13 jún 25

A deficitcsata vesztesei

Levélben tájékoztatja Orbán Viktor miniszterelnök a lakosságot a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről: Magyarország kikerült a 2004 óta folyó túlzott deficit-eljárásból, de ezt olyan áron érte el, amely hosszabb távon csökkenti a gazdasági kilábalás és felzárkózás esélyét.

Az Európai Bizottság május végi javaslata után már csak puszta formalitás volt az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) pénteki döntése, amelynek értelmében Magyarország ellen megszüntetik a költségvetési túlköltekezés miatt példátlanul hosszú ideje, 9 éve indított eljárást. A magyar államháztartás GDP-arányos egyenlege ugyanis három éve a 3 százalékos küszöbérték alatt található, és a Bizottság szerint jövőre sem száll el a büdzsé.

„Megnyertük a deficitcsatát” – hirdeti a Szabad Nép, pedig a döntés éppen azt bizonyítja, hogy nincs kettős mérce, amiről az Orbán-kormány korifeusai annyit papoltak. A túlzott deficit-eljárás ügyében az unió végrehajtó intézménye tartotta magát a szakmai szempontokhoz, és, bár más vonalakon keményen (és tegyük hozzá: jogosan) kritizálja a magyarországi állapotokat, a jogállami elvek megsértését, a deficiteljárásba politikai szempontokat nem kevert. Ezzel egyszersmind elhárult annak a veszélye, hogy a gazdaság egyensúlyi problémáira való hivatkozással (vagy, miként a Fideszben sokan gondolták: a költségvetési hiány ürügyén, de valójában politikai okokból, a nyugati tőke nyomására) az EU támogatásokat vonjon meg Magyarországtól.

Hazánk az egyensúlyi mutatókat tekintve egy lépéssel közelebb került az uniós főáramhoz. Az elmúlt három évben az államháztartási hiányt leszorította a kormány, és megállt az államadósság növekedése is. Tegyük hozzá: valójában átalakult „nyugdíjadósággá”, hiszen az öngondoskodásra ösztönző magán megtakarításokat beöntötték a közösbe, azaz a magyar állam már nem a nemzetközi hitelező pénzintézetektől, hanem a jövő nyugdíjasaitól szerzett pénzt, hogy kiadásait fedezni tudja. A folyó fizetési mérleg is többletet mutat – igaz, ennek oka főképp a csökkenő fogyasztás (azaz az elszegényedés) miatt visszaeső import. Az infláció is visszaesett, – ennek azonban egyszeri oka van: a durván voluntarista rezsicsökkentés, amelynek bújtatott árnövelő hatásai csak jövő ilyenkor lesznek érezhetők, azaz inflációnövelő hatásuk is akkor jelentkezik majd.

A gazdaság tehát a stabilitás jegyeit mutatja, ám csalóka ez a napfény. A mélyrétegekben tovább tart a jégkorszak. Miközben sikerült unortodox (magyarul: anti-liberális) módszerekkel Európa egyik legalacsonyabb államháztartási egyvelegét kikeverni, növekedési kilátásaink alaposan leromlottak. A kilencvenes évek él tanulójának tekintett Magyarország ma már egy másik ligában focizik – sajnos a korábbinál (legalább) egy osztállyal lejjebb. Az Eurostat legfrissebb kimutatása alapján a tágan vett régióból immár csak Lettország, Románia és Bulgária áll mögöttünk, ami az egy főre jutó GDP-t illeti. A többiek, ideértve Szlovákiát és Litvániát is, már mind előttünk száguldanak. Tizenkét évvel ezelőtt Magyarország még első volt a régióban, miközben most – a Világgazdasági Fórum listáján a 29-ről a 61. helyre visszaesve – az egyik utolsó helyet foglalja el.

A nemrég elfogadott Varga-csomag immár a hetedik (!) átfogó takarékossági intézkedés 2013-ban, és nem igazán különbözik a Matolcsy-féle kapkodó intézkedésektől. A bankokra kivetett újabb sarc (az önkormányzati adósságátvállalás után), valamint a megtakarítások megadóztatása (kamatadó növelése) tovább apasztja a hitelezés beindulásának lehetőségét. Az a kormány, amelyik Széchenyit tűzi gazdaságpolitikája zászlajára, úgy tűnik, nem tudja, hogy hitel nélkül nincs beruházás sem. Beruházás nélkül pedig gazdasági növekedés sincsen.

Ezért katasztrófa, hogy Magyarország a régió legalacsonyabb GDP-arányos beruházási rátájával rendelkezik. A magyar gazdaság növekedési kilátásai igen rosszak, és ezen sajnos az sem változtat, hogy költségvetés egyensúlyát ideig-óráig sikerült helyreállítani. Az anti-liberális gazdaságpolitika körforgását a Kádár-korszakból ismerhetjük. Ha nem lesz érdemi növekedés, akkor tovább folytatódik a „húzd meg – ereszd meg” gazdaságpolitikája. Jönnek majd a további megszorítások, amelyeket rövid távú osztogató periódusok szakítanak meg. A gazdasági folyamatokat értő Széchenyikre senki sem kíváncsi, a liberális gazdaságpolitika szitokszó lett. Így új Lánchidak helyett jó, ha csónakot vehetünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr405377028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anselmo 2013.06.25. 11:06:31

"Tizenkét évvel ezelőtt Magyarország még első volt a régióban"

Vagyis az első Orbán-kormány végén. Mielőtt ti "liberálisok" elkúrtátok.

Fejesrob 2013.06.25. 11:14:57

Mekkora kibaszott szakértő most ez a Fodor. Talán akkor kellett volna szakértened, amikor elsők voltunk a régióban.
Ott voltál a kormányban.

pandacsökiboborján 2013.06.25. 11:34:25

Az SZDSZ mennyit tudott lenyúlni az adófizetők pénzéből? Remélem a ciprusi kormány jól kibaszott a "politikus" társaidddal....

Bernik 2013.06.25. 11:34:25

Kedves Fodor Gábor!

Mikor kérnek bocsánatot a magyar néptől az önök kormánytagsága idején, a rendőrségnek nevezett szervezetük által 2006. október 23-án a magyar nép és különösen a budapestiek ellen elkövetett tömeges, ávós gyalázatért?!

Továbbá azért, hogy azonnali elhatárolódás, bocsánatkérés és a számonkérés határozott követelése helyett az áldozatokon gúnyolódtak az ön párttársai?! ("Révész Mártíriusz")

Egyszerűen nem értem, hogyan képzelik, hogy ezt a bocsánatkérést, ezt a tisztázó vihart meg lehet úszni, ha vissza akarnak térni a közéletbe!

Továbbá nem értem, hogy eleve deklarálják még most is az MSZP-vel való szövetség "szükségszerűségét". Azzal a párttal, amelyik elsősorban felelős az utóbbi 23 év sunyi, bolsevik propagandájáért (alattomos piac- és nyugatellenesség, "akkor jobb volt" elhintése), azért, hogy kádári módszerekkel lehet ma hazánkban a legtöbb emberre hatni.

Összefoglalva: nem érthető, mit akarnak önök, "liberálisok".

Üdvözli: Bernik

pandacsökiboborján 2013.06.25. 11:36:52

Mire ment el 8 év alatt a rengeteg hitel,uniós támogatás,privatizációs bevétel? Mennyi lehet ez kb. 10.000-15.000 milliárd forint?

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.06.25. 11:44:11

az a lényeg Gabika, hogy a beruházásokat magyar vállalkozások, magyar emberek indítsák, hogy a beruházások megvalósítása révén létrejövő jövedelem is hozzájuk kerüljön és ne kivigyék az országból

ahhoz, hogy legyen beruházás az kell, hogy megfizethető forrásokhoz tudjanak jutni a magyar vállalkozások, emberek. Na szerinted most a ti időtök alatt volt-e versenyképes banki hitelforrása a magyar cégeknek, embereknek, vagy mostanában kezd közeledni az € és Ft kamat?

ahhoz, hogy legyen beruházás az kell, hogy legyen piaci rés, az alapvető piacokat vissza tudják szerezni a magyar vállalkozások, emberek. Tudod azoktól a multiktól, akik akár már nincsenek is jelent az országban, akiknek ti eladtátok az egész országot és aminek köszönhetően gyakorlatilag megszűnt létezni a magyar ipar, feldolgozóipar, akik utána bezárták a gyárakat és "otthonról" ontják ide az egyre rosszabb minőségű termékeiket, de mivel "méretgazdaságosak" ezért olcsón tudnak termelni, a magyar ember meg nem tudja megfizetni a normális minőségű magyar tejtermékeket (pl Cserpes), mert szétbasztátok az egész országot és nincsenek munkahelyek, csak adósság, nincs érdemi reálbérfelzárkózás az elmúlt 15 évben. Már falun se lehet tehenet tartani, hogy rohadjatok meg, mert rákényszerítették az országra azokat az EU-s szabályokat, amik pont azért vannak, hogy tönkrebasszák és versenyképtelenné tegyék a periféria országait, mert olyan beruházásigényes megfelelni az előírásoknak, amiket csak az olcsó € kamatokkal, megtakarításokkal, tőkével rendelkezi nyugati országok tudnak elvégezni.

Szóval Gabika, az lenne a legjobb, ha kussolnál mélyen, mert annyi kárt okoztál már ennek az országnak politikai szerepvállalásoddal, annyi értéket romboltál le, annyi életet, munkahelyet tettél tönkre, amennyit 15-20 év jó irányba haladás tudna egálra vissazhozni.

Menjél inkább ismeretterjesztő csatornára, erdei fűrész hangot szinkronizálni és élvezd azt a rendszert, amiben a hozzád hasonló embereknek a társadalommal és hazájukkal szemben elkövetett disznóságokért nem börtön jár, hanem élvezhetik a szabad levegőt.

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.06.25. 11:47:14

Orbánékat meg majd utánatok hajítjuk előbb utóbb remélhetőleg, de max mellétek a történelem szemétdombjára.

pandacsökiboborján 2013.06.25. 11:56:19

És akkor támogatjátok a MEGÉLHETÉSI bűnozést is??? A cigányok továbbra is otthonaikban verhetik agyon az idős embereket???
Hívd fel Demszky-t, hátha tud olcsó kiadó szobát Berlinben...

nusica 2013.06.25. 12:05:50

Gábor, twitterezz inkább. Egyik szamárságot a másik után nyilatkoztatod ki, és észre sem veszed, hogy péppé cáfoltak.

Fejesrob 2013.06.25. 12:37:47

Van egy gyanúm, ez a blog most nagyon hamar el fog tűnni.
A demokráciában épp az a szép, hogy nyersen mutatja meg kinek van és kinek nincs hitele. Fodor most tapasztalja meg mi a demokrácia.

pandacsökiboborján 2013.06.25. 22:34:22

hát hogy kb. 5 ember szólt hozzá ehhez a csodás íráshoz,mindent elárul Gábor...good by

Bernik 2013.06.27. 15:35:08

Kedves Fodor Gábor!

Most, hogy magunk vagyunk :-),
elárulom, hogy én is liberális vagyok. Sokáig SZDSZ szavazó voltam, a kezdetektől egészen addig, amíg volt ilyen nevű párt.

Az 1994-es összeállást az MSZP-vel akkor értettem, ma már azt mondom, hiba volt. Ahogyan - a két nappal ezelőtti hozzászólásomban is említettem - azt viszont már kezdettől nem értem és elfogadhatatlannak tartom, ahogy az MSZP 2006. őszéhez és általában a kommunista reflexekhez való viszonyában állást foglaltak Önök.

Két nappal ezelőtti, túl kemény, talán bántó megfogalmazásomat sajnálom, de lényegét fenntartom. Nem vagyok képes "liberálisnak" elfogadni azt a Kuncze Gábort például, aki Révész Máriuszt nem védte meg 2006. őszén a Parlamentben. Hiszen éppen az a liberalizmus lényege, hogy a más véleményen lévőt is hagyom véleményt nyilvánítani, sőt megvédem e lehetőségét. Megvédem a törvénytelenségtől is, ha kell, a megfelelő időben, a megfelelő szavakkal -, bár ez már nem egyszerűen a liberalizmussal, hanem a civilizáltsággal szembeni elvárás is.

Kérem, ha ideje engedi, válaszoljon: jól értem-e, hogy Ön, Önök tényleg csak ezzel az MSZP nevű valamivel tudják elképzelni a jövőt. Csak "baloldali" liberalizmust tudnak-elképzelni Magyarországon? Vagy olyat is, amelyik markánsan szakít a kommunista múlttal, hagyományokkal eszmékkel, "nosztalgiákkal", személyekkel.

Mivel amennyiben negatív a válasza - tehát csak ilyen szakításra képtelen liberalizmust tudnak képviselni hazánkban -, akkor az önmagában is elkeserítő számomra. Az ugyanis azt is jelentené, hogy 23 éven át félreértettem az SZDSZ lényegét.

Üdvözli:
bernadett.balogh46@gmail.com

Bernik 2013.06.27. 15:45:39

@Bernik:
javítások:

Kérem, ha ideje engedi, válaszoljon: jól értem-e, hogy Ön, Önök tényleg csak ezzel az MSZP nevű valamivel tudják elképzelni a jövőt. Csak "baloldali" liberalizmust tudnak-elképzelni Magyarországon? Vagy olyat is, amelyik markánsan szakít a kommunista múlttal, hagyományokkal eszmékkel, "nosztalgiákkal", személyekkel.
=
Kérem, ha ideje engedi, válaszoljon: jól értem-e, hogy Ön, Önök tényleg csak ezzel az MSZP nevű valamivel tudják elképzelni a jövőt! Csak "baloldali" liberalizmust tudnak-e elképzelni Magyarországon? Vagy olyat is, amelyik markánsan szakít a kommunista múlttal, hagyományokkal, eszmékkel, "nosztalgiákkal", személyekkel.

GluckBalazs 2013.07.03. 21:21:05

"Levélben tájékoztatja Orbán Viktor miniszterelnök a lakosságot a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről: Magyarország kikerült a 2004 óta folyó túlzott deficit-eljárásból, de ezt olyan áron érte el, amely hosszabb távon csökkenti a gazdasági kilábalás és felzárkózás esélyét."

Gábor! Épp az a ti bajotok hogy azt a maszlagot igyekeztetek, és igyekeztek most is elhitetni az emberekkel hogy áldozatok nélkül is képes az ország teljesíteni az államháztartási hiánycélt. Ez az a szemtelen, hazug, és aljas trükk amivel minden alkalommal átvertétek a magyar társadalmat. A túlzott deficit eljárás korrekt volt? Igazán? Akkor nézzük mekkorát tévedett az EU a következő éves GDP, hiány ill. inflációs adatokban. Ezekkel a hazugságokkal minden olyan eszközzel éltek amin keresztül az eljárás alatt lehetett minket tartani. Miután már kilógott - nem a lóláb, hanem már a ló is - és a politikai pressziót csak a hülye nem látta hát kiengedtek. A jelenlegi gazdasági stabilitás csalóka? Számold ki hogy állnánk -37% államadósság szinten? Vagy már akkor is felfordul a gyomrotok az elmúlt nyolcévezéssel kapcsolatban ha olyan adatokról beszélünk ami még 20év múlva is érinteni fog minket, és a ti dicső regnálásotok alatt ilyen szégyenletes? Bolondnak néztek minek...sőt....hülyének.
vissza az oldal tetejére
süti beállítások módosítása