Olvasom, hogy a kormány meghosszabbította az ócsai pályázatok benyújtási határidejét, mert a benyújtott 588 pályázó közül csak 20-an feleltek meg a feltételeknek. A baloldali és liberális szimpátiával nehezen vádolható Ronald Reagan egyik mondása jut eszembe: „The nine most terrifying words in the English language »I'm from the government and I'm here to help.«” („A legrémisztőbb kilenc szó az angol nyelvben a következő: »A kormány küldött, hogy segítsek önöknek«.) Mintha az antiliberális gazdaság- és szociálpolitika állatorvosi lova lenne az ócsai lakópark története.
Először is a devizahiteleseken a kormány egyetlen módon tudott volna valóban segíteni: hiteles és kiszámítható gazdaságpolitikával. Az árfolyamok ugyanis nem egy fatális véletlennek köszönhetően szabadultak el 2010 után, hanem többek között a kormány hibát hibára halmozó pénzügypolitikája miatt, aminek köszönhetően a forint Európa egyik legsérülékenyebb valutája lett. Ezt nem lehet a „nemzetközi helyzetre” fogni. Nincs egyetlen térségbeli ország, amelynek valutáját ennyire megtépázta volna a globális válság, ahol ennyire mindennaposak lennének a hirtelen gyengülések, amelyeket jó esetben követ némi lassú korrekció. Ahol Kósa Lajos egyetlen mondatával százezrekben mérhető kárt okozhatott a devizahitelt fizetőknek, ott nincs az az árfolyamgát, ami jóvátehetné a kártékony és felelőtlen gazdaságpolitika hatásait.
Helyes a segítő szándék, de ha már kialakult egy olyan krízishelyzet, hogy a kormánynak kell közbeavatkoznia, akkor sem kötelező a lehető legrosszabb, antiliberális megoldást választani. Lakóparknak nevezett szociális gettót építeni egy amúgy is leszakadó térségben eleve halálra ítélt ötlet: hiszen szegény emberek közé telepítünk még szegényebbeket, akiknek aligha lesz esélyük megélhetést találni a környéken. Ez a társadalmi feszültségek melegágya, hiszen törvényszerű, hogy őslakosok és betelepítettek előbb-utóbb egymást fogják okolni a tovább szűkülő munkalehetőségekért.
De tételezzük fel, hogy Ócsánál nincs jobb helyszín! Ebben az esetben is elhibázott ötlet a senki földjére telepíteni több száz embert. Néhány hónapja egy bulvárlap, a Blikk nézett körül ott, ahol a kormánynak kellett volna. Az új telep szomszédságában az egyetlen szolgáltatás egy kocsma, amelynek egyik sarkában működik egy kis vegyesbolt, de egyébként mindenért kilométereket kell majd utazni az autóval valószínűleg nem rendelkező bajba jutottaknak. Az első zöldséges 4 kilométerre van, az első kis ABC 5 kilométerre. Nagyobb baj, hogy ha akadna is munkahely a környéken, annak elérése reménytelen. A buszmegálló 4 kilométerre van a megépült házaktól, a vasútállomás 5 kilométerre. Az óvodához 5 kilométert, az általános iskolához pedig 6-ot kell mennie a gyerekeknek.
Az igazi botrány azonban az, hogy a kormány eddig mintegy 6 milliárd forintot szór el a szociális lakóparkra. Ebből az összegből egy évig havi 50 ezer forintos kompenzációt kaphatna tízezer rászorult család. Vagy, ha már ingatlanvásárlásban látják a megoldást, nem 80, hanem 670 család kaphatna átlagosan 60 négyzetméteres lakást ugyanezen a környéken. Természetesen az ott jellemző 150 ezer forintos négyzetméteráron, s nem a puszta közepén, hanem Ócsa és a környező települések belterületén. Az Ócsa határában fekvő lakópark négyzetméterára becslések szerint már 522 ezer forintnál jár, de még a kormányzati számítás szerint is eléri a 300 ezer forintot.
Ráadásul a kormány ezt a túlárazott szörnyszülött projektet sem tudta „eladni” az érintetteknek, mert olyan lehetetlen feltételeket támasztott, hogy a meglévő 80 helyre sem volt elég jelentkező. A piacellenes, antiliberális gazdaságpolitika következményeképp az eredetileg is nehéz helyzetben lévő devizahitelesek kilátástalan helyzetbe kerültek, így nem csoda, hogy nem kértek a kormány minden logikát, pénzügyi és szociális ismeretet nélkülöző segítségéből. Az ócsai lakópark mégsem épült meg teljesen hiába: megmaradhat a kormányzati dilettantizmus és pazarlás emlékművének.
