíva lenne az eu/usa seggében történő nyalakodásnál...

Remélem, most, hogy kérdéseidre választ kaptál, megváltozik a gondolkodásod a helyes irányba, addig is kitartást és szebb jövőt kívánok neked!

septem 2012.03.13. 22:10:20

hagyjuk már ezt az ártatlan gáborka dumát, amikor kóka csalással lett megválasztva, ártatlan gáborka egy szót sem szólt. következtetek: benne volt a színjátékban. szépen csendben félreállt. most itt áll, mint szende szűz, és nem érti... ja, hát hogyne!

a megélhetési bűnözésről is lehetne beszélgetni, amikor egy átlag melós egy heti nettó fizetését simán ellehetett lopni, annak terhe mellett, hogy a jegyző adott egy osztályfőnöki figyelmeztetést.

Yasashi Tanuki 2012.03.13. 22:14:27

@Dolgozónép: "Az lehet, hogy nem tettek hozzá sokat, de volt munkahelyük, fizetésük, és ennélfogva a bűnözési ráta is alacsonyabb volt."

Ez nem állja meg a helyét ez kiderül szintén Moldova könyvéből, ott szépen leírja a cigánybűnözés fajtáit és már akkor is ők adták a bűnözés nagy részét, csak aztán az SZDSZ feltalálta a megélhetési bűnözést és érinthetetlenek lettek így jutottunk a jelenlegi állapotig, hogy már természetes számukra a lopás, hogy fel se merül, hogy alkalmazkodni kellene a többségi(?) társadalom elvárásaihoz.

" Nem igaz, hogy a multi rugdosta ki őket, hanem a magyar kisfőnökök."

Ezt honnan veszed, ha tudsz ilyet írd le. Én egy konkrét esetet tudok, amikor egy távol keleti cég gyárat épített egy Pest közeli kisvárosban. Először felvették a cigányokat akiket kiképzett a munkaügyi központ, aztán tűntek el anyagok, csapokat is vittek haza, úgyhogy a távol keleti menedzser gyorsan levonta a következtetést és kiadta az ukázt a HR osztálynak, hogy cigányt tilos alkalmazni.

Ami azt illeti én azt látom a környezetembe, hogy a cigány építési vállalkozó is magyar munkásokkal dolgozik, mert az fizetés utáni napon is megjelenik a munkahelyen nem úgy mint a fajtársa. Ez is előítélet lenne???

septem 2012.03.13. 22:15:09

lemaradt: aki az szdsz-ben volt, jobb ha csendben marad, mert nagyrészt nekik köszönhető a jobbik is.

Éhes_ló 2012.03.13. 22:15:10

@Hunor Levente: vicces mikor a cigánybűnözés tabusításánál olyan érveket olvasok hozzád hasonló eszementektól, melyek alapján nem lehetne fiatalkorú-, vagy gyermekbűnözésről szólni, mert ezzel a fiatalokat, vagy gyermekeket bélyegzem meg.

Esetleg a politkusbűnözés, vagy a fehérgalléros bűnözés is tabusításra kerül, mert minden politikust és minden fehérgallérost megbélyegez.
Ezt persze ti sem gondoljátok komolyan.
Egyszerűen azt hiszitek a primitív agyatokkal, hogy ha a PC újbeszél tiltott szavait végleg kipusztíthatjátok a közbeszédből, azzal maga a jelenség is eltűnik.
Pedig nem.
Sajnos ettől még naponta ölnek meg, rabolnak ki, lopnak meg cigányok magyarokat és egyikükről sem készül nagydíjas film állami támogatással.
Beszélni sem lehet róluk a médiákban.
No ezért tűnt el az szdsz és ettől lett a jobbik parlamenti párt: az emberek irtóznak a mellébeszélésetektől és a PC hazugságaitoktól.
Elegük van azokból, akik eltagadják a nyilvánvalót.

Egy igaz ember 2012.03.13. 22:18:20

Szép estét mindenkinek!

Akárki akármit is mond, én a Jobbikon sokkal inkább tartom baloldalinak, mint azt a pártot, amelyet korábban sokáig budai milliárdosok, illetve egy kőgazdag orvos elkényeztetett kisfiacskája vezetett, illetve vezet.
Fodor Gábor mielőtt elszigetelésről, többszázezer választó karanténba zárásáról ír, kicsit körülnézhetne a saját háza táján és emlékezhetne...
Emlékezhetne egykori pártársaira, pl. John Emesére, aki a gyermekét a saját maga által vezett angol-magyar alapítványi iskolába járatta, többszázezres támogatást intézve magának közpénzből több éven keresztül, talán még most is ezt teszi, hiszen valahogy nagy a csend a fővárost titokszobákon és eltüntetett milliárdokon 20 át vezetők körül. Amikor ezt megkérdezték tőle, akkor csodálkozva megjegyezte: mindenki ezt csinálja! Úgy látszik nem szimpatikus a kerületileg illetékes iskola. Talán túl sok a cigánygyerek? A saját gyerekünket szegregáljuk, de ha más is ezt tenné, aki nem a mi kutyánk kölyke, az bizony csúnya rasszista!
Emlékezhetne Weklerre, aki tömte a családtagjait szintén sok-sok millió közpénzzel, most már kiválóan eléldegél mecseki pincészetében. Hol voltak a lop-stop táblák, hol voltak a nők jogai, amikor egyet-kettőt lekevert az asszonynak ez a jóember?
De emlékezhetne a többiekre: az öregemberverető-ávóstisztáramosató-áldemokrata Kunczére, aki bármilyen pozíciót elvállalt, amit jól megfizettek és presztízzsel járt.
Vagy gondolhatna saját magára, talán még nem olyan régi emlékekre a kis papírzacskóiról, amikor épp utoljára nevezték ki miniszternek, ahol persze - szokásához híven - megint csak nem csinált semmit.
Sok-sok tehetségtelen, hatalom- és pénzéhes embert szabadított a nyakunkba az Ön pártja, amely szerencsére megkapta tavalyelőtt a méltó osztályzatát. Ugyanis végre kinyílt a szemük azoknak, akik korábban elhitték a demokrata, toleráns, és a "nemértekhozzádejót akarok" maszlagot a politikai vezetőiktől.
Elég volt! Új arcok kerültek be, sok esetben egyszerű emberek, akik éppúgy handabandáznak, mint bármelyik átlagember a sarki kocsmában, de nem pofátlan csalók, mint azok akiknek a helyén ülnek. Bíznak, demokraták és jobb, sokkal jobb emberek.

AbuBakr 2012.03.13. 22:19:13

@teny: aha... Ezek szerint ilyen a tapasztalatotok, és ezért van ez a nagy jajveszékelés :)
...nem is értettem miért foglalkozik minden libbant a jobbikkal, de már látom, hogy tisztában vagytok vele, ki fog itt kormányt alakítani belátható időn belül.

:D

mókáné 2012.03.13. 22:26:27

@Egy igaz ember:

Szép estét Neked is.

Fodor Gáborról nem szóltál. Ő miben hibázott az SZDSZ- en, vagy a Fideszen belül?

Csak mert én nem emlékszem, hogy hibázott volna.

Várom válaszod.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.03.13. 22:31:33

"nincsen az a szakpolitikai kérdés, amiben egy szélsőjobboldali párt támogatását kérnie szabadna egy demokrata miniszterelnöknek. "
Pont a szakpolitika az, ahol szóba lehet állni velük. Az más kérdés, hogy nem sok értelme, mert az elképzeléseik többsége baromság.

@Spiritmonger:
Megszakadnának a külkapcsolatok. Kiszorulnánk a német piacról, elesnénk a kohéziós támogatásoktól, az agrártámogatásoktól és szép lassan felzárkóznánk Albániához.
Az EU köszöni, ragyogóan megvan a mi kajánk és vizünk nélkül is.

A lengyelek se tagadták meg, csak volt egy részleges átütemezés. Egyébiránt az történne, hogy hirtelen keletkezne pár ezer milliárd forintnyi lyuk az államháztartásban.

Irán egy lúzer ország. Az egyik legnagyobb kőolaj exportőr és benzinimportőr. Egy rohadt finomítót nem bírnak építeni.
A BRIC-t meg nem lehet tologatni. Ez nem úgy működik, hogy tologatjuk a partnereket.
Mégis mit tudnánk adni Brazíliának? Semmit.
Kínáról is nagy álmokat szövögetünk, de semmit nem tudunk adni nekik, amit ők maguk ne termelnének meg olcsóbban...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.13. 22:35:47

@Spiritmonger:
'"pár hónap rikácsolás, ajvékolás, a "nemzetközi közösség", meg a demokraták, meg az ejrópéerek vonyítanának, mint a fába szorult féreg, fasizmust, rászizmust, antiszemitizmust, ordas eszméket hallucinálnának, aztán jönne a kijózanodás, aztán az eu benyalna meleg szarig Magyarországnak, mert kellene a jó minőségű víz és kaja."

na ez az, ami miatt gyulolom a jobbikot. Mert elhiteti az emberekkel (es sokan beszopjak), hogy ez igy tortenne...
Hat nem.
Igaz hogy lesz benne tovig benyalas, de csak a vegen, amikor osszeomlik pl az energetikai rendszer, amikor a segelyszervezetek baxnak kuldeni az ehezo millioknak a napi szarazkenyeret, amikor egy komolyabb tel utan a halottak szama tizezrekre rug, mert nincs futes, na akkor lehet tovig benyalni az oroszoknak egy kis gazert, az araboknak egy kis olajert, es annak a gaz ejropanak egy kis sgeiiilye...

De csak te hidd, hogy van elet a civilizacion kivul is...

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.13. 22:38:59

@Éhes_ló: a nyilvanvalot a jobbik takargatja.
meg annyi gerinc sincs bennuk, hogy nyiltan vallaljak a hungarista/szalasis eszmeiseguk.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.13. 22:43:30

@AbuBakr: szivembol remelem, hogy a jobbik.
addigra a gyermekeim mar kulfoldon lesznek, velem nem tudtok mit kezdeni, es ha szejjelbasszatok az orszagot, orom lesz latni logni benneteket a felduhodott nep haragja nyoman.
Egyszer atbaszhatjatok az embereket, de aztan logni fogtok.

Egy igaz ember 2012.03.13. 22:45:55

@knausz:
Róla valóban keveset. Csak egy bekezdést...
Az Ő legnagyobb hibájának azt tartom, hogy gyenge volt. Ismerek a környezetemben ilyen embereket. Általában a véletlennek köszönhetően kerülnek hatalomra. Amit kapnak, köszönik szépen és elteszik. Ha konfliktus lesz, elszaladnak, de valaki mindig visszasegíti őket. A szerencse vak, tudjuk...
Ugyanakkor olyan helyeket töltenek be, amit helyette egy karizmatikus, tenni akaró ember a pozíció birtokában sokat tehetne a közösségéért.
Aki korpa közé keveredik, nos azt megeszik a disznók...

mókáné 2012.03.13. 22:55:21

@Egy igaz ember:

"Az Ő legnagyobb hibájának azt tartom, hogy gyenge volt."

Fodor erőssége és gyengesége ugyanabban rejlik: az agresszív politika helyett az asszertív politikát használja. Mindig ezzel élt.

A kettő ötvözete ad ki egy igazán karizmatikus politikust. Erre lehet törekedni, ha amúgy még tiszta egy ember és mindössze az róható fel hibájaként, mint ami az erénye.

Válaszodat köszönöm.

Amatőr 2012.03.13. 22:58:55

””Szóba kell állni a Jobbikkal, mert a karantén nem működik.”””

Jobb későn, mint soha( ámbár úgy tűnik, ez a hajó elment). És nem csak a Jobbikkal, hanem esetleg a lakossággal. Csak veszélyes a nép közé keveredni, mert bizony létező valóság a verés kockázata (Rejtő J.: Piszkos Fred a kapitány). Az meg igen kevés tapasztalat, ha reggelente megkérdezi a sofőrt a sportújság mögül: Hogy vagyunk Józsikám.... És a család?

„”””A kutatások tanulsága szerint a Jobbik valódi népszerűségre nem elsősorban az össztársadalmon belül, hanem a 35 év alattiak körében tett szert. A felszín alatt zajló folyamatok arra figyelmeztetnek, hogy a szélsőjobboldali eszmék népszerűsége nem csökkenni, hanem nőni fog a következő években. „”””

E’ má’ baj. Mármint hogy kutatásokra volt szükség, hogy erre rájöjjenek.

„”””Bár elsősorban a demokratikus ellenzéki szereplők felelősségének oldaláról igyekszem megközelíteni a kérdést, de ki kell mondani: a szélsőjobb szellem kiengedése a palackból nagyrészt a Fidesz felelőssége.”””

Nézőpont kérdése.Mert innen lentről úgy látszik, hogy az SZDSZ szorgalmas tevékenysége hívta életre a Jobbikot, az MSZP hathatós támogatásával. Ugyanis ezt a birka tömeget, azaz a magyar lakosságot, az idők végezetéig lehetett volna az orránál fogva vezetni, ha van Önökben némi önmérséklet. Ha néha a vezetettekre is figyeltek volna, valamint ha elzavarják azokat, akik a műugrótorony tetejéről vizeltek a medencébe.

„””””Pedig a Fidesz felelőssége nem egy a sok közül, hanem a legjelentősebb: nélkülük a pártok közös fellépése eredménytelen tett, velük együtt viszont a demokratikus közélet sarokkövévé válhatna.”

Talán, mert úgy gondolták; hogy szégyenteljes összebatyuzni a harmadik évezredben a kommunistákkal, vagy egy levitézlett és közmegvetésnek örvendő liberálisnak nevezett pártmaradékkal.

„””””Így és ezért hangozhat el Orbán szájából, hogy partnerként számított a Jobbikra, miközben nincsen az a szakpolitikai kérdés, amiben egy szélsőjobboldali párt támogatását kérnie szabadna egy demokrata miniszterelnöknek. „””””

Talán néha elgondolkozhatna; Lehet, hogy annak a (ma még) egy millió embernek van igaza, aki nem hisz nekem és a barátaimnak? Lehet, hogy annak az egymilliónak van igaza, aki szerint a Jobbik hitelesebb, mint az u.n. „demokratikus ellenzék”? Sőt, lehet hogy Orbánéknak van igazuk?

„””””A Jobbik ma még, és ez reményeim szerint jó darabig így lesz, protestpárt: nem felel ígéreteiért, mert nincs rá valódi esély, hogy valaha kormányra kerüljön.”””

Barátom, álmodik a nyomor. Bár valóban protestpárt a Jobbik, de a hatalomhoz igen közel van. És ebben önök segítik azzal, hogy minden módon megpróbálják ellehetetleníteni a Fideszt, amely ha bukik, beleolvadhat a Jobbikba. Ébresztő Uraim, mert demokratikus baloldal meg megy a levesbe.

„””””milyen következményekkel jár a Jobbik programja: mi történne, ha holnaptól nem lennénk az Unió tagjai, ahogyan a Jobbik azt szeretné? Mi történne, ha megtagadnánk államadósságunk visszafizetését? Mi történne, ha a cigányokat holnaptól táborokba zárhatnák? Mi történne, ha Irán lenne a stratégiai partnerünk? „””””

Izgalmas kérdések, nem is tudok rá felelni, de arra igen, hogy Önök mit produkáltak ezidáig (többek között az én szvazataim segítségével). Nos köszönöm, de ennyi elég volt Önökből, távozhatnak.

Végül, de nem utolsó sorban; nekem nem a pártjaik ideológiáival van bajom, hanem az azok örve alatt létrehozott eredménnyel, ami ellenben lesújtó.

Egy igaz ember 2012.03.13. 23:06:41

Nem v@knausz:
Nem véletlenül mondja azt a mondás: "Mindenki magából indul ki"
Te valószínűleg egy finom lelkű, konfliktuskerülő ember vagy. Én nap mint nap keményen dolgozom és életem azon szakaszában, amikor másokat is képviselnem kellett, határozottan odatettem magam és nagyon fontos volt, hogy akik rám adták a szavazatukat, érezzék, hogy bízhatnak bennem.
Fodor sokakat elárult és most egy olyan pártról osztja az észt, felvéve a hatalmukat vesztettek arroganciáját és szavait, akik sokkal inkább nevezhetők tetteikben azoknak, akiket ők emlegetnek ezen jelzőkkel.
A politika önmagában is egy tudomány, ahol, mint minden más területen, vannak jó és gyenge eredményt produkálók. A gyenge eredményt elérőknek is megvannak a vigasztaló szavaik...

Jó pihenést Neked!

Anselmo 2012.03.13. 23:15:09

Azon gondolkodom, mit lehetne tenni az egykori szdsz-es politikusokkal: karantén, vagy két pofon?

Hunor Levente 2012.03.13. 23:23:13

@trolololol: Miről beszélsz? Az eszméd azért is hülyeség, mert valójában azt se tudod mindig megállapítani ki a cigány. Ha valakinek az egyik szülője vagy nagyszülője cigány, hogyan kerülöd ki? (Sőt, honnan tudod, hogy az őseid között nincsen cigány?)

Nekem te ne beszélj minősítgetésről! Te minősíted folyamatosan a cigányokat, egy kalap alá véve mindenkit. És még képes vagy hülyébbnél hülyébb magyarázatokat is gyártani hozzá.

Egyébként a rasszimus néven nevezésére nem a minősítgetés a legtalálóbb. Tényfeltárás volt. Mint ahogy az is, hogy ebből kifolyólag etikához, racionalitáshoz nem sok közöd van.

schmiccki!! 2012.03.13. 23:32:17

@s:
'a gyurcsány sem, az orbán sem' és a nemecsek sem.

Hunor Levente 2012.03.13. 23:33:17

@Éhes_ló: Nocsak, szerinted eszement vagyok, de azért mégis érveket fedeztél fel az írásomban. Legközelebb talán gyúrjál rá egy kicsit mielőtt hozzászólásra vetemedsz, hátha megy majd neked jobban is a kötözködés. Mert ez harmatgyenge volt.

Először is, se a fiatal, se a gyerek nem egy konkrét nép mint a cigány. (Ez nem teljesen mellékes az általad erőltetett párhuzamosság szempontjából.)
Másodszor, amit írtál aszerint az a jobbikos, illetve bárki, aki cigánybűnözésről beszél kriminológus vagy szociológus, esetleg pszichológus vagy legalábbis ilyesmivel foglalatoskodik, mert a fiatalkori bűnözés és a gyermekbűnözés ezen diszciplínák terminológiái, nem pedig a napi politikai közbeszéd szokványos kifejezései.
www.ofi.hu/tudastar/gyermekbunozes
Ezt például úgy tűnik egy kriminológus írta.

Aztán nem is hirdeti senki se - úgy, mint ahogy itt fentebb az eszmetársad a cigányokkal kapcsolatban hirdette -, hogy mivel létezik gyermekbűnözés, fiatalkori bűnözés, ezért kerüljük ki a gyerekeket és a fiatalokat. Csak, hogy lásd, így nézne ki: a gyerekeket és a fiatalokat elkerülni logikus lépés minden ember részéről

Remélem ez alapján belátható mekkora sületlenség amit összehordasz a rasszizmus mentegetésére.
(Ja, ahogy az eszmetársadét, úgy a te hozzászólásodat se olvastam végig. Sajnos nem érdemes.)

2012.03.14. 00:03:02

Végigolvastam ezt az arcpirító „cikket” és egyszerűen csak kapkodok a levegőért.

„melynek elképzelései és megszólalásai drámai módon erodálják a közbeszédet, kikezdik a politikailag korrekt demokratikus diskurzust. „

Mindig szerettem volna tudni, hogy az Önhöz hasonló liberális politikusok, vajon tényleg elhiszik azt pökhendi, szociálisan érzéketlen krikett, vagy golfpályára való kevély maszlagot, amit mindennap tolnak az emberek arcába, vagy egyszerűen csak hidegen hagyja őket, hogy élhetetlen ország lettünk, ahol felső tízezren kívül, gyakorlatilag mindenki a haldoklás valamely fázisában van. Úgy beszélnek a politikáról, és közéletről, mintha egy jópofa monopoly parti lenne a haverokkal, közben itt emberek pusztulnak meg, halnak éhen, válnak gyilkosság áldozatává, családok kerülnek utcára, fiatalok nőnek föl perspektíva nélkül, morális válság van, brutális munkanélküliség, intézményesített korrupció, liberális szennybe fulladunk, és akkor egyszercsak ön Ön, és elkezdi szídni a Jobbikot, hogy „kikezdik a polkorrekt diskurzust”, ami mintegy 22 éve folyamatosan impotens eszköznek bizonyult, hovatovább csak elmélyítette, elodázta a társadalmi problémákat, és engedte teljesen tönkremenni az országot minden szempontból.

„ki kell mondani: a szélsőjobb szellem kiengedése a palackból nagyrészt a Fidesz felelőssége”

Tévedés. A világon mindenhol kezd kijönni a szélsőjobb szelleme a palackból, és kötve hiszem hogy Orbán keze lenne a dologban. Nem kell minden mögött összeesküvést keresni, sokszor a legegyszerűbb magyarázat a legkézenfekvőbb: Egész egyszerűen csak nyílnak fel a szemek, az embereknek kezd elegük lenni ebből az igazságtalan hányinger undorító mocskos pénzzelhajtott lelkiismeretlen elfajzott világból, ami a mai politikai garnitúra "érték"rendje szerint normális, mintaszerű, és tökéletes. Lehet hogy a Jobbik által felvázolt út kockázatos, -ők önökkel ellentétben sosem ígértek kánaánt- de az elmúlt huszonix évet változatlan formában folytatni, változatlan felsővezetéssel…. hát ez már csak az igazán hülyék számára számít életképes alternatívának.

„mert nincs rá valódi esély, hogy valaha kormányra kerüljön”

2 éve még a csapból is azt folyt, hogy egy ilyen tömörülés nem fog bekerülni a parlamentbe. Oszt bent van. Az egyetlen dolog amiért még nincs kormányon, hogy egyelőre tökéletesen működik a zűrzavarkeltés, és a tömegbefolyásolás-manipulálás (tömeghülyítés) gépezete. Ez úgy tűnik még sokáig akadályozni fogja a Jobbik népszerűsödését. Sokak szemében még mindíg nem vállalható alternatíva, aki szimpatizál velük, az is suttogva, pironkodva, nehogy valaki megtudja. De ne aggódjon, ami késik nem múlik. Az, hogy ilyen mocskos, zűrzavaros a közéletünk, még nem jelenti azt, hogy nincs igény a rendbetételére. Akiben már megfogalmazódott ez az érzés, az meg fogja találni a tiszta kommunikációs csatornát a párttal.

„A szélsőjobboldali Magyarország vízió borzasztó, de egyben abszurd is”

Önnek biztos borzasztó. A többség számára pedig a melegfelvonulás, a liberális métely, a következmények-nélküliség, az erkölcstelen oligarchák uralta gazdaság, a korrupció, a kilátástalanság, az intézményesített átverés, stb…. röviden a mai Magyarország abszurd és borzasztó.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.14. 00:14:36

@Jankove: "Tévedés. A világon mindenhol kezd kijönni a szélsőjobb szelleme a palackból, és kötve hiszem...."

es hol te kisnaci? hol van az a "mindenhol a vilagon"?

Na es innen kezdve a tobbi a szokasos szejobbao pamflett... szora sem erdemes...

2012.03.14. 00:15:52

@Lord_Valdez: Mondd ki nyíltan: Magyarország csak egy zöld szemes ostoros, aki puszta véletlennek köszönheti hogy végigélt egy évezredet. Mire is mennénk mi EU nélkül. Még a fű is csak akkor kezdett nőni a kárpát medencébe, amikor aláírtuk a csatlakozást.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.14. 00:17:28

szerintem visitozva rohognenk itt a qurvanagy szakertelmen, ha egy egysegsugaru jobbikosnak vagy fideszesnek el kellene magyaraznia 3 mondatban, hogy mi is az az "oligarcha"...
mert az most olyan divatszo :)

Örzse néni 2012.03.14. 00:17:35

Ha meglesznek végre a rezervátumok, akkor ti is mentek közéjük fajvédeni. Hamar lefogysz majd, miss Röfi.
Jó mulatást!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.14. 00:21:42

@Örzse néni: az nevet, aki a vegen nevet nenikem! majd amikor a talpatok alatt futyul a szel!

Hunor Levente 2012.03.14. 00:56:53

@Örzse néni: Apropó rezervátum! A karantén, ha netán mégis szükség lesz rá, lehetne az Antarktiszon. Egyrészt lehűtené a kedélyeket az ottani klíma, másrészt ott van elég sok jó minőségű víz. Sokkal több, mint az a kevéske Magyarországnak, amit állítólag mindenki annyira akar.
Mondjuk annyi a hátulütője a helynek, hogy a katonai tevékenység ott tiltott, vagyis a félkatonai masírozgatást se néznék valószínűleg jó szemmel. Ugyanakkor viszont arrafelé a melegfelvonulásoktól se kell tartani.

baliquez 2012.03.14. 03:20:08

Kedves Gábor,

ti sosem voltatok liberálisok. Nem bizony. A fennen hangoztatott liberalizmusotok ugyanolyan álca és álarc csupán mint jaffamaffián a nemzetiszín kokárda.

Liberális az aki nem szól bele mások életébe. Hanem békésen hagyja, hadd csináljon mindenki azt ami szívének és/vagy - akár ferde - hajlamának kedves: egészen addig amíg másoknak nem árt vele. Mikro- és makroközösségekben gondolkodik, nem uszít hanem elsimít.

A valódi liberális nem emeli piedesztálra a devianciákat. Van neki ugyanis a fentebb leírt értékrendje. Megfelelő mértékben és időben helyt ad neki a médiában, de nyesi, mint a rózsát. Nem úgy gondolkodik hogy behajítja a gyeplőt a lovak közé, aztán a szivárványpóni majd legeli a napsugarat, és minden pompás lesz. Helyet ad, teret ad, arányosan megfelelőt: pl. ha a népesség 1%-a búza, akkor minden századik film övék a tévében. Esetleg több ha a lakosságot érdekli a téma. Nem ám úgy hogy tolják ezerrel arcba és csapból folyatják. Emlékszem ám, nem volt rég, és a töke tele volt a népnek már a homárfuttatásotokkal.

A liberális nem szegregálja a dolgozó, adófizető polgárokat és az eltartott lumpent azzal hogy utóbbiak számára előjogokat (a pozitív diszkrimináció bizony az), és az európai - de egyáltalán -, civilizált értékrendbe nem illeszkedő bűncselekmények ("megélhetési bűnözés") elbagatellizálását teremt.

Nyomort és halált szaporítottatok ezzel. A szívem szakad meg minden egyes kis purdéért aki ide születik, mert nem lesz esélye semmire, csak arra hogy magyar nyugdíjast verjen agyon pár forintért, mert azt tanítottátok neki hogy a védendő-becsülendő szép másságba belefér az ő törzsi kultúrájuk, a sajátságosan rasszista szokásaikkal.

A szüleinket, a nagyszüleinket ölik meg, szurkálják és verik agyon nap mint nap. A tiedet is, Gábor. Neked nem fáj a másé amíg a sajátoddal nem történik? Vérszívó, dögevő parazitával gyilkoljátok ki egyenként a magyart a hazájából.

Az anyanyelvünkre szartatok a túlvezérelt politikai korrektséggel. Ma már a meleg és a langyos, a roma és a cigány szinte ugyanaz. Pedig ég és föld a különbség, ti tudjátok a legjobban.

A bábeli PC/újbeszél nagyban hozzájárult ahhoz hogy a humort felváltsa a makacs sértődésvágy. Már nem lehet viccelni, mert jajmilesz ha valakinek sérti az érzékenységét. Mert olyan rohadtul komolyan kell venni mindent hogy nem lehet már saját magunkon röhögni.

Sorolhatnám napestig, a lényeg akkor is az hogy nem voltatok ti valódi liberálisok soha. Megalkuvók, azok igen. Hazaárulók, minden bizonnyal. Amit műveltetek több mint hiba. Csúf és gonosz dolgokat csináltatok, és generációk isszák meg a levét.

Anno együtt hagytuk ott a fideszt. Abban a pillanatban amikor a grazi ápoltról nyilvánvalóvá vált hogy ápolásra szorul. Bár utólag könnyű, de nem kellett volna lelépni. Te gyenge voltál én meg lusta - te voltál ott valaki én meg kábé senki. Akkor kapott rá a zsarolás ízére a bolondja, akkor kellett volna leállítani. Na mindegy. Ne politizáljunk.

Környezettudatos 2012.03.14. 03:52:25

@fodorgabor: És hol vannak ezek a határok Gábor? A FIDESZ (és a többi párt is kivétel nélkül) bűnelkövetőket ültetett a parlamentbe. Ez szalonképes? Szalonképes Lázár János pimasz, pökhendi stílusa, amivel arconcsapja azokat, akiknek a pénzét lopja, lefitymálja őket a szegénységükért, pedig azért szegények, mert egy egész parlamentnyi önmagával karöltve ellopja a pénzüket? ...vagy vegyük a régi pártodat? A remek üzleteket, amit hazánk javára (?) kötöttek? Elolvadt minden ebben az országban és arról TI tehettek Gábor! Eladtatok minden értéket és itt hagytátok a szemetet. Tényleg azt hiszed, hogy valaki még odafigyel rád? Azok közé tartozol, akiknek azt köszönhetjük, hogy itt tartunk, ahol tartunk. Nem a FIDESZ felelőssége a jobbik probléma, hanem a tiéd és a többié, aki valaha költségelszámolt a parlamentben. Bizony. ...vagy szerinted etikus számla nélkül elszámolni 4000000 forint albérleti díjat akkor, amikor azt zengitek a sajtóban, hogy fehér gazdaság és számlaadási kötelezettség, adóbefizetési fegyelem és egyéb olyan jelszavak, amit a zászlóitokra tűztetek, de amivel 20 éve szembe mentek? Kilóg a lóláb és sajnos egy irdatlan nagy lóhoz tartozik. Sajnálatos, de én úgy látom, hogy a kollégáid a 2/3 ellenére sem tudnak mit kezdeni ezzel az országgal, pedig ez ritka lehetőség...és ezzel esélyt is adnak a jobbiknak. Komoly esélyt. Remegő hangon mantrázod, hogy karantén, meg nincs esélye a jobbiknak, pedig egyre nagyobbra nyílik a kapu előttük. Pár éve még nem hitted volna, hogy a Kossuth téren ülhetnek a tagjaik és visszapofázhatnak nektek...ma ott ülnek. A villanykörte fejű zagyva györgy gyula vitéz és a többi. Semmivel nem butábbak vagy aljasabbak nálatok. Sőt! Ők felvetik a valós problémákat és ezzel szavazatokat szereznek. Mernek beszélni a valós bajokról. Megoldásuk nincs ezekre a súlyos bajokra, de ma ebben az országban az a divat, hogy a demokratikus pártok (Ti, a FIDESZ, az MSZ(M)P...) azok ellen keltek ki, akik elszenvedik az agyonhallgatott problémákat, amit ti okoztatok. A jobbik észrevette a piaci rést és benyomult oda. Szerintem igenis esélyesek 1-2 esetleg 3 cikluson belül, hogy kormányra kerüljenek. És akkor jaj lesz itt mindenkinek. Te ne sírj Gábor, te is loptál annyit, hogy kitelepülj abból a pénzből...de mi itt maradunk a ti áldásos tevékenységetek erdményével.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2012.03.14. 05:44:34

@fodorgabor: Milyen demokratikus országról beszél maga? Eladósítás, állami tulajdon folyamatos sikkasztása, elsorvasztása, kiárusítása. Kartellezések. Média befolyásolás. Protekciónizmus. Választási csalások és szavazat vásárlások. Megvesztegethető bírák, rendőrök, politikusok, hivatalnokok. Adómentes jövedelmeket elfogadó orvosok. Csalás, lopás, hazugság nagykanállal.

Ahogy Ön és minden más felelős vezette és/vagy alakította AZT az országot, nem nevezhető még jószándékkal sem demokratikusnak. Erősen hipokratikus és álszent kijelentés minden politikus szájából. A Jobbik is csak populista, mint maguk voltak, csak a maguk hazugságaira már kevesebben vevők.

Nyilván én is hiába szállnék egy komolyabb vitába Önnel a demokrácia valódi arcáról, hiszen ebben a kérdésben joggal feltételezem, hogy Ön is "vallásként tekint az érveire és ilyen módon nem meggyőzhető"...

Éhes_ló 2012.03.14. 06:17:16

@Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes: ez most mire volt érv?
Arra, hogy a PC újbeszél kánonja szerinti tabuk kimondása okozza a gondokat?
Vagy arra, hogy a cigánybűnözés tabusítása mintául azolgálhat a fiatalkorú bűnözés, a fehérgalléros bűnözés, a politikus bűnözés tabusítására is, mert komoly társadalmi csoportokra vonatkozóan általánosít negatívan?
Most komolyan, mit kellene még a cigánybűnözésen, zsidón és a többi tabu szón kívül betiltani a közbeszédben a PC újbeszél szabályai szerint, hogy Gabriella és ti elégedettek legyetek a szőnyegaláseprés állapotával?

Éhes_ló 2012.03.14. 06:36:21

@Hunor Levente: amit a magadfajták rasszizmusnak próbálnak beállítani az nemzedékekre visszanyúló tapasztalat.
Az is világos a hozzászólásod alapján, ha a cigányt népnek tekinted, akkor az elmúlt 600 év adatai alapján nyugodtan beszélhetünk a cigányok által magyarok ellen vívott egyoldalú háborúról a meggyilkolt, megnyomorított, megsebesített magyar áldozataik száma és az általuk okozott károk alapján.
Erről a naponta több ezer áldozatot szedő háborúról persze nem készülnek filmek, könyvek és nem záporoznak nemzetközi díjak. Áldozataik nem kapnak kárpótlást 5 jogcímen 70 évig és nincs különbejáratú múzeumuk, emlékhelyük minden sarkában a kies fejlett világnak. Emléknapjuk és kötelező megemlékezés sincs évente 24szer a cigányok által meggyilkoltaknak, megnyomorítottaknak, megsebesítetteknek.
Le se lehetne írni szerintetek, kik tették ezt velünk magyarokkal, velünk mint békés és a cigányoknak 600 éve otthont és megélhetést adó, itt élő közösséggel.

A példád pedig (nem első alkalommal) sántít, mert ha a gyermekek, fiatalkorúak olyan mértékben veszélyeztetnék a társadalmat 600 év óta, mint a cigányok merik tenni a magadfajták támogatásával, az idősebbek és a potenciális áldozatok valószínűleg ugyanolyan óvatossággal kerülnék el őket, mint ma kedvenceiteket, a cigányokat.

Ez a magatartásotok vezetett ide, ahol ma tartunk. Értelmesebbek ezt belátták és változtatni próbálnak a háború túlélése reményében.
Amikor a magadfajtákat olvasom, biztos vagyok benne, hogy ti nem a magyarok túlélésére játszotok.
Ekkor pedig teljesen világossá válik miért tört fel a jobbik és miért tör egyre feljebb.

hower 2012.03.14. 07:57:26

Fodornak igaza van. A baloldal tényleg a saját értelmisége foglya, ez a dicső, önmagát sokszor lejáratott, viszont továbbra is nagy önbizalmú értelmiség pedig nem képes szembenézni a valósággal, a maszatoláson kívül nem tud sokat. Fodor itt most reálpolitikusként nyilatkozik, de ezzel nyilván magáravonja a ballib megmondóemberek dühét is. Ne is törődjön vele!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.14. 08:02:06

@baliquez: hat persze. a bakancsosok imadnak az olyan liberalist, aki hagyja magat bakancsal tiportatni, mert ugye a
"Liberális az aki nem szól bele mások életébe. Hanem békésen hagyja, hadd csináljon mindenki azt ami szívének és/vagy - akár ferde - hajlamának kedves: egészen addig amíg másoknak nem árt vele."
ugyeugye hagyni kene benneteket, hogy szervezkedhessetek szabadon a nektek nemtetszok ellehetetlenitesere, es amig nem indul be a pogrom, olbetett kezzel kellene varnunk, jopofit vagva hozza. tudvan tudva, hogy mi munkal bennetek.
Tudodmit? ez a fajta liberalis szemlelet a mult. megtanultuk a lecket. a kovetkezo alkalommal addig lesz eltaposva a fereg, amig kicsi. nem varjuk meg, hogy az egesz almat szejjelbaszakuraljatok.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.14. 08:11:36

@Éhes_ló: ott rontottad el, hogy gabriellazol, meg erveket kersz szamon egy hozzaszolasban. oximoron.
kedves ehes lo, remelem hamarosan ehendoglessz, es a liberalis lopokolban talalod magad, ahol drogos, bulizos zsido-bolcseszek tszajatjak farba szerencsetlen pacikat, kinai papucsban, ciganyzenere, a klozettpapir meg arpadsavos. :)

Hunor Levente 2012.03.14. 08:29:09

@Éhes_ló: "az elmúlt 600 év adatai alapján nyugodtan beszélhetünk a cigányok által magyarok ellen vívott egyoldalú háborúról"

Háború, aha. Írjál még ilyen zöldségeket, ez így nem elég abszurd és röhejes. Egyébként ki a cigány, és ki a magyar? Ugye azt még te sem gondolod komolyan, hogy a kettő a "600 év" alatt nem keveredett? Ugye te sem gondolod, hogy létezik olyan, hogy színmagyar?

Ha mégis, akkor ki kell ábrándítsalak, a környező országok lakosságának genetikai összetétele nem sokban különbözik a magyar lakosságétól, nagyjából ugyanaz.
www.eupedia.com/europe/european_y-dna_haplogroups_by_region.shtml
(Lásd lent a térképet.)

telkoe 2012.03.14. 08:31:25

@Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes: Csak ovatosan nenike, mert ha nincs a kozelben a Voros Hadsereg hogy vesz eseten visszakusszatok a seggukbe akkor csunya vege lehet a nagy baloldali hevuletnek.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.14. 08:37:15

@telkoe: perpillanat a jobboldali europai partok alazzak a magyar "jobboldali", mocsadek komcsiktol hemzsego kormanyat. De azert te almodozz :)

Éhes_ló 2012.03.14. 09:03:51

@Hunor Levente: jópofa, a te definíciódat használtam a válaszomban. Te magad írtad, hogy a cigány az nép.
Ha veled egyetértve elfogadom, hogy ez így van, akkor talán megengedhetem magamnak ,hogy a magyart is népként definiáljam.
Ebben az esetben pedig a maszatolásodnak semmi értelme, mert magaddal vitázol, nem velem.

Éhes_ló 2012.03.14. 09:07:17

@Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes: nem rontottam el sehol.
A rasszistázásra és a beteges többségellenességre válaszoltam.
A Gabriella pedig egy szép női név, bibliai eredetű, nem értem mi a gondod vele?

nincs1itt 2012.03.14. 09:33:12

érdekes a beszélgetés, csak egyetlen alapvető dologra nem mutat rá senki.
az pedig a demokrácia tökéletes csődje, alkalmatlansága egy állam vezetésére. ameddig 10 cigány leszavazhat - a demokrácia "szent ege" alatt - 9 akadémikust, addig nincs miről beszélni...

nincs1itt 2012.03.14. 09:40:04

@Hunor Levente: csináljak olyan térképet, amin kétségkívül láccik, hogy MINDENKI inuit???

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.14. 09:49:52

@Éhes_ló: most azt hiszitek, hogy a "tobbseg" mellettetek van/lesz, mint ahogy a fidesz is azt hitte, hogy a 2/3 neki szol.
De ha adj isten hatalomra kerultok, es az emberek latjak, hogy toletek meg ezerszer szarabb lett az eletuk, akkor lesz itt tombola.
es akkor kajanul rohogok majd rajtatok.
Titeket nem a liberalisok fognak fellogatni, hanem a csocselek, akiket most hergeltek.
Emlekezz erre, ha majd visznek!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.03.14. 09:53:35

Lehet azt hinni, hogy eljatszhatjatok hogy 1923 ujra itt van haliho, de arra megest jon majd egy 1945.

mókáné 2012.03.14. 10:09:51

@Egy igaz ember:

"Te valószínűleg egy finom lelkű, konfliktuskerülő ember vagy."

:) Nagyon szeretnék az lenni, mert az igazi lényem olyan, de nekem mindig az agresszív politikát kellett választanom, mint amit most Orbán Viktor alkalmaz.

Határozott, egyértelmű üzenetek és olyan kijelentések, melyek megkérdőjelezhetetlenek.

Az ember a saját életében is előrébb jut ezzel a módszerrel. Én például nagyon alulról indultam és felépítettem azt a közösséget, melyben élek, kedvemre lehetnék benne, de aki az agresszív politikát választja, annak mindig erősnek kell látszania, mert ha azt látják, hogy gyenge, akkor felborul minden, ami addig működött.

"Fodor sokakat elárult és most egy olyan pártról osztja az észt, felvéve a hatalmukat vesztettek arroganciáját és szavait, akik sokkal inkább nevezhetők tetteikben azoknak, akiket ők emlegetnek ezen jelzőkkel."

Nem érzem az arroganciát Fodor írásában. Magam is így látom a Jobbikot, úgy, mint aki belülről látja, és ha nincs politika a Jobbik ellen, akkor 2014- ben vagy kormányozni fognak vagy koalíciót alkotnak a Fidesszel.

Fodor Gábor, amikor a veszélyre hívja fel a figyelmet, akkor pontosan definiálja, melyek azok. Ő is pontosan látja, hiszen a Jobbik a Fideszből elinduló csíra, mely virággá fejlődött. (Amikor virágot mondok, akkor a húsevő fajtára gondolok.)

Lehet visszamutatni az SZDSZ- re, de nem érdemes. Kuncze Gábor politikájával egyáltalán nem tudtam azonosulni. Ha valaki, szerintem ő tényleg arrogáns ember. De ne keverjük Fodor Gáborral és Gusztos Péterrel, Magyar Bálinttal sem.

Szerinted: milyen egy igaz ember?:)

Legyen szép napod!

mókáné 2012.03.14. 10:16:40

@hower:

"A baloldal tényleg a saját értelmisége foglya, ez a dicső, önmagát sokszor lejáratott, viszont továbbra is nagy önbizalmú értelmiség pedig nem képes szembenézni a valósággal, a maszatoláson kívül nem tud sokat. "

Egyetértek Veled. Ma már ez a fajta önbizalom nagyon kevés, voltaképpen semmire nem elég.

A régi lemez helyett valami újat volna illő rakni, mert recseg is már, a tű is kopott. A baloldal tán utolsó dalát játssza, ami szerintem: nem baj! Csak nincs helyette más.

Örzse néni 2012.03.14. 11:02:31

A választékosan megfogalmazott "szalonképes" szócséplés helyett ökölbe kell szorítani a kezeket és keményen odacsapni a rablók arcába.
Elég a jópofizásból: amilyen az adjon Isten...

wowerman 2012.03.14. 11:38:20

vicces, a Jobbikosok utálják a zsidókat és a cigányokat, de szeretik az arabokat és a palesztineket? az izraeliták helyett a mohamedánokat választják, miközben kereszténynek vallják magukat? ezek az emberek dilettánsak

wowerman 2012.03.14. 11:47:35

mellesleg, végigolvasván a kommenteket, kíváncsi vagyok honnan jön ez a sok középsúlyosan értelmi fogyatékos...

Éhes_ló 2012.03.14. 13:00:17

@Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes: mivel veled szemben nem vagyok jós, én nem hiszek különösebben holmi jobbikos országlásban, és más ügyekben sem sejtem hozzátok hasonló magabiztossággal a jövőt, csak a megtörtént dolgokról tartom - többé kevésbé - értelmesnek itt bármiféle vitát folytatni.
Az pedig tény, hogy a doktriner többségellenesség most parlamenten kívül szorult anyapártjának vége.
Persze a PC újbeszél mérge alaposan átjárta a törvényhozást és a "mértékadó" "értelmiség" is szorgosan maszatol sok magyar létkérdésben, de a hallgatás falát sikerült áttörni immár nem csak a jobbiknak, hanem számos nem jobbikos, de értelmes és nyitott szemmel vidéket járó embernek is.
Ez pedig már önmagában történelmi eredmény.
A többit pedig meglátjuk.
Ahogyan az szdsz eltűnt a történelem süllyesztőjében, úgy még számos hasonszőrű követője megteheti, egy dolog tuti: amit 600 év alatt nem sikerült békés eszközökkel megoldani a cigányok esetében (szemben szászokkal, tótokkal, oláhokkal, rácokkal, örményekkel, görögökkel, svábokkal, ruténekkel), azt nem fogják a maradék kevés időben sem, ha a módszereken nem változtatnak.
Ezt pedig a sok sok vidéki és városi cigányfertőzött környéken élő áldozat és a családjuk, rokonaik már tudják.
Ők pedig szavazni fognak.
No persze még viccből sem azokra, akik a hóhéraikat védik velük - az áldozataikkal - szemben.

Hunor Levente 2012.03.14. 20:05:57

@Éhes_ló: Nem én maszatolok, és nem is vitázok magammal, a te gondolkodásod a zavaros.
A cigány, mint azt mindenki tudja, egy etnikai csoport, egy kisebbség, azaz röviden szólva: egy nép. A magyar is egy nép. Nincs ebben semmi meglepő és nincs ez ellentmondásban a népek keveredésével és az általam leírtakkal. Én nem akarom másokról önkényesen eldönteni, hogy cigányok vagy sem.
Nektek fontos ki a cigány származású, hogy kikerülhessétek őket. De nem tudjátok megmondani, hogy egyértelműen, teljes bizonyossággal hogyan szűrnétek ki a cigányokat. Ebből is látszik, hogy semmit se ér a nácizmusra hajazó eszmétek. Bizony, nálatok a nácizmus eszméje köszön vissza. A mi vagyunk az árják és ők az alacsonyabbrendű zsidók felfogástól a mi vagyunk a magyarok, ők meg az alacsonyabbrendű (bűnöző) cigányok felfogás lényegében nem különbözik.
Az "újbeszél" is pont a cigánybűnözés kifejezést használók között tapasztalható. Régebben nem volt divatban, a szélsőségesek, például egyes jobbikosok hozták be, és akarják a többségi társadalomra kényszeríteni. Éppen ez az, ami "többségellenes", a többség nem így gondolkodik, nem ítéli el a cigány népet, nem okolja mindenért őket.
Képzeld, a többség nem beszél cigányfertőzöttségről sem. Csak az olyan elvetemültek, mint te.

Hunor Levente 2012.03.14. 20:12:11

@nincs_itt: Ha azt állítod, hogy a magyar lakosság genetikai összetétele egyedülálló, és nincs keveredés se, akkor igazold, támaszd alá valamivel. Bemondásra senki nem fogja elhinni. Már csak azért se, mert ellentmond az ország történelmének.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.03.14. 21:48:44

@Hunor Levente: "Képzeld, a többség nem beszél cigányfertőzöttségről sem. Csak az olyan elvetemültek, mint te."
Tévedsz. És erre akkor fogsz rádöbbenni, amikor már késő és fegyverek ropognak. Persze a fajtád addigra árkon-bokron túl lesz, ahogy ilyenkor szoktatok pucolni, mire beérik munkátok gyümölcse .

mókáné 2012.03.14. 22:31:22

@negondolkozz!majdénmegmondom!:

"És erre akkor fogsz rádöbbenni, amikor már késő és fegyverek ropognak."

Vagyok egy ideje a Török blogban és aktívan szólok hozzá. Sok a jobbikos szavazó, egyre többen vannak és egyre hangosabbak.

Az, hogy zárjuk a cigányokat karanténba és akkor vegyük el a szülőktől a gyerekeiket, azt előadják a legtermészetesebb módon. Valami hihetetlen!

Van Mali Zoltán polgármesternek egy faluja, Drávapiski. Voltam ott, mert blogtársamként megismertem és akkor egy nyáron meglátogattam. Csodaszép falu! Egy minta, miképpen lehet cigányoklakta települést vezetni. Zoli tudja a módját.

Az egy probléma, hogy kizárták az SZDSZ- ből, de utolsó erejével mozgósította a cigányokat és szavaztak Fodor Gáborra Kóka ellenében (így tudod nyerni Fodor).

Mali fellépett az uszorakamat ellen és rengeteg jó dolgot csinált, csinál. Szimpatikus ember és igazi liberális. Konzervatív-liberális. Kevesen vagyunk sajnos ezt hozzátenném még.

2012.03.15. 01:34:50

@knausz: "azt előadják a legtermészetesebb módon. Valami hihetetlen!"

Nincs ebben semmi hihetetlen. Ötletelgetésre, és megoldások keresésére rengeteg lehetőség volt az elmúlt 30 évben, csak mindenki leszarta. Kényes téma volt, meg viszonylag csendesen be lehetett söpörni a szőnyeg alá. Aztán kijött alóla a szörnyeteg. Igen igen, mindenki azt hiszi a cigány-magyar együttélés gondjai pont tegnap kezdődtek, holott emlékszem már a saját gyerekkoromból, hogy pontosan ugyanilyen problémákkal kellett szembenézni, csak legfeljebb kevesebb embert érintett. Mamár, amikor rengetegen tapasztalják a bőrükön, A KUTYÁT NEM ÉRDEKLI a fejtegetés, és a téma óvatos nyalogatása. Tudom a budai hegyekből szebbnek tűnik a világ, sőt ott még abban a tévhitben leledzenek, hogy a szar sosem fog befolyni a rózsadombi kertekbe. De attól hogy egy probléma létezéséről nem tudunk, vagy szándékosan nem veszünk tudomást, attól még létezik, és egyszer hatalmasat fog szólni.

Éhes_ló 2012.03.15. 07:40:08

@Hunor Levente: te maszatolsz és feleslegesen zsidózol. Te keverted ide, hogy ki, mi a cigány és ki mi a magyar. Erre mertem válaszolni.
Én cigánybűnözésről írtam. Arról, hogy ennek a fogalomnak és a megette álló társadalmi jelenségnek a tabusítása, tagadása butaság.
Az is butaság, hogy a magyarellenességetek ilyen elvakulttá tett benneteket azokkal szemben, akik évezredek óta élének itt békében a befogadott népek tucatjával és akiket hónapról hónapra tucatjával gyilkolnak, százával sebesítenek meg, ezrével rabolnak ki és tízezrével lopnak meg, akadályoznak normális életvitelükben, tanulásukban a szocializálódni, beilleszkedni 600 év után is képtelen cigányok.
A máig szabadlábon lévő cigányok által lekövetett magyarlincselés áldozatairól szavatok sem volt a magadfajtáknak. Gyűlöletlekészetek, és ejrópjer emigránsaitok, Gabriella sem volt ott a temetésén, egyetlen megemlékezésen sem. Nem volt pályázat, állami támogatással rendezett film, színmű, nemzetközi díjak sora sem emelte ki a társadalom a politika, a rendőrség felelősségét, hogy ilyen megtörténhetett a 21. században.
Pedig megtörtént és előtte is, azóta is naponta ölnek meg, rabolnak ki bestiális kegyetlenséggel embereket cigányok.
Ez számotokra és a PC újbeszélt szóló politikai elit számára tabu téma, a magyaroknak, a többségi társadalomnak, mely ennek elszenvedője és finanszírozója, pedig keserű tapasztalás nap nap után.

Ezek után a tapasztalatok után az ember "önkényesen" dönt, mert a döntés a sajátja.
A napi tapasztalatai, ismeretei alapján teszi ezt.
Ahogy az őseimnek fontos volt tudni mit ehetnek meg és mit nem, milyen állat, emberszabású jelent rájuk, családjukra, törzsükre veszélyt, úgy ezekkel a képességetekkel nagy bánatotokra én is és még sokan rajtam kívül rendelkezem, igaz alig 100 nemzedéknyi idő telt csak el.
Tehát ne vitasd el sem tőlem, sem másoktól azt képességet és jogot, hogy felismertje a nemzedéknyi tapasztalásokat követően mi és ki jelent rájuk veszélyt.
Sőt, ne csak hogy ne merd ezen jogomat kétségbe vonni, hanem ne merészeld magadnak kisajátítani, hogy a magadfajtákkal diktálhasd nekem és a többségnek kitől szabad és kitől nem szabad félnem, kitől kell és kitől nem kell félnem, miről és kiről beszélhetek és miről és kiről nem, milyen szavakat használhatok és milyenek nem.

Szerintem pont ez a hozzáállásotok a nácizmus/kommunizmus nevezd bárminek.

Én és senki sem ítél el egy vagy több népet. Egy nép bűnözőit és a tagjaik szocializációra, beilleszkedésre, munkára képtelenségét, rajtunk való élősködését és terrorját ítéljük el.
A cigánybűnözés a PC újbeszél eljöveteléig mindenki által használt kifejezés volt és ebből a korból maradtak fenn PC nem korrekt statisztikák, amiket gondosan elsüllyesztettek az irattárak könyvtárak mélyére és aki ma erről merne írni kiközösítenék a magadfajták.
Adatgyűjtés és statisztikák híján ma elég, ha valaki bemegy a büntetőbíróságra és láthatja kik vannak ott, mert a a szavak és a közbeszéd mellett az adatgyűjtést, dokumentálást is letiltattátok, mert azt hiszitek buta módon, hogy ezzel a valóságot elleplezhetitek.
Pedig nem. El kell menni a cigányfertőzött negyedeinkbe, falvainkba és látni lehet kik ők és mivé lesz a kezükön bármi amit megkaparintanak.

A többség - nem többség kérdésében pedig elég, ha bekukkantasz az ogy-be, vagy a helyi önkormányzatokba, esetleg valamely közvéleményhamisító felmérésébe.
Nem túl biztató a kép amit láthatsz a közelmúltatokra, jelenetekre és a közeljövőtökre nézvést.
Ami viszont nektek rossz hír, az a magyaroknak jó.
Ezért vagyok bizakodó én is.

2012.03.15. 08:57:24

@Éhes_ló: Szívemből szóltál!

mókáné 2012.03.15. 21:50:53

@Jankove:

"Ötletelgetésre, és megoldások keresésére rengeteg lehetőség volt az elmúlt 30 évben, csak mindenki leszarta."

Annyit fűznék hozzá, hogy egyetlen pártnak sem állt érdekében valódi megoldást keresni, mert kihasználni a tudatlan szavazót, megvásárolni, hitegetni, ezek, melyek mindenki érdekében álltak és állnak.

Magánszemélyként rengeteg helyen jártam a való életben és a neten is. Bekapcsolódtam egy romák által írt blogba. Úgy kerülték őket, mint a leprásokat és tényezők lettünk!

Akkor derült ki még számos dolog pl. az értélmiségi roma embert sem tisztelik. Küldenék malterozni. Volt ilyen ajánlat, amit a blogba tettek.

"holott emlékszem már a saját gyerekkoromból, hogy pontosan ugyanilyen problémákkal kellett szembenézni, csak legfeljebb kevesebb embert érintett."

Én paraszti családban nőttem fel, természetesen éltem meg, hogy a közösségbe cigány, homoszexuális, értelmi fogyatékos egyaránt beletartozott.

"De attól hogy egy probléma létezéséről nem tudunk, vagy szándékosan nem veszünk tudomást, attól még létezik, és egyszer hatalmasat fog szólni."

Igen. Félig viccesen ezt szoktam mondani: Blogtársak! Egyszer majd a romák lesznek többségben és Isten óvjon benneteket, de én mondom, ők könyörületesebbek lesznek velünk, mint amilyenek Ti vagytok ővelük.

2012.03.16. 09:23:34

@knausz: „Akkor derült ki még számos dolog pl. az értélmiségi roma embert sem tisztelik. Küldenék malterozni. Volt ilyen ajánlat, amit a blogba tettek.”

Biztosan van ilyen is. De hidd el, azért ebben az országban, még a mai viszonyok között sem Ők vannak többségben. Például én sem hiszek abban, hogy a cigányság –mint nép- javítható, sőt még azt sem, hogy egyáltalán igényük lenne rá. Azonban hiszek az egyéni sikerekben, és a végletekig ki is állok azok mellett a cigányok (ROMÁK) mellett, akik dolgoznak, tanulnak, rendes életet élnek (integrálódtak). De bármilyen fura, azok a romák, akik ebbe a halmazba tartoznak, körülbelül hasonló állásponton vannak mint a többségi társadalom.

„Egyszer majd a romák lesznek többségben és Isten óvjon benneteket, de én mondom, ők könyörületesebbek lesznek velünk, mint amilyenek Ti vagytok ővelük.”

Jaj-jaj-jaj-jaj…. azt sosem értettem, mire jó ez az álszent röhejes libsi szöveg, amit szerintem még Te magad sem hiszel el, csak mondod, mert ettől rendesebb embernek érzed magad, rendesebb ember képében próbálsz tetszelegni, vagy egyszerűen csak próbálsz megfelelni a liberalizált ultratoleráns magyarország társadalmi elvárásainak. Azt várod ettől a mesterkélt hozzáállástól, hogy alkalmasint ha összetalálkozol este egy kietlen utcában, 8 eltérő kultúrájú egyénnel, vagy egyedül maradsz egy borsodi romalakta településen, majd nyomni fog a latban, hogy te mindig a pártjukat fogtad? Balga gondolat. Egyébként minden ilyen hozzád hasonló érzelmű emberke, hajlamos Magyarországot tekinteni, és megnevezni főbűnösnek, és a cigányokat áldozatnak, azt viszont hajlamos vagy elfelejteni, hogy a cigányság problémája már rég nem regionális, EU szinten van, és sok más európai országot is érint. (persze nem olyan mélyen mint minket) Nézd meg a „Gipsy Child Thieves” c. filmet, (BBC) Ugyanaz a kép fogad spanyolországban, olaszországban: Koszos putrik, millió gyerek, bűnözés, és ami a legszörnyűbb: jottányi igény sincs a normálisabb életvitelre. Magyarország szapulását szerintem abba lehet fejezni, már rég nyilvánvaló, hogy nem a befogadó országokkal van a baj, és nincs erre a problémára megoldás. Tudják ezt nyugaton is, csak ők egyszerűbb megoldást választanak: simán eltolják dózerrel a telepet, a lakóit meg hazadeportálják, aztán kiadnak egy közleményt, és tovább szídják hazánkat, hogy mekkora rasszizmus van itt.

mókáné 2012.03.16. 13:11:52

@Jankove:

"Azonban hiszek az egyéni sikerekben, és a végletekig ki is állok azok mellett a cigányok (ROMÁK) mellett, akik dolgoznak, tanulnak, rendes életet élnek (integrálódtak)."

A minap Pápán szaunáztam és lementem ebédelni. Egy cigány család ült ott, hatalmas hangon beszélgettek és szólt a felszolgáló, hogy majd rájuk parancsol, mert egymás hangját sem értjük.

Közeli asztalhoz ültem. Van nekik egy hangjuk, stílusuk, mintha mediterrán népek lennének.

Görögországban tapasztaltam ekkora habitust. Olaszországban még nem jártam. Angliát szeretem, ott mindenki megfér mindenkivel.

"hogy alkalmasint ha összetalálkozol este egy kietlen utcában, 8 eltérő kultúrájú egyénnel, vagy egyedül maradsz egy borsodi romalakta településen, majd nyomni fog a latban, hogy te mindig a pártjukat fogtad?"

Dolgoztam REF- es oláh cigánnyal. Napi nyolc órában együtt takarítottunk. Nem volt könnyű eset a Marika, de túl azon, hogy a börtönből jött, hangos szóváltásra nem emlékszem.
Dolgaimat nem lopott el. Egyszer ő hozta utánam az arany fülbevalómat, mert folyton kiesett a fülemből és akkor valaki folyton felkeresett vele a kollégáim közül.

"Magyarország szapulását szerintem abba lehet fejezni, már rég nyilvánvaló, hogy nem a befogadó országokkal van a baj, és nincs erre a problémára megoldás."

Abban hiszek, hogy van a romakérdésre olyan válasz, ami emberi.

Lajosforras 2012.03.17. 07:01:35

@Hunor Levente: "Régebben nem volt divatban, a szélsőségesek, például egyes jobbikosok hozták be"
Ajánlanám figyelmedbe Moldova: Bűn az élet c. könyvét. Akkor még sehol nem volt a Jobbik és mégis nemhogy létezett,de statisztikai meghatározás volt a cigánybűnözés,mint fogalom.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.03.17. 18:16:02

@Lajosforras: Ilyen logikus érveléssel ne is próbálkozz, mert még a Dunának megy.
A rokonainak meg majd fizethetünk, mint a katonatiszt, mert azt hazudják majd, hogy belőtték.
vissza az oldal tetejére
süti beállítások módosítása