13 feb 14

Miért?

Sokan kérdezik tőlem, mivégre. Minek egy új párt megint, hiszen már van egy tucat szervezet, amelyik a politikai közép szavazóit akarja megszólítani? Minek széjjelforgácsolni a baloldalt, rontani a Fidesz leváltásának esélyét? A jóakarók azt tanácsolják, hogy a liberálisok csatlakozzanak az E2014-hez, az MSZP-hez vagy egy tetszőleges, már létező szervezethez. A kevésbé jóakarók pontosan tudni vélik, hogy egy új liberális párt mögött nem állhat más, mint az MSZP. Vagy a Fidesz. Esetleg mindkettő. Hogy az igazi cél az valami körmönfont politikai stratégia véghezvitele, Bajnaiék tárgyalási pozícióinak rontása, vagy nem is: inkább az MSZP gyengítése, vagy valami hasonló.

Pedig a magyarázat sokkal egyszerűbb. Azért kell liberális párt Magyarországon, mert van több százezernyi magát liberálisként meghatározó választópolgár, akit nem képvisel egyetlen szabad szemmel látható régi-új tömörülés sem. Mert az ő voksaikért ma olyan baloldali pártok versengenek, amelyek elfogadnak ugyan néhány liberális alapvetést, de ennél jóval többet el is utasítanak. Mert az egykori SZDSZ-szavazók, csak úgy mint az SZDSZ-ből az évek során kiábrándultak ma csak jobb híján, kompromisszumokat vállalva tudják támogatni valamelyik demokratikus pártot, vagy éppen a bizonytalanok milliós táborát erősítik.

Többségük arra vár, hogy megjelenjen végre egy erő, amelyik kompromisszumok nélkül vállalja a liberális elvek képviseletét. Az emberi jogok megalkuvás nélküli védelmét, a szabad és tisztességes versenyt, egyszóval az állam helyett az ember, az egyén szabadságán és felelősségén alapuló liberalizmust. Egy olyan pártra várnak, mint amilyen az SZDSZ és a liberális Fidesz is akart lenni, és amilyenek voltak is jobb pillanataikban. Ilyen párt ma nem létezik, mert végül nem csinálta meg senki helyettünk. Egy évvel a választások előtt ki kell mondanunk: nincs több időnk. Ha mi nem lépünk, más sem fog. Az LMP, az ex-LMP,  a DK, az MSZP, a Milla és az E2013 tisztességes, demokratikus pártok, de baloldali pártok, nem a liberálisokat képviselik. Ha a demokratikus erők úgy aratnak győzelmet 2014-ben, hogy nincs a soraikban liberális párt, akkor sem a programalkotás, sem a koalíciós program, sem a kormányalakítás során nem érvényesülnek majd a liberális eszmék, a liberális embereknek pedig nem lesz képviselete.

Pedig a liberalizmusra ma nagyobb szüksége van az országnak mint valaha. Közhely, hogy egy demokratikus társadalomban magától értetődőek bizonyos liberális alapvetések, amelyek megteremtenek egy közös értékmezőt, közös lelkiismereti mértéket. Két évtizede úgy hittük, hogy az emberi jogok védelme, a szabadságjogok tisztelete, a piacgazdaság tisztes működtetése, az állam és egyház szétválasztása, az autonóm polgár tiszteletben tartása olyan egyetemes alapértékek, amelyeket mindenki magáénak vall majd, függetlenül attól, hogy egyébként liberális, konzervatív vagy épp szociáldemokrata elveket képvisel. Bár idáig sosem jutottunk el, a rendszerváltás óta soha ilyen messze sem voltunk attól, mint most, hogy egyértelmű legyen: vannak emberi jogaink, azokat nem az állam adja, hanem eleve adottak. Soha ilyen messze nem volt a szabadelvű, patrióta, világra nyitott, a szabadságeszményében hívő polgárok politikai képviselete. Annak a csaknem félmillió magyar embernek a képviselte, akik a mindenhol ott lévő, mindenbe beleszóló jóságos állam helyett az egyéni és közösségi szabadságára épülő demokráciát választanák. Akik inkább hiszek az emberben, mint az államban. Ők a magyar liberálisok.

Nemcsak a jobboldal, hanem mai baloldali pártok is többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy az elmúlt években túl sok volt a liberalizmusból. A szabad piacból, a globális és nyitott gazdaságból, az etnikai és szexuális kisebbségek védelméből, és az individualizmusnak csúfolt egyéni szabadságból. Szerintem viszont túl kevés. Ma mégis sokan azt várják tőlünk, liberálisoktól, hogy a baloldali pártokat támogassuk, mert csak így lehet megszabadulni a jobboldaltót. Hogy adjuk fel liberális elveink jelentős részét a közös cél, a Fidesz leváltása érdekében. Ez lehet akár többségi vélemény is az úgynevezett „balliberális” oldalon, attól még veszedelmes tévedés marad. Ettől sem Orbán Viktort nem lehet hatékonyabban elküldeni, sem a liberális értékeket hatékonyan képviselni.

Most ugyanis előválasztási kampány folyik Magyarországon a demokratikus ellenzék pártjai között. Amit a választók többsége felesleges veszekedésnek lát, valójában a Fidesz utáni magyar politikai struktúra születése. Ezt ugyanúgy a választási törvény kényszeríti ki, ahogy majd a választási összefogást is. Nem aggódni kell, hanem örülni, hogy most a különböző pártformációk a választások előtt másfél évvel megmutatják magukat, és akár ugyanazokat a szavazókat akarják meggyőzni az igazukról. Ez önmagában nem lehet akadálya az ellenzéki választási együttműködésnek. Egy liberális párt feladata ebben a versengésben, hogy meggyőzze a szavazókat, hogy a gazdaság, a szociálpolitika, a jogbiztonság vagy az oktatás problémáira léteznek érvényes liberális válaszok, amelyek jobbak, mint a szociáldemokrata vagy zöldbaloldali válaszok.  Minden párt a saját szavazóival a háta mögött tud majd hatékonyan tárgyalni, ha eljön a választási együttműködés megkötésének az ideje, és csakis így tudja majd hatékonyan képviselni őket, ha a parlamenti munkáról vagy akár kormányprogram alkotásáról lesz szó. Akkor majd annyival kevesebbet kell engedni a liberális megoldásokból, minél erősebb a liberálisok politikai támogatottsága. Ehhez viszont most kompromisszumok nélküli liberális politikára, azaz egy önálló, jelzők nélküli liberális pártra van szükség.

Hát ezért.

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr65079734

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért? 2013.02.14. 09:26:01

Azért kell liberális párt, mert van több százezernyi magát liberálisként meghatározó választópolgár, akit nem képvisel egyetlen szabad szemmel látható régi-új tömörülés sem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.02.15. 14:12:27

Kedves Gabor!

Az iment megneztem a bejelentesrol, az ATV-ben rogzitett felvetelt, es jol esett.
Igy, szimplan:
Jol esett.
Ugyanis annak a bizonyos felmillionak egyikekent, talan 2014-ben lesz vegre kire szavaznom.

concret 2013.03.26. 16:32:47

Én SzDSz szavazó voltam (bár 1994-től csak jobb híján, a végén már úgy sem). Bár szerintem hosszabb távon sosem szabad egyetlen pártnak sem egyetlen személyhez kötődnie - egy liberális ember számára Fodor Gábor személye tökéletes garancia indulásképpen.

A feleségem mindeddig stabil Fidesz-szavazó volt (ilyen család is van :)), ám már a 2010-es ámokfutásuk miatt (visszamenőleges hatályú törvénykezés, manyup-rablás, AB-konfrontáció) végleg csalódott bennük. A meglévő politikusi kínálatból neki is Fodor Gábor a legelfogadhatóbb: szerintem sok magyar jobboldali szavazó láthatja ezt hasonlóan.

Ezért kellene hát magyar liberális párt. Nem kellene, hogy népszerűbb legyen, mint a liberalizmus bárhol Európában: legyen ugyan kicsi, de legyen elvszerű, becsületes, megbízható.

Sok sikert hozzá, Gábor.

Ernő Kis 2013.09.28. 19:37:05

Valamikor magam is SZDSZ tag voltam,s ma is vallom ezeket az eszméket,tehát csak igy tovább Gábor.Abban nem reménykedem,hogy meg lesz a bejutáshoz szükséges százalék,de már az is nagy örömmel tölt el,hogy újból megjelenhetünk a politikai palettán.Sok sikert,s még több kitartást kívánok Neked Gábor!
vissza az oldal tetejére