Az elmúlt hetekben a közvélemény egy részében vita bontakozott ki arról, hogy a Corvinus Egyetem szervezésében megrendezett Tárcatükör rendezvénysorozaton kormánypárti politikusok ülnek le a Jobbik képviselőivel, ráadásul teszik mindezt a kiegyensúlyozottságáról ismert Török Gáborral. A vitában a legtöbb kritikát nem a szélsőjobboldali párt politikusai kapták elfogadhatatlan elképzeléseik miatt, de még csak nem is azok a kormánypártiak, akik ezeken a vitákon finoman szólva sem jeleskedtek az ezektől való elhatárolódásban, hanem a moderátor-politológus Török, amiért a nevét adta az eseményhez. A kritikusokkal nem tudok egyetérteni, de látni kell: szimptomatikus, kinek kell megvédenie magát egy ilyen helyzetben. A vita ugyanis a régi: kirekesszük-e a Jobbikot a közbeszédből, ha igen, hogyan, ha nem, mégis milyen más út áll előttünk? A triviális érvek az úgynevezett karantén mellett szólnak: képtelenség racionális vitát folytatni egy párttal, melynek tagjai és képviselői vallásként tekintenek nézeteikre, és ilyen módon nem meggyőzhetők. Értelmetlen racionális vitát folytatni egy párttal, melynek elképzelései és megszólalásai drámai módon erodálják a közbeszédet, kikezdik a politikailag korrekt demokratikus diskurzust. Ha már politikailag korrekt diskurzus: bármit is gondoljunk a Jobbikhoz való hozzáállásról, meggyőződésem, hogy az elmúlt években oly sokat támadott politikai korrektségből nem túl sok, hanem túl kevés van ma a nyilvánosságban: egyáltalán nem mindegy, mi válik normává, és mi válik nem megengedetté a közbeszédben.Mégis, a magától értetődő érvekkel szemben arra jutottam, hogy bár elegánsabb és kellemesebb a Jobbikról vitázni, mint velük, ha a karantén a Jobbik ignorálását jelenti, akkor tévút. Amíg ugyanis a Fideszes politikusok a Jobbik támogatásában bíznak, az LMP-sek pedig elképzelhetőnek tartják a „technikai koalíciót” és közös indítványai vannak a szélsőjobboldali párttal, addig lássuk be, nem beszélhetünk karanténról. Márpedig ezek a hazai adottságok, tehát fel kell tennünk a kérdést: eredményes volt-e az eddigi hozzáállás a magyar szélsőjobbhoz. Szerintem nem, és ebből következik, hogy:
- Szóba kell állni a Jobbikkal, mert a karantén nem működik. Evidencia, hogy a Jobbiknak saját nyilvánossága van, sőt, a párt tudatosan neveli elitjét, ha ez a szó túlzásnak is tűnik ebben a kontextusban. Nem a kilencvenes években élünk, ma már nem csak a közszolgálati média és az országos napilapok publicisztikái döntik el, mi formálja a közbeszédet. Miközben egyik oldalról a hallgatás stratégiájában bíznak, a másik oldalon a szélsőjobboldaliak nem csak saját táborukhoz, hanem helyi fórumaikon a teljes magyar társadalomhoz beszélnek.
- Vitatkozni kell a Jobbikkal, nem is elsősorban a jelenlegi, hanem a jövő Magyarországa miatt. A kutatások tanulsága szerint a Jobbik valódi népszerűségre nem elsősorban az össztársadalmon belül, hanem a 35 év alattiak körében tett szert. A felszín alatt zajló folyamatok arra figyelmeztetnek, hogy a szélsőjobboldali eszmék népszerűsége nem csökkenni, hanem nőni fog a következő években.
- Fel kell lépni a Jobbikkal szemben, mert az ígért két pofon elmaradt. Bár elsősorban a demokratikus ellenzéki szereplők felelősségének oldaláról igyekszem megközelíteni a kérdést, de ki kell mondani: a szélsőjobb szellem kiengedése a palackból nagyrészt a Fidesz felelőssége. Ellenzékben képtelen volt szélsőjobbra zárni, kormányon képtelen határozottan a Jobbikkal szemben fellépni, sőt, a jobbikos programpontok rendre visszaköszönnek a kormány politikájában. Pedig a Fidesz felelőssége nem egy a sok közül, hanem a legjelentősebb: nélkülük a pártok közös fellépése eredménytelen tett, velük együtt viszont a demokratikus közélet sarokkövévé válhatna. Ne legyünk naivak: a Fidesz hallgatása mögött a kormánypárt rosszul felfogott kalkulációja áll: a régi szocialista bástyákon aratott egyéni Fidesz-győzelemhez szükség volt a Jobbikra, mint harmadik erőre. Így és ezért hangozhat el Orbán szájából, hogy partnerként számított a Jobbikra, miközben nincsen az a szakpolitikai kérdés, amiben egy szélsőjobboldali párt támogatását kérnie szabadna egy demokrata miniszterelnöknek.
A Jobbik ma még, és ez reményeim szerint jó darabig így lesz, protestpárt: nem felel ígéreteiért, mert nincs rá valódi esély, hogy valaha kormányra kerüljön. Ez, és az úgynevezett karantén adja valódi erejüket. Az a dolgunk, hogy szembesítsük a magyar társadalmat, milyen következményekkel jár a Jobbik programja: mi történne, ha holnaptól nem lennénk az Unió tagjai, ahogyan a Jobbik azt szeretné? Mi történne, ha megtagadnánk államadósságunk visszafizetését? Mi történne, ha a cigányokat holnaptól táborokba zárhatnák? Mi történne, ha Irán lenne a stratégiai partnerünk? A szélsőjobboldali Magyarország vízió borzasztó, de egyben abszurd is - az a dolgunk, hogy erre figyelmeztessünk. Ehhez a karantén ma már kevés.
