„Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni. A zavartalanul szabad, félelemmentes politikai élet kibontakozása a legkülönbözőbb pontokon beleütközött volna ezeknek a nemzeteknek a félelmi komplexumaiba; vagy valami háborús összeszedelőzködést tett volna bizonytalanná, vagy megnehezítette volna valamilyen félelemben fogant agresszív külpolitika továbbfolytatását, vagy labilissá tett volna valamilyen hamis politikai konstrukciót, melynek hamisságát a nemzeti félelem nem engedte leleplezni, vagy túl nagy lehetőséget adott volna a nemzeti egységet fenyegető s a nemzeti kerettel szemben idegen, közönyös vagy ellenséges nemzeti kisebbségeknek stb. stb.
Így a félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése.”
(Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága)
Orbán Viktor, mint ex-Bibós, jól ismeri a szakkollégium névadójának írásait és életművét, hiszen valamennyiünk gondolkodására nagy hatással voltak Bibó István gondolatai. Példaképnek és vezércsillagnak azért választottuk őt, mert megvesztegethetetlen, végtelenül tisztán látó, a demokrácia és Magyarország európai elkötelezettsége mellett mindvégig kiálló, különleges eredetiségű gondolkodó volt. Bátran és becsületesen cselekedett az 1956-os forradalom idején is. Fenti sorai egyszerre adják tökéletes diagnózisát a csapdahelyzetben lévő és súlyos sérelmektől körülvett Magyarországnak, és emelnek figyelmeztető ujjat annak kapcsán, milyen mentalitást, milyen magatartást okoz a sérelmekre épülő politizálás. A napokban ünnepeljük a második világháború európai lezárásának évfordulóját. Bibó a háború előzményeit és következményeit is pontosan értette. Tudta, hogy a megoldást kevés nemzetállami szinten keresni, Európa megértése nélkül megtalálhatatlan a kiút. Ha Orbán értené e sorokat, könnyen felismerné saját politikájának krónikus tüneteit bennük: a leírtak szerint válik a belpolitikai ellenfél „labanc” ellenséggé, így válik a szövetséges Európa legyőzendő óriássá, az annyit szidott kelet pedig új orientációs ponttá a jobboldali mítoszban. Hogy ez a néhány félreértés kialakulhasson és nagyra nőhessen, Magyarország nemzetközi helyzetének teljes meg nem értése szükséges.
1. Európa jog- és értékközösség
Hiába volna kétségtelenül könnyebb dolga a mindenkori magyar kormánynak abban az esetben, ha a fejlesztési források beérkezésén és az uniós tagság forintosítható előnyein kívül mással nem kéne törődnie, Európa nem ilyen klub. A második világháborút követően a vasfüggöny leeresztésével Magyarország nem csak hagyományos partnereit, de orientációját és perspektíváját is elvesztette. Az egyesült Nyugat-Európa kialakulását legfeljebb irigykedve néző magyarok a rendszerváltás után elszalaszthatatlan lehetőség előtt álltak a többi kelet-európai országgal együtt – egy közös politikai és gazdasági entitás részévé válásra kaptak meghívót. Mindez nem csak a felzárkóztatási alapokból való részesülést, nem csak a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférést jelentette – bár kétségtelenül azt is. A közösségi jog elfogadása egyben azt is jelenti, hogy a tagállamok az Unióra ruházzák jogaikat egyes területeken. Meggyőződésem, hogy aki szerint ez gyarmatosítás vagy elnyomás, súlyos tévedésben van: nem véletlenül hívják acquis communautaire-nek, közösségi vívmányoknak az EU joganyagát a tagállamok.
Mondhatja-e ezek után a magyar állam, hogy nem fogadja el a Strasbourg-i bíróság döntését, mert nem ért egyet vele? Következmények nélkül nem, de hogy mégis mondja, az pontosan mutatja: az Unió alapelveit és értékeit sem értik a hatalmon lévők.
2. Európa nem külföld, Európa mi vagyunk
Európa mi vagyunk: az EU sikerei minket is illetnek, a válság pedig valamennyiünket érint. Minden közösségben, legyen az egy család, egy osztály, egy munkahely, vagy egy unió, ha válság üti fel a fejét, a helyes lépés az összetartozás és az integráció mélyítése, nem pedig a kiskapuk keresése. A jobboldal és különösen a Fidesz politikusai az elmúlt években számtalanszor bizonyították, hogy nincsenek tisztában azzal, hogyan alakul át és fogalmazódik újra belföld és külföld viszonya az uniós csatlakozással, azzal, hogy egy nagyobb közösség részévé válunk. Míg ma már az érettségiző diákok is pontosabban látják, mit jelent az uniós állampolgárság és identitás, a miniszterelnök és környezete továbbra is azt hiszik, lehet mást mondani és cselekedni „kint” és „bent”. Meg lennék lepve, ha bárki mosoly nélkül megállná Matolcsy György minapi kijelentéseit országon belül vagy kívül ("Sorozatosan keresnek minket különböző uniós tagállamokból, hogy az izgalmas új megoldásaink felől érdeklődjenek. Az új adókkal Magyarország megtalálta a megoldást arra, miként lehet a deficitet megszorítások helyett más módon növelni." Következmények nélkül nem lehet a kudarcot sikernek hazudni, a megkésett kompromisszumokat mérföldkőnek beállítani. Mindezt egy másik korban lehetett megtenni - hála Istennek, az a kor visszafordíthatatlanul lezárult.
3. A keletre nyitásnak nyugati értékrenddel kell párosulnia
Orbán sajátos orientációja és unortodox gazdaságpolitikája egzotikus döntéseket hozott az elmúlt években. Emlékezzünk csak a miniszterelnök egyiptomi, vagy legutóbbi kazahsztáni útjára, ahonnan még minisztert is cserélt a miniszterelnök. Bármit is gondoljunk ezekről az utakról vagy megállapodásokról, ami a gazdasági kapcsolatokat illeti, a stratégia egyértelmű: a keleti nyitás azt jelenti, hogy a megfelelő összegért lemondunk értékeinkről, lemondunk az emberi jogok védelméről – politikai álláspontunk megvásárolható. Ezt mutatja ékesen a Fidesz álláspontja Tibet ügyében, ezt mutatja a habozás a Timosenkó-ügyben és ezt mutatja a kínai pártállami rendszert magasztaló megnyilatkozás is. Hogy mi a jó üzlet Magyarország számára, arról lehet értelmes és racionális vitát folytatni bármikor. Aki szerint a keletre nyitás például az, annak is lehet igazsága. De hogy a keletre nyitásnak értékeink eldobásával kéne járnia, erről nem vagyok meggyőzhető.
4. A külpolitikai konszenzus az országkép része volt 2010-ig
Jóllehet magyar szokás, hogy arról, ami működik, nem beszélünk, a téma ismerői jól tudják: a magyar uniós csatlakozás hosszú és rövid távú előzményei és előkészítése korántsem maguktól értetődő sikerek voltak, azok mögött az a Magyarország-kép állt, amelyet együtt, konszenzussal alakítottak ki a rendszerváltás óta eltelt időszak magyar kormányai, legyenek akár jobb-, akár baloldaliak. A magyar EU-s és külpolitika ezért nem volt látványos csatározások színterepe, ezért nem szerepelt a hírekben, mert szakértők és politikusok egyetértésben dolgoztak ugyanazon európai és transzatlanti elkötelezettség mentén ugyanazon célokért. Bár az első Orbán-kormány még csatlakozott ehhez az egyetértéshez, az elmúlt két évben a külpolitikai konszenzus felrúgásának lehettünk tanúi. Márpedig a demokratikus politikai kultúrának a versengés mellett része kell, hogy legyen az is, amit a minap éppen a távozó és a frissen megválasztott francia elnök demonstráltak: a kiemelt ügyekben való közös kiállás.
5. A magyarok Európát választották
A jobboldal sérelmekre épülő, komplexusokkal teli, elhibázott és következetlen külpolitikája súlyos károkat okoz Magyarország nemzetközi megítélésének, ahogyan azt a nemzetközi lapok címlapjai, uniós eljárások és a hazánk körül kialakult rossz hangulat pontosan jelzik. Mint oly sok más területen, Orbán Viktornak és kormányának lehetőségük lett volna más utat választani, a csapdát, amiben ma vergődnek, önmaguknak ásták. Az Unióval szembeni pökhendiség, a belpolitikai labancozás, megfűszerezve a keleti nyitással azonban nem tükrözi a magyarok gondolkodását. A magyarok visszavonhatatlanul és végérvényesen Európát választották, ahonnan ezt a társadalmat már nem lehet kiszakítani. Az a politikus, aki ezt nem veszi figyelembe, bukásra van ítélve.
A miniszterelnök keleten talál megértést és szövetségeseket. Feléleszti a tragikusan terméketlen hagyománnyal rendelkező kelet-nyugat szembenállást, kurucokat és labancokat lát. Politikáját ma már nem is lehet értelmezni a liberális, konzervatív és szocialista értékrend alapján. Populizmusa végzetesen vezet a nemzetközi elszigeteltségbe, a gyarmatosítók elleni harca pedig a romló életkörülményekhez. Ma már 10 magyar emberből 8 úgy gondolja, hogy rossz irányba mennek hazájában a dolgok. A választópolgárok 52%-a nem szeretné, hogy 2014 után is a Fidesz kormányozzon. Mindössze 27%-uk tartaná ezt elfogadhatónak a következő ciklusban is. Félidőben vagyunk. Most kell elkezdeni dolgozni azon a politikai alternatíván, amely képes lesz megerősíteni a Magyar Köztársaság helyét otthonunkban, a nyugati világban.
