Az oly gyakran emlegetett kifejezetten Magyarországra jellemző problémák közül számos leírható a hazánkban húzódó, hosszú múltra visszatekintő törésvonalakkal. Kelet- és Nyugat-Magyarország, főváros és vidék, meggazdagodók és elszegényedők, jobb- és baloldal, nyugatias és keleties gondolkodás mind-mind olyan töréseket mutatnak, amelyeken keresztül jobban érthető, mi is történik az országban. Mindez nem új keletű, a kettős társadalomszerkezet, két Magyarország gondolata egyidős a modern Magyarországgal. A törésvonal, amiről írni szeretnék, korántsem ilyen történelmi, ugyanakkor a demokratikus politikára legveszélyesebb: az, amelyik a hatalom és a társadalom között húzódik. Ha az ország vezetői elveszítik realitásérzékelésüket, annak a következményei messzire hatóak lesznek. Ismerve az újkori magyar történelmet, sajnos azt is tudjuk, ennek levét nem csak a vezetők, hanem a választók is megisszák, a következmények mindannyiunkat érintenek. Az elmúlt hetek sajtóját olvasva, politikai eseményeit figyelve meggyőződésem, hogy a kormány gondolkodása a félidőhöz érve a józan ész helyett végletesen beszűkült, a miniszterelnök valóságképe messzemenően eltávolodott az állampolgárok által megélt realitástól. Persze a jó hír az, hogy a beszűkült tudatú politikusokat előbb-utóbb leváltja a nép. Kérdés, hogy kire.
A miniszterelnök elmúlt hetekben adott két interjúja, mindkettő a maga módján, tökéletesen példázza a fentieket. Mire felocsúdtunk a Washington Postnak adott interjú okozta megdöbbenésből (mert máshogy nehéz leírni az olvasó benyomását), a húsvéti Új Embernek adott kozmológiai eszmefuttatás sokkját is át kellett élnünk.
Azt írja a Washington Post például, hogy Orbán Viktor szerint az ország virágzik, ezt bizonyítja a Mercedes-gyár megjelenése is. Bár a sor folytatható lenne, hiszen Felcsút minden lakójára két ülőhely is jut majd az ország legjobb stadionjában, mégis a választók megsértése virágzásról beszélni egy olyan országban, ahol két év alatt sincs érdemi előrelépés a gazdasági konszolidáció, költségvetési biztonság, a stabilan növekvő foglalkoztatottság vagy akár a befektetői bizalom helyreállítása ügyében.
Ha már itt tartunk: szintén a Washington Postból tudhatjuk meg, hogy Orbán Viktor szerint nem lehet tudni, melyek a Magyarországnak nyújtandó IMF hitel feltételei. Bár lassan nincs ember hazánkban, aki ne ismerné a hitelfeltételeket, a miniszterelnököt maga a Külügyminisztérium államtitkára igazította helyre. A szándék érthető: a volt eurofil miniszterelnök, aki annak idején az Európai Integrációs Ügyek bizottságának elnöke is volt, saját kudarcaiért rendre az Uniót teszi felelőssé. Drámaian rímelnek minderre az Európai Bizottság szóvivőjének szavai: Nincs bizalom Magyarországgal szemben. Szomorú bizonyítvány a miniszterelnök tájékozottságáról, hogy lassan mindenki jobban tudja nála, mik az EU és az IMF feltételei.
Orbán Viktor Magyarországán a gazdaságpolitika és az adónemek kiszámíthatósága egyébként is leginkább az időjárás-jelentésekéhez hasonlítható, bár racionalitásuk meg sem közelíti utóbbiakét. A legújabb, tranzakciós adónak becézett sarcról már ma látszik, hogy sem a várt bevételt nem lesz képes hozni, sem a kormány kompetenciájába vetett hitet nem erősíti. Ne legyen félreértés: nincs olyan, hogy Matolcsy György gazdaságpolitikája/ mint ahogy Pokorni Zoltántól tudjuk helyesen, nincs olyan, hogy Hoffman Rózsa oktatáspolitikája/, mindezek a lépések a miniszterelnök koncepciótlanságáról árulkodnak.
De az ünnepek alkalmat adtak arra, hogy ne csak aktuálpolitikai kérdésekben, hanem értékrendjét illetően is bepillantást nyerhessünk a miniszterelnök gondolkodásába. Innen tudjuk, hogy Orbán Viktor szerint a melegházasság akadálya, hogy Magyarország keresztény ország, „ez történelmi tény”. Igaz, az igazi tények azt is mutatják, hogy az Unióban mindössze néhány országban nagyobb a vallástalanok aránya, és igaz az is, hogy a melegházasságnak nem akadálya a vallásosság sem Portugáliban, sem Spanyolországban, mindezek nem homályosítják el a miniszterelnök tekintetét. Mi más, mint a keresztény értékrend vezetné a magyar rendőrséget, amikor betiltja a magyar meleg közösség éves felvonulását?
Orbán szerint Európa ma szenved, mert elvesztette gyökereit. A felvilágosodás – a francia forradalom, az emberi jogok, a liberális demokrácia - Európája azt jelenti, hogy a hit, a vallás és a teremtés rendjét a vallástalanság és a tudományos világfelfogás, az istentelen kozmosz felé terelik. A liberális demokrácia, az emberi jogok és a felvilágosodás sem jöttek volna létre a kereszténység nélkül. A modern Európa szerves fejlődés eredményeként alakult azzá, ami és árnyat vet rá a miniszterelnök által képviselt fundamentalizmus. Ha a családellenes és istentelen Európa esetleg most az egyházügyi törvényt szeretné megvizsgálni, a válasz tulajdonképpen már készen áll: mi egy másik kozmoszban létezünk.
Orbán Viktor Magyarországán a rendszerváltás – illetve, ahogyan annak idején ő mondta: rendszerváltoztatás - első magyar miniszterelnöke, Antall József mindössze lábjegyzetként szerepelne a történelemben, a kormány Antall 80. születésnapját szemérmes hallgatással ünnepli. Persze értjük a csend okát, hiszen az első demokratikus miniszterelnök személye kétszeresen is kényelmetlen mai utódának: mementóként szolgál arra, mit jelent a tisztességes konzervatív kormányzás, ráadásul liberális múltjára emlékezeti a Fideszt. Ha már itt tartunk, Orbán Viktor Magyarországán Antall rendszerváltó társát, a 90 éves Göncz Árpádot sem köszöntötte a kormány születésnapján nyilvánosan. Ebben legalább következetes, a rendszerváltó nagy államférfiak kiretusálásával Orbán történelmi tablóján már tényleg csak ő maga áll egy végletesen megosztó politikusként. Maga választ köztársasági elnököt, akit határidőre megnevez frakciójának, ahol a döntését természetesen elfogadják.
Orbán Viktor reményteli hozományvadászként bánik Európával: nem érdekli az öreg hölgy szépsége, sem értékei, egyedül a pénzére vágyik, és háta mögött vidáman ócsárolja is. Nem fog tudni túljárni Európa eszén, de ennek levét mi mindannyian fogjuk meginni.
Európa ma nem erre tart. Az önkény a gazdaságban, a jogalkotásban, a joggyakorlásban és a hétköznapi politikai kultúrában messze áll világi és keresztény vezetői által vallott közös eszméitől. Ez tényleg egy másik kozmosz.
(fotó innen)
