Levélben tájékoztatja Orbán Viktor miniszterelnök a lakosságot a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről: Magyarország kikerült a 2004 óta folyó túlzott deficit-eljárásból, de ezt olyan áron érte el, amely hosszabb távon csökkenti a gazdasági kilábalás és felzárkózás esélyét.
Az Európai Bizottság május végi javaslata után már csak puszta formalitás volt az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) pénteki döntése, amelynek értelmében Magyarország ellen megszüntetik a költségvetési túlköltekezés miatt példátlanul hosszú ideje, 9 éve indított eljárást. A magyar államháztartás GDP-arányos egyenlege ugyanis három éve a 3 százalékos küszöbérték alatt található, és a Bizottság szerint jövőre sem száll el a büdzsé.
„Megnyertük a deficitcsatát” – hirdeti a Szabad Nép, pedig a döntés éppen azt bizonyítja, hogy nincs kettős mérce, amiről az Orbán-kormány korifeusai annyit papoltak. A túlzott deficit-eljárás ügyében az unió végrehajtó intézménye tartotta magát a szakmai szempontokhoz, és, bár más vonalakon keményen (és tegyük hozzá: jogosan) kritizálja a magyarországi állapotokat, a jogállami elvek megsértését, a deficiteljárásba politikai szempontokat nem kevert. Ezzel egyszersmind elhárult annak a veszélye, hogy a gazdaság egyensúlyi problémáira való hivatkozással (vagy, miként a Fideszben sokan gondolták: a költségvetési hiány ürügyén, de valójában politikai okokból, a nyugati tőke nyomására) az EU támogatásokat vonjon meg Magyarországtól.
Hazánk az egyensúlyi mutatókat tekintve egy lépéssel közelebb került az uniós főáramhoz. Az elmúlt három évben az államháztartási hiányt leszorította a kormány, és megállt az államadósság növekedése is. Tegyük hozzá: valójában átalakult „nyugdíjadósággá”, hiszen az öngondoskodásra ösztönző magán megtakarításokat beöntötték a közösbe, azaz a magyar állam már nem a nemzetközi hitelező pénzintézetektől, hanem a jövő nyugdíjasaitól szerzett pénzt, hogy kiadásait fedezni tudja. A folyó fizetési mérleg is többletet mutat – igaz, ennek oka főképp a csökkenő fogyasztás (azaz az elszegényedés) miatt visszaeső import. Az infláció is visszaesett, – ennek azonban egyszeri oka van: a durván voluntarista rezsicsökkentés, amelynek bújtatott árnövelő hatásai csak jövő ilyenkor lesznek érezhetők, azaz inflációnövelő hatásuk is akkor jelentkezik majd.
A gazdaság tehát a stabilitás jegyeit mutatja, ám csalóka ez a napfény. A mélyrétegekben tovább tart a jégkorszak. Miközben sikerült unortodox (magyarul: anti-liberális) módszerekkel Európa egyik legalacsonyabb államháztartási egyvelegét kikeverni, növekedési kilátásaink alaposan leromlottak. A kilencvenes évek él tanulójának tekintett Magyarország ma már egy másik ligában focizik – sajnos a korábbinál (legalább) egy osztállyal lejjebb. Az Eurostat legfrissebb kimutatása alapján a tágan vett régióból immár csak Lettország, Románia és Bulgária áll mögöttünk, ami az egy főre jutó GDP-t illeti. A többiek, ideértve Szlovákiát és Litvániát is, már mind előttünk száguldanak. Tizenkét évvel ezelőtt Magyarország még első volt a régióban, miközben most – a Világgazdasági Fórum listáján a 29-ről a 61. helyre visszaesve – az egyik utolsó helyet foglalja el.
A nemrég elfogadott Varga-csomag immár a hetedik (!) átfogó takarékossági intézkedés 2013-ban, és nem igazán különbözik a Matolcsy-féle kapkodó intézkedésektől. A bankokra kivetett újabb sarc (az önkormányzati adósságátvállalás után), valamint a megtakarítások megadóztatása (kamatadó növelése) tovább apasztja a hitelezés beindulásának lehetőségét. Az a kormány, amelyik Széchenyit tűzi gazdaságpolitikája zászlajára, úgy tűnik, nem tudja, hogy hitel nélkül nincs beruházás sem. Beruházás nélkül pedig gazdasági növekedés sincsen.
Ezért katasztrófa, hogy Magyarország a régió legalacsonyabb GDP-arányos beruházási rátájával rendelkezik. A magyar gazdaság növekedési kilátásai igen rosszak, és ezen sajnos az sem változtat, hogy költségvetés egyensúlyát ideig-óráig sikerült helyreállítani. Az anti-liberális gazdaságpolitika körforgását a Kádár-korszakból ismerhetjük. Ha nem lesz érdemi növekedés, akkor tovább folytatódik a „húzd meg – ereszd meg” gazdaságpolitikája. Jönnek majd a további megszorítások, amelyeket rövid távú osztogató periódusok szakítanak meg. A gazdasági folyamatokat értő Széchenyikre senki sem kíváncsi, a liberális gazdaságpolitika szitokszó lett. Így új Lánchidak helyett jó, ha csónakot vehetünk.