14 feb 06

Egy döntés margójára

Idén lesz 25 éve, hogy Kövér Lászlóval együtt tüntettünk egy szovjet-típusú, környezetromboló gigaberuházás, a Bős-Nagymarosi vízlépcső megépítése ellen. Tiltakozásunk a fejünk felett meghozott, nemzedékek életére kiható döntés ellen a rendszerváltás egyik fontos, jelképes pillanata volt. És kitüntetett pillanat volt az én életemben is, ahogy, ha jól emlékszem, Kövér Lászlóéban is. Ma Kövér László, a Parlament elnöke úgy lépett fel egy szovjet-típusú, környezetromboló gigaberuházás ellen tiltakozó képviselőkkel szemben, ahogy velünk szemben léptek fel negyed százada a vastagnyakú kommunista funkcionáriusok. Kövér idiótának nevezte azokat az LMP-s képviselőket, akik – más eszközük nem lévén – szirénákkal tiltakoztak a puccszerűen végrehajtott parlamenti szavazás ellen, majd kitiltotta őket az ülésteremből.

A tüntetések hatására az utolsó kommunista kormányfő, Németh Miklós 1989-ben felfüggesztette a nagymarosi építkezést, néhány hónapra rá pedig a rendszer is megbukott. A békés rendszerváltás akkor a négyigenes népszavazással vált a demokratikus mozgalmak harcából a nép által szentesített folyamattá. Később a NATO-tagságról és az európai uniós tagságról szóló népszavazás, a nép akaratából léptették hazánkat a nyugati, liberális demokráciák közösségébe. Három népszavazás, amikor bár politikai értelemben egyre inkább eltávolodtunk egymástól, még ugyanazt képviseltük Kövér Lászlóval. Hiszen mindketten tudtuk, hogy az 1989-es, az 1997-es és a 2004-es népszavazások mérföldkövei voltak egy olyan folyamatnak, amely közelebb vitt minket közös álmunkhoz, Magyarország nyugati integrációjához.

Ma Kövér László és a Fidesz egyértelműen szemben áll a nyugati értékekkel, benne az Európai Unióval. Ezzel persze nincsenek egyedül, hiszen sokan érzik úgy, hogy csalódtak. Életszínvonal tekintetében egyelőre nem sikerült Európához közeledni. De mondhatjuk-e a döntésre, amit a magyarok elsöprő támogatásával hoztunk meg, hogy hibás volt? Látunk-e életképesebb, jobb, a emberek számára szabadabb életet kínáló modellt, mint a nyugati demokráciáké? Csábítóbb-e Kína, az arab országok vagy Oroszország rendszere?

Magyarország nyugati integrációját eddig csak a legszélsőségesebb politikai erők kérdőjelezték meg. A fasiszták és a kommunisták örökösei. Eddig. Mert a legnagyobb kormányzópárt és vezetői egyre nyilvánvalóbbá teszik, hogy nem a nyugati országok közösségében, nem a liberális demokráciák közé integrálva és nem az Európai Unióban képzelik el hazánk jövőjét. Kövér László néhány napja arról beszélt, hogy szerinte a huszadik század három csapása a magyarságra: Trianon, a kommunizmus és az európai integráció volt. Túl azon, hogy a háborúkat és holokausztot ezek szerint nem tekinti sorcsapásnak Kövér, ez a nyilatkozat jól mutatja, mit gondol a Fidesz arról az Európai Unióról, amelynek a magyar polgárok szabad akaratából tagjai vagyunk.

Érdemes az ukrajnai eseményeket figyelemmel követni: ott a legalapvetőbb szabadságjogokért küzdenek az emberek egy egyre nyíltabbá váló diktatúrával szemben. Ukrajnában ma a szó szoros értelmében vérre megy, ami nálunk még csak politikai víziók csatája: a választás a szabadság, az európai értékek és a demokrácia útja, illetve a keleti orientáció, az oligarchikus viszonyok és a despotikus kormányzás lehetősége között. Náluk ma valóban élet és halál kérdése a választás Brüsszel és Moszkva között. Nálunk még nem.

Nem gondoltam volna, hogy 25 évvel a rendszerváltás után lesz hatalom, amelyik újra megkérdőjelezik akkori döntésünket. Hogy ismét választanunk kell nyugatról Európa, ahová mindig tartozni akartunk, keletről pedig az aktuálisan erősebbnek tűnő Oroszország között. De mi még nem vagyunk Ukrajna. Nekünk még van békés választásunk. Van egy szó, ami a rossz döntéseket hozó politikusok száját folyamatosan elhagyja ilyenkor: ez a reálpolitika. Reálpolitikáról akkor szoktak kormánytagok Magyarországon beszélni, ha saját korábbi álláspontunk ellenkezőjét cselekszik, ha minden, korábban büszkeséggel hangsúlyozott elvüket a sarokba dobják. Aki pedig erre emléztetni emri őket, azt idiótának nevezik, és beléfojtják a szót.

Pedig a paksi atomerőmű bővítése kapcsán szó nincsen reálpolitikáról. Magyarországnak sem energiapolitikai, sem pénzügyi, sem pedig környezetvédelmi szempontból nem éri meg paksi beruházás. Ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy átvertük Vlagyimir Putyint és Oroszországot. Nem készültek előzetes hatásvizsgálatok, senki nem számolta ki, mibe fog ez nekünk kerülni – de az oroszok pontosan tudják, mit kérnek majd a hitelért cserébe. Régen nem az a a kérdés, jó-e nekünk az atomenergia. Magyarország függetlensége a tét, nemcsak energetikai, hanem politikai szempontból is.

Lehet és kell is népszavazást kezdeményezni a kérdésről, én környezetvédelmi miniszterként is támogattam a referendumot. De emlékeztetnék: erről már döntöttünk. Döntöttünk a rendszerváltáskor. Tudom, hiszen ott voltam én is, - akárcsak Kövér László. Döntöttünk 1989-ben, amikor a négyigenes népszavazáson elsöpörtük a szovjet típusú egypártrendszert. Döntöttünk 1997-ben a NATO-tagságról és döntöttünk 2004-ben, amikor a magyarok 83 százaléka tette le a voksát az uniós tagság mellett. Ilyenkor találkozik az elvi és az úgynevezett reálpolitika: a Magyarországon megvalósuló befektetések pontosan 98 százalékát uniós forrásból fizetik. Az EU nélkül nem épülne itt semmi. Az unió nélkül nem lenne még mindig nyugatos jogrendszerünk, s nem lenne – ha máshol nem is, legalább Strasbourgban – számon kérhető igazságszolgáltatásunk. Nem utazhatnánk szabadon, és vámokat fizetnénk a drága exportcikkekért.

Európát évtizedek óta temetik, de a közhiedelemmel ellentétben Európa stabilan áll a lábán. Aki azt hiszi, hogy a korrupt oligarchák uralta Oroszországban nincsenek sokkal súlyosabb társadalmi-politikai problémák, mint Nyugaton, az tökéletesen vak. Aki azt gondolja, hogy Brüsszel demokratikus minimumprogramja keményebb diktátum hazánk számára, mint Oroszország követelései, az ki se ejtse a száján a reálpolitika szót. Aki azt hiszi, hogy az emberek nem értik a nagypolitikai játszmáit, lenézi saját választóit. Az emberek világosan kifejezték, mit akarnak: nyugatias, fejlődő Magyarországot. Lehet kritizálni sok mindenért a brüsszeli bürokráciát, de vajon hány ember akar Putyin alattvalója lenni? Vajon miért támogatja a kormányzati propaganda ellenére a magyarok túlnyomó többsége az EU-csatlakozást máig is? Mert nem akarnak a keleti blokk legvidámabb barakkja, ma divatos szóhasználattal gyarmata lenni. Azt már próbáltuk, köszönjük.

Magyarországnak ma olyan kormánya van, amely elveszi az országot sokaktól és odaadja keveseknek. Minden egyes családra egymillió forintos adósságot rónak, miközben néhány hazai oligarcha a haszonélvezője a Fidesz politikájának. Az ő kedvükért akarja Orbán Viktor lerázni magáról az utolsó kontrollt, ami a rendszerét még ellenőrizni, legnagyobb jogtalanságait szankcionálni képes: az Európai Uniót. Elmondtam fél évvel ezelőtt, – akkor túlságosan borúlátó előrejelzésnek tűnt, ma már nem az. Elmondtam, hogy Orbán Viktor terve, hogy újabb választási győzelme után kivezesse Magyarországot az Európai Unióból. Az ő mintája ma már Putyin Oroszországa. Újra megpróbálják elhitetni velünk, amit Kádár, hogy választanunk kell szabadság, demokrácia és a jólét között. Pedig nem kell választanunk. Jólét hosszú távon kizárólag szabadságban képzelhető el, ahogyan szabadság sincsen jólét nélkül.

Kövér László és a parlamenti fideszes többség ma ezt a döntést elvette tőlünk. Ám a döntésük, ahogy a kommunistáké 1988-ban, nem lehet a végső döntés. Ők most tették világossá a választás tétjét: Európa és a nyugatos demokrácia vagy Moszkva és Orbán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr105801707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.02.06. 18:10:01

Nocsak Gábor, ismét elővetted a bullshit-generátort? Integráció, fasiszták, kommunisták, despota. Kitűnően élsz ebből a szókészletből 20 éve.

mikka 2014.02.06. 18:16:14

Én szabad vagyok, és szabad emberként , szabadon gondolkodóként nem fogok egy kretén politikai hulla ostoba programjára szavazni ahogy a választók jelentős része sem.
Ehhez már tényleg pofa kell.. Közel 500 milliós SZDSZ tartozással nem tud elszámolni mint elnök de újra beáll a sorba az osztozkodáshoz..

Lovag Mihály 2014.02.06. 18:18:51

Jólét hosszú távon kizárólag szabadságban képzelhető el?

Épp ezért nem választjuk a liberálnáci, véleményterroros, többszörösen leszerepelt bandátokat.

2014.02.06. 18:19:45

Kétségtelenül zseninek kell lenni ahhoz, hogy valaki ennyi tehetséggel még mindig odaférjen a húsosfazékhoz :) Remélem azért egyszer kiderül, hogy mivel zsaroltad meg az összefosás vezetőit :D

Erő e-meló 2014.02.06. 18:23:15

Na de mégis, honnan szerezzük a jövőben az áramot?

Mert ezzel az igen aprócska kérdéssel mintha nem is tartaná szükségesnek foglalkozni korunk a szalonliberális lángelméje

2llkedő 2014.02.06. 18:32:01

@Lovag Mihály:

""""A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség húsz éve következetesen képviseli azt a politikát, melynek alappillére a szolidaritás, a szabadság, az állampolgári jogok és az emberi méltóság feltétel nélküli tiszteletben tartása, valamint a jogbiztonság .
Meggyőződésünk, hogy minden olyan politikai törekvés, amely a szabadság korlátozása mellett kecsegtet a jólét hamis illúziójával, csak hazugságra épülhet .""""

""""Kormányra kerülése esetén kezdeményezni fogja-e a népszavazás intézményének újraszabályozását? (kikky)
- Szükség volna rá? Inkább egyszerűsíteni kellene, mégiscsak méltatlan dolog, hogy 1 millió ember akaratából csak másfél év múltán lehet valami. A felesleges alkotmányossági buktatókat érdemes kiiktatni. Nem kell félni sem a népszavazástól, sem a néptől. Nem harap.""""

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.06. 18:38:32

Akkor ezek szerint az, hogy lefeküdtél Gyurcsánynak, és az MSZP-nek és szét tetted a lábad, azt úgy hívják hogy reál politika.

grani 2014.02.06. 18:43:59

Gáborka, Bős-Nagymarossal nem dicsekednék. Gazemberség volt, nagy kárt okoztatok az országnak. Ha lehet, ne kezdj el magyarázkodni. Ha jól tudom eredetileg jogász vagy és hát politikus. Ez mindent elmond rólad és barátodról, Viktorról. Sokkal jobb lett volna az országnak, ha a ti nemzedéketek nem jut hatalomra. Használni az országnak nem tudtok, viszont ártani már sokat ártatottak. Jobb lenne, ha levonulnátok a színpadról. Az utókor aligha ítél majd meg benneteket pozitívan.

Lovag Mihály 2014.02.06. 18:50:06

@félázsiai 2llkedő: nem vagyok entellektüell, nem értelek.

Scagnetti 2014.02.06. 18:53:55

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Egy mérhetetlen támogatottságú párt esetében igen. Hogy másképp juthatna be, ha nem az MSZP hátán. De azért az a listás negyedik hely még a szociktól is durva vicc.

tavolirokon2 2014.02.06. 18:58:30

Minden tiszteletem azoke, akik fel merik emelni a szavukat Putyin es Orban ellen ma magyarorszagon. Csak az indexcimlapos szabadsag == jolet retorika revidealasat szeretnem javasolni.

En legalbbis meg emlekszem, milyen jol eltek sokan annakidejen a szovjet csatlosallam Magyarorszagon.
Persze a tobbseg biorobotkent gyartotta a KGSTbe a selejet es parizsiszsomlen elt, de aki most donteshelyzetben van a szovjet ujracsatlakozasrol, az joggal szamit arra, hogy az o jolete garantalt.

Ezzel szemben aki mondjuk kivandorol Ausztraliaba es a sivatag kozepen kezd uj eletet abszolut szabadon, annak azert eleg sok nelkulozesre kell felkeszulnie.

Szoval szerintem fogalmazzunk inkabb ugy, hogy a szabadsag/fuggetlenseg szelesebbkoru gazdasagi felemelkedest TEHET lehetove, ha eppen szerencsenk van es a kornyekbeli nagyhatalmak is ugy akarjak, es epp nincsen gazdasagi vilagvalsag.

MCock 2014.02.06. 19:09:48

Kedves eddigi hozzászólók! Nem is tudtam, hogy az agyhalottaknak ilyen jól megy a gépelés. Megynyugtatok mindenkit: Családonként egymillió forintból lesz áram, drágábban, mint most. A helyzet az, kedveseim, hogy Paks mostani reaktorai még 20 évig futnak, 10 év múlva kell majd a kieső kapacitással foglalkozni. Akkor kell egy korszerű, olcsó, külpolitikailag is megfelelő megoldást találni, nem most. Amíg Paks 1. és Paks 2. együtt fut majd, annyi áram jön majd belőle, amivel kezdeni is kell valamit, hogy erre külön villamos hálózatot is kell építeni újabb 1000-1500 milliárdért. Ez most csak egy , a nyilvánosság kizárásával elhatározott megalomán propagandaberuházás, ami csak függőséget és adósságot hoz magával, olcsóbb áramot nem. Orbán megint a jövőtől lop, amely 7 év múlva már kezdődik is: ekkor kell majd ennek a rossz beruházásnak a hitelét elkezdeni visszafizetni.

Boka1 2014.02.06. 19:11:46

Bős nagymaros elleni összefogás a zsíroshajú néprétegek kiváltsága volt. Paks pedig annak a jelképe, hogy egy kis ország azt csinál, amit a nagyok leosztanak neki. Tanulság, hogy felesleges nekimenni bármelyik nagyhatalomnak, mert, ha kell megszerzik az INA-t, Paksot, Mol-t. Ha nem akar a miniszterelnök poloniumot pisilni, akkor végig kell játszani a nemzeti fétist, de nem dönthet.

barli 2014.02.06. 19:14:59

tetszettek volna anno nem tüntetni, most lenne tiszta vízenergia, nem kéne az atom.
Az a tüntetés szvsz nem a vízlépcsöröl szólt, mint ahogy a mostani hiszti se az atomról..

legeslegujabbkor 2014.02.06. 19:19:21

"Orbán Viktor terve, hogy újabb választási győzelme után kivezesse Magyarországot az Európai Unióból. Az ő mintája ma már Putyin Oroszországa. Újra megpróbálják elhitetni velünk, amit Kádár, hogy választanunk kell szabadság, demokrácia és a jólét között."

Én is így látom. Akik most helyeslik ezt a lépést, csak szolgálóként tudják elképzelni a biztos megélhetésüket Orbán családjánál. Ez a mostani környezet viszont minden kezdeményezést megfojt, ha nem lesz tér, szabadság az újításoknak, itt tönkremegy minden.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.02.06. 19:23:20

"Köszönjük szépen" gáborkám, azzal, hogy a vízlépcső nem épült meg 1000 milliárdos nagyságrendű gazdasági kárt okoztak az ökobuzik és cseréba a Duna alacsony vízálláskor mai napig szarul hajózható. Tényleg köszi... És még erre büksze is. Megáll az ész....

_most_ 2014.02.06. 19:24:13

sose gondoltam volna, hogy egyszer Orbán fogja orosz béklyóba taszítani az országot, de szerintem ezt még maga Orbán se gondolta volna, annyira szembefordult korábbi önmagával, mintha nem is ugyanaz az ember lenne, az pletykálják skizofrén, lehet van alapja.

2014.02.06. 19:27:09

@MCock: Kedves MCock! Ne csinálj úgy, mintha energetikai szakértő lennél, mert nem vagy az. Ha azt hiszed, hogy 3 cikk elolvasása képessé tesz téged arra, hogy átlásd a magyar (sőt, az európai) villamosenergia-piacot, akkor el kell keserítselek, ez kicsit összetettebb probléma.

sírjatok 2014.02.06. 20:14:44

@_most_: ha franciák csinálták volna, akkor "francia béklyóba taszította orbán a zországot!!!" lenne a mantra, vagy az nem eléggé demagóg, mást kéne kitalálni?

M_R 2014.02.06. 20:17:41

El@Négyzetrács:

Te sem vagy az... És még sok más sem.

Ellenben pár dolog meg igen.

Húsleves 2014.02.06. 20:21:13

Idén lesz 25 éve, hogy Kövér meg Orbán haveroddal eljátszottátok a "rendszerváltó" ifjúságot, úgy, hogy annak következményeit ma is szívjuk. Nyilvánvaló, hogy Kövér nem ma lett ilyen "diktatórikus", csak így osztottátok fel a szerepeket. Elég rátok nézni.
Idén lesz 25 éve, hogy közösen fedezitek az ügynököket.
írjál inkább a liberális kormány titkosszolgálata segítségével megtámogatott, aztán letitkosított cigánygyilkosságokról, te mintademokrata.

Lovag Mihály 2014.02.06. 20:21:26

@M_R: te vagy @MCock pincsije?

ephart 2014.02.06. 20:32:14

Fodor.az 500 millióról regélj és hagyd a terelést ismer jól mindenki

Wagem 2014.02.06. 20:49:43

@ephart:
Már több mint 1 milliárd az az 500 millió.
De úgy látom ez hidegen hagyja azt a képmutató liberális faszt.
Annak a lóvénak már lőttek.
A 2 maffiózó meg biztos bejutó.
Elképesztő!!

kvadrillio 2014.02.06. 20:49:55

"Magyarországnak ma olyan kormánya van, amely elveszi az országot sokaktól és odaadja keveseknek."

"Az ukrán parlament – Legfelsőbb Tanács – épülete felé oszlopban menetelnek tüntetők. Létszámuk megközelíti a 3 ezer főt. Az akció résztvevői botokkal, utászásókkal felszerelve közelednek."

MOND GÁBOR !
TE MINDEN ÁRON A MAGYAR PARLAMENTBE TÖREKSZEL ???

hansoloo 2014.02.06. 20:50:07

Egy politikai hulla vagy Gábor, hiteltelen, szánalmas ingyenelo, bázis és támogatottság nélkül. Senkit nem érdekel, miről mit gondolsz.

hansoloo 2014.02.06. 20:51:40

@ephart: 1,2 milliárd az az 500 millió... és közben itt osztja az észt.

Kámasuka 2014.02.06. 20:57:56

@sírjatok: Mindenjóljön, csak Simon ne kerüljön szóba.

Erről jut eszembe ÉN NEM SIMON VAGYOK, BaZEG! Értem?

Huck 2014.02.06. 20:58:48

Gábor! Minden szavaddal egyetértek!
Sajnálom mégis, hogy képtelen vagy igazán megújulni.... és régiek a játszótársaid....
Sajnálom! Vállalhatatlanok vagytok, és nem csak a múltatokról van szó, hanem a jelenetekről! (A Viktorék is vállalhatatlanok.... szomorú ....)

Huck 2014.02.06. 21:07:05

@molnibalage: Ha akkor nincs ez a vízlépcső ellenes kiállás, akkor ma a Föld szívcsakráján víztározó és erőmű van egy szétbarmolt Dunakanyarral... és talán tényleg nem lenne probléma az orosz erőmű bővítés, mert ma Viktor (vagy Laci?) az MSZMP főtitkáraként integetne a Dózsa György úton május 1-én ....

Bernik 2014.02.06. 21:13:15

Bernik
2014.02.06. 21:07:40
Tudom, kellemes önnek, Fodor úr a "MOND GÁBOR !
TE MINDEN ÁRON" kezdetű és helyesírású kritikákat olvasni, hiszen nyugtathatja magát azzal, milyen szinten állnak az önt bírálók.

Azonban én, mint egykori és igen sokáig hazai liberális, a következőket kérdezem öntől:

1. Komolyan azt hiszi, hogy miután a Maszop folyamatosan bohócot csinált önökből és választóikból (pl. Horváth Ágnes menesztésének
módja), ezek után manapság egykori választóik nevében is nagyvonalúan megfeledkezhetnek erről?

2. Megfeledkezhetnek arról ön szerint, hogy 4+7 év közös kormányzás önöknek nem volt elég:
- az ügynöklisták nyilvánosságra hozására?
- a rendőrség demokratizálására?
- a sajtó kommunista nyaloncoktól való megszabadítására?
- a 2006-os ávós, népellenes vérengzés helyretételére és a néptől való bocsánatkérésre?

Komolyan azt hiszi, hogy a tolvaj kommunistáktól való azonnali és nyilvános elszakadás deklarálása nélkül, a fentiek miatti bocsánatkérés nélkül bármi esélyük lehet önöknek?

Egészen elképesztő, ha komolyan így gondolja.

Vagy hogyan gondolja a fentiek rendezését? Várom válaszát:

Bernadett

Ja, és jellemző a komcsi "barátaira" milyen gyorsan tűnt el a blogja az Index címlapjáról.

biga156 2014.02.06. 21:40:20

Jesszusom! Azért remélem nem az itteni kommentelők szinvonala jellemző az átlag választópolgárra, mert akkor Magyarországnak nem túl bíztató a jövője. A lényeget azért kivettétek az írásból, vagy leragadtatok annál, hogy ki írta? Ti halál komolyan annak tapsoltok, hogy modern Kádári rendszrt építünk éppen? Tényleg el is hiszitek, hogy Brüsszel gyarmatosít, de majd jön Putyin (na meg Széles Gábor :P ) és "felszabadít" minket? Ti komolyan elhiszitek, hogy ha OV szerint az EU-ban nem lehetünk függetlenek, majd Oroszország atyácska keblén azok leszünk?

(Paks kérdésében meg nem az a baj, hogy ki csinálja, hanem hogy ez a döntés hogy zajlott (lényegében egy ember döntött! És jelenleg még azt sem lehet tudni, pontosan mit is vállalt 100M ember nevében ez az egy.)

Ha ez a választók többségének a véleménye, akkor meg is érdemeljük a sorsunkat...

2014.02.06. 23:08:30

@biga156: Mekkora egy hülye seggfej vagy te bazdmeg! Már hogy a faszba ne számítana, hogy ki írja? Ennek a fasznak eleve egy sort nem szabadna írnia, már ezer éve egy ügyvédi irodában kéne gépelnie a bírósági beadványokat. Te meg jössz és anélkül, hogy értenéd a többi kommentelőt és a lényeget, okoskodsz itt. Óriási barom vagy, jár a hülyepont!

2llkedő 2014.02.07. 05:42:15

@Bernik:" Ja, és jellemző a komcsi "barátaira" milyen gyorsan tűnt el a blogja az Index címlapjáról."

Ugye Piktorékra gondoltál?

2llkedő 2014.02.07. 05:44:54

@storker: "Te meg jössz és anélkül, hogy értenéd a többi kommentelőt és a lényeget, okoskodsz itt."

A lényeg, hogy ki írta. Az, hogy mit írt, sokadrangú.

2llkedő 2014.02.07. 06:52:39

@Bernik:
"2. Megfeledkezhetnek arról ön szerint, hogy 4+7 év közös kormányzás önöknek nem volt elég:
- az ügynöklisták nyilvánosságra hozására?"

Khmmmm! Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal.

A fidesznek mi takargatni valója van, hogy 2/3 birtokában nem az volt az első lépések egyike, hogy nyilvánosságra hozza? 3,5 év nem volt elegendő a terhelő anyagok eltüntetésére? Lehet, hogy éppen a fidesz tett keresztbe korábban is, hogy nyilvánosságra kerüljenek ezek a dokumentumok?

" - a rendőrség demokratizálására?"

Ugye nem gondolod, hogy Pintér elvtárs a demokratizálás éllovasa?

"- a sajtó kommunista nyaloncoktól való megszabadítására?"

Hát ebben igazad van. Ha akkor megteszik, akkor most lehetne korrekt tájékoztatás a közmédiában.

"- a 2006-os ávós, népellenes vérengzés helyretételére és a néptől való bocsánatkérésre?"

Ami késik, nem múlik! Piktor nem gumibogyókkal fog lövetni. A leltári szám nélküli TEK-esek az orosz tankokkal karöltve majd megvédik Piktor demokráciáját.

Doberdo 2014.02.08. 10:48:36

A kérdés nem az, hogy kivezet-e az UNIO-ból
minket Orbán, hanem azon csodálkozom, hogy
az orbáni lépések ellenére még mindíg nem zártak ki minkat. Pedig az kellene a magyar megvilágosodáshoz, hogy kizárjanak s akkor
talán a szkeptikusok is rájönnnének, hogy
eddig miből tudott gazdagodni országunk.

aaaaa1111 2014.02.08. 16:22:24

Az nem biztos hogy olyan nagy baj lesz, ha stabil és korrekt orosz támogatásunk lesz hozzá. Talán még Székelyföldet és Kárpátalját is visszakapjuk. Norvégia, Svájc sem úniós, és azért elég jól elvannak nem? ;) 5 éve még nem ezt mondtam, de 10 év tagság után, látva hogy SEMMIVEL nem lett jobb az átlagembernek az unióban, sőt inkább lefelé csúsztunk; már belátható bizony az EU nem a kánaán, a hozzá fűzött remények, hogy 10 év alatt nyugati szintű ország leszünk, szertefoszlottak. Eltelt 10 év és uniós tagként VISSZACSÚSZTUNK mély balkáni szintekre... és ez nem csak Orbán bűne. Orbánnal nem az a baj hogy unió ellenes, és az oroszoknak pitizik, bár ez lenne a legnagyobb baj vele. Ez lehet egy reális stratégia szerintem, amit akár a ballibek is megfontolhatnának, ha hatalomra kerülnek netán vagy valaha egyszer még. Mivel bolhafing ország vagyunk kell verődni valahová, az unió nyilvánvalóan nem jött be, hát tényleg lehet hogy keletre célszerű nyitni és megpróbálni viszonylag önállóan valamit. Csak ezt nem egy pszichopata diktátornak és maffiájának kéne vezényelni, mert már miattuk így is élhetetlen az ország, elviselhetetlen a közhangulat, egy pokollá vált már most rosszvoltukból a hazánk.. ha maradnak ez még fokozódik, s ebben a hangulatban viszont nem fogunk tudni sikeresen a lábunkra állni, a próbálkozása, garantált kudarc, csőd és tragédia lesz, oroszok ide vagy oda... hajrá orbanisztán hajrá abszurdisztán
vissza az oldal tetejére
süti beállítások módosítása