12 jún 16

Temetetlen halott

Nagy_Imre_ujratemetes_Kerenyi_Imre_alaptorveny_alkotmany_kep_festmeny.jpgEz a címe Mészáros Márta filmjének, amely Nagy Imre életéről szól. Ma van 23 éve annak, hogy a rendszerváltás szimbolikus eseménye, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése, lezajlott. Ma van 23 éve annak is, hogy a mai miniszterelnök bemutatkozott az ország nyilvánossága előtt. Orbán Viktort kétségtelenül az újratemetésen elmondott beszéde tette ismertté. Ezt a beszédet én ma is kiemelkedő politikai teljesítménynek tartom. Minden benne volt, amit sokan szerettünk az akkori Fideszben: szókimondás, szabadságszeretet, bátorság, tisztaság. Orbán Viktor egyértelműen és világosan fogalmazta meg az egész akkori nemzedék érzéseit és vágyait. Mindannyian végre egy szabad, hazugságok nélküli, demokratikus Magyarországon akartunk élni. Sokan azt hittük, hogy az újratemetés nem csupán egy szimbolikus aktus, hanem az azt megelőző korszak tévútjai végleg lezárulnak. Sokan, akik ott álltunk a Hősök terén, bár Nagy Imrének és társainak adtuk meg a végső tisztességet, valójában a Kádár-rendszert temettük. Azt hittük, hogy a rendszer bukásával együtt, annak ideológiáján és berögzülésein is sikerül végérvényesen túllépni.

Ma már látjuk, hogy mindez illúzió volt. Amit akkor végleg eltemetni hittünk, makacs módon él mindennapjainkban. Meghallgattam most újra a beszédet és azon gondolkodtam, hogy vajon mit mondana a mai Orbán Viktor akkori önmagának? Vajon jelentenek-e még neki azok az elvek valamit, amikben közösen hittünk ebben az időszakban? Megfordul-e a fejében, hogy ma tőle kell félteni mindazt, amiért akkor közösen küzdöttünk?

 Az ő kormánya csorbítja az ellenzék jogköreit. Ő az, aki ismét kelet felé akar fordulni, pedig 23 évvel ezelőtt még ázsiai zsákutcáról beszélt. Akkor a nyugati, polgári fejlődés mellett állt ki, ma hanyatló nyugatról szónokol. Orbán Viktor útja szimbolikus értelemben is egybefonódott az elmúlt 23 év történéseivel. A kilencvenes évek elején reményteljesen indult, és az ország is egy jövő felé bizakodva tekintő, tenni akaró és hittel teli képet mutatott önmagáról. Mára Orbán Viktor építi azt a rendszert, ami ellen egy egész generáció nevében szólalt fel akkor ott a Hősök terén. Az országban ma újra csalódottság és kilátástalanság uralkodik. Remélem, ma ő is megnézi ezt a videót és elgondolkodik azon, hogy mennyivel józanabb az ember, amikor nem tévedhetetlen vezérnek hiszi magát, amikor mások véleménye érdekli őt, és meri vállalni saját hibáit, tévedésit.

Ma visszatértünk oda, ahonnan 23 éve elindultunk. Újra küzdenünk kell a jogállamért, a félelemmentes polgári életért és a nyugati értékrend elfogadtatásáért a hatalom birtokosaival szemben. Én optimista vagyok. Akkor is sikerült, ma is sikerülni fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr304592645

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.06.16. 20:31:12

Hogyan lett a huszonéves, a kádári diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 04. 09-é...

Trackback: Kádár János szelleme kísérti Orbán Viktort 2012.06.16. 20:28:52

  Orbán Viktor nem tudta megfejteni Kádár népszerűségének titkát, ezért kiment a temetőbe, hogy tanácsot kérjen az MSZMP egykori főtitkárától. Mit tanácsolt Kádár János szelleme Orbán Viktornak? A lentebbi képen látható: * *...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szanalmas 2012.06.16. 20:29:10

Azért jó ez a mai fidesz, mert a mostani fiatalok végre képet kaphatnak róla, hogy milyen volt a szocialista Magyarország. Pártkatonák, szavazó és tapsoló droidok, beépülve mindenhová. Ha van ismerősöd kapsz könnyű munkát jó fizetésért, ha bírálni mersz, vagy esetleg beszólsz, rögtön kirúgnak, mivel a hatalom mindenütt ott van. Menekülő emberek, bár egyelőre még nem lőnek rájuk. Én kb. egy-másfél éve kommenteltem be valahová, hogy az akkori Orbán simán szembeköpné a mait.

szanalmas 2012.06.16. 20:29:56

Azért jó ez a mai fidesz, mert a mostani fiatalok végre képet kaphatnak róla, hogy milyen volt a szocialista Magyarország. Pártkatonák, szavazó és tapsoló droidok, beépülve mindenhová. Ha van ismerősöd kapsz könnyű munkát jó fizetésért, ha bírálni mersz, vagy esetleg beszólsz, rögtön kirúgnak, mivel a hatalom mindenütt ott van. Menekülő emberek, bár egyelőre még nem lőnek rájuk. Én kb. egy-másfél éve kommenteltem be valahová, hogy az akkori Orbán simán szembeköpné a mait.

szanalmas 2012.06.16. 20:31:23

Az egyiket meg ezt is ki kéne móderálni, köszi blogmotor...

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.16. 20:40:12

Fodor Gábor mi lenne ha nem csak néznél, hanem látnál is?
Szerintem nem írnád ( írtad volna ) meg ezt a blogot.

Van egy bölcs mondás, ha hallgattál volna,bölcs maradtál volna.

brekkk 2012.06.16. 20:43:18

és a sok bibbancs, aki visszatért a háború után és alig várta, hogy körmöket téphessen le, majd lenyúlja a komplett magyar kulturális és gazdasági "életet", az mit mondana, kérdezd meg Gabika pl a Bauertől...ahogy Horn Gábor mondta: az szdsz léte fontosabb az ország jövőjénél...

HgGina 2012.06.16. 20:51:10

Van egy ötletem Mészáros Mártának a film második részére:
Temetetlen halott 2. avagy Fodor Gábor a politikai hulla

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.16. 20:55:33

@látjátok feleim szümtükkel: mi lenne, ha nem csak pofáznál, de mondanál is valamit?!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.06.16. 21:06:49

@brekkk: oké, most a jobbikos-fideszes lózungok után jön valami saját gondolat is?

különvélemény 2012.06.16. 21:19:27

"Újra küzdenünk kell a jogállamért, a félelemmentes polgári életért és a nyugati értékrend elfogadtatásáért a hatalom birtokosaival szemben."

Itt most 2006-ra gondolsz?

2012.06.16. 21:20:34

A 89- es Orbán a jelenlegi Orbánt lekommunistázná és forradalmat hírdetne ellene!

www.youtube.com/watch?v=a2cdczFqJ_8&feature=youtube_gdata_player

Tapmancs 2012.06.16. 21:22:49

Fodor Gábor aktív szerepet vállalt abban a rendszerben ami biztosította (biztosítja) a szocialista örökség továbbélését. Szóval nem igazán értem, illetve hiteltelennek érzem a posztot.

Egy nagyon jó írás a hazai liberálisokról, liberalizmusról:

igyjartal.blog.hu/2011/11/03/na_de_mi_legyen_a_liberalisokkal

wanekus 2012.06.16. 21:26:47

Kedves Gábor,

Sokszor elgondolkodom azon, hogy Viktort te tudtad volna megállítani ott a debreceni kongresszuson (ha jól emlékszem), amikor ő és a Kövér szűkölve és a maguk sunyi módján vettek rá arra, hogy a kezedben lévő lehetőséget, miszerint ezt a két hatalommániás bolondot a Fidesz éléről eltávolítsátok, kiengedd. Magyarország most sok ezer milliárddal lenne beljebb és évtizedekkel előrébb lenne a nyugati demokrácia felé vivő úton, mert megúsztuk volna az elmebeteg Ovinak az országlásait.

Ha. És a történelemben nincs ha, jól tudom. Lehet, hogy akkor Ovi meg a Rőzsebajusz írná ellened a pamfleteket :-)

Félre ne értsd nem szemrehányás, mert sosem lehet, tudni, hogy mikor van a kezünkben a lehetőség, hogy megnyomjuk a katapult gombját, ami egy sötétlelkű elmebeteget még időben megállíthat. Hogy erőt vegyünk a bennünk lévő emberségen és tisztességen és eltiporjuk a patkánylelkű volt barátunkat.

Húsleves 2012.06.16. 21:40:47

Kedves Fodor Gábor!
Egy nagy fenét akartatok ti "mindannyian végre egy szabad, hazugságok nélküli, demokratikus Magyarországon élni.".
Se te, se az egész SZDSZ-es bagázs, se az ultraliberális műmájerekből ultrakonzervatívvá átvedlett FIDESZ-es haverjaid soha nem akartatok rendszerváltást. Sőt, ti vagytok azok, akik elárultátok a rendszerváltást, akik lepaktáltatok az elvtársakkal, hogy veletek osztozkodva átmenthessék a diktatúrában szerzett kapcsolati tőkéjüket pénz-tőkévé.
Itt van leírva a ti "rendszerváltásotok", amit sokkal tárgyszerűbb lenne köpönyegforgatásnak nevezni.
www.kibulizottorszag.net/
Inkább arról írjál egy jó blogot, hogy lehet, hogy a nagy látszatelszámoltatásban Gyurcsány még mindig nincs börtönben, Demszkyt eddig még csak fel se jelentették, Biszku már az ügyészségről visszapattant? Hát úgy, hogy a látványos nagy csatározások mögött ugyanaz az enyveskezű bagázs vagytok, hogy Orbánnal ugyanúgy vagytok ti, mint Horn Gyula Torgyánnal (Pubikám), a közönségnek megy a nagy szócsata, a színfalak mögött meg együtt röhögtök azokon, akik ezt még elhiszik. Nagyjából annyi változás van a politikátokban a régi rómaiakhoz képest, hogy ti már csak cirkuszt adtok a népnek, mert már a kenyér is elfogyott.

Észmegálló 2012.06.16. 21:46:16

Néha azt hiszem, hogy egy ember képtelen ekkora változásra, ezért biztosan már akkor is csak azt mondta - megérezve az idők szavát -, ami ismertté tette őt, vagyis egy lépéssel közelebb került a hatalomhoz. Elvégre soha nem okozott neki lelki válságot, hogy néhány hónap különbséggel teljesen az ellenkezőjét mondja, mint előtte. Hát még huszonéves távlatban. Ő az az ember, akitől nemhogy autót, de egy tojást sem vennék. Lételeme a hazudozás és a képmutatás, na meg a cinizmus a hatalom érdekében. Szerintem már álmában is hazudik, képtelen arra, hogy egyszer őszinte legyen. Hozzá képest Gyurcsány maga a megtestesült Justitia.
Ez az ember mindig és mindenkor mindent a hatalmi céljainak rendelt alá, mindig azt tette ami ezt elősegítette, ezért gondolom ezt már a '89-es Orbánról is. Ezért nem köpni magát szembe a tükörben, sőt elégedett mosollyal nyugtázná, hogy milyen jól átvert akkor 10 millió embert. Orbánnak nincs lekiismerete, ha lenne, már rég felkötötte volna magát.

Unionista_ (törölt) 2012.06.16. 21:48:59

ez a mondanivaló ma már kevés.

3dom'f'speech 2012.06.16. 21:58:40

gabika, te akkor is most is ugyanazt mondanád magadnak, ha lenne benned egy csigolyányi gerinc: gyáva szaralak ez a fodorgabi

2012.06.16. 22:00:25

Igen, volt még időszak, amikor hittem a Fideszben. Ez és a '90-es évek eleje volt számomra az időszak, amikor még egyetlen választható pártnak tartottam, akik őszintén megmondják azt, amit gondolnak.

Sajnos azóta nagyot fordult a világ. Ugyanazok az emberek a szemembe hazudnak, hülyének néznek. Szembe mennek azokkal az eszmékkel, amiket korábban hirdettek.

Bekerült a politikába ugyanaz a mutyizás, elvtárs, bajtárs támogatás, ami a többi pártra is jellemző volt.

Sajnos még olyan nézeteknek is nekimennek, amiket akár pár éve még képviseltek.

Közben meg azt olvashatjuk, hogy a fiatalok távozása az országból csak egy átmeneti állapot. Pedig garantáltan nem. Mert a külföldön dolgozó fiatal megtapasztalja azt, hogy ott megfizetik a munkáját, a bérből kényelmesen meg tud élni.

Vajon mi a fenének jönne vissza ide, ha töbszörösét keresi meg annak, amit itthon vért izzadva sem kapna meg?

Sajnos a mostani Fidesz, már nem az a Fidesz, akik anno ténylegesen képviselték az akkori fiatalság érdekeit.

Egykorú vagyok a csapattal, de egyre távolabb áll tőlem minden egyes nézet, amelyet a mostani parlamenti pártok képviselnek.

Amit pedig nem látok, hogy belátható időn belül bármilyen változás következne be.

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.06.16. 22:26:06

Orbán csak egy van és olyan amilyennek látszik.

(Kicsit sarkos, de nem tudom tisztelni hitlert mint egykori tehetséges festőt.)

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.06.16. 22:27:22

@3dom'f'speech: a gyáva szerintem stimmel. A többi meg gondolom a hirTV ártalmainak tudható be. ;-)

elgery. 2012.06.16. 22:49:06

Amikor unortodox másfél év után is százezerszám mennek bégetni a birkák...
Nem tudom hogy van e remény.
Nem tudom visszajönnék-e?!
De a barátaim,akik elmentek,azt mondják: Nem

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.06.16. 22:57:18

1. Tiszteletreméltó, hogy a bloggazda megengedi, hogy ez a sok gyűlölködő, agymosott szélsőjobbos náci, vagy ostoba fideszhívő itt is "megnyilvánuljon". Én ennyire liberális nem lennék velük, a bűzös szemetet kitakarítanám.
2. A témát illetően Észmegálló (2012.06.16. 21:46:16) mondta meg a tutit: Valóban, így van, már a 89-es Orbánra is az volt mondható, hogy "a szeme sem áll jól". Ezt akkor, FG "belülálló" lévén, még nem láthatta, de egy elfogulatlan, éles szemű külsős megfigyelő igen. Már a 89-es Orbán is csak egy hamis, haszonleső gazember volt (emberileg), aki velejéig polulista demagóg (politikailag) módjára tudta, hogy mit kell "hazudnia". (Egy elvtelen gazember akkor (is) hazudik, ha úgy tesz, mintha nemes eszmékről, igaz célokról beszél.)
3. Huhh, kedves FG, ez a rész lenne az, amelyben elvileg nem értek veled egyet, de gyakorlatilag mégis helyeslem amit mondasz. Hogy lehet ez? Egyszerű: Az általad emlegetett, és kívánatosnak tartott "nyugati értékrend" éppen mostanában bizonyítja, hogy mögötte csak harácsvágy, embertelenség, kizsákmányolás, leépülés, és hasonló jótétemények állnak. A nyugati értékrend nem csak liberalizmusból áll, hanem a gazdasági oldalon kapitalizmusból is, és a kapitalizmus - mint azt már egyre többen látják, pontosabban nem látják csak érzik - nem vált be. Viszont, valóban, ez a mese most nem a kapitalizmus leváltásáról szól, ez a mese most azoknak a gazembereknek a leváltásáról szól, akik még egy tisztességes kapitalizmust se tudnak megcsinálni, vagy működtetni. Ezért ha elvbarátok nem is leszünk (egy kapitalizmuspártival ez nem lehetséges), de harcostárak mindenképpen. Abban a harcban, amely, a gonosz ostobaság megtestesítői ellen folyik.

no atom 2012.06.16. 23:03:04

óriási CSALÓDÁS nekem a Viktor. Azt hittem 8 év ellenzékiség után BÖLCS ÁLLAMFÉRFIKÉNT fog viselkedni. Nem így történt. CSALÓDTAM!
Megnéztem ma a Nagy Imre temetésén elmondott beszédét, és azóta azon merengek, hogy 23 év a politikában, mennyire eltorzította a személyiségét. Hittem benne, hogy egy új világot hoz a hazámnak, de tévedtem. CSALÓDÁS, CSALÓDÁS, CSALÓDÁS.

The Great Destroyer 2012.06.16. 23:11:38

Valaki tudna nekem említeni egy igazi liberális tömörülést, vagy pártot magyarország történelmében? Liberális politikusból, akik tettek is az országért, dunát lehet rekeszteni, viszont sohasem sikerült valódi szervezetté összeállniuk. A szélsőségek a történelemben mindíg tragédiához vezettek, jó lenne, ha végre lenne válsztás és a kocsmapolitizálás helyett érdemben is tenne valaki az országért (kiráz tőle a hideg, de sajnos utoljára ilyen jellegű potenciál a '90-es évek elején a FIDESZ-ben volt)

horganyember (törölt) 2012.06.16. 23:12:34

Az előrehozott választások megakadályozásával és a kontár Bajnai hatalomra juttatásával nyilvánvalóvá vált az egyetlen magyar liberális párt köpönyegforgató, szélkakas mentalitása, nincs rá mód, hogy még egyszer ugyanazok a játékosok labdába rúgjanak, önök már egyszer leszerepeltek. Önök is...

brekkk 2012.06.16. 23:16:35

mondjuk ilyen libero-mocsokkal nem kell egyetlen körülöttünk lévő országban megküzdeni, rábasztunk! a nyakunkon maradtak, de legalább a holló-bizniszükből jól megélnek, még egy darabig...

teve1976 2012.06.16. 23:58:22

Eloszor is felelmetes, hogy egy szdsz-es politikusnak meg van arca kiallni a politikai szinpadra.
Masodszor meg. Kedves gabika, szeritned ki asott minket olyan melyen a szarba, mint ahol most vagyunk? Ha a Viktor meg tenyleg diktator lenne - vagy csak egy kicsit kemenykezubb - ti mar regen bortonkoszton elnetek eletetek vegeig, ahogy azt erdemelnetek!!!

2012.06.17. 00:10:03

"nyugati értékrend elfogadtatásáért"

Ne Gábor. Azért már eleget kűzdöttünk.

nandras01 2012.06.17. 00:58:36

akkor elmesélek egy régi történetet:

anno, még erősen a kilencvenes évek elején, amikor éppen túl voltunk a rendszerváltás eufóriáján, orbán még csak egy volt a tojásból frissen kikelt politikuspalánta közül, megesett, hogy a parlamenti képviselők focicsapatot alakítottak és jórészt a maguk szórakoztatására, vagy egy- egy, az ájult tisztelettől félmerev másik bulicsapattal sörmeccseket játszottak.
a kapus -egy szdsz- es, akkoriban teljesen ismeretlen képviselő, aki majd később, egészen az államtitkárságig vitte, de ez mellékes- az egyik meccsről tajtékozva tért vissza, és esküdött az ég minden szentjére, hogy az életben soha nem megy el egyetlen meccsre sem.
amikor nagy nehezen lehiggadt, elmondta, hogy mi is történt:
ezzel az orbánnal képtelenség játszani. rohangál a pályán mint a vakegér, és teljesen mindegy, hogy milyen helyzetben van, egyfolytában üvöltözi, hogy "ide! ide!", majd amikor megkapja a labdát, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a többieket, mindenkin kíméletlenül átgázolva akar gólt lőni. eszébe sem jut, hogy adott esetben a játékostársa jobb helyzetben van, fel sem merül benne, hogy passzolni is lehetne- ha megkapta a labdát, akkor az az övé és mindenki másnak kuss.
ennyi a történet, de ma visszagondolva rá, nagyon sokminden érthetővé válik a mai orbán cselekedeteiből.

igenember 2012.06.17. 01:14:08

@agyramegy: Én már akkor se szerettem a Fideszt. Viki túl sokat kommunistázott ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. Most 2010-ben korlátlan hatalmat kapott és láccik, hogy mire használja azt.
Az akkori Fideszben csak az olyan arcok teccetek mint Fodor vagy Ungár, akik ideje korán leléceltek onnan.

NA YA! 2012.06.17. 01:15:18

@poszt:"Minden benne volt, amit sokan szerettünk az akkori Fideszben: szókimondás, szabadságszeretet, bátorság, tisztaság."

Hát én ezt a (jellembéli) "tisztaságot" mindig is hiányoltam a fityiszből, és mára ez teljesen igazolódni látszik számomra!
Ja, és ne reménykedjetek a jövendőbeli választások korrektségében, így, vagy úgy, csak bedől, mondjuk postán pár millió külhoni szavazat, ami döntőnek bizonyul majd! Remélem, hogy nem lesz igazam!;)

gigacherry 2012.06.17. 01:24:32

@Tapmancs: Pont az egyik kedvenc karakterem nevét használva linkeled be ezt a vagdalkozó, feltételezésekre alapuló írást? (Ott a cikknél kifejtettem róla a véleményem).

pupumpa 2012.06.17. 01:55:22

Fodor Gábor egy választás előtt árulta el a Fideszt és azokat a szép elveket, amiről beszél.
Az áruló jutalma egy miniszteri kinevezés lett. Hogy utána mit művelt éveken keresztül, azt most nem sorolom fel. Nem is minősítem, mert minősíthetetlen.
Gennyes alak ez.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.06.17. 02:00:42

Kedves Gábor, mint egykori tisztelőd mondom, hogy éveket vesztegetsz el az életedből, ha újra szerepet akarsz vállalni a magyar politikában. Csinálj inkább valami hasznosabbat. Mondjuk blogolhatnál. Annak a felső propagandaplakátnak meg a nevednek - mert tetszik, nem tetszik, az bemocskolódott - a levételével ez egy egész rendes kis blog lehetne.

Tomycat 2012.06.17. 04:22:02

:( sajnalom kimondani, de az igazsag az, hogy akik Kadart es rendszeret buktattak, rendre nem tudtak annal tobbet nyujtani. Egy rendszernek t.i. az a dolga, hogy polgarai eljenek jol, es akkor elt a legtobb magyar jol. Elotte sem, utana sem jott ossze senkinek.
Az uj hatalomra keruloknek rendre az onos politikai, ideologiai es anyagi erdekei kerultek eloterbe a tomegek megelhetesi erdekeivel szemben. Eltekintve nehany halovany gesztustol, folyamatosan ellensegkent tekintettek egymasra a politai erok ezzel megint a tobbseg, a nemzet gyengult, serult.
Kozben a nemzet vagyona, evszazadok munkajanak gyumolcse ketes vagy idegen kezekbe kerult. Nemzedekek nem szulettek meg.
Visszatekintve, talan jobb lett volna, ha Nemeth Miklos folytathatta volna. De errol kar sopankodni, mert ha valami, akkor ez a sopankodas ami igazan es kegyetlenul rombol.
Tekintsunk elore, merjuk fel mi kell a magyarnak! Hat nem sok, csak az amije mar volt! Eloszor is szabaditsuk meg polgarainkat az adossag belyoitol. Masodszor teremtsunk tomegekenek munkat. Harmadszor legyen vegre mar vege magyar magyar elleni acsarkodasnak. Elidegenitett nemzeti vagyonunk alapveto resze keruljon vissza magyar tulajdonba.....
Es itt jon Viktor. Aki tamadja, tegye meg azt a szivesseget is, hogy a fent felsorolt dolgoknal irja le mi az amiben elore, mi az amiben hatra halad. Mert aki csak egyyoldaluan tamad, az bomlaszt. Bomlasztassal nincs epites.

rudebwoi 2012.06.17. 04:29:35

Kedves Gábor!

Mint a rendszerváltás egyik kulcsfigurája, mit gondolsz errôl?
kibulizottorszag.net
Sajnálod, hogy te nem lehetsz ott most, amikor már ilyen olajozottan, teljesen törvényesen lehet nyúlni, mi?

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.06.17. 06:17:59

@no atom: Nem 2002-ben kezdődött a világegyetem, előtte is történtek dolgok. Ha választás előtt méltóztattál volna utánanézni, rájöhettél volna, hogy orbán már egyszer volt miniszterelnök, ráadásul pont úgy kormányzott, mint most. Nem ellenzékben volt 8 évig, hanem egyszer már megbukott, csak a szektája semmit sem érne nélküle. Annyi mindenesetre a javára írható, ha ez számít valamit, hogy bukott politikusként vissza tudja szerezni a pozícióját, mert tud hatni az olyan debilekre, mint te.
Már ha nem iróniának szántad...

2012.06.17. 06:46:43

Tényleg, hát ma van az a nap!
sokáig minden évben kimentünk a temetőbe az évfordulon, most meg el is felejtettem.

CSak az iszonyat ami erről eszembe jut ma is, Pedig nem kellene róla megfeledkezni.

Példát kellene venni a szidóktól, na ők aztán nem hagyják, inkább naponta feltépik a sebeket, de nem hagyják hogy sérelmük a feledésbe merüljön.

Mi meg? hát igyekszünk minnél hamarabb elfejteni a szörnyűséget, még szégyelljük is hogy velünk ez megtörtéhetett.

Kitérdekel mit mondott akkro Orbán viktor? Ha nem ő mondja a beszédet, ma már a nevére sem emlékeznénk,

breki11 2012.06.17. 07:13:17

én neked szurkolok ! :)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.17. 07:29:06

Orbán Viktor Csak egyet ígért... megpróbálják törleszteni a maffia által felvett hiteleket... de semmi mást nem ígért, lévén nincs lehetőségük másra...

Tapmancs 2012.06.17. 07:53:32

@gigacherry: Igen olvastam az ottani hozzászólásaidat. Én a cikk minden szavával egyetértek, de elfogadom hogy te úgy látod a dolgokat, ahogy. (Ez amúgy liberalizmus, nem? :) De szerencsére nem abban az értelemben amiről a cikk szól.)

Deres · http://textura.blog.hu 2012.06.17. 07:54:46

Gábor,
elkúrtátok. Nem kicsit. nagyon - ha érted mire gondolok. Esélyt kaptatok, de ti lejárattátok (magatokon túl) a liberalizmust is. Tudom, sokan kerestek sok pénzt, és ők most vígan röhögnek rajtunk, Orbán ide vagy oda.

mese1 2012.06.17. 07:55:12

Az a vicc, hogy politikai hulla akarja Orbánt kérdőre vonni, nem kellet volna annyit lopni az szdsz-nek...

Hertelendi 2012.06.17. 08:31:36

@Con Storm: Baszki legalább ne hazudj!

Hertelendi 2012.06.17. 08:33:13

@mese1: Ma Magyarországon csak egy politikai hulla van!
Úgy hívják : Orbán Viktor!

2012.06.17. 08:47:19

"Ma visszatértünk oda, ahonnan 23 éve elindultunk."
Ha ez ilyen egyszerű lenne! ... Szerintem nincs "vissza" meg "ahonnan" ... s még ha dolgok mozgatórugója évezredek óta mit sem változik, ez már egy másik helyzet ... és közben a fél életünk eltelt ...

Dolgozónép 2012.06.17. 09:04:14

Fodor, mennyit fizettél a szerkesztőnek, hogy kitegye ezt a vackot? Húzz el tűnj el végre, a te időd lejárt. Jó szórakozást a történelem szemétdombján!

Mózsi bá (törölt) 2012.06.17. 09:05:53

Kedves Gábor! Nagyon OFF lesz, amit írok, de remélem, azért végigolvasod. Teljesen rendben van, hogy állampolgárként kritizálsz egy közszereplőt, egy miniszterelnököt, egy embert, akihez talán valamikor baráti szálak is fűztek. De az nincs rendben, hogy mindezt most teszed. Leírom, hogy szerintem miért nem helyénvaló. Rendszerváltáskor az MDF-re voksoltam, és bár nem sokkal később megbántam döntésem, de mai eszemmel úgy gondolom, mégis vállalható lépés volt. Következő alkalommal sz SZDSZ-re szavaztam, melynek Te akkor már oszlopos tagja voltál, a plakátokon Ungár Klára és Kuncze Gábor mellett ott voltál. A szavazatomat azért kaptátok, mert az szdsz volt a legharcosabb antikommunista abban az időben. Úgy gondoltam, ha hatalomra jutnak, törvényekkel kikényszerítik, hogy a régi pártállami vezetők, tisztségviselők soha többé ne juthassanak még a hatalom közelébe sem. Erre mi történik? Az MSZP, nyert és bizony képes lett volna egyedül is kormányozni, de az SZDSZ-nek véleményem szerint ekkor már az volt a legfontosabb, hogy hatalomba kerüljön. Ezzel aztán szépen legitimálta az MSZP kormányt és a régi pártállami vezetőket. Mi lett a nagy antikommunista formációból? Te persze ott maradtál. Perdig meglátásom szerint az lett volna a helyes, ha azonnal kilépsz és nem veszel részt ebben az összeborulásban, amelyet én sima árulásként éltem meg. Utána jött a fordulat és 2002-ben a visszafordulat. Az emberek leváltották Orbán Viktort és kormányát, visszatért az MSZP. 2006 után szerepet vállaltál egy olyan kormányban, melynek miniszterelnöke "hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal és közben nem csináltunk semmit" szlogennel "nyerte" meg a választásokat. Neked ezzel sem volt bajod, nem volt lényeges,
"Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi." - Tehát ebben az SZDSZ-nek is vastagon szerepe volt. Annak az SZDSZ-nek, amiben Te is benne voltál. És ez még csak a vég kezdete. Orbán Viktor kétharmadáért épp az előző ciklus felelős, mert az embereket egyszerűen belelökte a FIDESZ karmaiba". Ezután pedig jött az a plakát, hogy van-e - fenetudja hány -SZDSZ szavazó? És az "összeborulás" a Dávid Ibolya féle MDF-el. Szánalmas vergődés volt. Miért is? Hogy bekerüljetek a parlamentbe. Hangsúlyozom, szubjektív vélemény, de úgy láttam, kizárólag ez volt a motiváció.
És akkor egy kis adalék 1989-hez képest, innen ON a téma: Ázsia ugyebár... A rendszerváltás előtti időszakban gyakorlatilag szitokszó volt a Samsung, Vagy az LG (akkoriban talán Gold Star). Manapság a minőséget jelenti és pokolian erős versenytársa a Japán cégóriásoknak. Miért is ne kéne nyitni errefelé? Vagy említsük Kínát? Azt az országot, amely húszegynehány esztendővel ezelőtt romokban hevert, ma pedig szuperhatalmi státusza van? Tudod, változik a világ. És az a baj, Gábor, hogy mindezt nem írtad bele a blogodba. Hogy a változó krülményekhez igazodva igenis ktelező nyitni olyan országok felé, amelyek valaha semmik voltak és amelyek vitték valamire.
És haragszom Rád Orbán Viktor túlhatalma miatt is.
Ismét szubjektív vélemény (mint ahogy a korábbiak is azok voltak), de épp a felsoroltak miatt nincs jogod kritizálni Orbán Viktort.
Tisztelettel: Mózsi bá.

Kotkodus 2012.06.17. 09:07:59

többször kérdeztem már meg fideszhívőket, hogy mivel magyarázzák azt, hogy viktorka 20 év alatt antiklerikális, antikommunista liberálisból államosító, központosító, keresztény-konzervatív lett. valljuk be, ez azért komoly ideológiai változás egy fejen belül...

sokan válaszolták azt, hogy megérett...

remélem időben leszüreteli valaki, mert nem vagyok kíváncsi arra, hogy milyen lesz amikor megrohad...

Mudizz 2012.06.17. 09:08:03

Minősítsd ezt a blogot itt:

mudizz.com/contents/4fdd82275a780e000300006d

Kedves szerkesztő! Te pedig oszd meg a többi blog-od is a Mudizz-on, vagy illeszd be a Mudizz gombot, hogy a toplisták élére kerülj!

Köszönöm.

butus 2012.06.17. 09:13:57

@еndike: Átállhatnál egy másik lemezre, mivel ez már nagyon unalmas!

Hertelendi 2012.06.17. 09:22:56

@butus: Endike egylemezes, nem tudtad?

Mind1 2012.06.17. 09:46:55

1. Orbán a Kádár rendszerben szocializálódott, anélkül semmire sem vitte volna. Nem is tud kitörni abból a struktúrából, mert egyes kiváló képességei (kommunikáció - semmitmondással átitatva, kamarillapolitika - folyamatos egyezkedésekkel, zsarolás - képviselőcsoport egybentartása, hazudozás, szélkakaskodás) ellenére - sajnos nem intelligens (ha az lenne, tudna mértéket tartani, előre tekinteni, kulturáltan viselkedni.)

Vagyis az egész karrierjét Kádárnak köszönheti.A mai rendszerben - amit viktor betonoz gőzerővel, a fiatal orbán semmire sem vihetné, hiszen lehet, hogy egy rendes iskoláig sem jutna el.

Ma ő szeretne Kádárrá válni - de a kádári szerénység nélkül. (pl. Annak idején, amikor Czinege miniszter egy meglehetősen drága házat építtetett magának a katonákkal, Kádár kijelenette, hogy az a mindenkori honvédelmi miniszter lakása - vagyis nem hagyta a már akkor feltörő központi lopásokat ilyen szintre emelkedni) Orbán ezt a részt nem vette át, és mindent magának/maguknak akar bezsebelni

2. Ilyen alpári trollkodást, ami itt folyik, tanítani lehetne a navracsis féle egyetemen. Nem az a baj, hogy nem tisztelitek/fogadjátok el a szerzőt , hanem az a paraszt stílus, amit használtok - persze lehet, hogy erről szól a megbízásotok.

netnepper 2012.06.17. 10:26:45

Őszintén szólva nem értem, hogy miért kell ilyen hevesen kritizálni(ócsárolni) a politikusainkat.
Ők csak a társadalom hű tükörképei.
Ameddig az embereknek teljesen mindegy, hogy kit tolnak eléjük vezetőnek, amíg nem valós teljesítmény jutalma a megválaszthatóság és ameddig az emberek hiszékenyek és ostobák, addig nem várható a politikusi minőség megjelenése.
Érdemek nélküli önjelölt prókátorok mellett habzó szájjal agitáló agyhalottak országában élünk.
Ez van...
A Természet azért tudja a dolgát és az életképtelen társadalmakat kérlelhetetlenül kiszelektálja.
Jó lesz, ha a papik, meg a nagyik mielőbb nekilátnak Internetül tanulni, mert a kis John Kovacskákat és Erzsebeth Muellereket, mint unokákat jobbára már csak a Facebook-ról ismehetik majd.
Nem baj, unoka pótléknak azért Kajányos Jocika még itt marad:-). Jól megférnek majd, Kohn Mórickával...

butus 2012.06.17. 10:29:49

@Hertelendi: Tudtam, csak már nagyon unom.

Egyallampolgar 2012.06.17. 10:31:14

Nagyon is alapvető emberi tulajdonság, hogy ami ellen lázad valaki azt szép lassan megvalósítja.
Ez lehet egy gyermek aki a szülei pedagógiai baklövéseit megvalósítja a saját családjában.

Ez lehet Orbán Viktor aki addig lázad a tekintélyelvű inkompetens rendszer ellen míg kiderül nem ismer mást.

azbesztos 2012.06.17. 10:36:01

Mint kiderült Gyurcsány apósa azért kapta jutalmul Kádártól a szemlőhegyi villát mert kivégeztette Nagy Imrét. Ehhez képest a szarházi pszichopata szegény Nagy Imre sírjánál adja elő III. Richárd nagyjelenetét és utána elégedetten hazatér a vérdíjat képező hajlékába. Ez nem zavarja Fodor elvtársat?

déjá vu39 2012.06.17. 10:48:41

@látjátok feleim szümtükkel: Tényleg, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna,,,

déjá vu39 2012.06.17. 10:55:45

@еndike: A szavakat értem (egyet kivéve), a mondatokat kevésbé.

De hogy jön ide a hitel? Fodor Gábor nem írt semmit a hitelről.

letmetellyou 2012.06.17. 10:56:50

Akkor kellett volna ilyen kurva okosnak lenni Gabikám, mikor ti voltatok kormányon. Szétloptátok az országot, meg lejárattátok a liberalizmus fogalmát. Pontosan ugyanolyan genya banda vagytok ti, mint a Fidesz. Ja, bocs, te is onnan jöttél. :)

Környezettudatos 2012.06.17. 11:25:35

Kedves Gábor!

Te azóta kiabálsz a Viktor elvtársad ellen, hogy kimart maga mellől. Nem vagy más te sem, az SZDSZ-ben soha nem hallottam a hangodat és a blogodon sem szerepelt a demszki neve és a többié sem. Ha köpködni akarsz, akkor köpj le mindenkit, aki megérdemli, mert így hiteltelen vagy. Hiteltelen voltál, vagy és leszel. Elbarmoltad a hiteledet, pedig volt. Apropó hitel! Volt hiteled CHF alapon? És hogy áll most?

Hertelendi 2012.06.17. 11:41:53

@Környezettudatos: Azért érdekes, hogy Gábort szidod, de viktorról egy szavad sincs.
És hogy jön ide a hitele? A CHF...
Nálad orbánnak mekkora a hitele?

közcélú orbanodroid 2012.06.17. 12:17:17

már megint ez az önfényező rendszerváltó manír, amiben a lényeg, hogy bemutassa a szerzőt, mint elkötelezett rendszerváltó demokratát, aki hű maradt a demokrácia eszményéhez, csak ez a csibész Orbán lett egyik napról a másikra fekete öves autokrata.

csak a miheztartás végett: egy jó kis videó majdnem napra pontosan négy évvel ezelőttről, azt követően, hogy a szerző Orbán segítségével (hírtv által kompromittált szdsz-es elnökválasztás) lenyúlta az szdsz maradékát és éppen visszaadja ezt a kölcsönt Orbánnak, kompromisszumkész "liberálisként" legitimizálva a bűntársa hazugsággyárát:

csillagszuletik.rtlklub.hu/video/9907

tényleg azt hiszi Fodor, hogy most megint előmászhat az őt jogosan megillető emésztőből, csak mert semmihez sem ért, csak a közhelyes semmitmondáshoz? tényleg azt hiszi, hogy elfelejtjük, hogy szó nélkül bárkit/bármit elárult személyes érdekből, beleértve az országot is? elfelejtjük, hogy a fideszben sem az zavarta, hogy tisztikaszinót lopnak, hanem, hogy a pénz elosztásába nincs beleszólása? hogy a legkisebb arcpír nélkül dorombolt Horn Gyula ölében, mint elkötelezett antikommunista? elfelejtjük, hogy legfőbb tulajdonsága a lustaság, a mások teljesítményét kihasználó törtetés? Fodor ugyanolyan erkölcstelen szereplője az elmúlt 23 évnek, mint Orbán, csak lustaságából, tehetségtelenségéből kifolyólag kevésbé lett eredményes. valójában ugyanúgy semmibe veszi és lenézi a választókat, mint kollégiumi szobatársa, csak őrá a szerethető jófiú szerepét osztották a bábszínházban és ezt a karaktert bármikor, bárkinek felajánlotta, ha státuszt, hatalmat szagolt.. azt hiszi, hogy azért mert most megint az antiorbánizmussal haknizik, attól hitelessé válhat? szemrebbenés nélkül, nyugodt szívvel segítette az országot Orbán kezébe, csak mert sértettségében rombolni akarta az őt parlamenti képviselővé segítő korrupt mszp-t és saját pártját. majd most, mintha mi sem történt volna, újra visszakúszik a hozzá hasonlóan rendkívül autentikus lengyellászlókkal és a többi, a népet a nép pénzén hülyítő bérmunkással, mert nem ért máshoz, csak az ingyenélő, haszontalan politizáláshoz. számomra hihetetlen, hogy még most is képes pofátlanul -igazi megélhetési demokratához méltóan -előtérbe tolni magát és középszerű mondókáját, pedig amikor lehetősége lett volna rá egy 2/3-os kormány tagjaként, nem tett semmit azért, hogy jobb, tisztességesebb legyen Magyarország.

közcélú orbanodroid 2012.06.17. 12:22:03

@Környezettudatos: neki nem volt szüksége deviza alapú hitelre, mert már 94-től havi egymillióval honorálta a nép áldozatos munkáját. de azért el tudom képzelni, hogy a többi hipokrita szdsz-eshez hasonlóan ő is igénybe vette Orbán támogatott lakáshitelét, amely hosszú évekre ütött lyukat a költségvetésen

kzoltana 2012.06.17. 12:31:11

(Közben Kósa Lajost megint kifütyülték egy kicsit. Rendőrök is voltak.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2464_a_kiraly_beszede )

téridő 2012.06.17. 12:32:21

OV és tettestársai egyedüli célja a végrehajtó hatalommal a közpénzek magánosítása, célzott osztogatása, elsikkasztása és a nép elbirkásítása.
Mivel maffia-rendszer van, nem kizárt, hogy OV végét majd egy hataloméhes TEK-es vitéz oldja meg (könyörtelenül) "Te is fiam, Brutus?".
Gábor politizáló elemzése is "vérnaív" bla-bla, semmi több.

szita zita 2012.06.17. 13:41:57

A legnagyobb hibája Orbánnak a tévedhetetlensége. És pont ez a különbség Fodor Gábor és Orbán között. Gábor önkritikát gyakorol. Őszinte és szerintem igaz (hadd higgyem legalább már ezt!) Álljunk mellé! Hátha valami jó sül majd ki!

különvélemény 2012.06.17. 16:37:54

@buggyant: "OV és tettestársai egyedüli célja a végrehajtó hatalommal a közpénzek magánosítása, célzott osztogatása, elsikkasztása és a nép elbirkásítása."

Ez az orbán tényleg egy zseni, a válság közepén, a maszop által duplájára növelt államadósságot törlesztve, úgy tud rettenetesen sok pénzt ellopni, hogy a költségvetési hiány alacsonyabb, mint a maszop alatt.

Csak azt nem értem, hogy válság előtt, folyamatosan államadósság növeléssel, plusz az átlagember devizaadósságaival felpörgetett gazdaságból hova a fenébe tüntette a maszop azt a rengeteg pénzt, ami akkor áramlott külföldről az országba...

Az ezermilliárdos nagyságrendő tétel.

Mózsi bá (törölt) 2012.06.17. 20:26:52

A kommenteket olvasva - leszámítva a mocskolódókat - egy olyan kép rajzolódik ki előttem, hogy a kommentelők értelmesebb dolgokról írnak, mint a blogoló...

Fehérwinnetou 2012.06.17. 21:16:58

Ez egy zseniális, kiváló meglátásokkal bíró blog és sajnos igaz. Gábor, rajtad a sor, kell egy új párt, rendbe kell tenni végre közös dolgainkat.
@Mózsi Bá
Ha tényleg átgondolod az olvasottakat, be kell látnod, hogy F.G.-nak teljesen igaza van.
Íme egy kis számvetés Orbán mostani két évéről, ha egy kicsit off is lesz:

Ugyanúgy, mint Kádár idején, az emberek ma sem tudják igazán, hogy mit lehet és mit nem; hol vannak a szabadság, önérvényesítés, állampolgári öntudat, önérzet, kreativitási lehetőségek határai.
Ezeket a reflexeinket a mostani kormány is maximálisan kihasználja.

Az elfojtott szabadságvágyat nem engedi feltörni, a valós érdekeinket nem engedi felismerni, félrevezet, félrekommunikál, kettősen beszél, becsap ál-népjóléti intézkedésekkel virágnyelven (adócsökkenés, végtörlesztés, kamattámogatás, Széchenyi-terv pályázatok).
Támogatandó önszerveződéseinket, a szabadság kis köreit az új civil törvénnyel már nem adminisztrációs, hanem financiális módon szelektálja a Nemzeti Együttműködési Alappal, mint szubvenciós csatornával.

A pártállami időkhöz hasonlóan a fidesz ellenőrzése alá vonta klientúrája és káderei segítségével a klasszikus montesquieu-i hatalmi ágakat (lásd az új alaptörvény születését, a köztársasági elnök eddigi szerepét, az új megválasztását, a legfőbb ügyész, és ügyészség a PSZÁF, az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a bírói hivatal, a kúria szerepét, intézkedéseit, a politikai ellenfelek lejáratását, kriminalizálását.)

A régi reflexek visszatértek, csak éppen más ideológiai köntösben. Ma nem az elvtársak kapják a nagy falatokat, hanem az elv-társak, a rokonok, komák és leginkább szobatársak.

YehudiBeduin 2012.06.17. 21:41:31

Nagyon jót posztolt a Szerző és hát igen, anno, mint okos értelmes, progresszív politikai tényezőként figyeltem a fiatal, energikus Orbán Viktort és visszanézve a videót óriási a csalódás és túl sok a hasonlóság a tagadott kádárizmus és az eszkalálódó orbánizmus között.Folytatva a sort OVI ország-építő munkáját illetően egyre több a munkanélküli az országban, csak most már nem kapun belül, hanem azon kívül és ezt Orbán nem tudja kezelni; egymillió új munkahelyet ígért és hatalomra kerülése óta több tízezren kerültek az utcára; a kultúrában, művészetekben az értékmérő a politikai hovatartozás lett, nem pedig a produktum, s e felfogása Orbánnak és „szakemberinek” (Szőcs, L.Simon) kártékonyabb, mint az aczéli idők kultúrpolitikája; egyre több ember kerül utcára más politikai nézete miatt, csak azért mert nem Őbenne hisz (önkormányzatoknál, kormányhivatalokban, a teljes közigazgatásban bolsevik-sztálini „csisztka”-t hajt végre, leépíti kiváló szakemberek ezreit, hogy a saját klientúrájával betöltse helyeiket); ideológiai megfelelést vár korrekt szakmai munka helyett; újra a sportot, azon belül a focit preferálja, mintha azok a sikerek visszaadnák a nemzet megtépázott öntudatát; Új IMF hitelben gondolkodik, hogy finanszírozza a hozzá nem értésből fakadó és kapkodó rossz gazdaságpolitikát, miközben Matolcsy minisztere bejelenti a világának, hogy a „válságnak vége van!”, az új alaptörvénnyel megkerüli OVI a kötelező nyugdíjat, és egészségügyi alapellátást; óriás lyukat ejtve a szociális hálón, melyen már a középosztályból is tízezrek esnek át; uralkodása alatt erősödik a deklasszálódás, a társadalmi, egzisztenciális lecsúszás; egyre drágább a továbbtanulás, cenzussal és limittel szűkíti a Kádár rendszerben szocializálódott Szónokunk a felsősfokú nappalis képzést, felsőoktatásba kerülés lehetőségét; a dilettáns nemzetgazdasági politikával megdrágítja mindennapi életünket.Miközben meghirdette a szovjet csapatok kivonulását és harcot hirdetett az egyébként már fogatlan oroszlán szovjet birodalom ellen, ma újra, de már képzelt birodalommal küzd Orbán Miniszterelnök Úr EU-s ketrecharcosként, ahol valójában saját korlátai között vergődve keresi nem létező ellenfeleit, mint Kádár a kapitalizmussal szemben; Ő is megpróbálja a spanyolviaszt feltalálni és járt utak, működő modellek helyett büszkén magyar utat találni, mely a szakadékba vezet majd; a parlamentet szándékai maximális legalizálására használja pártkatonái fegyelmezett szavazásaival, politikai ellenfelei – észérv és egészséges polémia helyett – legyűrésével; a közösen és nehezen felépített, érzékeny demokratikus intézményrendszert, a demokrácia és szabadságjogok pilléreit fideszes agyaglábakra rakta; új adóival (virágnyelveden adócsökkentéseiddel) még inkább a kiskapukat keresők és az adóelkerülők országává tette hazánkat; vezetése alatt is, aki érvényesülni akar, annak gumigerincűnek kell lennie és hűen szolgálnia; uralmad alatt a szabadság elérése és a szabadságjogok érvényesülése újra jövőben céllá és nem a jelen féltve őrizendő vívmányává vált.
Gábor, mihamarabb szükség van egy, a liberális gondolkódokat összefogó pártra, annál is inkább mert Európában most elindult egy szabadságkereső, a szabadelvű értékeket újra felfedező, tisztelő és azokat befogadó társadalmi folyamat.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.18. 08:40:57

@Brendel Mátyás:

Mondok.

Fodor Gábor jobban tenné, ha OV boncolgatása helyett a saját felelőssőgét boncolgatná abban a kérdésben, amit maga is konstatál: " Ma visszatértünk oda, ahonnan 23 éve elindultunk."

Igen, 23 éve elindultunk, de Fodor Gáborék vezettek. Mi meg akkor is mondtuk a magunkét, de süket fülekre találtak a szavaink.

Remélem számodra kielégítően sokan mások elmondták mind azt, amit én is elmondhatnék Fodor Gáborról. Fodor Gábornak nincs erkölcsi alapja arra, hogy Orbán Viktort számon kérje. Aki megsértődve elhagyta a Fideszt, azért, hogy más pártban érvényesüljön, az inkább hallgasson, és ne a naivitásáról zengedezzen. A naivitás levét issza ma ez az ország. Országot nem naivitással kellett, és kell vezetni, hanem szaktudással, határozottsággal, és fegyelemmel. Valami ilyesmik hiánya miatt került a Fidesz a hatalomba két éve. Fodorék megmutatták a "tudásukat", ezért került OV a kormányhoz másodszor is. A mai csalódottságnak és kiábrándultságnak ő is részese ( országló pártjával együtt ), nem csak a mai OV. Vajon párttársainak feltette anno egyszer is a kérdést, miért nem figyelnek a nép szavára, vagy gondolod, hogy akkor nem voltak intő figyelmeztetések?

Aki meg azt gondolja, hogy Nagy Imre temetésén OV a saját szövegét mondta, az jobban teszi, ha gyorsan beíratkozik a hívők táborában.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.18. 08:44:10

@Fehérwinnetou: "A régi reflexek visszatértek, csak éppen más ideológiai köntösben. Ma nem az elvtársak kapják a nagy falatokat, hanem az elv-társak, a rokonok, komák és leginkább szobatársak. "

Miért? Szerinted a szoci-szdsz-es időkben kik kapták? Mert te biztos nem.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.18. 08:49:17

@szita zita: 2A legnagyobb hibája Orbánnak a tévedhetetlensége. És pont ez a különbség Fodor Gábor és Orbán között. Gábor önkritikát gyakorol.2

Tudod a kerítésen át a kutya is bátrabban ugat, mert így nem kell harapni, és nem kelll félni, hogy vissza harapnak.
Mikor is gyakorolja Fodor Gábor azt az önkritikát? Amikor belül volt, és nem kapott elég teret, inkább kilépett, és más pártban szerezte meg azt, amit akart. Miért nem volt annyira okos, amikor ő is kormányzati tényező volt?

Fehérwinnetou 2012.06.18. 09:54:59

@látjátok feleim szümtükkel: Értem, mire gondolsz. Minden szervezetben lehetnek (és vannak is, főleg a politikában) megtévedt, nyerészkedő emberek, akik saját pecsenyéjüket sütögetik a köz szolgálata helyett. Ilyenek nyilván az SzDSz-ben is voltak és Te sem, én sem tartoztam közéjük. De talán abban egyetértünk,hogy Fodor Gábor nem ilyen ember és úgy gondolom, nem is az önmagát diszkreditált SzDSz-t akarja estleg újjáéleszteni, ha -reményeim szerint-
egy nemzeti liberális pártot alapít. De nézd meg az arányokat. A redszerváltás óta nem volt olyan kormánya az országnak, amely ennyire szinte csak a saját holdudvarát szolgálta volna, nekik juttatott volna jól fizető megbízásokat és csak szemfényvesztésként, kirakat-jeleggel juttatt másoknak.Ez nem a köz szolgálata.Ez disznóság.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.18. 10:38:36

@látjátok feleim szümtükkel:

"Aki megsértődve elhagyta a Fideszt, azért, hogy más pártban érvényesüljön, az inkább hallgasson"

ezt Fodor számtalanszor megmagyarázta, sajnálom, hogy nem fogod fel. a Fidesz, Orbán egy aljas politikai fordulatot csinált. Fodor ebből kiszállt. az lett volna az aljasság, ha marad. és az lett volna a karrierizmus.

bazdmeg, szerintem még maga Orbán se tagadná, hogy a Fidesz csinált egy nagy fordulatot. csak te tagadod. vagy te vagy olyan tuskó, hogy azt kérjed számon, miért nem maradt a szekéren Fodor, amikor az az ellenkező irányba kanyarodott. hülye-e vagy?

"és ne a naivitásáról zengedezzen. A naivitás levét issza ma ez az ország. Országot nem naivitással kellett, és kell vezetni, hanem szaktudással, határozottsággal, és fegyelemmel. Valami ilyesmik hiánya miatt került a Fidesz a hatalomba két éve."

lehet, hogy Fodor nem nagy szakértő, de hogy Orbánnal totál pancserek kerültek hatalomra, az az ország 84 százalékának most már nyilvánvaló.

most már nem kérdezem. hülye vagy.

" Vajon párttársainak feltette anno egyszer is a kérdést, miért nem figyelnek a nép szavára, vagy gondolod, hogy akkor nem voltak intő figyelmeztetések?"

az SZDSZ nem néppárt, nem a nép szavára kell figyelnie, legfeljebb a saját szavazótáboruk szavára. az meg össze-vissza beszélt. akármit csinált az SZDSZ, a szavazótábor csökkent, nem volt megoldás. a liberális szavazók elírták. nem kicsit, nagyon.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.18. 10:40:50

@látjátok feleim szümtükkel: egyébként meg még ha Fodor el is rontott valamit, attól még van joga másokat kritizálni.

attól, hogy én X belelép a kutyaszarba, megmondhatja neked, hogy ne lépj bele. ha te azt mondod, hogy csakazért is belelépsz, mert X-nek nincs jogom megmondani, akkor te hülyébb vagy X-nél.

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.18. 11:08:24

@Brendel Mátyás: "az SZDSZ nem néppárt, nem a nép szavára kell figyelnie, legfeljebb a saját szavazótáboruk szavára. az meg össze-vissza beszélt. akármit csinált az SZDSZ, a szavazótábor csökkent, nem volt megoldás. a liberális szavazók elírták. nem kicsit, nagyon."

Tegyél hidegvizes palackot a fejedre.

Amikor egy párt vagy annak tagja kormányzásra vállalkozik, akkor is az egész népnek kormányoz, ha nem is mindenki szavazott rá. Vagy szerinted nincs senkinek a kormányzásért felelőssége, csak a melósnak, az állampolgárnak, aki hanyagul dolgozik, hanyagul adózik? Hanyagul lehet, szabad(?) kormányozni? Az erre nem válasz, hogy majd a következő szavazáskor nem választják újra, mert a rossz, hanyag kormányzás következményei csak úgy maguktól nem válnak meg nem történté.

Azért gondolom, mielőtt lehülyéztél, benéztél a tükörbe. Talán szdsz-es vagy, hogy ennyire a szíveden viseled a Fodor Gáborral kapcsolatos véleményemet?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.18. 11:55:48

@látjátok feleim szümtükkel:

"Amikor egy párt vagy annak tagja kormányzásra vállalkozik, akkor is az egész népnek kormányoz, ha nem is mindenki szavazott rá. "

koalíciós kormány kisebbik pártjaként a faszt, hülyegyerek, a faszt. egy koalícióban egy kisebbik párt a saját szavazóit képviseli. pont azért van a koalícióban, hülyegyerek, ha ugyanazt képviselné, mint a nagyobbik párt, vagy a nép egészét, akkor mi a fasznak csücsülne a koalícióban, te észkombájn?!

" Az erre nem válasz, hogy majd a következő szavazáskor nem választják újra, mert a rossz, hanyag kormányzás következményei csak úgy maguktól nem válnak meg nem történté."

de, a demokráciában ez így van. most is azt szívjuk, hogy 2,7 millió hülye a Fdeszre szavazott, és majd 2ö14ütől lehet ezt az oltári baromságot kijavítani.

és ahogy mondtam, hülyegyerek, ez nem menti sehol Orbánt. tuskó egy barom vagy te, hogy egy Orbán-kritikát ezzel akarsz menteni. láthatóan ezt a szöveget az emberek nagy része már nem veszi be. elég volt a tuskó elműltnyolcávezésből, kicsihülye. mi vagy te, Fideszes propagandista?!

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.18. 15:42:45

@Brendel Mátyás: "ez nem menti sehol Orbánt"

Ha tudnál olvasni, és emlékeznél is arra amit olvastál, akkor észre vetted volna, hogy nem mentegettem Orbánt. Úgy látszik neked tényleg árt ez a nagy meleg, menj hűvösre. Én azt mondtam, hogy aki maga is elkúrta a kormányzatban a pártjával együtt, az ne dumáljon arról, hogy Orbán miért nem úgy csinálja a dolgokat, ahogy ő szeretné. Ettől miért lennék én fideszes propagandista? Egyébként meg ha az lennék, az miért is lenne baj a liberális demokraták elvei szerint?

Azt mondod "koalíciós kormány kisebbik pártjaként a faszt, hülyegyerek, a faszt. egy koalícióban egy kisebbik párt a saját szavazóit képviseli. pont azért van a koalícióban, hülyegyerek, ha ugyanazt képviselné, mint a nagyobbik párt, vagy a nép egészét, akkor mi a fasznak csücsülne a koalícióban, te észkombájn?!"

Érdekes vagy, mert erre magad is írtál választ:
"az SZDSZ nem néppárt, nem a nép szavára kell figyelnie, legfeljebb a saját szavazótáboruk szavára. az meg össze-vissza beszélt. akármit csinált az SZDSZ, a szavazótábor csökkent, nem volt megoldás. a liberális szavazók elírták. nem kicsit, nagyon. "
Gondolom szegény Fodor Gáborék nem figyeltek a saját szavazótáboruk szavára sem( vajon miért?). Leszarták őket a többi választóval együtt nagy ívben. Fodor Gábor is inkább erről beszéljen.

Lehet, hogy pont ezért váltotta le a nép őket? Nem gondolod, hogy aki a kissebbik kormányzó pártként a nagyobbikat zsarolgatta, az nem is érdemelt mást?

Környezettudatos 2012.06.18. 15:58:53

@Hertelendi: Fusson neki újra, menni fog. Gyakorlat teszi a mestert!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.18. 16:05:06

@látjátok feleim szümtükkel:

"Ha tudnál olvasni, és emlékeznél is arra amit olvastál, akkor észre vetted volna, hogy nem mentegettem Orbánt."

vegyük úgy, de akkor mi a jó fene köze van a cikkhez? A cikk Orbánról szól. Ha te nem mentegeted Orbánt, akkor ne beszélj más dolgokról ződségeket bazdmeg!

" Úgy látszik neked tényleg árt ez a nagy meleg"

itt nincs meleg.

" Én azt mondtam, hogy aki maga is elkúrta a kormányzatban a pártjával együtt, az ne dumáljon arról, hogy Orbán miért nem úgy csinálja a dolgokat, ahogy ő szeretné."

Én meg azt mondtam, hogy ez marhaság. Még akkor is marhaság volna, ha igaz volna a premisszája.

" Ettől miért lennék én fideszes propagandista? Egyébként meg ha az lennék, az miért is lenne baj a liberális demokraták elvei szerint?"

Neked miért volt baj, ha esetleg liberális vagyok?! Bazdmeg cavonton ember, cavinton!

"Gondolom szegény Fodor Gáborék nem figyeltek a saját szavazótáboruk szavára sem( vajon miért?). "

Akkor most már eljutottál nagy neheze, te tulok, hogy a nép helyett csak a szavazó táborára nem figyeltek. Vagy figyeltek, vagy nem. Ez tök mindegy, mert ha Fodor Gábor tegyük fel, hogy nem figyelt eléggé oda mondjuk 5-800ezer ember szavára eléggé, attól még nyugodtan belepofázhat abba, hogy Orbán hogy teszi tönkre az egész országot. Itt már úgy elveszett az érved, hogy kár is belemenni a részletekbe.
Az egész ország tönkretétele nem ugyanaz, mint 5-800ezer ember véleményére esetleg nem figyelni eléggé.

Ezt beszívtad ember, ne erőlködj!

látjátok feleim szümtükkel 2012.06.18. 16:13:30

@Brendel Mátyás: "Bazdmeg cavonton ember, cavinton!"

Nálad sem vált be, akkor minek ?Na csá! Ha már náladtok nincs meleg.

Mózsi bá (törölt) 2012.06.19. 07:49:50

@Fehérwinnetou: Bocs, csak most láttam, hogy reagáltál a "reagálásomra". Saját, szubjektív véleményem írtam, amiben az is benne volt, hogy Fodor Gábort Orbán Viktor kétharmada miatt sem szeretem, mert ebben a mai kétharmadban pártjának és koalíciós partnerének tevékenysége, vagyis Fodornak személyes felelőssége is benne van. Nem kérdőjeleztem meg Fodor Gábor megállapításait, csak arra hívtam fel a figyelmét, hogy talán nem helyes, ha mindezt épp ő (Fodor) teszi.
Hozzászólásod korrekt volt, köszi. Szép napod legyen.

Fehérwinnetou 2012.06.19. 11:23:32

@Mózsi bá: Köszönöm válaszod, bár minden kommentelő anonimitásban/avatárban is korrekt, intelligens lenne. HIszen lehet Voltaire-módra is polemizálni,vagyis akkor is tiszteljük a másik véleményét, ha nem értünk egyet vele, személyiségét nem sértjük meg és teret adunk annak, hogy véleményét nyilvánosságra hozhatja. Sajnos ez utóbbi alapvető emberi jogunk is kezd csorbát szenvedni, ha a nyilvánosságteremtés adminisztárciós béklyóira (Szalai Annamária és csapata az NMHH-ban) gondolunk.
Neked is szép napot!

szürkegém 2012.06.19. 11:35:42

Kinek tűnt fel, hogy senki sem beszélt a Nagy Imre temetés évfordulójáról? Talán azért nem, mert rossz lett volna a Fidesznek az 1989-es Orbánt visszahallgatni? Ő még akkor egy más ember volt. Hitt a szabadságban, nem csak beszélt róla, küzdött is érte! Ma már nem.
De legalább valakinek eszébe jutott. Ennyit megérdemel Nagy Imre.

anabi2002 2012.06.23. 02:10:50

Kedves Gábor!

Nagy Imre már nem temetetlen halott, s ez bizonnyal így van jól. De vele együtt sok mindent próbáltunk eltemetni 23 éve, olyan dolgokat, amik még nem voltak - és azóta sem - halottak.

Ugyan értem, és valamelyest hiszek a szimbólumok jelentőségében, sosem gondoltam, hogy királyság vagy monarchia újjáéled attól, hogy a koronát le s föl úsztatják egy ladikon. Bár ahhoz épp elég, hogy szellemeket engedjünk ki a palackból. Jelesül Nagy Imre rehabilitációjára visszatérve mondjunk egy jó nagy lózungot: a szabadságét.

Ennyihez elég volt az újratemetés.De hivatkozási alapnak kevés.

Önök azt gondolták, hogy ezzel a rítussal föld alá küldik emberek millióinak tanult attitűdjeit, felfeslik majd az a szövet, amit egy zseniálisan kifundált szociális aberráció tart össze, eltűnik minden múltbéli félelem és fájdalom, miközben új hajnal ébred?

Jóhiszemű vagyok, ezért azt gondolom, az ancient-FIDESZ, majd az SZDSZ is valóban hitt ebben. De nem lehet élő entitásokat a föld alá küldeni. Nem lehet egy ügynöktörvény mögé bújva megspórolni azt, hogy tudomást vegyünk a velünk élő múltról. Nem értelmiségi-tudományos, hanem maximum(!) középiskolás fokon.

Illetve lehet, csak így sokmillió, identitását vesztett zombi országa lettünk. Azt meg már megmutatta a történelem, hogy az egykor ragyogó, de fékevesztett elmék mire képesek ilyen közegben.

És még valami. Kezdődik a kampány. Azt írta a plágium ügyek kapcsán, hogy Gyurcsány tanult Orbántól, ami az eset kezelését illeti. Hát Ön is ezt teszi. Mert a múltról való megemlékezés helyett posztolt egy röpiratot.

anabi2002 2012.06.23. 02:22:16

@szürkegém: Igen jót mosolyogtam rajta, hogy az elmúltnyócévben - lehet, csak kompenzálás volt -, mekkora feneket kerítettek az ügynek. Bizonnyal, elfogult vagyok, de mintha valóban csendesebb lett volna idén az ünnep:)

barázda_billegető 2013.08.17. 19:37:23

Orbán 23 éve és azóta szüntelen ugyan azért küzd. De ez nem a "szabadság" úgy általában, hanem konkrétan az ő személyes szabadsága a politikai hatalom megszerzése, megtartása és korlátlan gyakorlása érdekében. Egykori társai emlékezhetnek rá, hogy az ellentmondást 23 éve is pont annyira szerette mint ma, csakhogy akkor még kénytelen volt tűrni, ha neki ellentmondtak. Ahogy ma - még - kénytelen tűrni, hogy az Unió ellentmond neki.
vissza az oldal tetejére
süti beállítások módosítása