13 okt 07

MOL-t vegyenek!

A kormányzásra készülő ellenzéki pártok az elmúlt egy évben a konkrét elképzelések helyett leginkább a „ki lesz az ellenzék vezére“ kérdés körül politizált. Ami konkrétumot pedig a választók elé tártak, csak baloldali populista szövegnek tekinthető, gondoljunk csak az MSZP „még nagyobb rezsicsökkentést“ szorgalmazó elképzeléseire vagy az Együtt2014 „minden harminc év alatti fiatal munkát fog kapni“ frázisaira. A Magyar Liberális Párt a gazdaság újbóli működtetése érdekében elengedhetetlennek tartja az állami kézbe vett vállalatok privatizációját valamint a büntető szektorális adók fokozatos kivezetését.

Az elmúlt 3 év FIDESZ által bevezetett „unortodox“ gazdaságpolitikájának egyetlen felmutatható eredménye az, hogy 2012-ben az államháztartási hiány 3% alá került és nyáron Magyarország kikerült a túlzott deficiteljárás alól. 

Ezt a még így is törékeny egyensúlyt azonban nem a gazdasági növekedés hozadékaként megtermelt növekvő GDP, az ígért takarékos állam csökkenő kiadásai, az állami újraelosztás révén érte el, hanem olyan unortodoxnak mondott adminisztratív intézkedésekkel, amelyek nemcsak a jogállam, a gazdasági alkotmányosság kereteit feszítették szét és annak intézményeit rombolták le, hanem a jövőbeni gazdasági növekedés, a fenntartható fejlődés elemi feltételeit is.

 Az Orbán-rendszer sikerpropagandája ellenére Magyarország nem teljesít jobban.

 

  1. Nem hogy Európa vagy a régió vezető gazdasági ereje nem lett Magyarország, de még a régiós versenytársaktól is lemaradt
  2. Tőkevonzás, a tőkebeáramlás drámaian lelassult, az elmúlt 3 évben megvalósult külföldi befektetéseknél a befektetési döntés többnyire még a 2010-es választások előtt született, mint pl. a Mercedes
  3. A belföldi beruházási ráta mélyponton van, a GDP 16%-a, ami az elhasználódott tőke javak pótlását sem fedezi
  4. Piaci minősítésben (a kormány a bóvli kategóriába küzdötte le az országot)
  5. Az egy főre jutó GDP alacsonyabb, mint Szlovéniában, Csehországban, Lengyelországban, Észtországban
  6. A GDP arányos államadósság annak ellenére nem csökkent, hogy az elvett magán nyugdíjpénztári vagyon egy részét adósságcsökkentésre fordították
  7. Mindeközben soha nem látott mértékben nőtt a szegénység
  8. A versenyszférában pedig nem nő, inkább csökken a foglalkoztatottság

Az Orbán-rendszer nem a szegénység, hanem a szegények ellen hirdetett harcot, nem a felzárkózásért, hanem a bezárkózásért indult küzdelembe, az állami gyámkodást nem megszüntetni akarja, hanem maga akarja eljátszani a gyám, a legnagyobb osztó szerepét.

Mindebből egyenesen következik, hogy új gazdaságpolitikára van szükség: 

  1. Az államosított vagyonelemek, mint pl. MOL, Rába privatizálása és az így keletkező források olyan felhasználása, amely közvetlenül munkahelyteremtést eredményez
  2. A büntető szektorális adók fokozatos kivezetése a költségvetési egyensúly biztosítása mellett, akár azzal a feltétellel, hogy a magyarországi, jelentős magyar hányadot tartalmazó beruházások értékével csökkenthető az egyébként fizetendő szektorális adó
  3. A munkahelyteremtő külföldi befektetéseket ösztönző intézkedések
  4. A jogállamiság helyreállítására, a gazdasági szabályozásban kiszámíthatóságra és jogbiztonságra,
  5. A magántulajdon tiszteletben tartására
  6. A versenykorlátozó állami beavatkozások megszüntetésére
  7. Az államháztartás tartós stabilitását biztosító intézkedések kellenek:
    • Az uniós források gazdasági növekedést segítő programokra való átterelése
    • A költségvetési kiadások racionalizálása, a presztízsberuházások (pl. stadionok) befagyasztása ott, ahol az még lehetséges
    • A látványsportokat támogató társasági adórendszer átalakítása (az elmúlt évben több mint 40 Mrd forint adókiesést jelentett a labdarúgó kluboknak nyújtott vállalati támogatás

Mindennek elengedhetetlen előfeltétele az is, hogy a ma jellemző „partizán-jogalkotás“ helyett az új Kormány érdemi párbeszédet kezdjen a munkáltatók és a munkavállalók szervezeteivel annak érdekében, hogy az elkerülhetetlen stabilizációhoz a lehető legszélesebb körű társadalmi konszenzust tudja biztosítani.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr755555035

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.10.07. 13:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 11:24:09

"A kormányzásra készülő ellenzéki pártok az elmúlt egy évben a konkrét elképzelések helyett leginkább a „ki lesz az ellenzék vezére“ kérdés körül politizált." - pártok, politizált. nem ártana átnézetni valakivel a szövegeket gábor, mielőtt publikálod őket. bár egy ilyen magasan képzett liberális a 0,1%-os támogatottságát ettől még nem veszíti el, ez igaz. ellenben ideje észrevenni, hogy senki nem kíváncsi rád és jó lenne a politikán kívüli megélhetés után nézni. mondjuk vállalhatnál közmunkát, hogy addig se zavard az ellenzéket a valódi munka elvégzésében (tudod, kampányolás, országjárás, ilyesmi), amit te a liberális fejeddel valamiért meg akarsz úszni

Kámasuka 2013.10.07. 11:31:39

Gábor, a liberálisok nem kellenek. Ez van.

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 11:38:58

Ez jó. Fodor kéri számon Orbánéktól, hogy a régiós társaktól lemaradt.

Hogy Gondoltad, Gabi? Orbán 2 év alatt visszafizeti az IMF hitelt és az államadósságot addig, hogy vissza álljon a 2002-es szint?

Ha tudtuk volna azt, hogy te erre képes vagy, ma te lennél a miniszterelnök.

Kivancsi 2013.10.07. 11:39:22

Gabor!... hol van koltsegcsokkentes?
az allami burokracia, apparatus eroteljes leepitese? mikor lesz valos!
- elszamoltatas
- ugynoktorveny
- nyugdijreform
- egeszsegugyi reform

etc etc... ami egy igazi europai orszagban szukseges a jobb es tisztesseges elethez..

de mit is varnank el toled, toletek 24 ev nem volt eleg ezek közül egyikhez sem......

Kampfer 2013.10.07. 11:39:34

De szép is az, amikor egy 'liberális' beszél a piacgazdaságról és a társadalomról!

Csak néhány gondolat:

Ismételt privatizáció...? Vagyis újra adjuk el a 'puszipajtásoknak' a vagyont, amire esetleg befolyást gyakorolhatna az állam, esetleg nyeresége lenne belőle? Importáljuk még a vasúti síneket is, mert már azt sem lehet itthon legyártani...!? Esetleg a kifli nem lehetne import???
Szektorális büntetőadók kivezetése...? H a a poszternek lenne legalább öt perc munkaviszonya multinál, esetleg távközlési cégnél, láthatná, hogy a beruházásaik eddig is csak közönséges bűvészkedések voltak a számokkal, de közel sem valódi fejlesztések!
Külföldi befektetések ösztönzése...? Jó gondolat, szóban szép így leírva. Jobban csinálnák a liboldók, mint ezek? Lehet... Csak qrvára nem hiszem el neked sem, gáborka! Neked főleg nem!
Jogállamiság helyreállítása??? Amit a poszter jogállamnak gondol, azt qrvára el kell tiporni, pusztítani! Elegem van a baszott jogállamból, én végre inkább igazságosságot szeretnék és nem jogot! Igazságszolgáltatást, nem pedig joggyakorlatot! A jogállam csak a parazita jogászoknak és a parazita politikushaveroknak jó! A többi csak vakítás!
A magántulajdon tiszteletben tartása??? Egyetértek! Éppúgy a multi összeharácsolt vagyonának, mint a vidéki gazdák terményeinek tiszteletben tartására! Csak az a bajom, hogy a posztoló előbbit axiómaként mantrázza, míg utóbbit látványosan telibeszarta mindvégig, amíg a napi politika közelében volt! Szóval gáborka, ez így hiteltelen... Nem is foglalkoznék vele ha te mondod!
Versenykorlátozó állami beavatkozások megszüntetése??? Vagyis csináljon minden multi, minden média, minden szolgáltató, amit csak akar??? Anyukáddal, gáborka! Anyukáddal!
Ami pedig a továbbiakat illeti, a presztízsberuházásokat valóban ignorálni kellene, valóban értelmesebb gazdaságpolitikát kellene folytatni! No de biztosan nem azt, amit a posztoló és 'csapata' korábban már bemutatott!
Gondolom posztoló mindezek mellett ismét meghonosítaná a hungarofóbiát, a multinacionalizmust, a hagyományok és a történelmi gyökerek gyalázását és a deviancia támogatását...! Kössz gáborka, szerintem inkább máshol próbálkozz! Ülj le, egyes...!
Kamp.

genyamagyar 2013.10.07. 11:41:48

Jó program, támogatom!

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 11:42:41

azt szeretem fodorban, hogy ő is ír bejegyzéseket, de a véleményekre már magasról szarik. nem jön ide, nem vitázik, nem reagál a kommentekre. esélyes, hogy el sem olvassa őket, megbíz valami huszadrangú csaholó kis aktivistát vele. szánalmas ez az ember.

genyamagyar 2013.10.07. 11:43:59

@Kampfer: Te tényleg ennyire hülye vagy?

"A jogállam csak a parazita jogászoknak és a parazita politikushaveroknak jó!"

Ha nincs jogállam, téged akkor simán fel lehetne akasztani, csak úgy szórakozásból.

Ez az igazság - az én igazságom!

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 11:46:25

@Kivancsi: Legalább ekkora gond az is, hogy Orbánék nem számoltatják el pld. Fodorékat.

Ebből következik, hogy ha hatalomra jutnak, Fodorék sem fogják elszámoltatni Orbánékat.

lobaszopiatej 2013.10.07. 11:48:15

Gábor, ebben az országban az emberek sz(f)ocialisták és/vagy kommunisták!
Úgyhogy a liberálisok nem kellenek! (sajnos)

Kampfer 2013.10.07. 11:51:48

@genyamagyar: Anyukádat!

Jogállamban szépen ki lehetett engedni rablógyilkos cigányokat, mert törvény volt rá! Embereket öltek, röhögtek, leléptek! Kössz jogállam! Rendőr és bíró egymásra mutogat... Omg!
Igazságszolgáltatás esetén ezek egy-másfél éven belül ültek volna és azóta is ülnének...! Ha ezt jelentené a jogállam, akkor támogatnám! Amit ez a balfasz ért jogállam alatt, azt inkább eltaposnám, de nem támogatnám! Ez meg az én igazságom! Bonyolult, mi?
Kamp.

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 11:52:45

@lobaszopiatej: Ha megnézed a liberálisok kommunikációját 2002-2010 között ezen nem is kellene csodálkoznod.

Az egyiknek nagyobb arca volt mint a másiknak. A csúcs Horn Gábor volt, aki a kamerák előtt kijelentette, hogy neki nem az ország a fontos, hanem a pártja.

Olyat se nagyon tudnánk mondani, amit a liberálisok tettek le az asztalra és azt mondhatjuk róla, hogy ez jó.

Most megint hogy fog csalni a fidesz Baján? 2013.10.07. 12:00:25

Kim Or Bán takarodj, még van egérút!

A szurkoló nem hülye...!

Szegény Puskás Öcsi bácsi hogy szégyelné magát a felcsúti "feltámadás" láttán.
Sorra veszi a meccseit a Felcsút!

Jövőre választások lesznek és hogy nézne az ki, hogy a Kim Or Bán stadionjának nincs NB 1-es csapata. Nosza igazoltak gyorsan játékosokat.
Nem ment a szekér, tutti kieső helyen a csapat, hát veszünk, intézünk meccseket.

A Fradi elnöke a fideszes, listázós Kubatov. Mit tesz Isten a tutti esélyes Fradi simán kikap 3:1 re. Sima ügy.
Most hétvégén Pécsett pár fideszes vezető bejelenti a meccs előtt, hogy 1 milliárdot adnak stadion felújításra. Hogy hogynem 2:1-re kikap a hazai csapat.
A felcsúti Puskás szépen veszi a meccseit a fidesz révén.

Gondoljuk a fideszes MLSZ csak vizsgálódik ez ügyben is.
Ilyen orbáni, sunyi, simlis, álszent csaló "nemzeti" világ az övék.
A Fradi meg a Pécs is szégyelje magát!

Emberek, ti meg gondolkodjatok el...!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.10.07. 12:00:31

@Kampfer:
Nincs olyan, hogy igazság. Ezért azt szolgáltatni se lehet.
Amit te igazságszolgáltatásnak vélsz, az a vérbosszú.
És hidd el, hogy ők meg téged taposnának el és pont ugyanennyire igazságosnak éreznék.

Ami pedig a jogállamot illeti, az azért fontos, hogy tudd mire számíthatsz. Hogy a játékszabályokat ne a jogalkalmazás pillanatában hozzák meg.

genyamagyar 2013.10.07. 12:06:53

@Kampfer: Ha nincs jogállam, akkor bárki bármit megtehet. Ha ezt megértetted, akkor haladhatunk tovább.

genyamagyar 2013.10.07. 12:11:25

@balage_81 reloaded: Szerinted melyik hozzászólás érdemli meg, hogy Fodor reagáljon rá?

rockjano 2013.10.07. 12:12:10

@balage_81 reloaded:

Olyan figurával mint te vagy én sem társalognék...

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 12:12:22

@Kampfer: Ezzel Orbánék nem nagyon tudtak mit csinálni.

nemzeti.net/l.php?u=1456142

Ha leváltják, az balliberálisok riadóztatják EU-s haverjaikat.

rockjano 2013.10.07. 12:14:54

Jó poszt…

Erről kéne beszélni de ezt ilyen világosan senki nem meri kimondani az ellenzékből mer demagógiák fogságában élünk és az egyenes őszinte beszédbe pillanatok alatt bele lehet kötni.

Ostoba választópolgárok esetén a demagógia nagyon működik, és ez van sajnos...

Ezért nem lesz még jó ideig a liberalizmus sajnos erős magyarországon.

Talán még megérem...

rockjano 2013.10.07. 12:15:48

@♔bаtyu♔: Ebbe bele sem kell olvasni már kinézete alapján echte náci portál…

Gratulálok hozzá...

Donjon 2013.10.07. 12:17:22

Köszönjük Gábor, hogy rávilágított arra ami miatt az emberek 99,9%-a nem szavaz a pártjára.
Tudom, hogy az igazság nem mindig a többség kezében van, de ez nem jelenti azt, hogy minden kisebbségnek automatikusan igaza van. Örülök, hogy nem Önök kormányoznak és ez egy darabig meg fog változni.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 12:18:31

@genyamagyar: bármelyik. mitől lenne ő olyan magas szinten, hogy ne reagáljon valamire ízlés alapján? egyelőre annyit látok, hogy bajnai meg az mszp ha rosszul is, de elvégzi a nehéz melót, kampányol, országot jár, vitázik, állja a sarat, ez a többszörösen bukott senkiházi meg tartja a markát egy képviselői helyért. mindezt nem vállalja föl, hanem ír bejegyzéseket és eljátssza az ellenzék ellenzéke szerepet 0 támogatottsággal. kezdjük ott, hogy elszámol az szdsz ügyeivel, utána majd léphetünk tovább. szóval milyen alapon is válogat ő? a "normális" kommentekre válaszol?

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 12:20:49

@rockjano: nem is igénylem. egyrészt nem szólt hozzád senki, másrészt tán érthető a felháborodásom, ha egy bukott senki a virtuális pártjával veri a nyálát. megtartva a szokásos szdsz-es felsőbbrendűséget. na pont ennek köszönheti a jobbik a létét, a fidesz a kétharmadját. ha itt rendet akarunk, a fodor-féléket kell először padlóra küldeni. neked sok sikert a sablonjaidhoz.

Kampfer 2013.10.07. 12:27:34

@Lord_Valdez: Üdv!

Olyan viszont létezik, hogy a joggyakorlat legalább közelíteni próbál a társadalom nagy részének igazságérzete felé. Ergo az erőszakos bűncselekmények elkövetőit nem engedjük rá a társadalomra, továbbá jellemző bűncselekményeket csak azért nem hagyunk megtorlatlanul, mert az elkövetői kör valamely tulajdonsága miatt ez a 'szalonpolitika' felől elvárás, avagy 'pc'! De ez csak egy példa a sok közül... Ez a gáborka és 'csapata' ennek a lerombolásában élenjárt!
Természetes, hogy az általam említettek engem el kívánnak taposni! De ha a társadalom oldaláról közelítem meg, akkor én egy büntetlen előéletű 20 éve dolgozó és adózó polgár vagyok, a másik oldal pedig jó eséllyel büntetett előéletű, visszaeső és kirívóan erőszakos, primitív, beilleszkedni képtelen hulladék. Vagy beszélhetnénk a pofátlan gazdasági bűncselekményekről és azok 'szankcionálásáról' is...! Egy normális világban melyik oldalt védi inkább a 'jog'?
Ne mondd, hogy a 'liboldók' joggal vetik fel a kérdést, mert akkor nem lett volna ekkora társadalmi feszültség és nyomás, hogy ezt végre megváltoztassuk! És sajnos mostanáig sem teljes a változás... Gondolom, sosem lesz az!
Kamp.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 12:27:54

@rockjano: "Ezért nem lesz még jó ideig a liberalizmus sajnos erős magyarországon." - figyelj, nem akarlak nagyon megzavarni, de nem volt egész véletlenül az szdsz 12 évet kormányon? miért nem vezették be az azonos neműek házasságát, miért nem építettek átlátható kapitalizmust lopások nélkül? miért demszky volt 20 éven át a főpolgármester, és mit hagyott maga után? most a tarlósi túlzások nélkül, csak úgy pőrén. miért nem volt bevezetve az eutanázia, miért nem legalizálták a teljesen ártalmatlan füvet? és legfőképpen: miért hagyták, hogy a cigányok segélyeken éljenek, miért nem szervezetek nekik ők is közmunkát, meg oktatást, meg felzárkóztató programokat (nem alibiset, hanem igazit), miért hagyták, hogy az mszp eladósítsa velük együtt az országot nem kicsit? az őszödi beszéd megvan? az szdsz-re is vonatkozott ám. majd pont fodor fogja képviselni a liberalizmust, akinek a legnagyobb gondja az volt, hogy miután nem lett pártelnök, kapjon egy miniszteri széket. na menjetek ti a tudod hova.

genyamagyar 2013.10.07. 12:31:33

@balage_81 reloaded: Melyik pontjával nem értesz egyet?

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 12:31:53

@rockjano: Nem azt írtam, hogy nézegesd a weblapot, hanem, hogy olvasd el a cikket.

Arról én nem tehetek, hogy az indexen nincs fent.

Erő e-meló 2013.10.07. 12:33:22

"A kormányzásra készülő ellenzéki pártok "

Eddig jutottam, a többi már nem is lényeges

Egy zéró százalékos párt rikkancsa, a leamortizálódott egykori SZDSZ hírmondója kormányzásra készül, ez viccnek mára pont elég

Kampfer 2013.10.07. 12:33:25

@♔bаtyu♔: Ld. fentebb!
Továbbá: ssak azért nem fogok ugrabugrálni egy ilyen jöttment 'jogállamozásáért', hogy ennek nevében ismét alkalmazhassa a 'gusztostalan' kettős mércéjét, a maga kényére-kedvére formálja a jogot a 'jogállamban' és bárkit hülyének nézzen, aki mindezekért megveti vagy akár csak kérdőn néz rá! Majd ha ezt megérted, akkor léphetünk tovább!
Egy tisztességes ember tollából talán mást jelent még a 'jogállam' is, mint egy ilyen hiteltelen levitézlett senkiházitól, mint ez a fodor és a fajtája...
Kamp.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 12:34:09

@genyamagyar: ez egy közhelygyűjtemény. bármelyik blogon elolvashatod. tökéletesen egyetértek vele, csak úgy rémlik, hogy a fidesszel is az volt a baj, hogy nem volt semmi konkrétan levezetve számokkal. a másik bajom, hogy mindezt fodor mondja. miért nem csinálta, amíg kormányon volt? te tudod erre a választ?

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 12:34:28

@balage_81 reloaded: Egyetértek. A liberálisok liberalizmusa abban merült ki, hogy saját klientúrájukat elhelyezzék, támogatóikat kiszolgálják.

Kampfer 2013.10.07. 12:34:29

@genyamagyar: Bocsi, a fenti ment volna neked!
Kamp.

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 12:38:41

@Kampfer: Nekem jónak írod, ugyanis Fodor számomra mindig is azt a tehetségtelen szerencselovagot testesítette meg, aki elég buta is ahhoz, hogy saját társai céljaik érdekében felhasználják kihasználva Fodor mániákus törekvését a címekhez és hatalomhoz. .

Elég nyilvánvaló ezek után, hogy Fodor jogállamizása számomra is meglehetősen hiteltelen.

Kampfer 2013.10.07. 12:45:30

@♔bаtyu♔: Igazad van, nem neked akartam írni, hanem genyamagyarnak! De jól fogalmaztad meg, hogy mi ez a fodor, becsülöm a visszafogottságodat! Számomra ezek és a világnézetük olyan mélységekben vannak, amelyről nem tudok visszafogottan gondolkodni! Egyszerűen takarodjanak a picsába, húzzanak el dolgozni, ha egyáltalán alkalmasak ezek valamire...
Ez a fodor, szabótimike, karácsonygergőke, horngábor, gusztostalanpetike, johnemese, bauer és társaik, megtestesítik mindazt, amihez képest én még orbánozni is csak fél hangerővel lennék képes, pedig aztán ezeket sem tartom sokra! Sőt...!
Kamp.

genyamagyar 2013.10.07. 12:52:51

@balage_81 reloaded: "te tudod erre a választ?"

Ha jól tudom, az MSZP volt többségben.

Csetepaté márki 2013.10.07. 12:54:07

„MOL-t vegyenek!“

Jo cim. A leginkabb jellemzö ratok.
Vagyis inkabb a “Mindent vegyenek!” lenne a megfelelö.
Kampanyolasra nagyszerü “program”. Hajra, liberalisok!

genyamagyar 2013.10.07. 12:55:14

@Kampfer: Te csak acsarkodsz, tények és érvek nélkül.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 12:59:54

@genyamagyar: ja igen, az mszp volt többségben. szépen le is tudtuk az szdsz felelősségét. és mikor volt egyáltalán bármelyik az szdsz programjának része? ugye nem oda jutunk majd, hogy a miniszteri székek és autópálya-milliárdok többet értek a liberális értékeknél? jó úton jársz, igazolod a vakságoddal a fidesz összes mocskos tételét és "érveit"

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 13:00:51

@genyamagyar: jelzem, ez ugyanaz az érvelés, mint amikor a fidesz azt mondja, hogy most azért szar minden, mert a ballib 8 év alatt tönkretette az országot. mindig más a felelős, bravó!

genyamagyar 2013.10.07. 13:02:14

Végül is, a kommentek alapján majdnem mindenki egyetért Fodorral. (Kampfer a kivétel, aki nem akar jogállamot. lelke rajta.)

genyamagyar 2013.10.07. 13:04:47

@balage_81 reloaded: amit írtam, az: tény!

Sőt, még Gyurcsány is akarta csinálni a reformokat, de még ő sem boldogult a szocikkal.

Amit a fidesz mond, az meg hazugság.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 13:05:23

@genyamagyar: egyetérteni politikailag azt jelenti, hogy azt akarom, hogy ő csinálja meg. na most az van, hogy én a legkevésbé se akarom. orbán is sok mindent mond, amivel egyetértek, mégse akarom, hogy még 4 évet kapjon. vagy mégis, de azt a szegedi csillagban

unionista (törölt) 2013.10.07. 13:07:28

jaj, szegény fodor gábor. nem mondasz semmi eredetit. és mindenki gyűlölni fog lassan.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 13:08:23

@genyamagyar: jaja, a szocik a hibásak. hát akkor nem kell velük kormányozni. nem megmondtam, hogy oda lyukadunk ki, hogy a miniszteri székek értékesebbek az elveknél? figyu, már eleve ott buksz, hogy az szdsz program-szinten is szart a liberális értékekre. amit felsoroltam, egyiket se hirdette ki soha. plusz részt vett az államadósság emelésében, a 13. havi nyugdíj bevezetésében és végig nézte, ahogy a szocik szétlopják az országot. pontosabban maga is részt vett benne. tök szánalmas, hogy ugyanúgy vagy demagóg, ahogy a fideszesek. hála nektek, most parlamenti párt a jobbik és kétharmaddal megy a fidesz.

notib 2013.10.07. 13:09:07

Fodor Gábor: Gabikám ? Hova akarsz visszatérni, a Pannon Pumához ???

Valahogy az se működött...

Kóka is újra settenkedik Bajnai körül...

Na meg a csodafegyver, Bokros (megszorításokhoz nem kell ész...)

Brian 2013.10.07. 13:15:17

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fgazdasag%2Fbankesbiztositas%2F2013%2F10%2F07%2Fjp_morgan%2F

Ennyit a liberális gazdaságpolitikáról Gábor.
Egyébként én komolyan gondolom, hogy kár érted mert ennél biztosan okosabb vagy és többet érdemelnél csak valahogy ott maradtál az álmaidban. Remélem ez még változni fog.

sas70 2013.10.07. 13:21:45

@notib: Megszorításokhoz valóban nem kell ész, ezt jól látjuk mostanában!
Elárulom, ahhoz is kellene, csak az most hiánycikk! Most csak megbízható, jóemberek kellenek, akik azt csinálják amit megmondanak nekik. Tisztára mint a cuclizmusban!

genyamagyar 2013.10.07. 13:21:59

@balage_81 reloaded: Az SZDSZ a kisebbik koalíciós párt volt. Kompromisszumokat kellett kötnie. Igaz, még így is volt saját arca, nem úgy, mint most a KDNP-nek.

genyamagyar 2013.10.07. 13:24:03

@balage_81 reloaded: "hála nektek, most parlamenti párt a jobbik és kétharmaddal megy a fidesz."

Az egy marhaság, hogy a szocik és a liberálisok miatt van 2/3. Egyszerűen az emberek beszopták a demagógiát.

genyamagyar 2013.10.07. 13:27:21

Minden fejlett - un. nyugati - demokrácia a liberalizmuson alapul.

Sajnos Magyarország még nem érett meg rá. Ezt szépen mutatja a 2/3 is.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 13:31:24

@genyamagyar: kompromisszum? melyik választási programban hirdette meg az azonos neműek házasságát, az abortuszt, a fű legalizálását vagy az eutanáziát? 2002, vagy 2006? kötelező volt megszavazni az eladósodást, a 100 napos programokat? a 13. havi nyugdíjat? demszky által szétverni a várost, belemenni ingatalanpanamákba és rossz szerződésekbe? a cigányok segélyezése munka és oktatás helyett nem szdsz találmány véletlenül? várom a választ mindegyikre, ne szemezgess!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.10.07. 13:37:25

Sajnos ma Magyarországon a liberalizmus nem szabadelvűséget, hanem érték vesztett szabadosságot jelent, "hála" az SZDSZ ámokfutásának, ahogy farokként csóválta a böhöm MSZP-t ciklusokon keresztül és olyan debil kormányzásba vitte bele, hogy a teljesen program nélküli (csak Budapest szétveretésére uszítani képes) Fidesznek ölébe hullott a teljhatalom.
Volt Fidesz és SZDSZ politikusoknak nagyon nehezen vagyok képes hinni... MOL-t pedig juszt se veszek! :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.10.07. 13:39:24

@Kampfer:
Zöldség! A társadalomnak nincs igazságérzete. A társadalomnak indulata van és az is egy gyorsan változó állapot. Fel lehet korbácsolni és le is lehet nyugtatni. Néhány TV bejátszással elérhető, hogy hóhér után kiálts és az is, hogy könnyeket hullajts érte.
Az igazságszolgáltatás viszont nem azért van, hogy a csőcselék pillanatnyi elvárásait kielégítse, hanem hogy stabil keretet biztosítson a normális működéshez.

ds3 2013.10.07. 13:40:10

@balage_81 reloaded: Komolyan irigykedem, hogy ennyi időd van olyasmire, ami senkit sem érdekel :)

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 13:45:32

@ds3: arra van ideje az embernek, amire akarja. nekem most arra, hogy megszivassak egy ostoba liberálist, aki ugyanúgy hazudik, mint a fideszesek. ez a beszélgetés nem fodorért van, őt nem lehet megmenteni. viszont nagy öröm lesz látni a bukását és azt, hogy utána mihez kezd. elmegy dolgozni?:))

genyamagyar 2013.10.07. 13:45:38

@balage_81 reloaded:

"az abortuszt,
a fű legalizálását
vagy az eutanáziát?"

Nem értem, mi a gondod ezekkel?

"kötelező volt megszavazni az eladósodást"

Az adósságot is helyén kell kezelni. Nincs azzal semmi baj, ha helyesen használják fel. Épültek autópályák, új beruházások jöttek létre, elindult az ország felfelé. A reáljövedelem 30%-al nőtt.

"a 100 napos programokat? a 13. havi nyugdíjat?"

Meddig menjünk vissza? Mohácsig? :) Egyébként szégyenteljesen alacsonyak voltak akkor a bérek. És mi a gond a 13. nyd-jal? Akkor belefért.

" demszky által szétverni a várost"

Ki hozta ide a Combinokat? Demszky bizony! Nem volt semmi baj DG-al.

"belemenni ingatalanpanamákba és rossz szerződésekbe?"

Panama? Mintha DG szabadlábon lenne, pedig aztán Tarlós nemigazán szereti. Talán nincs fogás rajta....

"a cigányok segélyezése munka és oktatás helyett nem szdsz találmány véletlenül?"

Nem, nem SZDSZ-es találmány. Pont az SZDSZ szorgalmazta az oktatásukat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.10.07. 13:51:46

@balage_81 reloaded: @genyamagyar:
"a 100 napos programokat? a 13. havi nyugdíjat?"
Az össze párt, beleértve a Fideszt is, sőt a Fidesz még a 14. havit is megígérte.

" demszky által szétverni a várost"
Emlékeim szerint a várost inkább a Jobbikhoz köthető csoportok verték szét.
Demszkyvel volt azért baj, mert gyengekezű vezető volt. Ő maga ugyan nem volt korrupt, de a környezetében sokan loptak és semmit nem tett ellene. A kerületi polgármesterek meg szabadon garázdálkodhattak.

"a cigányok segélyezése munka és oktatás helyett nem szdsz találmány véletlenül?"
Nos, nem. A cigányság főleg a nehéziparban, mezőgazdaságban és bányászatban dolgozott. Ezek viszont összeomlottak a rendszerváltáskor.
Munkát adni nem tudtak nekik (,mint ahogy ma se tud senki), de éhen halni se lehetett hagyni. Az oktatásra voltak kísérletek, de a nagy korrupció miatt a pénzek ritkán kötöttek ki ott, ahova szánták őket.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 13:56:45

@genyamagyar: az a gondom velük, hogy kompromisszumról beszélsz, miközben az szdsz ezeket program-szinten sem képviselte. másfelől nem demszky lopott, de mesterházy ernő ellen épp eljárás folyik. lord valdez leírta nagyjából hogy mi volt a baj, hozzátenni nem tudok mit. a 4-es metró építése egy kudarc, nem orbán miatt, hanem ami utána történt. rosszul számított drága beruházás. a cigányügyben a világon semmi nem történt, szorgalmazni és tenni valamit két különböző dolog. mosdathatod őket napestig, rosszul kormányoztak, nem vállalták a liberális elveket és nyugati progressziót, sőt, azzal épp szembe is mentek. a 8-ból 7 évet együtt kormányoztak a szocikkal, az államadósságot növelték, a gazdaság vészes lemaradásában nagy részben őket terheli a felelősség. ebben chikántól kupáig ma mindenki egyetért, még bokros is. szóval ne gyere nekem fodorral, volt elég ideje.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 13:58:46

@genyamagyar: "Meddig menjünk vissza? " - pont addig, amikor az szdsz kormányon volt. nem volt az olyan rég és elvileg ugyanezeket az elveket vallották. szép is lenne, ha egy idő után tiszta lappal indulnának, mert eltelt x év. hol élsz te?

nu pagagyí 2013.10.07. 14:13:23

Szép ez a lista, de ennél komolyabb a baj. A mai ellenzék még győzelem esetén sem tudna semmi érdemlegeset tenni, ha nem takarítja ki a pártkatonákat azokról a posztokról, ahová egy normális országban szakmai karrier alapján jut el valaki.

Meg kell tisztítani az AB-t azoktól, akik közvetlenül a pártpolitikából kerültek be (Stumpf, Balsai). Le kell mondatni a Média Tanács elnökét. Poltot bíróság elé kell állítani választási csalásban való részvételért (UD-ügy, MDF lefejezése, álkorrupciós ügyek generálása). Ha másképp nem megy legyen egy népszavazás, amely megmérné mennyire bíznak az emberek egyes alkotmányos intézményekben. Amelyik iránt nincs meg a többség bizalma, annak vezetőit (tagjait) fel kell kérni a lemondásra.

A jövőre nézve politikamentessé kell tenni az államot, visszaállítani a szakmai államtitkári rendszert, a közigazgatás személyi kinevezéseibe a politika ne szólhasson bele. Természetesen vissza kell állítani a szakmai és helyi autonómiákat is, amelyeket dísszé fokozott le ez a rezsim.

Pasukanisz elvtárs 2013.10.07. 14:15:21

Kedves Gábor!

Az én életemben voltak olyan szakaszok, aminek a végén úgy éreztem, hogy valami annyira nem jött össze, hogy nem szabad/érdemes továbberőltetni. Nem azért, mert én - vagy csakis én - rontottam el valamit, hanem egyszerűen azért, mert a "körülmények együttállása" olyan volt, ahol kilátástalan volt, hogy használjak az adott ügynek.

Bár ez a Te szempontodból irreleváns, én a Te szereplésedet is így érzem. Az, hogy itthon végletekig lejáratódott a liberalizmus és a teljes elvtelenséggel vált korai szinonimává, azért jelentősen Veled asszociálódott.

Ezek után visszatérni a közéletbe, ráadásul úgy, hogy más pártoktól - nem pedig közvetlenül a választoktól!!!- kérsz parlamenti helyeket ... hm... Szóval ha hiszel az elvediben (amit nem vitatok) szerintem azzal használ azoknak, ha visszavonulnál.

belekotty 2013.10.07. 14:22:22

@♔bаtyu♔: "Orbán 2 év alatt visszafizeti az IMF hitelt és az államadósságot addig, hogy vissza álljon a 2002-es szint? "
- Már megint hazudozol. Az államadósság nőtt. Tehát az IMF hitel visszafizetése csak egy könyvelési trükk.

belekotty 2013.10.07. 14:23:50

@Lord_Valdez: "Demszkyvel volt azért baj, mert gyengekezű vezető volt. Ő maga ugyan nem volt korrupt, de a környezetében sokan loptak és semmit nem tett ellene. A kerületi polgármesterek meg szabadon garázdálkodhattak."
- kerületi dolgokról nem tehetett az biztos. De a többiben vastagon sáros.

dzsedi 2013.10.07. 14:23:54

de buta vagy te Gábor fiam.

randomuser1 2013.10.07. 14:25:32

kevesebb fidesz, több segély!

belekotty 2013.10.07. 14:27:34

@Kampfer: "H a a poszternek lenne legalább öt perc munkaviszonya multinál, esetleg távközlési cégnél, láthatná, hogy a beruházásaik eddig is csak közönséges bűvészkedések voltak a számokkal, de közel sem valódi fejlesztések!"
- Hát persze. Az hogy az ELMŰ fél Budapesten kicserélte a transzformátorokat, az csak közönséges bűvészkedés volt.

téridő 2013.10.07. 14:35:39

"Magyar Liberális Párt a gazdaság újbóli működtetése érdekében elengedhetetlennek tartja az állami kézbe vett vállalatok privatizációját"

Az orbanisztan rezsim szintén privatizál: először állami kézbe vesz mindnent, majd haveri alapon szétosztja.
Ezt kéretik tisztán látni, minden pillanatban!

Fodor Gábor individuálisan bizonyára jó ember (bár, ha jogi végzettsége van csupán, akkor ez nem annyira biztos kijelentés), de társadalomelméleti képzettsége enyhén szólva hiányos, sok szempontból teljesen avitt és "megélhetési politikus" kép társul - az emberben - hozzá is.

♔bаtyu♔ 2013.10.07. 14:56:50

@belekotty: Mennyivel nőtt? Hogy téged mik vigasztalnak csupán azért, hogy ne Orbán legyen. Szánalmas.

Brian 2013.10.07. 15:05:43

Hát a fodorgabor.hu-val meg mi történt?

élveteg 2013.10.07. 15:16:39

Az osztrák állam az OMV-ben 31,5 százalékos tulajdonos Szerintem ha ott ha valamelyik politikus csak meg merné pendíteni, hogy OMV-t vegyenek azt végigrugdosnák a sógorok Bécs főutcáján

belekotty 2013.10.07. 15:17:07

@♔bаtyu♔: olyan butus vagy! tökmind1 mennyivel n5t. ha n5t, akkor az 1iket kifizettük, másik hitelből. különben+ nézd+ az államadósság kezelő központ oldalát!

vladimir964 2013.10.07. 15:38:28

Bizony-bizony, ha már egyszer a kapitalizmust és a versenyt választottuk, akkor bizony az államnak mindenhonnan ki kell vonulnia, valódi versenyhelyzetet teremtve, aztán, ha valami nem megy, az csődöljön be, és kész. Ettől verseny a verseny, a szarabb, ótvaros, idejétmúlt módom üzletelő cégek tönkremennek. avagy Darwin szavait idézve: "nem a legerősebb a túlélő, még csak nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra" Nos, ma kies hazánkban a demagóg elmebetegeknek szóló retorika és gyakorlat mindennek ellenkezőjét mutatja. Hát ezért is tartunk ott, ahol.

kifordított nagyanyó 2013.10.07. 16:25:33

Nem rossz elképzelések.
fideszbirkák meg ugye tudják...:))

Kampfer 2013.10.07. 17:39:47

@genyamagyar: Tényeket írtam, csak néhány példát, de tényeket. Érveket is néhány szóban, az már személyes kérdés, hogy ki hogyan értelmezi, nem kívánom ragozni. Te is pontosan jól tudod, miről írtam, játszhatod az értetlent és a hülyét, a te dolgod. A magam részéről teszek rá...
Kamp.

Kampfer 2013.10.07. 17:44:28

@Lord_Valdez: Ostobaság! A társadalomnak (egyes emberek sokaságának) igenis van igazságérzete és elvárásai az 'igazságszolgáltatással' szemben! Szokás ezt liberáliséknál elfeledni vagy ignorálni! Az sajnos tény, hogy a tömegek elhülyítése és a közönyre nevelése vagy 'ikszelőrobottá' történő silányítása egész jó úton halad... Ezzel magam sem tudok vitába szállni! De a szabályoktól és a 'keretektől' jogosan lenne elvárható, hogy ne a 10% érdekeinek megfelelőek legyenek, hanem a 90% véleményét és akaratát tükrözze! Liboldóék ennek rendszeresen és trendszerűen mentek ellene!
Kamp.

Kampfer 2013.10.07. 17:50:42

@belekotty: No és a karbantartások kiszervezése (dolgozik ott rokon), illetve a tönkrement hálózati elemek szelektált cseréje (Pestlőrincen saját szemmel néztük, ahogy a régi elemeket visszaépítették és csak az égett szutykot cserélték) szintén a qrvamagas színvonalat dícséri! És akkor még Magyar(?) Telekomról és társairól ne is beszéljünk...! DT által 6-7 éve használt és leamortizált cuccokat adnak el nem kis pénzért a magyar 'leánynak', amit itt eladnak komoly beruházásnak és fejlesztésnek! Van rálátásom, javítom ezeket a cuccokat és a hasam fogom a röhögéstől, amikor ezek a nyomorult politikustetvek féltik szegíny multikák hasznát és a beruházásokat...! 12-15 éve szakmában lévő (és azóta azt elhagyó) mérnök és technikus kollégák épp elégszer mondották, hogy a privatizáció óta ilyen szar színvonalon sosem vártak el tőlük munkát, mint a 2003-2004 után...! Én akkor kerültem bele, utána is érdekes tapasztalat volt!
Kamp.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.10.07. 18:06:19

@Kampfer:
Ez az ostobaság! Az emberek csak vért akarnak. Az se érdekli őket, hogy ő-e az elkövető, csak lógjon valaki az oszlopon.
És ez nem azért van, mert az embereket elsilányítják, hanem mert mindig is ilyenek voltak. Falkaállat. A különbség csak annyi, hogy ma már nem szabad niggereket fellógatni, régen lehetett.

Nincs egyetlen ország se, ahol a törvények az emberek akaratát tükrözné. Nem szabad. Az az ország azonnali végét jelentené, mert mindenki azt akarja, hogy neki több joga legyen, mint másoknak.
A törvény dolga egyensúlyt teremteni.

És képzeld, hogy milyen színvonalú munkát vártak tőlük a privatizáció előtt...

Kampfer 2013.10.07. 18:22:56

@Lord_Valdez: Hülyeség, de mindegy. Bándi Kata gyilkosa, ároktőiek, Szita Bence gyilkosa vagy Szögi Lajos gyilkosai? Persze, hogy ezeket MINDEN jóérzésű ember lámpavason látná! Nyilván motivál a bosszúvágy és nyilván jó indok az is, hogy ezek a büdös életben többet nem kerülnek emberek közé! De bizton hiszem, hogy bőven elég lenne a társadalomnak az is, ha a jog biztosítaná, hogy ezek életük végéig egy cellában rohadnak! De a jog még EZT SEM képes biztosítani, mert a fodorgabikák nem győznek hivatkozni az elkövetők jogaira! Ne akasszák föl, rohadjon egy cellában és dolgozzon élete végéig! Azt hiszem, egy egészséges társadalom ezzel az 'eredménnyel' is meg tudna békélni. De nem, még ez sem lehet realitás, mert a törvény baszottul nem teremtett egyensúlyt! Sőt! Lassan negyedszázada ez a helyzet! Csodálkoztok, ha sokan a picsába kívánják a jogállamot? Azt hiszem, ez érthető. Szerintem sokkal értelmesebb lenne ennek az okait megszüntetni, mintsem az eddigi ostobaságokat mantrázni. Könnyebb birkázni és hülyézni az emberek tömegét, mintsem elgondolkodni a közhangulat okán!

És milyen színvonalú munkát vártak tőlük pl. 1996-ban? Hm... Tőlük volt szerencsém tanulni! Aki tehette már vagy az országot, vagy a szakmát vagy mindkettőt hagyta el, mert emberileg, egzisztenciálisan kicsinálták vagy elegük lett. Némelyek megtapasztalták a kinti anyacégeknél uralkodó viszonyokat! Az ott pedáns és IGÉNYES műszaki vezetők itt valahogy átszellemültek igénytelen hajcsárrá és mindent jól tudó megmondóemberekké! Feltételek és eszközök megteremtése és biztosítása nélkül csak a nagy arcot prezentálva osztották az észt és hurrogtak le szinte mindenkit, aki próbált szót emelni! Akkor dolgoztam a Westelnél, amikor a MATÁV megkapta őket! Hálózatosként nem hittem el, amit kértek tőlem, annyira abszurd volt! Persze a vezetőiknek nyilván 'járt' az ingyenkocsitól kezdve az ingyenlakás és ingyenqrva, mert hiszen 'az jár'! (Honnan ismerős ez?) Nos, kedves kis liboldóinkat ez természetesen cseppet sem zavarta, nem győzték szórni ezeknek a közvagyont! Amit azok szépen kihasználtak, toldottak-foldottak, hogy úgy-ahogy menjen, amikor pedig már nagy volt a gáz, áthozták a fritzek levetett szutykait. És persze a politikereknek eladták a tranzakciót, mint qrvanagy fejlesztést! Ne röhögtess! Ennél nagyobbat anno csak a seregben csalódtam!
Kamp.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.07. 18:39:31

kedves Gábor, kb most ér nyakig a szar amit összehoztatok...
szerintem inkább lapulni kéne, nem itt arcoskodni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.10.07. 19:52:23

@Kampfer:
Lószart! Az emberek hamar elfelejtenek bármit. Azért hőbörögnek, amivel izgatják őket. Ha sok bűnügyi hír megy, akkor az emberek úgy érzik, hogy micsoda veszély van. Ha kevés, akkor úgy érzik, hogy biztonságban vannak. Tökéletesen függetlenül a valós helyzettől.
Évente történik 150-200 gyilkosság, de a kutya se hederít rá. Ezek az ügyek nagy nyilvánosságot kaptak, ezért felháborítanak. Ha csak annyit kaptak volna, mint egy átlagos K. Lajos 15 késszúrással megölte élettársát N. Zoltánnét típusú eset, akkor egyszerűen átsiklanál rajta.
A jelenségnek egyébként neve is van, úgy hívják, hogy trial by media.

Ez nem "köz" hangulata, ez egyes emberek hangulata. Ezek helyi és időszakos hangulatok.

Ha vissza emlékszel a privatizáció előtti állapotokra, akkor még így is óriási a fejlődés.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.07. 20:21:07

látom gábor továbbra is ad a látszatra és nem ereszkedik le megvédeni az szdsz-t a pórnép közé. kár, mert így legalább elmondhatná, hogy a programja, amit most képvisel, hogyan fog megvalósulni, ha ezek a fene nagy liberális vívmányok annak idején nem fértek bele a koalíció idejébe. addig én olvasgatom tóta w. zseniális írásait róla

Budaphestie 2013.10.07. 23:11:15

A kommentekből is látható, hogy néhányan szinte rettegnek a liberális piacgazdaságtól.

Ők a nagy és gondoskodó államot szeretik. Privatizáció helyett az államosítást, a közös javak ésszerű és hatékony újraelosztása helyett hatalmaskodást szeretnek maguk felett látni.

Kik azok akik ezt szeretnék? Nyilván azok, akik nem képesek megállni a saját lábukon, ezért másoktól (a többi adófizetőtől) várják az alamizsnát. Aki nem képes önálló futballklub vállalkozást üzemeltetni, hanem a mások pénzét veszi el és abból építi fel a sport cégének a létesítményeit.

Az állami létesítményeket a fidesz mára feltöltötte hihetetlenül primitív, képzetlen, semmihez sem értő emberekkel, akik rendkívül nagy károkat csinálnak folyamatosan. Mára gyakorlatilag szinte semmi sem működik, ami állami. Semmi!

Azért szurkolok, hogy a fidesz megnyerje a választást, mert addig talán lehet takargatni a szart, de utána villámgyorsan kiderül majd minden. A gondoskodó állam ideájának második nagy kipukkadása lesz ez.

Először Kádár, most meg Orbán...

Brian 2013.10.08. 06:24:30

@BPHead: Hát szerintem vagyunk itt néhányan akik tudjuk, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos, viszont emellett tisztában vagyunk azzal is, hogy a liberalizmus is kb ugyanekkora marhaság. Ha az embernek nem megfelelően szabályozzák az életét akkor ezt arra fogja használni, hogy a saját körülményeit a lehető legnagyobb mértékben javítsa és (bármelyik liberális bármit mond és tisztelet az igen csekély kivételnek) egyáltalán nem lesz tekintettel arra, hogy másokat ez hogy érint. Az ember ilyen. Ezt fel kéne fogni végre. Persze ettől még tény, hogy a jelenlegi hatalom eszméletlen nagy marhaságokat csinál kb ugyanúgy ahogy az előző. Meg a következő, hiszen Magyarországon vagyunk bárkit választanak meg az totál hülyének néz majd bennünket mi meg jókat sóhajtozunk, hogy ez van.

Kampfer 2013.10.08. 08:30:04

@Lord_Valdez: Totál más a véleményünk, mindegy. Ez önmagában nem baj! Nézd, én és még jónéhány családtagom és barátom nem a szellőpistike hangjára adunk a retektévé híradójában, tőlünk akár azt mond, amit csak akar! De az elmúlt 7 évben kétszer törték föl apám hétvégi házát, a páromékét négyszer itt Pest mellett (elkövetők kétszer elkapva, tárgyalva, de náci lennék, ha leírnám az eredményt)! Jóbarátomék környékén láthatóan és érezhetően romlott a helyzet, rendőr (!) mondta neki helyszínelés során, hogy nincs mit tenni, meg kell békélni a dologgal, mert a környékre telepítették őket és ez ezzel jár! Persze ők nem sokat tehetnek... Sok példa van még erre, kár sorolni. A liberalizmus egyik legsúlyosabb bűne, hogy engedte ide fajulni a helyzetet! Remélem, ezt sohasem bocsátja meg senki ennek a mocskos társaságnak! És gáborka talán eltakarodhatna az általa szénnéajnározott piacra, hogy éljen meg onnan! És még örülhet, hogy nem kell felelnie a bűneiért! Mocsodék...
Kamp.

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.08. 14:47:40

@BPHead: "A kommentekből is látható, hogy néhányan szinte rettegnek a liberális piacgazdaságtól. " - vagy egyszerűen csak attól, hogy ezt a jó találmányt az ilyen fodor-féle szerencselovagok valósítsák meg. apropó, láttuk mit gondolnak róla és köszi, nem tetszett. ehhez se fideszesnek, se jobbikosnak, se komcsinak nem kell lenni. egy rendes kapitalista undorodik fodortól az én személyemben.

Budaphestie 2013.10.08. 21:22:03

@balage_81 reloaded: Az a te dolgod, ha undorodsz valakitől. Szerintem Fodor Gábor az SZDSZ-en belül is a liberalizmus normális-morális, emberi változatát képviselte. Az más kérdés, hogy legtöbbször nem tudta érvényre juttatni akaratát. Egyébként meg sok jó dolgot is köszönhetünk az SZDSZ-nek, ki tudja hová juttatta volna az országot az MSZP magában.

Véleményem szerint a primitív bunkók olyan hangosan és olyan sokáig szidták őket, hogy sok liberális érzelmű ember is divatból fújolja már Kunczét, Fodort, meg azokat a volt SZDSZ-eseket is, akik a 89 utáni politika legnormálisabb alakjai voltak.

Egyébként meg mondj egy másik pártot a jelenlegi választékból a LP-n kívül amelyik nem kommunista!

balage_81 reloaded (törölt) 2013.10.08. 22:18:23

@BPHead: bajnai pártja nem az. csak jellemzően ezt nem meri kimondani, mert akkor ez a suttyó nép leszavazza. ami fodort illeti, én már rettentően unom, hogy mindig van bűnbak. de akkor ki az? szanyi tibor? ő meg azt mondja, hogy pont túl liberális volt a kormányzás és többet nem szívják be az szdsz politikáját. ezek a politikusok mindig tudnak másra mutogatni. az tény, hogy fodor azért a miniszteri széket elfogadta, pedig ezer lehetősége lett volna. kilép az szdsz-ből, új pártot csinál, felszólal dolgok ellen. na ez nem így ment. hidd el, egy megélhetési politikust védesz te is.

Kampfer 2013.10.09. 06:43:22

@Lord_Valdez: Igen, pontosan idáig!
Betörések száma? Pfff... Úgy érted, ami valóban megtörtént, vagy amit jelentettek is, esetleg a sünikék hajlandóak is voltak foglalkozni vele...? Nézd meg, mennyit nem jelentenek, mert már az emberek is jól tudják, hogy semmi értelme!
Autólopások? '96-tól és 2006-tól szép felfutás látszik. Most állítólag csökken, de ettől még egyetlen kollégámnak vagy ismerősömnek sem találták meg az autóját! De az egyik jóbarátom 2009-es esete is szép volt, amikor a térfigyelő látómezejében lopták el az autóját, mégsem volt senki hajlandó neki megmutatni a felvételt! Jogok voltak ezerrel, de mindegyik sün és jogvitéz leszarta, hogy valakinek többévi munkáját elvitték! (Pesterzsébet... találgass!)
Erőszakos bűncselekmények? Úgy érted, ami egyáltalán eljut a sünökig, vagy a mentőkig? És statisztika is lesz belőle, vagy a valóban megtörténtek száma?
Mert engem és a jóbarátomat úgy püföltek el a Nagykörúton egy péntek este, hogy csak annyit mondott a sündisznó, hogy örüljünk, hogy tudunk menni és húzzunk haza, amíg megtehetjük (1997 - boldog idők...)! Szóval nekem ennyi épp elég a liboldókból és a közbiztonságukból!
Emberölések? Szépen csökken, ez az örömteli! Maradjon is meg az irány!De e csökkenő számok mellett egyre nő a védtelenek és az idős vidékiek ellen elkövetett bűntettek száma! Jó lenne, ha a politika nem csak akkor kezdene el zakatolni és nagyhangon pofázni, ha elkezdik leszedegetni a cigányokat, hanem esetleg akkor is, amikor védtelen vidékieket ölnek meg a 'fiatalok'! Nem is beszélve arról, hogy a liberálisok legnagyobb bűne az, hogy elhalgattak igazságokat, kettős mércét alkalmaztak a megítélés és a szankcionálás során is! Egy cigánynak kiosztott pofon többe került az elkövetőnek, mint egy bokszoló cigánynak a társa agyonverése! A 'megijesztett' rabbihoz még az elnök is odament jópofizni, de megannyi agyonvert egyszerű polgár esetében még csak meg sem szólalt! Nem csak a 'káderjanira' jellemző mindez! A gyakorlat a liberálisok kettős mércéjét idézi! Ezt hívod te a liboldók nagy eredményének? Mert akkor kösz, nem kérek belőle! Az eszméik, a politikai nézeteik, az általuk megvalósított gyakorlat mind egy gusztostalan szemét és hungarofób ideológia megtestesülése! Az egyik legszebb ünnepe lehetne az országnak, ha ez a métely egyszer és mindenkorra eltűnne a süllyesztőben ezekkel a fodorgabikákkal és hasonszőrű társaival együtt! Sajnos utópia, de talán kívánni azt még lehet... Amíg egyszer be nem vezetik a gondolatrendőrséget is!
Kamp.

belekotty 2013.10.09. 07:14:42

@Kampfer: Ezt nem tudtam. Csak azt láttam hogy rengeteg tranyót kicseréltek, ami sok-sok pénz. Valamikor ELMŰ-s voltam, de a mostani pénzügyi trükkjeiket nem ismerem.

Kampfer 2013.10.09. 12:27:11

@belekotty: Üdv!

Tudod, ha nem lennék benne, én sem hinném el ezeket a dolgokat. Apránként értek csak a meglepetések. Az ELMŰ csak egy volt a sok közül! 2007-ben javítottam távközlési cuccokat a DT-nek. Ugyanazon sorozatszámú cuccok 2012 végén visszakerültek hozzám feljavításra és átvizsglásra, immár Magyar Telekomtól! Persze, megkapták a cuccost és ilyenkor átvizsgáltatják. Volt Westeles, most Telekomos kolléga (középvezető) mondta el sör mellett, hogy ezeket nem 'megkapták', hanem a DT eladta a Magyar Telekomnak (saját leányvállalatának) kemény pénzekért, amit itt hálózatfejlesztésként adnak el mindenhol és a kapott pénz már ugrott is ki az országból! Persze a fritzek levetett szaráról beszélünk, vagyis a leharcolt szaron is kerestek egy rakat pénzt (odahaza)! Nos, a Telenor is ugyanezt teszi mindenhol, a Vodafone és más szolgáltatók detto! Tavaly a vidéki ingatlanomban a DÉMÁSZ végzett cseréket és átvizsgálást. Az ottani szerelővel beszélgettem, aki korábban céges volt, de kiszervezték őket. Vadabb dolgokat mondott, mint amit a szememmel láttam Lőrincen! És aztán mutatott néhány alkatrészt, amelyeken olasz felirat és 1996(!) dátum szerepelt. Azokat a cuccokat építgették be a lépcsőházban és a kapcsolóban. Persze a városi újság és KTV ezerrel bömbölte, hogy mekkora minőségi fejlesztést eszközölt a szolgáltató cég! A szakmabeliek pedig csak qrvaanyáztak, mert ők látták csak át, miről is szól ez az egész! Ezért (sem) hiszem el, amikor a szarházy attila és hasonszőrű társai aggódnakk szegíny befektető multikért! Ő ezt jól felfogott érdekből teszi! De nem a mi érdekünkből, hanem a sajátja és a cimborái érdekéből. Nem lesz ennek semmi következménye, túl kevesen vannak ahhoz, akik belelátnak ebbe és bele is gondolnak. Persze a politikusok és az üzleti élet 'öltönyös-nyakkendős' szereplői jól tudják mindezt, de egyrészt nekik ebből jó kis személyes hasznuk van, másrészt pedig tetves, büdös patkányok ahhoz, hogy tegyenek ellene! De a fodorgáborkák foggal-körömmel harcolnak értük a politikai színtéren és ezt ezek szépen ki is használják!
Üdv!
Kamp.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.10.09. 20:55:44

@Kampfer:
Az egyes rendőrök hozzáállásának semmi köze a jogállamisághoz. Szomorú, de tény, hogy a rendőrség alulfizetett és motíválatlan. Ez az elmúlt évtizedekben semmit sem változott.
Ami az egyes ügyekben tapasztalható politikai opportunizmust illeti, az is szomorú, de semmi köze a liberalizmushoz. Ez egy teljesen általános politikusi magatartás, hogy bármilyen nyilvánosságot kapott ügyből megpróbálnak hasznot húzni.
Egyébként, bár a Jobbik ezt terjeszti (naná, ők meg ebből akarnak hasznot húzni) a magyar közbiztonság úgy általában nem rossz. Vannak területek, ahol az, de országos átlagban nem az.

Mellesleg gondoltál már arra, hogy bizonyos kifejezések csökkentik a komolyan vehetőséget? Pl. liboldó, szocionista, globalizmus meg ilyesmi

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.10.09. 21:05:25

@Kampfer:
Azért ne felejts el pár dolgot.
Egyrészről a legtöbb szolgáltatási ágazat a válság óta nem megy. Ergo nagyon is érthető, hogy igyekszik csökkenteni a költségeit és nem ruház új eszközökbe.
A másik, hogy ezek a hálózatok Magyarországon korábban nem léteztek egyáltalán, tehát itt nem is lehet letagadni a fejlesztés tényét.
A harmadik, hogy nem is adhatja ingyen oda a leányvállalatnak. Amennyiben ingyen adná, akkor az anyavállalatnál megjelenne, mint hiány. A leánynál pedig, mint adóköteles bevétel. Ezért minden vállalat transzferárakat alkalmaz és formálisan eladja, ezáltal egyik vállalat mérlege se borul.

Kampfer 2013.10.10. 11:06:18

@Lord_Valdez: Üdv ismét!

Mivel a vezérgondolat a jogállamról, mint olyanról szólt, illetve én ezt mennyire érzem számomra kedvezőnek, azt tudom mondani, hogy amint a politika olyanná formálja a jogállamot, ami valódi garanciákat jelenthet az emberek számára és nem az elkövető szemével nézi csak a világot, akkor támogatni fogom. Persze tudom, hogy ennek nincs semmi jelentzősége, mert senkit nem érdekel komolyan, hogy kit és mit támogatok. De nem látom ilyen rózsásan a jövőt...
Ami a politika opportunizmust illeti, abban azt hisztem igazad van! Egyik sem jobb a másiknál! De szért mégsem a Jobbik idézte elő ezt a helyzetet! Függetlenül attól, hogy mennyire jók a válaszaik, az világosan látszik, hogy e problémák által sújtott területeken értik a válaszaikat és igénylik is az emberek! És ott az országos átlag sem vígasztalja őket! Olyan ez, mintha a pénztárosnak magyarázzák, milyen az itthoni átlagbér, amiben a sok 'nyakkendő', "pénzvarázsló alkusz' és felsővezető jövedelme is beletartozik! Hidegen hagyja...

Ami a kifejezéseke illeti minden bizonnyal igazad van. Ezek egyfajta kifejeződései a megvetésemnek a velük kapcsolatos érzéseimnek.
Kamp.

Kampfer 2013.10.10. 11:15:52

@Lord_Valdez: A konkrét példa esetén (de közelebbi típusok nélkül) egy optikai eszköz újkori ára 19000 euro. A M Telekom által küldött szállítón 9500 e uro érték szerepelt. Mostanság ez a modul kb. 12000 euro kereskedelmi értékkel bír. Nem rossz ez szerintem a DT-nek!
A '96-os olasz feliratú erősáramú eszköz beépítése sem rossz bolt a DÉMÁSZ gazdájának és a GDF Suezről ne is nagyon beszéljünk! Akik bizonyítottan bűncselekmények sorát követték el ügyfelek ellen! Egyrészt bagóért vették meg anno az itteni hálózatokat és piacot, másrészt a fejlesztések úgy zajlottak, hogy a nyugaton épp levetett használt hardware-t hozták ide. Azóta is hasonló gyakorlatot követnek. Mit gondolsz, a T-Home miért nem tud pl. a Digivel legalább közelítően hasonló szintű és árú szolgáltatást nyújtani? Az általuk most használt eszközök (DT által idetolt cucc) nem tud versenyezni kapacitását tekintve egy mostani eszközzel! 6-7 éves termékeket kapok tőlük javításra most is! Új gyártásút semmit! Lengyel, Norvég, Német, Svájci és Brit szolgáltatóktól fele-fele arányban érkeznek berendezések új gyártásúak és régebbiek. Ez elég jól jelzi a fejlesztések mértékét. Szerintem...
Üdv!
Kamp.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.10.10. 19:32:58

@Kampfer:
Én se látom rózsásan, de nem azért, mert az elkövető szemével néznék.
Sőt, még csak azt se mondanám, hogy a magyar büntetőjog túl elnéző lenne. Inkább az a baj, hogy az igazságszolgáltatás rendszerében vannak betegségek. Nagyon nehéz hatékony működést produkálni, amikor egy nyomozónak 30 folyamatban lévő ügye van egyszerre, egy pesti bírónak akár 200 is lehet. Megfejelve mindez belső harcokkal és állandó forráshiánnyal.

Nem, ezt egyáltalán nem a Jobbik idézte elő. Ő csak hasznot húz belőle és némiképp gerjeszti is. Viszont fordítva is igaz, hogy nem is az SZDSZ idézte elő. Ők is csak megpróbáltak hasznot húzni belőle és közben gerjesztették valamelyest.

Hát, lehet, de én az is elképzelhetőnek tartom, hogy az MTelekom jelentősen alacsonyabb áron tudja vásárolni. Mi is sok mindent veszünk a bolti ár töredékéért. Naná, mert közvetlenül a gyártótól tesszük és marha nagy mennyiségben.
A konkrét esetet nem tudom megítélni, de hasonlóra én is emlékszem. Amikor a nyugati gyárat leszerelték, megkaptuk az ottani felszerelést. Néztem is nagyot, hogy az van rajta, hogy 1974. Azért nem lehetett emiatt haragudni, mert itt még ez is korszerűsítésnek számított. Aztán évekkel később kaptunk új gyártósort is.

Ha a lengyeleknél, ahol szintén privatizálták a szolgáltatókat, van új cucc is, akkor az más okot sejtet. Én arra tippelnék, hogy valamiért Magyarország nem annyira vonzó befektetési szempontból. Erre pedig az első tippem az lenne, hogy a lengyelekkel ellentétben mi lényegesen kisebb piac vagyunk.
vissza az oldal tetejére
süti beállítások módosítása