"Kádár János kiválónak tartja Magyarország és a Közös Piac együttműködését a gazdaság területén, nehezményezi ugyanakkor, hogy a tőkés országok a Szabad Európa rádión keresztül megpróbáltnak beavatkozni belső ügyeinkbe." Ha elővesszük a Magyar Nemzet hetvenes években kelt számait, csak a nevek miatt kelthet gyanút, hogy nem a tegnapi újságot olvassuk. Orbán Viktor úgy beszélt a minap tartott nagyköveti értekezleten, mintha az egykori főtitkár tartott volna expozét. Szerinte a "kemény témákban" azaz a gazdaság és a védelem területén minden a legnagyobb rendben van, tehát nem érti, hogy a "puha témák" - értsd: az emberi és politikai jogok, a kisebbségek, a sajtószabadság, a hatalmi ágak szétválasztása - kapcsán miért avatkoznak bele a nemzetközi szervezetek és nyugati országok a dolgunkba.
Sokan elemezték már a beszédét, rávilágítva, hogy a gazdaság állapotáról mondott megállapításai, akárcsak a Wall Street Journal-nak adott helyzetértékelésének számadatai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Arról már kevesebb szó esett, hogy az uniós tagság mellett kizárólag gazdasági érveket hozott fel. Ez tűnik fel a választópolgároknak sürgősséggel kiküldött miniszterelnöki spamben is: "Az Európai Unió kénytelen megszüntetni a hazánkkal szemben 2004 óta folytatott túlzott-deficiteljárást. Ezután minden uniós forráshoz hozzájuthatunk, ami a magyaroknak jár. Ez azt jelenti, hogy Magyarország egy fontos csatában győzött."
Hogy az Európai Unió egyben értékközösség is lenne, amelyhez mi is csatlakoztunk, a Létező Nemzeti Együttműködésben nem történik említés. Fizessetek, ruházzatok be, de "belső ügyeinkbe" nem szólhattok bele: ismerős érvek negyven évvel ez előttről. Pedig van egy óriási különbség 1973 és 2013 között. Az EU már régen nem az a Közös Piac, amivel még Kádár János is ideológiamentesen együttműködhetett, - amikor Orbán lopakodó föderalizmusról beszél, akkor annak a félelmének ad hangot, hogy egyszer számon kérik rajta az európai liberális alapértékek feladását.
Nem véletlen, hogy jobboldali sajtóban a magyar nép ellenségeinek listáján Viviane Reding mellé szorosan felzárkózott Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális csoportjának vezetője is. Őt, aki egy évtizeden át volt Belgium konzervatív-liberális miniszterelnök, s nehéz lenne lekomcsizni, jobb híján azzal próbálták meg hozzá nem értő mitugrászként beállítani a pártsajtóban, hogy fura frizurát visel. (Ehhez már nem elég a 70-es évek Magyar Nemzetét elővenni, itt az 50-es évek Szabad Népe ad mintát.) Verhofstadt egyik fő bűne, hogy – a szintén veszedelmes, hiszen Orbánt kinevető - Daniel Cohn Bendit-tel közösen írt könyvet, amelyben a föderális Európa gondolatát népszerűsítik. A két politikus ezért a múlt hónapban elnyerte az Év Európai Vezetője díjat Brüsszelben. Ők ketten nagyon sok mindenben nem értenek egyet, de abban igen, hogy az Európai Unió alapértékeiből egyenesen következik a tagállamok közötti szorosabb együttműködés. Mi, magyar liberálisok szintén ebben hiszünk. Azon dolgozunk, hogy a könyvnek magyar kiadása is legyen, - ha másért nem, hogy legyen mit kiátkozni a Magyar Nemzet Vörös harag rovatában.
Még mérsékelt konzervatív barátaimtól is hallom: hogy jönnek az uniós politikusok ahhoz, hogy a választott magyar kormányt rendre kritizálják, hiszen nincsen mögöttük ehhez elegendő legitimitás. Felejtkezzünk most el arról, hogy az Európai Parlament képviselőit is a nép választja, hiszen arra az a válasz, hogy igen, de nem a magyar nép. Inkább emlékezzünk arra, hogy az elmúlt húsz év legnagyobb arányú közös döntését a magyar nép éppen ebben a témában hozta meg. 2003. április 12-én, a csatlakozási népszavazáson 83,76%-os arányban döntöttek úgy a magyar választók, hogy az Európai Unió parlamentje megvédhesse alapjogainkat, - akár a nemzeti kormány jogfosztó, Európa-ellenes lépéseivel szemben is. Ezt tette meggyőző többséggel az Európai Parlament, és ezt tette, ezt teszi Guy Verhofstadt is.
Az utolsó 100 komment: