13 júl 31

A tolerancia szabadsága

A Tolerancia diktatúrája címen a Heti Válaszban megjelent cikk arra figyelmeztet minket, hogy az elszemtelenedett meleg kisebbség már a többség jogait veszélyezteti.  A lap a diktatúra szót használja annak érzékeltetésére, milyen elnyomás alatt élnek a nyugati világ heteroszexuális tagjai, akiken a társadalom pár százalékát kitevő melegek uralkodnak.

Én személy szerint ilyen elnyomást nem tapasztaltam sehol, nekem úgy tűnik, hogy mi, heterók egészen szabadon élhetjük attól még az életünket, hogy közben a melegek szabadságát is elismerjük. Ahogy a vajdasági szerb többség jogait sem veszélyezteti a magyar kisebbség egyenjogúsága – bár ott is vannak olyanok, akik a kisebbségek jogainak elismerését rögtön a többség jogainak korlátozásaként élik meg. Szerintem tévedés azt hinni, hogy a magyarországi melegek/vajdasági magyarok/egyiptomi keresztények stb. jogait csak a többség kárára lehetne érvényesíteni.

Valójában mindenki nyertesnek érezheti magát, ha nyitottan gondolkodunk. A toleráns liberális politika éppen abból a belátásból indul ki, hogy a modern társadalmakban mindenki egyszerre tagja valamilyen többségnek és valamilyen kisebbségnek.  A többség szereti a focit, de tudomásul kell venni, hogy vannak, akik nem. A többség nem kedveli a pacalt, de vannak, akik igen. A többség katolikus, de tudomásul kell venni, hogy sokan más felekezethez tartoznak.  Tehát a pacalszerető, református focidrukker egyszerre kisebbségi és többségi – attól függ, hogy identitásának melyik részét szemléljük.

Egy társadalomban akkor élhetünk önazonosan, kevesebb komplexussal, ha senkire nem kényszerítődnek rá más preferenciái, a sajátját viszont bárki szabadon érvényesítheti, amíg azzal nem korlátoz másokat. Nem kötelező pacalt enni, de aki akar, ehet; nem kötelező szeretni a focit, de aki akarja, szeretheti; és –szemben a Heti Válasz által sugalltakkal – nem kötelező melegnek sem lenni, csak szabad. 

Pontosan ez a különbség a diktatúra és a demokrácia, a liberalizmus és az önkény között.

Mindezt azért fontos tisztázni, mert Magyarországon egyáltalán nem a meleg kisebbség veszélyezteti a többség vagy más kisebbségek jogait. Más a helyzet például a KDNP-vel, amely olyannyira kisebbség, hogy a közvélemény-kutatásokban nem is lehet kimutatni egyszersmind mással sem foglalkozik, mint hogy az ízlését, miként erőltetheti rá a többiekre.

Szerintük nem helyes vasárnap vásárolni, ezért el akarják érni, hogy más se vásárolhasson vasárnap. Nekik a hagyományos családmodell tetszik, ezért azt akarják, hogy mindenki ilyen típusú családban éljen. Az élettársak például nem alkotnak igazi családot – szerintük. És a törvények szerint sem, mert a KDNP-nevű kisebbséget nem zavarja, ha mások jogait korlátozza. Elítélik és nehezíteni akarják az abortuszt. Amire joguk van. Arra már nem lenne joguk, hogy az értékrendjüket rákényszerítsék a többségre. Nem úgy persze, hogy az abortuszt betiltják, hisz pragmatizmus is van a világon, de úgy már igen, hogy a nők fizikai fájdalmát csökkentő tablettát nem engedik alkalmazni. Ugyanígy nem engedik a törvény által védeni a nőket a családon belüli erőszaktól, mert szerintük a családon belül erőszak nem is létezhet. Inkább szenvedjenek egész életük során egyes családok tagjai, a fő, hogy a „kereszténydemokrata lobbi” családról vallott nézetei érvényesüljenek. És akkor Hoffmann Rózsáról és a nem vallásos többségre kényszerített kötelező hit/etika-oktatásról  még nem is beszéltünk.

A vallásos magyar polgárok meggyőződését tiszteletben kell tartani, de senki ízlését, felfogását nem lehet másokra ráerőltetni. Mi, liberálisok azért harcolunk, hogy a jog adta kereteken belül szabadon, retorziók nélkül választhassák a számukra helyes értékrendet hívők és nem hívők egyaránt. Egyébként Ferenc pápa a napokban empátiával nyilatkozott a melegekről, mondván: „ha valaki meleg és az Urat keresi, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?”. Örülök az új hangvételnek, remélem, ez elindít majd komolyabb változásokat a katolikus egyházon belül is.

Addig is nem árt leszögezni, hogy, tényleg nehéz együtt élni a kisebbségekkel. De a KDNP-t – amely a napokban az SZDSZ megszűnését történelmi elégtételnek nevezte - is tolerálni kell. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr315435575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ephart 2013.07.31. 21:31:07

Gabriella értsd meg szépen nem kapsz parlamenti mandátumot.hiába kaparsz leszerepeltél(szdsz) kaptál esélyt elqrtad. fogad el és menj el dolgozni.talán valamit törleszthetsz a magyarok felé

Jock Ewing 2013.07.31. 21:35:11

Lesz még lejjebb is neked gabika, a blogírogatásnál !

... zöld levelecske, ... (törölt) 2013.07.31. 21:37:41

Ki kell rekeszteni a Fodor-féle heterofóbokat.

pillangószárnyú csincsilla 2013.07.31. 21:46:32

A SZDSZ a szélsőség urbánus zsidó kisebbség pártja volt, amely 20 éven át tombolt és rombolt az országban, így hát nem meglepő, hogy minden tisztességes magyar ember felsóhajt, ha azt olvassa, hogy végre hivatalosan is megszűnik ez a párt.

impala 2013.07.31. 21:48:53

nem érdekelnek a buzik.
csinálják csak, amit szeretnek.
nekem egy másik kisebbséggel vannak ellenérzéseim.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2013.07.31. 21:49:41

Több ponton valótlan állításokra épül ez a bejegyzés.

Egyrészt a KDNP nem erölteti senkire a világnézetét, hanem a jogalkotáshoz a saját világnézetének megfelelően járul hozzá, mint minden politikai párt.

Másrészt a KDNP soha nem állította, hogy nincs családon belüli erőszak, hanem tiltakozott a büntetőjogi fogalom ilyen elnevezése ellen, és javasolta, hogy a család fogalmát ne kössük az erőszakhoz. Jogos lehet az igény, hogy a "dolgokat nevezzük nevén", de akkor hívjuk holnaptól az abortuszt is magzatgyilkosságnak.

Az pedig, hogy Fodor Gábor, az SZDSZ utolsó arca, a KDNP támogatottságán gúnyolódik csak azért "tolerálható", mert a maga groteszk módján vicces...

különvélemény 2013.07.31. 21:49:53

"Én személy szerint ilyen elnyomást nem tapasztaltam sehol, nekem úgy tűnik, hogy mi, heterók egészen szabadon élhetjük attól még az életünket, hogy közben a melegek szabadságát is elismerjük."

A melegek ugyanilyen szabadságban élhetnek, csakhogy ők társadalmi normákat (igen, ezek voltak a normák pár ezer évig, persze előtte pár ezerig ez nem számított, max megöltek, ha a törzsnek nem tetszett) akarnak megdönteni, mert ők TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁST akarnak, ami a többségnek nem érdeke.

Na ez a nagy demokráciafelfogása a liberósoknak. A kisebbség szeretné hozni a törvényeket.

Innentől az összes példád ugyanazt a demagógiavonalat követi, de ezt már megszoktuk.

Az egész meleg kérdés egy ideológiai háború, semmi köze a valósághoz.
Mondhatnám azt, hogy mondvacsinált, de egy pici igazság van benne, mert ők úgy érzik, hogy nem azonosak a jogok, viszont nem azonosak a feltételek sem.

Megjegyzem nekem nincs bajom a melegek házasságával, sőt a gyermekvállalásukkal sincs, ugyanannyi szar szülő van arányosan heteroból, mint melegből, mert ez emberfüggő.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.07.31. 21:53:22

Gábor ez amit maga művel egyszerűen tűrhetetlen és szégyenteljes.

rockjano 2013.07.31. 22:04:53

@Azbej Tristan: Nem erőlteti a francokat dehogyisnem. Az egész fideszrezsim a kesztyűsbáb KDNP-vel a saját elavult világnézetét erőlteti ránk ostoba törvényeivel idióta alkotmányával

rockjano 2013.07.31. 22:07:39

@különvélemény:
"A melegek ugyanilyen szabadságban élhetnek, csakhogy ők társadalmi normákat akarnak megdönteni"

milyen normákat?? és miért zavar az téged ha mások máshogy akarnak élni mint te…hagyj mindenki mást békében éljen úgy ahogy akar, ne akard ráerőltetni a saját világképedet másokra.

különvélemény 2013.07.31. 22:16:11

@rockjano:

Nem számít, hogy leírtam, hogy nem zavar, de mindegy, nem én foglak megtanítani olvasni.

Null Problemo 2013.07.31. 22:16:16

Tényleg rémes, hogy mennyi agymosott / agyhalott / agyatlan marha ugrik rá minden blogbejegyzésre, ami toleranciát, szabadságot, liberalizmust hirdet. És az istenbarmai tényleg elhiszik, hogy ők a többség - mert ki se látnak a pöcegödörből, amiben fetrengenek. Na, ezt tényleg nehéz tolerálni.

Mellesleg, ellentétben a szerzővel, nem gondolom, hogy a KDNP-t különösképpen tolerálni kellene: hiszen mások szabadságára törnek. Lásd a definíciót a cikkben.

Szárszó szépe 2013.07.31. 22:17:25

Az abortusz szuper példa volt.

Végülis miért ne lehetne a gyilkosság is egyszerű önrendelkezés dolga? Úgy értem, a gyilkosé. És abba ne szóljon bele senki.

Szerintem az abortusz gyilkosság. És leszarom a kivételeket, attól még ez a főszabály.

Gondolom, a libsik is ezerrel tolerálnának, ha valaki meg nem a magzatokat trancsírozná szét, hanem mondjuk a cigányokat. Valami klassz ideológia mögül, mint az ABORTUSZPÁRTIAK. Például hogy nincs rájuk pénz.

Ez a baj az álliberálisokkal, addig facsarnak egyébként teljesen normális (liberális) eszméket, míg emberellenes következtetésre nem jutnak. A szabadságból levezetik a magzatgyilkosságot, a szövetségből az önfeladást, a toleranciából a szemkilövetést.

különvélemény 2013.07.31. 22:23:03

Folytassuk:

"Szerintük nem helyes vasárnap vásárolni, ezért el akarják érni, hogy más se vásárolhasson vasárnap."

Nem bakker, szerintük a buziknak/heteróknak/akárkiknek is joguk van vasárnap pihenni, vagy szombaton, sabbathkor, hogy neked kedves kisebbséget említsek.

csakférfi 2013.07.31. 22:28:04

Gondolom a melegek jogait semmibe venni égbekiáltó bűn!Gondolom a heterók jogai nem ütköznek törvénybe.Senki nem vonja kétségbe az élethez való jogot.Ezt inkább az élet minőségéhez köthetném.
A melegek életminőségén ,mivel ezek szokásokon alapulnak,szeretnék javítani azzal hogy tudom mint nekem heterónak,jobb szokásaim vannak mint nekik.
Szoktam férfiként viselkedni,de nem tudok nőként!
Az a feleségem szokása.
Mindannyian tudjuk mi heterók,ha egy családban,egy férfi nőként egy nő férfiként viselkedik hová vezet, a gyerekben totál zűrzavart okoz.Legalábbis a viselkedés mintában(lelkében).
Azzal van a legtöbb gond hogy ezekre a melegek még büszkék is.Hiszen van meleg felvonulás.
"sajnos" a sexuális viselkedésük egyenesen undorral tölt el irányukban.
Ha ezek után viszont onnan közelítem meg hogy ez egy mentális zavar (elmebeteg).Akkor az undorom megszünik,és helyébe a szánalom kerül.Sehogy sem jó a hozzáállásom ezek szerint.Persze érvelhetnék azzal is hogy a mentális zavarok hátterében mindig a szülői minta sérülése fedezhető fel.Mindezekután oda jutottam hogy sehogysem tudom a melegeket elfogadni,mint gyereknevelő párt,mivel csak körbe körbe járatom a gondolataimat.Hibás szülői minta----meleg-mentális zavar,lehetősége.Két mentálisan zavart szülő-------tuti elmebaj!

különvélemény 2013.07.31. 22:29:01

Folytassuk:
"És akkor Hoffmann Rózsáról és a nem vallásos többségre kényszerített kötelező hit/etika-oktatásról még nem is beszéltünk."

Pontosan melyikkel is van gondod? Ha nem hit, akkor etika.
Sajnos etikát szadeszesek nem taníthatnak, érdemtelenség okán, mint megtudtuk az elmúlt 20 évben, a hit meg neked nem tetszik.

De azért vannak értelmes emberek, akik vagy a hitet, ami tanít egy bizonyos etikát, vagy szimplán etikát taníthatnának a fiataloknak.

Vagy az etika olyan messze áll fodorgábortól', hogy ez kizárt?

Nazarin 2013.07.31. 22:30:25

Ezt sem hittem volna, hogy egyszer tetszeni fog, amit Fodor Gábor ír.

Kim Jong Un 2013.07.31. 22:32:28

Fodorgeci! (igyekeztem visszafogott lenni a megszolitasnal te tetves pondro)

Neked van pofad barmirol is pofazni azok utan amit 20 evig muveltetek? Nem gondolod, hogy csendben el kene lenned valahol egy sarokban es orulnod annak, hogy nem a lampavason vegezted, ahogy azt amugy vastagon megerdemelted volna, a kokaval, a kunczeval, a hornnal, meg a horvath mengelicaval egyutt!

20 evig mergeztetek a magyar kozeletet, ti maga a gonosz vagytok! Ezekutan szerinted van jogotok pofazni??? Te rohadt fereg!!!!!

különvélemény 2013.07.31. 22:32:52

Folytassuk:
"Egyébként Ferenc pápa a napokban empátiával nyilatkozott a melegekről, mondván: „ha valaki meleg és az Urat keresi, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?”"

"aki hozzátette, nem az a baj, ha valaki homoszexuális, hanem az, ha valaki emellett kampányol" Ugye, kedves FG, ha elhallgatunk mondatokat, akkor nem is hazudunk, ez a te demokráciád...

Nazarin 2013.07.31. 22:38:03

Valamikor engem is zavart egy csomó ember életvitele, vagy megnyilvánulásai. Például a melegfelvonulás is. De ma már egyáltalán nem érdekel. Mindenki csináljon, amit akar. És nagyon nem tetszik, ha valaki az én életembe akar beleszólni, márpedig az itt is megnyilvánuló fundamentalisták pontosan ezt szeretnék, valamiféle általuk abszolútnak gondolt értékrend alapján, holott abszolút értékrend nem létezik.. Ez a posztmodern hozadéka.

különvélemény 2013.07.31. 22:40:05

Folytassuk:

A KDNP-t akit vagy szeret valaki, vagy sem, összemosni a keresztény vallásúakkal, akiket viszont a Pápa mozgat összemosni a 0%-os támogatottsággal szimpla csúsztatás.

Tehát szerinted Magyarországon a Pápára 0% ember hallgat.

Bár én utálom az összes vallást, közben nem utálok senkit, aki vallásos, azért ez a nézeted eléggé vicces.

csakférfi 2013.07.31. 22:45:50

@Nazarin: AKKOR MINEK OLVASGATOD EZEKET A BLOGOKAT HA NEM ÉRDEKEL?MI AZ HOGY FUNDAMENTALISTA?KI SZÓL BELE AZ ÉLETEDBE?MI AZ HOGY POSZTMODERN?:)

pánpéter 2013.07.31. 22:46:13

"Addig is nem árt leszögezni, hogy, tényleg nehéz együtt élni a kisebbségekkel. De a KDNP-t – amely a napokban az SZDSZ megszűnését történelmi elégtételnek nevezte - is tolerálni kell."

Gábor! Az szdsz megszűnéséről sokan nem tehetnek. Vannak azonban páran, akik igen. Te közöttük vagy. Meg kóka professzor, Demszky, meg az a maroknyi, magát liberálisnak mondó pribék, akik az sdzs arcai voltak. A választók benneteket dobtak ki a kukába, és veletek együtt az szdsz-t.
és hát, bevallom őszintén, a rabmadarak eltűnését sokan megünnepeltük ebben az országban. a 20 éves magyar demokrácia legkártékonyabb csoportosulása volt a tiétek.
RIP szdsz. jó, hogy már nem vagy. sok kárt okoztál, kiheverjük, tanultunk belőled.
soha többé szdsz. soha többé fodorok/kókák/demszkyk.

különvélemény 2013.07.31. 22:46:15

@Nazarin: "valamiféle általuk abszolútnak gondolt értékrend alapján, holott abszolút értékrend nem létezik"

A fundamentalizmus, csak egy valláson belül működik, ezért nem abszolút értékrend, ezért támadható.

Erre találták ki a liberalizmust.
Egy abszolút értéket, amit annak gondolnak, és ráerőltetik mindenkire, legyen az bármilyen vallású.

bunk0 2013.07.31. 23:00:20

még ha a fenti írás minden szavával egyet is értenék, akkor sem tudnám támogatni.
12 évig volt az SZDSZ kormánypárt, ezalatt megmutatták hogy ezeket a szép szavakat milyen tettek követik, mit jelent a liberalizmus magasztos eszméje a hétköznapokban.
Fodor Gábornak külön gratulálok amiért a liberalizmust legalább egy teljes generációra vállalhatatlanná tette idehaza, remélem hogy a melegek is megköszönik neki és haverjainak

különvélemény 2013.07.31. 23:05:29

@bunk0: "Fodor Gábornak külön gratulálok amiért a liberalizmust legalább egy teljes generációra vállalhatatlanná tette idehaza, remélem hogy a melegek is megköszönik neki és haverjainak"

Az hagyján, de a fideszből sikerült átállnia a sötét oldalra, amit a magyar liberó jelent., ez a világ szégyene.

Mert önmagában a liberalizmus nem lenne rossz dolog, ha nem élnének vele vissza állandóan.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.07.31. 23:25:46

Gáborom, te azt is tolerálod aki a fejedre szarik. Nézeteid nem csak elavultak, de szánalmasak is. Ezekkel a jobboldalinak mondott férgekkel úgy kell bánni, mint földön csúszkáló rokonaikkal. El kell taposni mind, mint a csikket. Lófaszt a toleranciába.

Ppix 2013.07.31. 23:26:50

@különvélemény:
"Nem bakker, szerintük a buziknak/heteróknak/akárkiknek is joguk van vasárnap pihenni, vagy szombaton, sabbathkor, hogy neked kedves kisebbséget említsek. "

Jaj sötétke ne hazudozzál már, ha vasárnap nem lehet vásárolni, akkor ne a pihenést emlegesd fel!
Ha valami kötelező, vagy tilos az állam által az a jogok korlátozása, Az nem "jog" biztosítása te 8 általánosból szalasztott jogtudor, hogy valami tilos, korlátozva van az állam által, de bezzeg lehet helyette mást is csinálni, tehát van jog rá.
Az SZDSZ se hozott törvényt, hogy nem lehet a normál iskolai tanórák után hittanra járni, de bezzeg helyette mindenki elmehetne pihenni vagy buzibárba, hiszen ez csak jogot biztosítana számára.

Húzzál el valami iskolába ne ontsad magadból a baromságokat...

Mikulka2 2013.07.31. 23:26:58

@különvélemény: "TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁST akarnak"

hűha, apafej! azért nagyot néznél Te is, ha a törvényeket nem lehetett volna módosítani az elmúlt évszázadok során...! :-) észlény...

Uva 2013.07.31. 23:27:24

a kdnp meg az a part, amelyik 20 eve nem letezik, megis allandoan baszakszik a magyar tarsadalommal

különvélemény 2013.07.31. 23:29:35

@Mikulka2:

Többséggel lehet törvényt módosítani, ezt jelenti a demokrácia.

Mikulka2 2013.07.31. 23:30:59

@ephart: @Jock Ewing: @... zöld levelecske, ...: @pillangószárnyú csincsilla: @impala: @Wind Callman tér: ... és még sorolhatnám - ezeket a kommentelőket honnan szalajtják, te atyaúristen!

különvélemény 2013.07.31. 23:32:16

@Ppix:

Az írásod annyira összefüggéstelen, hogy nem tudok rá érdemben reagálni, ha érdekel a véleményem, légyszi szedd szét gondolatokra, ha nem akkor további eredménytelen trollkodást kívánok.

WLaci 2013.07.31. 23:32:49

B+ ez hihetetlen, toleráld akkor a KDNP-t. Komolyan lassan Szanyi lesz a kedvenc ellenzékim ezt sok töketlen szerencsétlent olvasva.

Mikulka2 2013.07.31. 23:33:50

@különvélemény: ez rendben van, de hogy a többség csak azért ne hagyja jóvá egy kisebbség jogát, mert az a többségnek nem hoz pozitívumot (igaz, ártani sem árt), az viszont a szemétség kategóriájába tartozik. és így már a többségnek is árt egyébként, mert feszültséget szít tök fölöslegesen egyébként.

Mikulka2 2013.07.31. 23:36:14

@WLaci: nézd, egy dolog igaz: a kdnp-sek is ebben az országban élnek, és egy "hideg-polgárháborús" légkörben az ország nem fog tudni (most sem tud) működni, így hát meg kéne találni a módját a béke felé vezető lépéseknek

különvélemény 2013.07.31. 23:37:53

@Mikulka2:
Mint írtam, engem nem zavar.

De törvényt KÖVETELNI nem túl etikus kisebbségből.

Az, hogy szerinted szemétség, az a te dolgod, én pusztán logikai úton közelítem meg a kérdést, márpedig olyan logika nincs, ami szerint nekem egy frissen kitalált erkölcsiség szerint, ami ellent mond az ezer éves erkölcsiséggel, törvényt kellene módosítanom.

Mikulka2 2013.07.31. 23:38:45

@Szárszó szépe: az abortusz hanyadik héttől számít gyilkosságnak szerinted?

csakférfi 2013.07.31. 23:40:17

@különvélemény: Szerinted, ez ami a modern nyugaton dívik, ez demokrácia?

Mikulka2 2013.07.31. 23:41:34

@különvélemény:
ezer éves erkölcsiségre hivatkozni (mint arra bátorkodtam felhívni a figyelmedet) elég érdekes: ha valóban újra bevezetnénk az ezer évvel ezelőtti erkölcsi és törvényi állapotokat, szerintem nem igazán örülnél Te sem.
a "szemétséget" meg ne vedd magadra, nem Rád értettem. csak általánosságban gondolom, hogy szemétség nem megadni valakinek, amit kér, ha semmi bajunk nem lesz abból, ha megadjuk. most csak azért ne adjuk meg, mert eddig nem adtuk meg?

Mikulka2 2013.07.31. 23:45:27

@különvélemény: "Pontosan melyikkel is van gondod? Ha nem hit, akkor etika."

hát azért a Te kommentjeid elég messze esnek az etikustól

tisztapista 2013.07.31. 23:46:14

Nyugi, Gábor, Ferenc pápa coming outja óta egy platformra került az SZDSZ és a KDNP homokoskérdésben.

Én mindkettő fantompártot eltüntetném a magyar közéletből, és erre bíztató jeleket látok. Az SZDSZ saját maga felszámolását indíttatta el, a KDNP-t pedig Ferenc pápa lehetetleníti el erkölcsileg.

WLaci 2013.07.31. 23:49:10

@Mikulka2: Ha maffiózókkal, köztörvényesekkel akarsz békülni, akkor gyengének fognak nézni és kinyírnak.

különvélemény 2013.08.01. 00:01:18

@Mikulka2:
Az ezerévet az elmúlt 10-30 évre párhuzamosan értettem. (liberó)
Te 30-ad 100-ad annyi évre érvelsz, mint a vallásosok, ezt azért ellesúlyozni kell.
És erre nem elég az, hogy mert csak.

Mint mondtam a melegek nincsenek elnyomva, csak nincsenek azonos szinten törvényileg.

is 2013.08.01. 00:53:44

@különvélemény: @Azbej Tristan: beszéljétek már meg, hogy akkor a melegek nem ráerőltetik a világnézetüket a többiekre, hanem a jogalkotáshoz a világnézetüknek megfelelően kívánnak hozzájárulni.

valamelyikőtök állítása ugyanis nem lehet igaz, ha a másik igen.

@különvélemény: konkrétan érdekelne, hogy pontosan milyen normát írnának neked elő, ami miatt hátrányt szenvednél?

"Mint mondtam a melegek nincsenek elnyomva, csak nincsenek azonos szinten törvényileg. "

Apám, Göbbels beájulna: a zsidók nincsenek elnyomva, csak nincsenek azonos szinten törvényileg. De a Ku Klux Klan is örömmel veszi soraidat a feketékre vonatkoztatva. neked az erkölcsi érzéked a béka segge alatt van. Emberek életével ilyen cinikusan játszani, ehhez nem pofa, hanem szívből jövő gonoszság kell. Mondjuk felteszem, hogy információhiányod van a témában, azért beszélsz félre, de akkor legalább ezt ismerd fel, és vedd elő a szrényebbik éned.

is 2013.08.01. 00:56:40

@Mikulka2: Ez egyszerű: ahonnan életképes a világra jött csecsemő. Ez most valahol a 23. hét környékén van. Még ráteszünk egy biztonsági periódust, és a 12. hétig engedélyezzük alapesetben az abortuszt. Remélem tudod, hogy pl. a 30. heti abortusz Magyarországon is alapesetben tilos és gyilkosság.

is 2013.08.01. 01:00:27

@különvélemény: ezt az ezeréves dolgot mondták a rómaiak és a zsidók is, és jól keresztre feszítették a keresztényeket. csak mondom, hogy a te ezeréves erkölcsiséged úgy van, hogy egy másik többezer éves erkölcsiséget taposott el újonnan, Jézus Krisztus kisebbségi vezetővel az élen.

pusztán logikailag az összes ilyen ezeréves érvelés helyből bukta a fentiek miatt. ne égesd magad.

kulcsar2011 2013.08.01. 01:07:40

Kedves Gábor!

Ne törődj a sok jobboldali kommentelővel.
A cikk nagyon jó lett, összefüggő.
(Ezek a gondolatok még túl koraiak a mai társadalomnak.)
Szükség van rád, csak így tovább.
Sajnos a Fidesz lejáratta és összemosta a liberalizmus fogalmát. De idővel majd kinövi és megérti ezen gondolatokat.
Persze lehet, hogy ehhez kell 25, vagy 50 év is. De ne add fel, és álld a sarat!
További jó munkát!

lobster thermidor 2013.08.01. 02:03:59

Egyetértenék, ha csak ez volna ennek az országnak a legnagyobb problémája.
Szóljon már végre valaki Fodor Gábornak, hogy iszonyatosan nagy aránytévesztésben van. Legalább akkorában, mint korábbi harcostársa Orbán Viktor.

Itt volna az ideje, hogy kicseréljék az elmegyógyászaik címét, hátha néhány konzultáció után megértenék, miben is állnak Magyarország valós problémái.

inebhedj - szerintem 2013.08.01. 05:25:19

"A vallásos magyar polgárok meggyőződését tiszteletben kell tartani, de senki ízlését, felfogását nem lehet másokra ráerőltetni. "

Ez a mondat az anarchia-paradoxonra emlékeztet.

inebhedj - szerintem 2013.08.01. 05:28:36

@kulcsar2011:

A jobboldali kommentelők iránti tolerancia egyébként nagyon indokolt lenne, különösen, ha figyelembe veszed, hogy rendszerváltás ide vagy oda, 1990 óta csak baloldali (poszt-szocialista) pártok kerültek kormányra Magyarországon. (Na meg ugye az előtte való időszak.)

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.08.01. 06:49:39

@Mikulka2: Nettó szánalom a narratívád te buta liberális majom.

Nyrségi Trolls (törölt) 2013.08.01. 07:30:56

A Szadesz az értelmiség, a politika és a liberális kifejezéseket az inkompetencia, hazaárulás és pöffeszkedő tolvajlás szinonimájává tette. Gábor, itt már nincs mit tenni, aki sáros lett, az sáros is maradt. Szóval, el lehet menni hidat tervezni vagy fröccsönteni, de rátok már nincs szükség a közéletben. Mint az előttem szóló kolléga megjegyezte, kurvára nagy szerencsétek van, hogy ilyen birka nép vagyunk és nem a lámpavason lógsz Horn Gábor és Lázár János között valamelyik vidéki város főterén (Pesten már nem lenne hely, olyan sokan vagytok, ti korrupt hazaáruló gecik).

Kampfer 2013.08.01. 07:36:57

Szerintem a tolerancia tetőfoka az, ahogy a magyar társadalom tolerálja az ex-szdsz-es és liberális 'politikusokat'!

Nem kell itt semmiféle KDNP-s és egyéb hasonló jelenségekről beszélni! A gusztostalaon, horngáborok, fodorgáborok, kókajánosok, kunczegáborok, tamásgáspármiklósok és horváthmangalicák szélsőségesen hungarofób és undorító ámokfutása után a tolerancia bajnoksága az, hogy ezek közül egy sem lett meglincselve, lámpavasra húzva vagy hasbagéppuskázva! Pedig ez lett volna a minimum!
Sőt! a tolerancia tetőfoka az, hogy ezt a 'hagyományt' büszkén folytathatják a szabótímeák, karácsonygergelyek és hasonszőrű társaik...! Reméljük, hatalmon soha többe!
Kamp.

2013.08.01. 07:43:20

A KDNP is az a párt, ami ezzel a felfogással nyugodtan feloszlathatná magát. Amiért még nem kukázták őket az az, hogy a Fidesz farvizén eveznek. Sokkal több ponton tér el a véleményem velük, mint az SZDSZ-el. Mindkét (mindegyik) pártban vannak jó arcok, de sajnos kevesen ahhoz, hogy komolyan lehessen venni őket. Ma Magyarországon nem találni olyan politikai pártot, ami megfelelne a lakosság elvárásainak. Ezért tudott egy olyan párt hatalomra jutni, mint a Fidesz. Sajnos. Elindultunk a lejtőn és nem tudom, mi lesz a vége. Jó nem, az biztos. Nincs olyan politikai párt, aki ezt a bukó tendenciát képes lenne megállítani. Mert már nem is lehet. Szerintem.

ob.szerver 2013.08.01. 07:45:17

@különvélemény:

"a fideszből sikerült átállnia a sötét oldalra, amit a magyar liberó jelent., ez a világ szégyene."

A fideszből átállt a sötét oldalra. Naggyon jó.

Fodorék akkor léptek ki, amikor kiderült Orbán székházmutyija, vagyis az, hogy a vételárból 150m Ft-ot megtartott magának, amiből azután az Orbán család bányákat privatizált.

Te és a fajtád vagytok ennek az országnak a szégyenei, akik miatt az ember külföldön már csak restelkedve tudja elárulni el, hogy honnan érkezett.

midnight coder 2013.08.01. 07:49:17

A homokosok mint kisebbség annyira nem zavarnak, felőlem akár vonulgathatnak is, pávatollal a seggükben, lelkük rajta. Mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogy akar.

A boltok nyitvatartásának korlátozását én sem tartom helyesnek. Ennyi erővel akkor be kellene zárni hétvégére a kórházakat is, meg a rendőrséget, katonaságot, a fegyintézetből hazaküldeni a gyilkosokat, mert hát a börtönőrnek is jár a vasárnapi pihenő.

Az abortusz viszont érdekesebb kérdés - ez ugyanis akárhogyan is nézzük, emberi élet elvételét, azaz lényegében gyilkosságot jelent. Kérdés az, hogy honnan számít embernek a magzat. Az tény, hogy a megtermékenyített petesejtet még hülyeség annak tekinteni, ugyanakkor valószínű hogy a mai gyakorlatnál jóval előbbre kellene tenni a határidőt.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.08.01. 07:52:53

@ob.szerver: restellkedve? Jujj ez milyen tanáros.

don07 2013.08.01. 08:04:59

Te meg még mindig próbálkozol? Tűnj már el a közéletből! Megbuktál, megbuktatok! Hála Istennek!

don07 2013.08.01. 08:11:44

@ob.szerver: nos, a külfildieknek való megfelelési kényszered elég beszédes. Mégis kinek akarsz és legfőképp miért megfelelni? Kit érdekel, hogy mit gondolnak rólunk a "fejlett nyugaton"?!?! A hagyományosan európai kultúrák saját magukat teszik tönkre a túlzott bevándorlás engedélyezésével. Szépen lassan lepusztul Németország, Franciaország, Anglia és sorolhatjuk még. Mindeközben ezen országok vezetői rendesen alányalnak a világ két legnagyobb terroristájának (Izrael & USA). Közreműködnek abban, hogy lehallgassák-megfigyeljék a saját állampolgáraikat. Szóval, ha Te úgy érzed, mikor egy külföldivel beszélsz, hogy szégyellned kell magad azért, mert magyar vagy, gondolj ezekre! Mondjuk van, akinek mindenképp idegeneknek kell megfelelni.....

don07 2013.08.01. 08:13:41

@én már a fény gyermeke vagyok: édes kevesek (legfőképp kevesen) vagytok ehhez liberókám! :)

impala 2013.08.01. 08:16:06

@Mikulka2: bocs, ha buzi vagy.
ezentúl homokos, hogy meg ne sértselek.

egysmás 2013.08.01. 08:20:27

Úgy látszik, az intelligenciának van egy olyan szintje, ami már tolerálhatatlan a keresztény-konzervatívok számára...

Tsian Chali 2013.08.01. 08:22:01

@különvélemény:
"De törvényt KÖVETELNI nem túl etikus kisebbségből."

Ezt magyarázd el légyszives azoknak határon túli magyaroknak, akiket a diktátorod és szekértolói megvadit az autonomia kérdésével.

barli 2013.08.01. 08:22:22

"Szerintük nem helyes vasárnap vásárolni, ezért el akarják érni, hogy más se vásárolhasson vasárnap."
bár nem értek egyet a vasárnapi nyitvatartás korlátozásával, de szvsz itt nem a vásárlás korlátozásáról van szó, hanem az eladás korlátozásáról, hogy az alkalmazottak pihenni tudjanak a családjukkal vasárnap.

egysmás 2013.08.01. 08:23:53

@barli: megtiltják, hogy vasárnap dolgozzon az, aki szeretne dolgozni...

ob.szerver 2013.08.01. 08:30:07

@don07:

"Szóval, ha Te úgy érzed, mikor egy külföldivel beszélsz, hogy szégyellned kell magad azért, mert magyar vagy"

Félreértettél. Én azért szégyellem magam, mert TE magyar vagy.

Tsian Chali 2013.08.01. 08:35:20

Gyerekként én is átéltem a munkával (iskolával)töltött és a szabadszombat világát.
A maradék hétvégén dolgozott aki akart, de a nagytöbbség a családjával töltötte az idejét (kirándult stb.).
Ma a vasárnapi program a családoknak a bevásárlás, mert minden nap reggeltől estig megy a robot, a gyerek meg az asztal alatt nő fel zéró szűlői felügyelettel.
Inkább vallom magam liberálisnak, de a vasárnap az nálam pihenőnap. Persze ezt a luxust nem engedheti meg mindenki magának.

felcsutisuttyo 2013.08.01. 08:36:28

F. Gábor! Na ezért tartasz ott ahol tartasz...sehol a politikában...Orbánéknak nem kellettél a viselkedésed miatt hogy" azt mondtad, nem ilyen " lovat, vagy szamarat" akartam...mint a mai orbán...a Többi pártnak meg ez a "simulékon nagy liberális bóvli gondolkodásod miatt nem kellettél: A KDNP-t is tolerálnunk kell????????? Na ez mindennek a teteje. A KDNP nem párt..hanem egy Fidesz csőkevény egy banda töltelék...egy múmiákból és fidesz szakdványokból összeállított bünszövetkezetnek bólogató barmok gyülekezete..... NEM TORELÁLHATÓK..ÉS AMIT MONDANAK AZ CSAK BÉGETÉS !!!

William Kidd 2013.08.01. 08:36:51

Kedves Gabor!

Nem az a baj, hogy valakinek a normalistol/termesztestol eltero a szexualis beallitottsaga, ez mindenkinek a maganugye. Ez nem tartozik a nyilvanossagra. Az viszont mar baj, hogy egy szexualis devianciat kepviselo kissebbseg (mert a homoszexualitas termeszetellenes, mivel nem alkalmas utodnemzesre, evolucios zsakutca) akarja magat mindenaron propagalni az egeszseges bealitotsagu tobbseg elott, akik nem teszik ezt, holott epphogy megtehetnek. De a szexualitas nem kozugy, kulonoskepp egy mellekvaganya. Itt senki nem foglalkozna a buzikkal es nem alakulna ki roluk sajat maguk altal gerjesztett negativ velemeny, ha otthon a negy fal kozott elnek meg a szexualis orientaciojukat.

Senki nem kivancsi masok szexualis szokasaira, meg akkor sem ha epp beteges vagy aberalt, jo lenne ha ezt megertenek a homszexualisok es az oket kepviselo, alajuk lovat ado zsido-liberalis politikai iranyzatok.

Ha ok nem vonulgatnanak, harsany, gusztustalan modon, akkor az emberek talan jobban elfogadnak oket, mivel nem is tudnanak roluk.

De ez csak szojatek, mert aki gondolkodik - es ezen elmosolyodik - nagyon jol tudja, hogy a tortenet egesz masrol szol a homoszexualitas propagalasaval kapcsolatban is. Az on altal kepviselt politikai - ideologiai iranyzat, mindig a termeszetelles, devians es antiszocialis dolgokat tamogatja, vedi es propagalja. Ennek all ellent mindenkor egy (meg) egeszseges tarsadalom es nemzet, minden lehetseges eszkozevel. Az aki vedi a termeszetest es a normalist, az egy kozosseg immunrendszeret jelkepzi. Es ez nem negativ elojelu, nem valaki ellen, hanem valami mellett all ki, maga az Elet mellett.

Koszonom figyelmet.

Anselmo 2013.08.01. 08:43:03

"KDNP-vel, amely olyannyira kisebbség...egyszersmind mással sem foglalkozik, mint hogy az ízlését, miként erőltetheti rá a többiekre."

Volt egy SZDSZ nevű zsidó kisebbség,a mely mással se foglalkozott, mint ráerőltetni az ízlését a többségre. Ez akkor volt különösen undorító, mikor a hungarofóbiáját erőltette rá a magyar társadalomra. Megértem a blogger felháborodását, ez tényleg undorító geci magatartás, én is felháborodtam.

szamaritánus 2013.08.01. 08:53:27

gabi, mindenki tudja, hogy a kukit szereted, mi a picsáért reklámozod is?

guszti 2013.08.01. 08:55:47

A szent tolerancia nevében lehet nem kellett volna szakmányban tolerálni mindent, a nettó lopásig bezárólag. Lehet ekézni a KDNP-t, csak az a helyzet hogy rátok sokkal jobban haragszom, amiért ekkora túlhatalomhoz juttattátok ezt a feudálbolsi csürhét. Tudniillik ők nem vertek át, nem éltek vissza a bizalmammmal, nem tudtak, mert sosem hittem nekik, így sosem szavaztam rájuk.
Megjegyzem részt vettem az első budapesti melegfelvonuláson, 1 db platós arón bohóckodott vagy másfél tucat travi, ellentüntető meg pont nulla darab volt, utóbbiak akkor jelentek meg, amikor ti éppen a melegek tolerálását találtátok legmegfelelőbb tématerelésnek az aktuális kakaóbiztos wekler-gate helyett.
Szóval a helyzet az, hogy méltán elpusztult gyülekezeted szuperokos líderei valahol pont ugyanannyira feudálisan gondolkodnak, mint a kdnp vagy a fidesz. Undorral és gyűlölettel gondolok rájuk ezért, meg az elpanamázott elvekért. Jogállamiság? Ugyanmár, az évek során eljutottatok odáig, hogy csúnyán beszélni (buzizni, zsidózni, cigányozni) nagyobb bűn lett, mint effektíve lopni, megkárosítani másokat. "Haggyadmár-ország" lettünk, kamerának csak píszin, a felszín ragyogjon a "liberális demokrácia" és hasonló lózungok cukormázától, amúgy meg minden szentnek maga felé, haggyadmár. Hatalmon levőként harácsolni, sikkasztani, kreatívan ám gátlástalanul meggazdagodni szerintetek nem bűn (sőt, szinte már alapvető), csak lebukni ciki.
Tudod, Gábor, lehet szidni a simicskát meg a közgépet is, magam is szoktam, csak a helyzet az, hogy ezek a gazemberek - a ti rokonaitokkal, ismerőseitekkel és üzletfeleitekkel ellentétben - legalább kifizetik az alvállalkozóikat, szóval ha őket szidjuk, nehéz szalonképes formában értékelni a ti munkásságotokat.
Lehet gyűlölni a jobber elit dzsentroid gőgjét, csak akkor mit gondoljunk Horn Gáborról, a saját választásotok elcsalása után? Mit gondoljunk Kuncze "ha egy osztrák cég támogat egy osztrák alapítványt ahoz seninek semmi köze itthon" Gáborról, valamint Demszki "járó motorral vár az audi a járdán amíg a sajtónak biciklizek" Gáborról , mikor vágóőrnagy ámokfutása után kitünteti Gergényit?
Szóval, gáborim, ezt elég csúnyán túltoltátok, rátoltátok...
Ha a ti toleranciafelfogásotokat eredményoldalról nézem, tudjátok mit? Toleráljátok ti inkább a simicskát!

barli 2013.08.01. 08:57:36

@egysmás: mondjuk a baj nem azokkal van, akik dolgozni akarnak, hanem azokkal, akiknek dolgozniuk kell.
(még egyszer mondom, ellenzem a vasárnapi korlátozást)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.08.01. 09:04:15

Gabi! Te sokat tettél a szadi lerombolásáért! Respect!
(Istenem, mennyit röhöghettetek a Viktorral, akkoriban...!)

tttthhh (törölt) 2013.08.01. 09:08:19

ez nagyon fontos: "Egy társadalomban akkor élhetünk önazonosan, kevesebb komplexussal, ha senkire nem kényszerítődnek rá más preferenciái"

Mikulka2 2013.08.01. 09:08:27

@különvélemény:
"Az ezerévet az elmúlt 10-30 évre párhuzamosan értettem. (liberó)
Te 30-ad 100-ad annyi évre érvelsz, mint a vallásosok, ezt azért ellesúlyozni kell.
És erre nem elég az, hogy mert csak.

Mint mondtam a melegek nincsenek elnyomva, csak nincsenek azonos szinten törvényileg."

bocs, de ha eltérnek az alapfogalmaink, úgy nehéz vitatkozni. ha jogilag nincsenek azonos szinten, az az én értelmezésemben egyenlő az elnyomatottsággal.

amúgy én is 1000, 4000, akárhány évről beszélek - ez teljesen mindegy, a lényeg, hogy a törvények (írottak és íratlanok is) hosszú és rövid távon is változnak, javulnak.

pl. régen sem erkölcsileg, sem jogilag nem volt szabad a házasság előtti szex, sem a válás. bizonyos szabályok ezt ma is tartalmazzák. szerintem azonban ezt már rég túlhaladtuk, ezek a múlt szabályai.

Mikulka2 2013.08.01. 09:12:29

@különvélemény: burkolt zsidózás pl., aztán minden magyar liberális lesötétezése, stb.

Mikulka2 2013.08.01. 09:13:31

@is: én tudom, és én is kb. így gondolom (ha visszaolvasol, akkor láthatod, hogy vitaindító volt a kérdésem)

Cartman (ex Cartman) 2013.08.01. 09:14:16

@guszti:
Like!

Hozzá akartam szólni, de megírtad helyettem. Köszi! :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.01. 09:15:38

"az elszemtelenedett meleg kisebbség már a többség jogait veszélyezteti"

Igen, ez sajnos így van.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.01. 09:17:44

" Szerintem tévedés azt hinni, hogy a magyarországi melegek/vajdasági magyarok/egyiptomi keresztények stb. jogait csak a többség kárára lehetne érvényesíteni."

Ez esetfüggő. Alapvetően ez nem így van. Azonban amikor egy kisebbség a maga érttékrendjét univerzális értékrendként akarja lefogadtatni, az már sérti a többséget.

Cartman (ex Cartman) 2013.08.01. 09:18:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nem, nincs így. És amíg javarészt "hagyományosan" szaporodunk, nem is lesz így. Hosszú távon úgyis az evolúció logikája érvényesül.

Mikulka2 2013.08.01. 09:19:18

@Wind Callman tér:
"Nettó szánalom a narratívád te buta liberális majom."

hát nem biztos, hogy erre egyáltalán kéne válaszolni, mert annyira minősíti önmagát. érdemi hozzászólás nuku, verbális erőszak megy csak... :-/
aki ennyire nem tudja a másikat elfogadni, mint Te, annak nagy eséllyel saját magával van ismert vagy tudat alatti baja.

Mikulka2 2013.08.01. 09:20:39

@guszti: "ők nem vertek át, nem éltek vissza a bizalmammmal, nem tudtak, mert sosem hittem nekik, így sosem szavaztam rájuk. "

kb. 2,7 millió embert viszont csak átvertek valahogy, nem baj?

Mikulka2 2013.08.01. 09:24:16

@impala:
"bocs, ha buzi vagy.
ezentúl homokos, hogy meg ne sértselek."

én nem, de hogy te látens meleg vagy, arra fogadnék. de ne izgulj, ez nem baj. komolyan. ha ezt megértenéd, rendbe jönnél önmagaddal.

kulcsar2011 2013.08.01. 09:27:53

@inebhedj - szerintem:
"1990 óta csak baloldali (poszt-szocialista) pártok kerültek kormányra Magyarországon"

Az MDF-kormány, az I. Orbán-kormány és a II. Orbán-kormány is baloldali pártokból állt?

kulcsar2011 2013.08.01. 09:38:33

Az elő, amit meg kellene érteni, hogy a homoszexualitás nem felvett szokás, ez már születéskor eldől. A másik pedig, hogy nem fertőző, nem lehet átadni érintés, látszat, hallás, stb. útján.

Az egész az elfogadásról és a megértésről szólna. Mert pl. sokan jönnek azzal, hogy megvan a meleg pároknak minden joguk, ami az együttéléshez kell, stb.
Na de mi van akkor, amikor pl. kórházban látogatja meg az egyik a másikat, és pl. érdeklődik orvosnál, nővérnél a pár a másik állapotáról. Tehát kiderül a másság.

Egy nem tolerált társadalomban nagy az esély, hogy mind az orvos, mind a nővér már kicsit viszolyogva, másként fog hozzáállni a beteghez is, meg az érdeklődőhöz is.

A kedves szerencsés heterók elgondolkozhatnának, hogy mi lenne egy hasonló világban, ahol az azonos neműek tudnak csak szaporodni, és heteróként kell elszenvedni az ítéleteket. Pedig mi nem tehetünk a beállítottságról, csak simán megszülettünk és ezt kaptuk.

Cartman (ex Cartman) 2013.08.01. 09:40:18

@kulcsar2011:
A II. Orbán kormány? Mind közül az a legdurvább:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:He05q9y1H5QJ:hirszerzo.hu/velemeny/2010/9/2/164574_geronto_2010+geronto+2010&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=safari
(sajnos, csak így találtam meg - működőképesen - ezt a bejegyzést)

És egy néhány szempont a II. Orbán-kormány tevékenységéből is:
- államosítás
- állami vállalatok alapítása
- magántőke elleni harc, minden szinten
- szabadságharc a nyugat ellen
- folytonos harcos retorika
- klientúraépítés
- központosítás (oktatás, egészségügy, kamarák, stb.)

Tehát ha szerinted regnált itthon a II. Orbán-kormánynál baloldalibb az elmúlt 23 évben, akkor elég durva alternatív valóságban létezel (Magyar Hírlap, HírTV?).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.01. 09:44:42

@Mikulka2:

A társadalmat át alarják helyezni homokos alapokra. Ez eleve elfogadhatatlan.

algi 2013.08.01. 09:49:35

@különvélemény: Nincs bajod a melegházassággal, csak törvény ne engedje meg azt! Nincsenek elnyomva a homoszexuálisok, csak törvényileg nem egyenlők a heteroszexuálisokkal.

Logikát - gondolom - nem tanultál.

kulcsar2011 2013.08.01. 09:50:17

@Catrman: rendben, a II. O-kormány baloldali. És az I. O-kormány és az MDF?

De ez nem is való ide, csak egy kommentelő reagálására kérdeztem rá.

kulcsar2011 2013.08.01. 09:55:18

@max: "A társadalmat át alarják helyezni homokos alapokra."

Ezt miből is gondolod?

Cartman (ex Cartman) 2013.08.01. 09:58:23

@kulcsar2011:
Nehéz lenne megmondani, pontosan mikor történt a váltás, de az egész közélet eltolódott. Nem is annyira a "balos" fordulat a probléma, hanem inkább az, hogy baloldali-populista irányt vettünk. Amiből a populista a hangsúlyosabb.

ephart 2013.08.01. 09:58:52

Fodor.mégis mit gondolsz?hány szavazatot hoznál a judeobolsi oldalnak?ne ábrándoz nem kapsz esélyt nem engednek a konc közelébe.nem csak a magyaroknak de a zsidóknak is mérhetetlen károkat okoztál.bukott embör vagy.szokjad

Amatőr 2013.08.01. 10:00:42

@Mikulka2: "pl. régen sem erkölcsileg, sem jogilag nem volt szabad a házasság előtti szex, sem a válás. bizonyos szabályok ezt ma is tartalmazzák. szerintem azonban ezt már rég túlhaladtuk, ezek a múlt szabályai. "

Ha az emberiséget egységes egésznek tekintjük, akkor kimondható, hogy az élet minden területét befolyásoló, leírt, kimondott szabályzók térben és időben kaotikusan változnak. Függve/befolyásolva az épp regnáló hatalomtól.

A beszűkült elme képtelen elfogadni, hogy más közösségek másképp szocializálódtak, más tabukkal léteznek. Amíg a katolikus egyház dogmái szerint szocializált Európa
évszázadok óta képtelen a helyén kezelni a szexualitást - az egyetlen földi jót, ami anyagi, vagy társadalmi helyzettől független -
addig más kultúrákban nyíltan beszélhetnek róla, élhetnek vele. Nálunk ez nem illendő téma és erkölcsös házaspár csak gyermeknemzés céljából.....
De, mint azt mondtam; minden változik. Nálunk is. Sőt, oda-vissza!

Amúgy pedig - szerintem - a kdnp csak púp a fidesz hátán. Sőt! Avítt dogmák álságos köntösben.

kulcsar2011 2013.08.01. 10:02:02

Cartman: a popuizmás már megvolt 98-ban is.

Es mi van a kereszténység tolásával?

kulcsar2011 2013.08.01. 10:04:50

Amatőr: ha púp lenne a fidesz hátán a kdnp, akkor kicsinálta volna már régen, mint a kisgazdákat. Elég jól nyomják a fidesz eszméit.

E.Csaba 2013.08.01. 10:06:09

Komoly , magára valamit is adó ember nem veszi tényezőnek a KDNP-t.A KDNP a társadalomnak egy olyan szélsőséges vadhajtása, ami arra jó, hogy színesítse a politikai palettát, de a véleményére adni, egyszerűen nevetséges.A betegesen maradi felfogásával lehetnének a magyar "amisok". Jókat nevethetnénk rajta, de mégse tehetjük, mert olyan fontos területekre van ráhatásuk, mint az oktatás, köszönhető a másik majdnem normális párttársának.De türelem,nem sokáig zavarja a vizet ez a furcsa formáció.

Mikulka2 2013.08.01. 10:07:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A társadalmat át alarják helyezni homokos alapokra."

szerintem paranoiás vagy. film: Amerikai szépség

Amatőr 2013.08.01. 10:15:25

@kulcsar2011: "Az elő, amit meg kellene érteni, hogy a homoszexualitás nem felvett szokás, ez már születéskor eldől. A másik pedig, hogy nem fertőző, nem lehet átadni érintés, látszat, hallás, stb. útján."

Azért ez sem ilyen egyszerű. Az ókori kultúrák természetes része volt a homoszexualitás ( lásd; görög mitológia, ami az aktuális társadalom leképezése , vagy Ázsia példája). A szexuális aktus fiúgyermekkel nem feltétlen születés kérdése, hanem a bevett szokásé! Pl az arab kultúrában!
Hogy a börtönök világáról már ne is essen szó!

Tehát nem árt kerülni a közeget akkor is, ha nem ragályos. Látszólag! Mert az igazság mindig máshol van!

Cartman (ex Cartman) 2013.08.01. 10:17:56

@kulcsar2011:
Ez az egész egy jól fejlett kognitív disszonancia. Jobboldali-keresztény mázzal leöntött baloldali-populista politikai folyik, amibe azért liberális elemek is keverednek (egykulcsos adó).

Totális katyvasz az egész, mind a konkrét intézkedések, mind a kommunikáció terén, de a magyar választópolgár van olyan buta, hogy szépen benyalja ezt a moslékot. (Ehhez persze kell azért az ellenzék bugyutasága-bénázása is.)

Amatőr 2013.08.01. 10:23:06

@kulcsar2011: "Amatőr: ha púp lenne a fidesz hátán a kdnp, akkor kicsinálta volna már régen, mint a kisgazdákat"

Kevésbé veszélyesek,mint a torgyánék és az agymosott szavazóbázisukat így nem szükséges választásról választásra külön győzködni. Tudja a birka, hogy hová adja a voksát hisz ott áll a pásztor.

kulcsar2011 2013.08.01. 10:24:38

Amatőr: egy mai mo-i világban gondolkodjunk.
Ha egy bérházban él x meleg pár és y heteró pár, akkor nem lesznek hatással egymás szexuális beállítottságaik.

kulcsar2011 2013.08.01. 10:28:00

Amatőr: de ha egy meleg pár nevel gyereket (legyen nagy terület) pl. Európában, akkor úgyszintén a nevelők szexuális beállítottsága irreleváns lesz a gyerekek sz.beállítottságára.

Amatőr 2013.08.01. 10:28:16

,@Cartman (ex Cartman): "(Ehhez persze kell azért az ellenzék bugyutasága-bénázása is.)"

Nos, szerintem ez jókora tévedés! Bár simogatod az ellenzék buksiját (bugyutaság-bénázás), az bizony ugyanaz a sz@rkupac! Mehetsz kezet mosni!

Kivlov 2013.08.01. 10:29:11

Az szdsz megszűnése tényleg történelmi elégtétel. Elég jól jellemzi a magyar gondolkodás színvonalát, hogy egy ilyen párt 20 évig dönthetett az ország sorsáról...

kulcsar2011 2013.08.01. 10:29:51

Cartman: igazad van, de mivel elég jól kiszolgálják a vezér igényeit, így nem lehet olyan nagy púp nekik

Amatőr 2013.08.01. 10:30:12

Ha egy bérházban él x meleg pár és y heteró pár, akkor nem lesznek hatással egymás szexuális beállítottságaik.

Amatőr 2013.08.01. 10:31:18

@kulcsar2011: "Ha egy bérházban él x meleg pár és y heteró pár, akkor nem lesznek hatással egymás szexuális beállítottságaik. "

Mert?

Null Problemo 2013.08.01. 10:32:32

Nézve a kommenteket, itt és másutt - van egy alapvető logikai bukfenc, amibe a legtöbb narancsdorid és jobbikus náci beleesik:

Ha valaki azt akarja, hogy tolerálják, hogy valami olyat akar csinálni, ami akár a többségnek nem tetszik, akkor neki meg kötelessége ugyanúgy tolerálni, hogy mások őt ezért anyázni, diszkriminálni, fenyegetni szeretném. (Pl. legyen már szabad fasisztoid egyenruhákban grasszálni és riogatni a cigányt, zsidót, meleget.)

Ha ezt egy liberális nem fogadja el, mondván a saját szabadságunk korlátja a mások szabadsága, magyarán - homokoskodni lehet, náciskodni meg nem - akkor ezt nem bírják benyelni. kardot rántanak, üvöltöznek, satöbbi.

Képtelenek felfogni. Egybites söpredék.

Amatőr 2013.08.01. 10:33:46

@kulcsar2011: "de ha egy meleg pár nevel gyereket (legyen nagy terület) pl. Európában, akkor úgyszintén a nevelők szexuális beállítottsága irreleváns lesz a gyerekek sz.beállítottságára."

Honnan tudod? Kipróbáltad? Vagy megtapasztaltad?
Valami érvet légy szíves!

Lencsés István 2013.08.01. 10:33:49

A KDNP - vel nincsen semmi baj .

kulcsar2011 2013.08.01. 10:39:57

Ha már így előjöttek a pártok. Ez a poszt arról is szólna, hogy ha a szavazok többsége bizalmat adott x pártnak, akkor toleráljuk a ténykedését, garázdaságát. És bízzunk abban, hogy a következő választáson majd a mi preferáltunk fog győzni, vagy legalábbis nagyobb számot fog elérni.

Persze 2014 érdekes év lesz, ahogy TGM mondta (nem egészen pontosan, kicsit csúsztatva is) majd jól meg fog hökkenni a nép, amikor a fidesz 40%-kal 2/3-ot fog elérni.

kulcsar2011 2013.08.01. 10:43:37

Amatőr:pont erről írtam, ez az első lépés, hogy ezt kellene megérteni és elfogadni, hogy a homoszexualitás már születéskor eldől. Aki heteróként születik, abból nem lesz homoszexuális.

Cartman (ex Cartman) 2013.08.01. 10:51:07

@Amatőr:
Simogatja a halál! Ha ez egyfajta eufémizmusnak tűnt, akkor szeretném világossá tenni, hogy - véleményem szerint - a jelenlegi ellenzéknek legalább akkora része van a fideszes elkúrásokban is(!), mint a fidesznek. A fideszt megelőző nyolc év ámokfutása nélkül se ekkora túlhatalom nem jöhetett volna létre, se ilyen tragikus morális állapotok.

Amatőr 2013.08.01. 10:52:12

@kulcsar2011: "Aki heteróként születik, abból nem lesz homoszexuális. "

Akkor milyen szexuális irányultságúnak nevezed azt a férfit, aki köcsög volt a sitten egy-két évtizedig? Vagy aki dugta?

Amatőr 2013.08.01. 10:56:01

@Cartman (ex Cartman): Kb így gondolom én is. Jókora tévedés, ha azt hiszed, hogy a jó és a rossz közül választasz!
Csak sz@r és sz@rabb létezik.
És máshol sem sokkal különb!

Elijah_Baley 2013.08.01. 10:59:06

a fidesz jó, mi nem érthető ezen, buzikáim?

kulcsar2011 2013.08.01. 11:01:31

Amatőr: ha akarata ellenére, kényszerből dugták, és eddig sem szerette az azonos neműt, az nem meleg. Nem fog azzá válni.

Aki dugott, és meleg volt, az szintén meleg is marad. Aki dugott, mert kellett egy lyuk, az még nem meleg és nem is fog meleggé válni.

De mondtam, hogy ne ilyen extrém környezetre gondoljunk. De ha nagyon szeretnéd. Ebben a környezetben ért hatások se fogják az irányultságot változtatni.

kulcsar2011 2013.08.01. 11:05:02

Egy következő dolog pedig, hogy sokszor csak 2 férfiben gondolkozunk. Egy kis időre, amikor meleg párra gondolunk, akkor 2 nő képe villanjon csak elő.

kulcsar2011 2013.08.01. 11:06:31

A homoszexualitás egyáltalán nem a dugásról szól. Az azonos neműek vonzódásáról.

NA YA! 2013.08.01. 11:14:27

Kedves Gábor!
Hát ez egy kicsit összefüggéstelenre sikerült!
Elég lett volna leírni, hogy úgy rühellem ezt a semmilyenzsóti vezette, és még a fityisz közönség szervilis átlagán is túltevő gennyes kelést, hogy ötévkötél legyen a büntetésük! Minekutána is liberális létedre, más eszközöd nem lévén, megállapíthatod, hogy ehelyett csak mélységes megvetésed vetítheted a kádéenpé nevű álszent seggnyaló népségre! Ennyi!
Viszont amíg kókaféle (és sorolhatnám) pénz és hataloméhes figurákkal töltitek fel bármilyen újonnan alakuló liberális párt kirakatát, addig ne számíts sok sikerre! Kuncze humorát, pragmatizmusát, és tisztességét nehéz lesz pótolni! Ja, benned egy jó volt, (talán, remélem) nem voltál korrupt, viszont szerintem nem vagy egy karakteres vezető, sajna!

Hetero Sapiens 2013.08.01. 11:16:27

@Lencsés István:
Ja, leszámítva azt, hogy létezik ebben a formában...

Elijah_Baley 2013.08.01. 11:19:34

@kulcsar2011: igen, de a gyűlölködéshez ez édeskevés, hisz normális ember a legjobb gyerekkori barátja irnt is érez valami vonzalmat :)

Hetero Sapiens 2013.08.01. 11:21:08

@közmunkás bérkommentelő:
ja, de azért nem akarja megkúrni...
Remélem, szándékosan értetlenkedsz... :D

kulcsar2011 2013.08.01. 11:37:14

bérkommentelő: biztos, hogy vonzódást? nem inkább szeretet, vagy érzelmi kötődés?
lehet játszadozni a szavakkal, úgyis csak szándékosan értetlenkedsz.

@HeteroSapiens: 2 nőre gondolj, ők kúrásra biztos nem fognak gondolni

Cartman (ex Cartman) 2013.08.01. 12:46:56

@kulcsar2011:
Igen-igen. A két nő jó érv! Mindenkinek rögtön megnő a tolerancia-szintje... :)

Elijah_Baley 2013.08.01. 13:02:31

@kulcsar2011: nyilván, de fodrgabihoz minek gyünne az egyszeri ember, ha nem trollkodni?

szamaritánus 2013.08.01. 14:36:25

@Mikulka2: tipikus ellenérv, aki nem szereti a buzi fajtádat, az csak látens homár lehet :DDD más nincs a tarsolyotokban?

Lencsés István­ · http://lencsespityu.blog.hu/ 2013.08.01. 15:27:25

@guszti: baszod, ha itt lehetne lájkolni, te neked külön poszt nyílna a gyökér blogján ebből a hozzászólásodból, annyira igaz minden szavad.

impala 2013.08.01. 19:58:11

@Mikulka2: nem szoktam lábtengózni.
miért is kérdezted, hogy honnan szalajtottak, ha nem a buzi zavart te homokszekszális?
vissza az oldal tetejére
süti beállítások módosítása