If it looks like a duck, swims like a duck, and quacks like a duck, then it is probably a duck. (Ha egy madár úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az valószínűleg kacsa.) – az angol mondásnak különös aktualitást és magyaros utóízt ad a Hír Tv múlt heti tényfeltárása Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök szakdolgozatának eredetiségéről. Bár bizonyító erejű állításokat nem tudnak tenni, hiszen az említett munkák eltűntek, minden körülmény – a szakdolgozatok címének és tárgyának egyezése, a szerzők közti kapcsolat, a bírálatok oldalszámra vonatkozó megjegyzései, sőt, maga a titokzatos eltűnés is – azt látszik alátámasztani, hogy Gyurcsány szakdolgozata körül nincs minden rendben.
A baloldalon néhányan zavartan néznek körbe és ahogy Török Gábor bejegyzésében megírta, a morális mércéknek pedig az a tulajdonságuk, hogy egyformáknak kell lenniük. A jobboldal vidáman dörzsöli a tenyerét: ez a történet túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Illetve ez, ebben a formában mégsem igaz. A Hír Tv, önhibáján kívül, nem tudta kibontani az igazság minden szeletét: a riport tényfeltárásnak kiváló, de bizonyító ereje nincsen. Míg Schmitt Pál esetén a hvg.hu tételesen, mondatról mondatra bizonyította igazát, mindkét dokumentum birtokában, majd bizottság, doktori tanács és szenátus mérlegelt, ez esetben minderre nincs mód. Bármit is gondoljunk Gyurcsány szerepéről a magyar közéletben, a formális logika mégis azt mondatja, hogy a bizonyítás kényszere nem a megvádoltat kéne, hogy terhelje. Bár maga a volt miniszterelnök Schmitt Pál plágium-ügyében kevéssé adott az ártatlanság vélelmére, nem kell őt követnünk a sorban. Ám ha Gyurcsány Ferenc azt hiszi, hogy ez az ő szerencséje, együtt az eltűnt bizonyítékokkal, akkor persze téved. Ha a közvéleményben konszenzus alakul ki arról, hogy erkölcsileg megbukott, a lemondás már csak belátása ennek az igazságnak. Ironikus módon, ezt éppen saját karrierje taníthatta volna meg a volt miniszterelnöknek.