Ismert az a közhellyé vált bölcsesség, miszerint nincs ingyen ebéd, a számlát végül valakinek ki kell fizetni. Így van ez a felsőoktatással is, a kérdés csak az, hogy a diákok, a választók meddig tűrik a hazudozást? Azt is tudjuk, hogy a demokratikus közélet gyengesége miatt az emlékezet elhalványul, ezért nem árt felidézni néhány fontos mozzanatot az egyetemi oktatás viszontagságos történetéből most, amikor a szemünk előtt zajlik a szféra agóniára hasonlító átalakulása.
A hírek szerint ma hazánkban van olyan tanszék, ahonnan az összes professzort elküldték, többek között a tanszékvezetőt is. Az ilyen lépések teljes szakok létét veszélyeztetik. Mit tegyen az a negyedéves hallgató, aki hamarosan nem fog tudni kinél órát felvenni vagy szakdolgozni? Ezek a kétségbeesett költségcsökkentő lépések az ELTE vezetése részéről jóvátehetetlen károkat okoznak. Hiszen ha jön egy következő kormány, amely visszaadja a Fidesz által elvont, az elemi működéshez hiányzó pénzt a felsőoktatásnak, egy ilyen lépés után sem fogja tudni a teljesen szétvert tudományos és oktatói tevékenységet egy csapásra visszaállítani. A 2010-es költségvetésük 30%-át vonták el három év alatt az egyetemektől, az összeomlás be volt kódolva. A rektorok hangját nem nagyon lehetett hallani, talán mindegyikük abban bízott, hogy aki csendben marad, annak az egyeteme megússza a Fidesz-dúlást.
Érdemes felidéznünk, hogy pontosan az a 30% hiányzik az egyetemek büdzséjéből, amit a 2009-es népszavazással eltörölt törvény szerint a tandíjból beszedhettek volna. Húsz éve annak a liberális Fidesznek voltam a vezetője, amely minden demagógiával szembe menve ki merte mondani, hogy a tandíjra szükség van, mert nem várhatjuk el, hogy teljes egészében a diploma előnyeit nem élvező adófizetők fizessék meg a költségeket. Egy évvel később ezen elvek alapján dolgoztam oktatási miniszterként egy igazságos tandíj-rendszer és egy hozzá kapcsolódó széleskörű ösztöndíj-rendszer bevezetésén. Ezt az utánunk jövő jobboldali Fidesz-kormány leállította, és cinikusan úgy tettek, mintha a diákok „képzési hozzájárulást” fizető közel fele nem fizetne tandíjat. Az utánuk következő szocialista-liberális kormány megfizethető tandíj-modelljét minden idők legkártékonyabb, populista népszavazásával szétverték, hogy aztán kormányra kerülve olyan brutális tandíjrendszert vezessenek be, - szociális ösztöndíjrendszer nélkül - amely a fiatalok legnagyobb részétől elveszi a továbbtanulás lehetőségét. Mindezt úgy, hogy az egyetemeknek ebből nem több, hanem kevesebb pénzük lesz. Könnyen lehet, hogy amire szeptemberben az immár 90%-ban fizetős szakokon a képzés megindul, nem lesznek professzorok, akik taníthassák az eddig elképzelhetetlen mértékű tandíjat fizetni kénytelen hallgatókat.
A következő kormánynak nem marad más választása, mint hogy 2014 tavaszán vészhelyzet-tervet valósítson meg, hogy ami még menthető, azt megmentse a felsőoktatásból. Ezt követően azonnal ki kell dolgozni, és 2015-től be kell vezetni egy nyitott szemléletű felsőoktatási finanszírozási modellt, amelyben minden érintett számára világosan kiderül, hogy a hallgatók és az adófizetők milyen arányban fizetik az oktatás költségeit, és a mindenkire vonatkozó tandíj mellett milyen ösztöndíjrendszerrel, tandíjmentességgel érjük el, hogy aki tanulni akar, az anyagi helyzetétől függetlenül járhasson egyetemre. Az egyetemi vezetőknek addig is meg kéne fontolniuk, hogy a Fidesz által kikényszerített válságköltségvetést csakugyan a legfontosabb oktatók elküldésével érdemes-e kigazdálkodniuk.
Annak idején Balog Zoltánnal, Pokorni Zoltánnal együtt képviseltük a tandíj szükségességének elvét, a liberális oktatási koncepciót. Ma tűzoltás, kapkodás és korszerűtlen elvek vannak. Nincs szükség a művelt emberek sokaságára és nincsenek liberálisok. Ma még.
