12 nov 12

Kulturális pávatánc

pavatanc.jpgNéhány napja jelent meg az interneten a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) tiltakozó videója, mely arra hívta fel a figyelmet, hogy az elfogadott támogatások ellenére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EEM) még mindig nem kötötte meg a független színházakkal és előadó-művészeti szervezetekkel a támogatási szerződéseket. A kormányzati kommunikáció beindította az ellenpropagandát, és a tiltakozásra szintén egy videóval válaszolt. A videóban a mai kulturális kormányzat vezetői szomorú és komolykodó arccal számolnak be arról, hogy mennyire nehéz is nekik kevesebb pénzt adni, de az előző kormányok annyira eladósították az országot, hogy a költségvetési kényszerek miatt nekik felelős döntést kell hozniuk. Ráadásként L. Simon László kultúráért felelős államtitkár még ki is oktatja a nagyérdeműt, miszerint „20 évvel a szocializmus bukása után nem lehet kizárólag az állam kötelessége a művészeti szervezetek fenntartása. Egy-egy újszerű kulturális kezdeményezésnek akkor lehet jövője, ha az állami források mellett a közönség támogatására, az adófizetők pénze mellett a nézők jegyvásárlására is számíthat”.

Az elmúlt két évben a független színházak működési támogatását folyamatosan csökkentette a jelenlegi kormányzat, és a mostani zárolás előtti keretösszeg is már kevesebb mint fele volt a 2009-es támogatásnak.

De vessünk egy pillantást a konkrét összegekre. Az EEM Kultúráért Felelős Államtitkárságának összesen 2,4 milliárd forintot kell zárolnia az idei évben. Ez az összeg kevesebb, mint amennyit a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapott (2,8 milliárd forint) a társasági adókedvezmények támogatásából.

A napokban volt hír az is, hogy a Szerencsejáték Zrt. 250 millió forintot adományozott a Ferencvárosi Torna Clubnak. Ez az összeg ráadásul kísértetiesen hasonlít arra az összegre, amit most nem kap meg közel 100 független szervezet.

Ezek a társulatok nem csupán a magyar kultúra fontos zászlóshajói, számos nemzetközi díjjal, kiemelkedő művészeti teljesítménnyel a hátuk mögött, hanem sokuk fontos társadalmi feladatot is ellát: drámapedagógiával, iskolai foglalkozásokkal segíti a fiatalokat, hogy nyitott, befogadó, gondolkodó tagjai legyenek az országnak.

Egy kormányzat forráselosztási döntései egyben értékválasztást is tükröznek. A látványsportok társasági adókedvezményének köszönhetően csak az idei évben több mint 20 milliárd forinthoz jutnak for-profit sportvállalkozások. Ez az összeg áll szemben néhány százmillió forinttal, közel kétszázezer nézővel, és azzal felbecsülhetetlen kulturális értékkel, amit a non-profit kulturális műhelyek jelentenek. Persze a sport is a kultúra része és ott sem mindegy, hogy milyen területeket részesítenek előnyben. Elképesztő ellentmondás feszül az évtizedek óta gyatra teljesítményt nyújtó honi labdarúgás és az olimpiákon jelentős eredményeket elérő sportágak támogatása között is. Azonban gazdasági válság idején egy kormányzatnak alapvetően az lenne a feladata, hogy a válság által leginkább érintett társadalmi csoportokat segítse, a meglévő értékeket megvédje. A jelenlegi kormányzat éppen az ellenkezőjét teszi. Az egykulcsos adóval, az ÁFA emeléssel, a végtörlesztéssel, a különböző tranzakciós és iparági adókkal éppen a legszegényebbeket sújtja a leginkább, hiszen az ő pénztárcájuk érzi meg először ezeknek az intézkedéseknek a hatásait. A bankok, élelmiszerláncok, mobiltársaságok díjtételeinek emelkedését ők érzékelik, az egykulcsos adóval ők visznek kevesebbet haza a hónap végén, a végtörlesztés lehetősége rajtuk semmit sem segített, helyette az ország nemzetközi megítélése romlott, aminek szintén forintosítható következményei vannak.

A kulturális értékeink megvédése helyett a jelenlegi kormányzat profitorientált sportvállalkozások zsebét tömi milliárdokkal. Ezek a pénzek néhány nagy egyesületnél kötnek ki (az adatokból látszik is, hova illik adni), miközben ettől nem fog több gyerek sportolni, mozogni. Egy hétvégi magyar bajnoki fordulóra 20 ezer ember sem megy ki, a miniszterelnök kedvenc csapatának (Videoton) 11 játékosából kilenc külföldi. Mi ez, ha nem tiszta üzlet? Olyan üzlet, amit egy amúgy is kétséges társadalmi cél (versenysport támogatásának állami növelése) mögé bújtatnak. Ezek a pénzek nem a hétköznapi tömegsport támogatására mennek, hanem nagyrészt stadionépítésre, személyi kiadásokra.

Mindezek ismeretében a magyar kultúra néhány kormányzati felelőse pironkodás nélkül áll a közvélemény elé pár száz millió forint elvonásával, ezzel véglegesen veszélyeztetve az itthon dolgozni akaró, magyar kultúrát teremtő társulatok életben maradását. Mondanom sem kell, szeretnék ezt is az előző kormányok nyakába varrni, hiszen azonnal elkezdenek mantraszerűen „nyolcévezni”. Nem tisztelt fideszes politikusok, ez a ti felelősségetek, ezzel nektek kell elszámolni!

Ha tetszik a blog akkor kövessen a facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr14902901

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Papcsák–Giró-Szász–Lakatos Ernő-tengely 2012.11.12. 14:19:33

Papcsák Ferenc ámokfutása sajátos fényszögbe állította Giró-Szász András kormányszóvivő minapi kijelentését. És ebben a megvilágításban a párt-tótumfaktummá süllyedt egykori kiváló politológus mindinkább hasonlatossá válik nagy elődjéhez, az előző párt...

Trackback: Kulturális pávatánc 2012.11.12. 10:33:01

A kulturális értékeink megvédése helyett a jelenlegi kormányzat profitorientált sportvállalkozások zsebét tömi milliárdokkal.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

willdataa 2012.11.12. 14:18:33

Már a nevük is gyanús. Általában a balliberálisok szokták előszeretettel függetleneknek nevezni magukat.

Kakimaki0123456789 2012.11.12. 14:18:36

"Egy-egy újszerű kulturális kezdeményezésnek akkor lehet jövője, ha az állami források mellett a közönség támogatására, az adófizetők pénze mellett a nézők jegyvásárlására is számíthat.."

Mekkora hazugsag ez mar! Telthazzal meno tarsulatoknak kell megszunniuk! Es vajon a nem fuggetlen szinhazak aranyaiban milyen allami tamogatast kapnak?
Ami allva marad - pld a Trafo - abbol is el kellett tavolitani a sikeres vezetest, tul nemzetkozi es nyitott volt a mostani kurzusnak...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.11.12. 14:29:49

ez annyira szörnyű, hogy talán át sem lehet számítani lélegeztetőgépre, meg Horváth Ágnes-féle kórházi széfekre.

tetszettek volna elérni, hogy Orbán Viktornak kisebb hatalma legyen....

willdataa 2012.11.12. 14:33:25

A jobbikos Novák Előd benyújtott egy törvényjavaslatot, hogy a mozik 80%-a ne lehessen ugyanannak az izraeli cégnek a kezében és a mozik kötelesek legyenek legalább 10%-ban magyar filmeket játszani, de a cionista Fidesz a balliberális MSZP-vel alkalmi nagykoalíciót alkotva leszavazták.

sárospataki 2012.11.12. 14:36:25

"Puzsér Róbert: (...) Magyarországon a régi értelmében megszűnt a politika. Itt most egy putyinista fejedelemség épül. Azt már tudjuk, hogy az elozo húsz éves rendszer úgy megbukott, mint a szar. Azt pedig majd meglátjuk, hogy ez a fejedelemség hogyan fog muködni. Az azonban biztos, hogy el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor az úgynevezett budapesti liberális értelmiség felhagy a vernyákolással, hogy az o személyes ízlésének vajon megfelel-e a rendszer.

Arra ment rá az elmúlt húsz év, hogy igazodási pont volt ez a pesti véleményformáló értelmiségi kaszt, amelynek volt egy esztétikai, és ismétlem: szigorúan esztétikai igénye a rendszerrel kapcsolatban. Mert ő, a pesti véleményformáló értelmiségi tizenöt évig tanulta, meg látta nyugaton, hogy hogy muködik a jó rendszer, és ha Magyarországon ez a rendszer nem olyan, mint az, akkor ő minek tanult, meg minek utazott, meg írogatott errol annyit?

A rendszert tehát nem muködoképessé, hanem az o esztétikai természetű igényeiknek megfelelové akarták tenni. Mindeközben tapsolva asszisztáltak eleinte az energiaszektor, késobb a fél ország eladásához, arra ugyanis nem volt illemkódex. Az mehetett a levesbe, csak az Alkotmánybíróság jogköre nehogy sérüljön! Ez a rendszer bukott meg, ez a húsz év zárult le."

Kedves Gábor. Ugyanazokat a paneleket látom leírva, ugyanazt a semmitmondó bullshitet, amelyet az szdsz "uralma" alatt hallottam, olvastam, amikor kormánypárti politikusok valós tevékenység helyett kerekasztalt és tüntetést rendeztek elvont fogalmakról, ahelyett, hogy konkrét intézkedéseket hoztak volna.

A jelenlegi kultúra-támogatással két baj van: kiirtja az öngondoskodást a társulatok működéséből (függetlenek, ennek ellenére kizárólag állami pályázatokból élnek), illetve mivel állami csecsen függenek ÉS politikailag elkötelezettek - jobboldali kormányok alatt maximálisan védtelenek. Lehet ezzel persze vitatkozni, de pontosan tudja ön is, hogy az "értelmiség mindig baloldali" gondolatkör alapján a baloldal az elmúlt 22, de inkább 18 évben odavissz alapon kitermelt egy jellemzően baloldali "független" "színházi kört". Ezt most a fidesz kicsinálja, mert megteheti, és mert ezek az emberek tevőlegesen rugdosták, rugdossák őket. Lehet ezt a kultúra támogatásáért aggódó írásban eldugni szemérmesen, de én hadd mondjam ki ön helyett, hogy ez, ami most van a bal-liberális kulturális holdudvar elleni átfogó hadjárat.

Tehát a kérdésem, hogy az esztétikai, milyen kellene legyen aspektus helyett, mellett ön mit tenne azért, hogy a függtlen színházak ne a balliberális értelmiség ökle legyenek, hogy védve legyenek a jobboldali kinyírósditól, hogy megitélésükben és megéllhetésükben szempont legyen a sikerességük, és hogy az állam pont annyit kelljen támogassa, amennyi kiegyenlíti a pouláris tömegkultúra szélesebb fogyasztói bázisának a versenyhelyzetét. Egyszóval mit tenne, hogy a függetlenek tényleg függetlenek legyenek, és miért nem tette ezt meg az elmúlt 18 évben, amikor megtehette volna.

pánpéter 2012.11.12. 14:37:48

van itt jó pár csúnya csúsztatás. mondjuk egy rendes liberálistól az ember nem is várna mást.
"Független Előadó-művészeti Szövetség " - igen, aminek a nevében benne van hogy független, az biztos hogy az. Nincs olyan hogy független. Ha meg Fodor Gábor ír róla, akkor nyilván nem független.
" Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapott (2,8 milliárd forint) a társasági adókedvezmények támogatásából." - a TAO-t az egyesületek nem ajándéknak kapják. Ez adó, csak nem az államháztartáshoz érkezik, hanem sportegyesületekhez, utánpótlás nevelésre. Sok sok gyermek jut így sportolási lehetőséghez országszerte.
"Azonban gazdasági válság idején egy kormányzatnak alapvetően az lenne a feladata" - végre egy liberális politikus, aki elismeri, hogy válság van. Ilyet sem olvastam még mostanában, dicséretes.
"Mondanom sem kell, szeretnék ezt is az előző kormányok nyakába varrni, hiszen azonnal elkezdenek mantraszerűen „nyolcévezni” - mondjuk az a 13.000 milliárd Ft, amit itt hagytatok államadósságban, azért nem kevés. Ha ez nem lenne, azért könnyebb helyzetben lennénk. Akkor biztos jutna nagyon független egyesületeknek is.

sárospataki 2012.11.12. 14:38:43

@Kakimaki0123456789: Pl. Pintér Bélára gondolsz? Ha a Szkéné megemelné 3000 forinttal a jegyárat, az kb 35 millió forintot hozna a konyhára. Kb. 20 milliót zároltak az 50 milliójukból. Ennyit a jegyárakról. Nem igaz, hogy alig lehet jegyet kapni rájuk, de az 1600 forint.

Zoltanius 2012.11.12. 14:47:30

Ami a "Horváth Ágnes féle" kórházi széfeket illeti, azokon divatos volt élcelődni, de legalább azt a célt szolgálták, hogy ne az orvos, hanem a beteg legyen az első a kórházban. Én kifejezetten örülnék, ha amikor be kell feküdnöm a kórházba, akkor legalább a magamnál tartott értékeimért ne kelljen aggódnom...
Most ezek a törekvések 180 fokos fordulatot vettek és visszatértünk a rendszer és a rendszer működtetőinek teljes mértékben kiszolgáltatott betegellátási modellhez úgy, hogy közben gátlástalanul a pofádba hazudják, hogy mennyivel jobb lett vagy lesz minden.

Zoltanius 2012.11.12. 14:51:26

A "budapesti balliberális értelmiség" szintén egy bullshit szöveg, aminek az emlegetése arra jó, hogy sokan önmagukat másokkal szemben meg tudják különböztetni, mert ők sem nem értelmiség, sem nem liberálisok, hogy arról már ne is beszéljünk, hogy ezek az emberek vajon mennyivel különbek azoknál a "balliberális értelmiségnél", akiket nagy hanggal szidnak úton-útfélen...

bajjerzsoci 2012.11.12. 15:00:36

A narancsban jelent meg Dessewffy Tibor Maradnék sokáig című írása.

(magyarnarancs.hu/publicisztika/maradnek-sokaig-az-orbani-hatalomgyakorlas-82191)

A benne olvashatók alapján a kulturális támogatások megkurtítása, másik oldalon a fociba ömleszetett csillagászati összegek nem, vagy nem szimplán a hatalom suttyóságát jelzik, mindez igencsak tudatos program része. Akár a társadalmi egyenlőtlenségek fokozása, minden olyan intézkedés, ami az autonóm kultúra, vagy szélesebb társadalmi csoportok erősödését hivatott akadályozni.

szürkegém 2012.11.12. 15:26:48

A kérdés nehéz és bonyolult.. Igazából az lenne a kívánni való, ha a kultúra a"független" kultúra nem szorulna állami könyöradományra, hanem valamilyen egyéb forrásból gazdálkodhatna. A kultúrát igénylők azonban jelenleg nem tudják fenntartani ezt az intézményrendszert. Nem lehet már a kultúra "árát" emelni. Így is drága egy koncert, egy színházjegy. Persze egy nagy előadóművészre, vagy emlékkoncertre mindig van 10-20 ezer ember, aki elmegy, akiknek nem drága. valószínűleg mindig ugyanabból a 100 ezer emberből kerülnek ők ki. De mit lehet tenni a rétegkultúrával. Talán a kérdést komplexebben kellene vizsgálni. A népkönyvtárakkal kellene kezdeni, a "helybe viszem a kulturális előadásokkal", iskolákba, helyi művházakba. Talán ekkor szélesebb néprétegekben merül majd fel z igény a színházlátogatásra, zenehallgatásra. Azokban is felmerül az igény, akik megengedhetnék maguknak e "luxust" (sajnos ma ez luxus!!!), de sajnos ddig e tevékenységet nem tartották fontosnak.
S ha nem csak 200 ezer embert érint majd, hanem ennek többszörösét, akkor talán a cégek erre is áldoznak majd, úgy mint a sportra, ahol azt vélik, hogy tömegeket érnek el, befolyásolhatnak.
De ez még messze van. Addig is az államnak erre az én és a ti adótokból áldozni kell. Még ha e "független" szervezetek nem is igazán függetlenek.
Gábor! Ez egy feladat a jövőre nézve. Ezért fel kell emelni a hangodat most, s 2014-után is.
Ráadásul a budapesti ballib (és a teljes hazai értelmiségnek, és nem értelmiségnek) értelmiségnek vezető is kellene már! Ezen is gondolkozz!

Kakimaki0123456789 2012.11.12. 15:29:41

@sárospataki lány: Ja jobb lenne teljesen felszamolni a kultura tamogatasat. Vagy mindent ugyanolyan aranyban tamogatni, 1 ft jegybevetelre X forint tamogatas minden kulturalis esemenyre.
Mas otlet?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.12. 15:34:43

@Kakimaki0123456789: Teltház lehet, viszont minden színház olyan drága, hogy a jegybevételből legfeljebb a költségek felét lehet fedezni. Vagy még kevesebbet.

sárospataki 2012.11.12. 15:39:53

@Kakimaki0123456789: pl. befogadó-helyeket támogatni, és auditáláshoz kötni, nem annyira a társulatokat. Kezdő produkciókat inkubálni, és nem a jól menőket pénzelni. Kiszélesíteni a támogatottak körét (gyakorlatilag alanyi jogon juttatni), de csak egy ideig. Mecenatúra-programot kidolgozni, ami nem fordul se pénzmosásba, se termékelhelyezés-parádéba. Az 1:1 az elég jó ötlet, normatív támogatásra legalábbis, de lehetnének tényleges működési pályázatok pl. bemutatóra. És lehetne sorolni, bár mondjuk én nem vagyok szakember.

Kakimaki0123456789 2012.11.12. 15:56:43

@sárospataki lány: Hat a problema az hogy ha a penzrol nem a kozonseg hanem a politika dont, akkor a politika ezt ki fogja hasznalni. Az adott politikatol fugg hogy mennyire szemtelenul.

tomwar 2012.11.12. 16:04:54

@pánpéter: ADOBOL profi egyesuletet tamogatni!? EZ RENDBEN VAN!? A TAO a vilag vicce... :-)))

Kivlov 2012.11.12. 16:15:20

gabikám, adjál az összelopkodott magánvagyonodból akkor ezeknek FESZ -szerű gittegyleteknek, jó? Az olyan lesz, mintha közpénzt kapnának, csak kis késéssel...

osztrák piktor 2012.11.12. 16:40:05

Mindemellett sikerült teljesen szétzilálni a múzeumi rendszert. 2010-ben a múzeumokra hivatkozva megszüntették az előző kormány által létrehozott régészeti céget. Ezután kiherélték az örökségvédelmi törvényt, ezzel alávágtak a múzeumoknak, de a várakozásokkal ellentétben a beruházások mértéke nem emelkedett. A megyei szervezeteket szétverték, az intézmények fenntartását a kormányhivatalokhoz rendelték, az odáig sem fényes költségvetésük ezzel töredékére esett vissza. Eredmény: totális káosz, az intézményvezetőknek semmi befolyásuk nincs, olyan emberek döntenek szakmai kérdésekről is, akik múzeumot belülről csak osztálykiránduláson láttak, több tíz éves tapasztalattal rendelkező kutatók mennek a levesbe. A régészek körében a munkanélküliség eléri a húsz százalékot. A kár közel jóvátehetetlen.

Kakimaki0123456789 2012.11.12. 16:55:23

@osztrák piktor: Orbant nem erdekli a valos mult, neki uj, lehetoleg Europan kivuli miszteriumok kellenek, azokat penzeli.
Pont mint Ceaucescu.

kvadrillio 2012.11.12. 17:02:36

"áfacsalást hajtanak végre, vagyis a behozott kávé jelentős részét exportként mutatják ki, a termék azonban nem hagyja el az országot. Az export áfamentes ügylet, ezért ha itthon marad a termék és feketén kerül vissza a kereskedelmebe, máris 27 százalék árréssel dolgozik a kereskedő. Egyszerre tud irreálisan alacsony árat ajánlani és magas hozamot elérni. Az ilyen termékeket például vendéglátó-ipari egységekben lehet elhelyezni, ahol nem követhető le grammra a felhasznált mennyiség,""

.....így működik az Orbán-féle MUNKA-ALAPÚ TÁRSAD...ALOM........

pánpéter 2012.11.12. 17:06:02

@tomwar: utánpótlást, nem profi egyesületet. utánpótlást. ott se mindet! az hogy a világ vicce, kérdezd meg azoktól a kölköktől, akik a TAO segítségével jutottak mezhez, labdához, stb stb.

Rémbódess 2012.11.12. 17:20:48

@pánpéter: "a TAO-t az egyesületek nem ajándéknak kapják. Ez adó, csak nem az államháztartáshoz érkezik, hanem sportegyesületekhez, utánpótlás nevelésre. Sok sok gyermek jut így sportolási lehetőséghez országszerte"

Gyakorlatilag ajándékba kapják. Mivel közvetlenül hozzájuk érkezik, igazából pályázniuk sem kell rá mint sokaknak, akik szintén közpénzből szeretnének bármit csinálni.

"végre egy liberális politikus, aki elismeri, hogy válság van. Ilyet sem olvastam még mostanában, dicséretes."

Orbán Viktor személye maga a válság. Olvashattad eleget "liberális politikusoktól" ;-)

Kopasz Szuzukis 2012.11.12. 17:26:36

@pánpéter: ezt mondd annak a szabolcsi vagy csongrádi kiskölöknek. Aki szeretne ugyan focizni, de nincs pénze 200 kilométereket utazni, hogy felcsúti fociakademista legyen.
Ez az az egyik mézesmadzag, amivel Orbán és sleppje a tömeget kábítja.

tomwar 2012.11.12. 17:28:39

@pánpéter: Az utanpotlashoz elsosorban EGESZSEGES gyerekek kellenek. Az a 28 milliard elegge hianyzik a koltsegvetesbol...

Amugy szamold mar ki, hogy 2.8 MILLIARD forintbol mennyi jut fejenkent a felcsuti akademian?

Az utanpotlast neveljek a klubok maguknak, ha utana penzt kapnak atigazolaskor a jatekosok neveleseert...

A mai magyar ociba penzt tenni kb. olyan, mintha felgyujtanad halomba rakva....

szürkegém 2012.11.12. 17:58:04

Az a baj, hogy amit a sportra költenek, az is mutyi és lenyúlás. Nem jut pl. minden élsportra, ld. szinkronúszás!, a tömegsportra, meg az utánpótlásra pedig semmi. Ja, néhány havernak...a bérelt földje mellé egy kis fociakadémia-apanázs persze adatik!

windex 2012.11.12. 18:51:02

@pánpéter: szuper a gyerekek sportolásának támogatása, nekem is van kettő, jó dolog, tényleg. de a lelkesedés azért nem bír annyira elvakítani, hogy ne lássam, amit látok :-) ezért messze nem vagyok olyan elégedett, mint te. nagy gázok vannak a tanárokkal, a kultúrával általában - ott a színház is - és sajnos arcpirító képmutatás sápítozni, hogy mennyire nincs pénz, miközben ftc 250 millió, debreceni stadion mittoménhány milliárd, debrecen mellett is fociakadémia épül, világbajnoki pályák füvével. szóval a prioritás le van tojva, iskolákban nincs fűtés, olykor össze is dőlnek, stb, a tanárok szopórolleren, színház, film gallyra vágva, a magyar alkotóművészek egyesülete megszüntetve (remélem, fel tudod mérni, ez mit jelent), múzeumok meglőve, és sorolhatnám. és ezt a farizeus barbár tempót sajnos nem menti, hogy maréknyi gyereknek van meze, és hogy azok mennyire örülnek neki. sajnos világos, hogy a politikusok be- és előrelátás nélkül, csak a pénzre (és a nekik kedves dolgokra) koncentrálnak. szóval mégiscsak abszurd, hogy a kultúrában dolgozóknak azt mondják, fordulj fel, miközben stadionokra, meg foci"akadémiákra" fenntartás nélkül dől a zsé. ez nem a helyes prioritás

tomwar 2012.11.12. 23:49:00

@pánpéter: LATOD, EZERT VAGY ITELTELEN: IDEBOFOGOD A PROPAGANDAT, ES SZARSZ A TENYEKRE.
vissza az oldal tetejére