13 júl 22

Ki védi meg a magyar embereket?

"Kádár János kiválónak tartja Magyarország és a Közös Piac együttműködését a gazdaság területén, nehezményezi ugyanakkor, hogy a tőkés országok a Szabad Európa rádión keresztül megpróbáltnak beavatkozni belső ügyeinkbe." Ha elővesszük a Magyar Nemzet hetvenes években kelt számait, csak a nevek miatt kelthet gyanút, hogy nem a tegnapi újságot olvassuk. Orbán Viktor úgy beszélt a minap tartott nagyköveti értekezleten, mintha az egykori főtitkár tartott volna expozét. Szerinte a "kemény témákban" azaz a gazdaság és a védelem területén minden a legnagyobb rendben van, tehát nem érti, hogy a "puha témák" - értsd: az emberi és politikai jogok, a kisebbségek, a sajtószabadság, a hatalmi ágak szétválasztása - kapcsán miért avatkoznak bele a nemzetközi szervezetek és nyugati országok a dolgunkba.

Sokan elemezték már a beszédét, rávilágítva, hogy a gazdaság állapotáról mondott megállapításai, akárcsak a Wall Street Journal-nak adott helyzetértékelésének számadatai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Arról már kevesebb szó esett, hogy az uniós tagság mellett kizárólag gazdasági érveket hozott fel. Ez tűnik fel a választópolgároknak sürgősséggel kiküldött miniszterelnöki spamben is: "Az Európai Unió kénytelen megszüntetni a hazánkkal szemben 2004 óta folytatott túlzott-deficiteljárást. Ezután minden uniós forráshoz hozzájuthatunk, ami a magyaroknak jár. Ez azt jelenti, hogy Magyarország egy fontos csatában győzött."

Hogy az Európai Unió egyben értékközösség is lenne, amelyhez mi is csatlakoztunk, a Létező Nemzeti Együttműködésben nem történik említés. Fizessetek, ruházzatok be, de "belső ügyeinkbe" nem szólhattok bele: ismerős érvek negyven évvel ez előttről. Pedig van egy óriási különbség 1973 és 2013 között. Az EU már régen nem az a Közös Piac, amivel még Kádár János is ideológiamentesen együttműködhetett, - amikor Orbán lopakodó föderalizmusról beszél, akkor annak a félelmének ad hangot, hogy egyszer számon kérik rajta az európai liberális alapértékek feladását.

Nem véletlen, hogy jobboldali sajtóban a magyar nép ellenségeinek listáján Viviane Reding mellé szorosan felzárkózott Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális csoportjának vezetője is. Őt, aki egy évtizeden át volt Belgium konzervatív-liberális miniszterelnök, s nehéz lenne lekomcsizni, jobb híján azzal próbálták meg hozzá nem értő mitugrászként beállítani a pártsajtóban, hogy fura frizurát visel. (Ehhez már nem elég a 70-es évek Magyar Nemzetét elővenni, itt az 50-es évek Szabad Népe ad mintát.) Verhofstadt egyik fő bűne, hogy – a szintén veszedelmes, hiszen Orbánt kinevető - Daniel Cohn Bendit-tel közösen írt könyvet, amelyben a föderális Európa gondolatát népszerűsítik. A két politikus ezért a múlt hónapban elnyerte az Év Európai Vezetője díjat Brüsszelben. Ők ketten nagyon sok mindenben nem értenek egyet, de abban igen, hogy az Európai Unió alapértékeiből egyenesen következik a tagállamok közötti szorosabb együttműködés. Mi, magyar liberálisok szintén ebben hiszünk. Azon dolgozunk, hogy a könyvnek magyar kiadása is legyen, - ha másért nem, hogy legyen mit kiátkozni a Magyar Nemzet Vörös harag rovatában.

Még mérsékelt konzervatív barátaimtól is hallom: hogy jönnek az uniós politikusok ahhoz, hogy a választott magyar kormányt rendre kritizálják, hiszen nincsen mögöttük ehhez elegendő legitimitás. Felejtkezzünk most el arról, hogy az Európai Parlament képviselőit is a nép választja, hiszen arra az a válasz, hogy igen, de nem a magyar nép. Inkább emlékezzünk arra, hogy az elmúlt húsz év legnagyobb arányú közös döntését a magyar nép éppen ebben a témában hozta meg. 2003. április 12-én, a csatlakozási népszavazáson 83,76%-os arányban döntöttek úgy a magyar választók, hogy az Európai Unió parlamentje megvédhesse alapjogainkat, - akár a nemzeti kormány jogfosztó, Európa-ellenes lépéseivel szemben is. Ezt tette meggyőző többséggel az Európai Parlament, és ezt tette, ezt teszi Guy Verhofstadt is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr945418503

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki védi meg a magyar embereket? 2013.07.22. 14:52:01

2003. április 12-én, a csatlakozási népszavazáson 83,76%-os arányban döntöttek úgy a magyar választók, hogy az Európai Unió parlamentje megvédhesse alapjogainkat, – akár a nemzeti kormány jogfosztó, Európa-ellenes lépéseivel szemben is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fejesrob 2013.07.22. 19:08:35

Gabi! Az emberek nem akarják, hogy liberálisok védjék meg őket és ezt tudomásotokra is hozták.

Feltételezem demokrata vagy, így megértetted az üzenetüket.

Fejesrob 2013.07.22. 19:10:40

"2003. április 12-én, a csatlakozási népszavazáson 83,76%-os arányban döntöttek úgy a magyar választók, hogy az Európai Unió parlamentje megvédhesse alapjogainkat, – akár a nemzeti kormány jogfosztó, Európa-ellenes lépéseivel szemben is. "

Ez pedig egy baromság. Nem az EU-nak kell megvédenie M.o-t. hanem a 4 évenkénti választásoknak.

Már megint én tanítom a demokratákat.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 19:23:51

a magyarok az eu nepszavazason arra szavaztak hogy jobban eljenek, nem arra hogy megfosszak a jogaiktol oket.

azt meg senki nem szereti hogy ha kivulrol "beleszolnak" a dolgaba, hat istenem se kadar se vitya nem szereti, de ki szeretne?

a magyar embereket meg ha a liberalisok mentik meg az olyan lenne mintha Gorogorszag kolcsonadna...

Guillotine 2013.07.22. 19:30:55

Hát Gabesz barátom, Cohn-Bendit véleménye kifejezetten mértékadó. Asszem ő mondta talán,hogy nincs szebb egy kislány testénél? Igazi liberális,nem is akarom kirekeszteni. Bocsánat hogy rontottam a levegőt. Szép napot!!

zia77 2013.07.22. 19:44:15

Fodor Gábor írásában semmi olyan nincs számomra, ami új, bár igazat adok neki. Régóta írom már, még ez a banda nem is volt hatalmon, hogy Orbán és társai a Rákosi és a korai Kádár korszak korabeli brossuráit vette elő, és alkalmazza propagandájában a jelek szerint sikerrel. A mai Magyar Nemzetet pedig nyugodtan hasonlíthatjuk a Szabad Néphez vagy a Népszabadsághoz, olykor szinte szó szerinti idézetek szereplenek. benne. A fiatalabb nemzedék ezt nem tudja, mert már nem volt "szerencséje" ahhoz a korszakhoz.

Dubito 2013.07.22. 19:44:48

@visszakettopadlogaz: Nem tudom, hogy téged milyen jogodtól fosztott meg az EU, de azt feltételezem, ha olyan összecsapott, utolsó utáni pillanatban elfogadott és bejelentett, utólagos hatályú, személyre szabott, nyílt korrupciót támogató szabályokat hoznának, mint mostanság az Orbán-diktatúrában, nagyon fel lennél háborodva.

Dubito 2013.07.22. 19:47:57

@Fejesrob: A demokrácia nem abból áll, hogy 4 évenként elmegyünk az aktuális hantabajnokra szavazni, a két választás között pedig mindenkinek kuss van.

Fejesrob 2013.07.22. 19:48:50

@visszakettopadlogaz:

"Pici" gond, hogy a tankok most hiányoznak, kénytelenek megmérettetni magukat demokratikus szavazáson. Persze tudják ők, hogy nem sok babér terem számukra.

Ilyenkor jönnek a Fodorhoz hasonlók a hülye dumájukkal, miszerint 2004-ben arra szavaztál, hogy a Fodor féléknek joga legyen nem elismerni későbbi döntésedet arra való hivatkozással, hogy akire szavazol, EU ellenes.

56 leverésekor az internacionalizmusra hivatkoztak, most az EU-ra.

Crass 2013.07.22. 19:49:31

Nos igen... szabad madarat tolláról.

Cohn-Bandit mindenféle liberális eszme instant ellenreklámja. Egyszerre gátlástalan és erőszakos, nagypofájú és kritikus, kivéve persze ha saját, vagy elvbarátainak gyengeségeiről van szó. A saját maga által a "Nagy bazárban" leírt pedofil kalandokért soha nem kért bocsánatot. Mitöbb komolyan el sem határolódott attól az időszaktól, amikor"sűrűn nyúltak be gyerekek a sliccébe", hogy őt simogassák...

G. "mosórongy" Verhofsadtról eleget elmond az a körülmény, hogy ilyen alakkal együtt ír könyvet. Belga létére - pedofil ügyben sok botrányt látott ország - jobban is megválogathatná a szerzőtársakat. Egyébként a neve mellé ragadt jelző nem véletlen és nem csak az optikai hasonlóság indukálta!

Ezekkel a figurákkal persze nem csak ez a baj. Csak a vak nem látja, hogy támadásaik nem a magyar átlagember jogait vannak hivatva megvédeni, hanem kizárólag a politikai játszmák aljas és alantas eszközei ők. A háttérhatalom prostituáltjai, akik soha nem a magyar ember érdekében, mindig csak ellenére tevékenykednek. Álságos aggodalmuk a magyar állapotok tekintetében gyakran szenved hajótörést a logika és a tisztesség hullámain. A legnyíltabban persze akkor, amikor valódi veszélytől kellene megvédelmezni ezt az országot. Akkor azonban nekik a magyar nyelv használatának ügye szlovák belügy, a kis antant minden támadása tűrni való jelentéktelen dolog. Nekik.

Remélem mihamarabb megbízóikkal együtt eljutnak a politikai élet pöcegödrébe. Oda, ahonnan ez a blogszerző intelmeit küldené.....

Fejesrob 2013.07.22. 19:51:48

@Dubito: Nem értelek. Megtiltotta bárki is, hogy kimehess az utcára?

Ezek nem a "demokratikusok", akik szétvernek, nyugodtan kimehetsz.

Esetleg betiltotta az indexet, vagy az ATV-t, Orbán? Fodor Gábor nem írhat le bármit a blogjában?

Nem közhelyeket kellene írnod, hanem konkrétumokat.

Dubito 2013.07.22. 19:53:20

@Fejesrob: "Gabi! Az emberek nem akarják, hogy liberálisok védjék meg őket és ezt tudomásotokra is hozták. "

sok Zemberek valóban így gondolják, nem is vitatom, hogy a többség. De mások meg nem. És demokráciában joguk van másként gondolni. Az "egy a zászló egy a párt" kádári mentalitásod éppen az, amiről ez a blog szól.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 19:59:29

@Fejesrob:

'56ban csak nem jottek a nyugati liberalisok, pedig igeny lett volna ra.

most nem tul jol mennek a dolgok Magyarorszagon, de abbol nem kerek hogy liberalisok mentsenek meg. Tudjuk milyen, koszonjuk, hagyjanak minket beken. Kulonben is, a szavazatok megmutattak hol a helye az SZDSZnek ( es reinkarnacioinak ) a magyar politikai eletben. 1% korul.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 20:01:35

@Dubito: de hat a szavazok - ismetlem magam - megmutattak hany szazaleka a akarja a liberalisokat: 1% korul.

vagy addig van demokracia amig en vagyok hatalmon, ha kiszavaznak a parlamentbol akkor mar nincs demokracia?

ismetlem magam:

a magyarok NEM KERNEK BELOLETEK.

sárkányfő 2013.07.22. 20:02:12

@Fejesrob: Te mióta szenvedsz abban a kényszerképzetben, hogy:
A - az "embereknek" egységes véleménye van?
B - te vagy az aki képviseli minden ember véleményét?

kuki123 2013.07.22. 20:03:17

Kedves Gábor ez egy nagyon szép beszéd és elgondolás,

Csakhogy Ti már egyszer eljátszottátok a becsületeteket..

Mint ahogy a fidesz és az mszp is nagyon sokszor.
Az embereknek elegük van belük és belőletek is.
Volt esélyetek mikor ott voltatok.
Elbasztátok, ennyi. Ne kerüljetek vissza a közéletbe még egyszer..

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 20:07:21

@sárkányfő: az embereknek nincs egyseges velemenyuk, lasd ( wikipedia )

A választás eredményeképpen a 4 párt és egy független jelölt jutott be a parlamentbe: Fidesz-KDNP (263 fő), MSZP (59 fő), Jobbik (47 fő), LMP (16 fő) és a független Molnár Oszkár

latsz te itt SZDSZ t?

ez a velemnyuk az embereknek.

kvp 2013.07.22. 20:09:30

A baj az, hogy az EU nem a konfoderacios rendszer fele megy (nemzetek europaja), hanem egy unio fele, ahol csak egy kozponti kormany van. Ez viszont kulturalis egysegesuleshez vezet, tehat kb. annyi eselyunk lenne egy ilyen europaban, mint a szekelyeknek romaniaban. Ertem en, hogy jobban elnek a roman allamban, mintha fuggetlen kis orszaguk lenne, de azert a tobbseg meg mindig inkabb azt valasztana, minthogy feladja a nyelvet es kulturajat. Marpedig az eu uj szerkezete pont ilyen lenne, csak a csaucseszku fele nemzeti kommunistak helyett egy halom kozmopolita liberalissal akik nem tudjak megkulonboztetni a muzulman terroristat a dolgozni vagyo bevandorlotol es igazabol nem is erdekli oket a jovo.

ps: Bendit-et meg nem kell folyton bantani, egyszeruen tul progressziv, mivel a melegek mellett mar a pedofilok erdekeit is kepviseli, pedig ennek meg nem jott el az ideje, az majd csak azutan fog ha a meleg parok orokbefogadasat is engedelyeztek. Egyebkent is jelenleg ok kepviselik az eu-ban a mertekado ertekrendet. Az mas kerdes, hogy a magyaroke es a nyugateuropai lakossag tobbsegee ezzel nem egyezik meg.

Fejesrob 2013.07.22. 20:17:54

@Dubito: Tévedésben vagy, mert semmit nem írtam arról, hogy a véleményed korlátozni kellene.

Sőt arról sem, hogy egyébként egy pártnak kellene lennie. A liberálisokon kívül is van élet.

Miért lenne kádári szemlélete annak, ha valaki nem kér a hazai szélsőséges liberálisokból? Azokból sem, akik nem szélsőségesek, de "sajnos" a nevüket adták?

Fejesrob 2013.07.22. 20:19:24

@visszakettopadlogaz: Fodor Gábor még reménykedik, hogy visszajöhet.

Megalázó módon, legfeljebb az MSZP-ben és ott is kizárólag listán.

Fejesrob 2013.07.22. 20:22:17

@sárkányfő: Onnan, hogy veled ellentétben megfigyelem a liberális pártok szereplését.

Finoman fogalmazva a béka segge alatt vannak, ezért ez tekinthető az emberek egységes véleményének.

Én csak leírom a véleményemet és ha tudod, megcáfolod. Ezt most éppen nem sikerült.

Mitzimackó 2013.07.22. 20:23:19

Istenkém, minek jön ide ez a sok seggfej köpködni? menjetek a kurucra, vaze!

Fejesrob 2013.07.22. 20:24:35

@kvp: Azért remélem, a pedofiloknak soha nem jön el az ideje és Kohn is eltűnik a süllyesztőben 2014 után.

A csákó nem premodern, hanem kibaszott nagy gáz.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 20:24:54

@Fejesrob: nem foglalkoznak ezek azzal sem hogy megalazo vagy sem, a lenyeg hogy vissza ferjenek a hatalom kozelebe.

Tarsadalmi bazis: nulla. kb 20evig tartott mire megismertek oket valojaban a szavazok.

TothLali 2013.07.22. 20:25:07

@visszakettopadlogaz: a 2010-es választáson is arra szavaztak

sárkányfő 2013.07.22. 20:25:13

@visszakettopadlogaz:
1. Én fejesrobot kérdeztem, mert ő beszélt abban a tévképzetben hogy képviseli az emberek egységes véleményét. Te miért válaszolsz másnak szánt kérdésre? Tán te vagy Fejesrob egy másik nickje?
2. Az Szdsz szerinted indult 2010-ben?
3. Függetlenül attól ki van bent és ki nem, ki indult egyáltalán és ki nem, ugyan miért ne lehetne véleménye bárkinek ebben az országban, és miért ne nyilváníthatná ezt ki szabadon?
4. Attól még hogy az emberek szavaztak egy pártra, vagy épp nem szavaztak, mert nem láttak az induló pártok közt szimpatikust, nem lehet hogy egyetértenek egy kérdésben egy másik politikussal, legyen az akár bent a parlamentben akár nem? Te tényleg azt hiszed hogy minden ember zombi, és ha egyszer egy pártra szavazott, akkor attól kezdve mindig mindenben azzal a párttal ért egyet? Ennyire idiótának nézed a magyarokat? Tán magadból indulsz ki?
5. És te miért is képzeled hogy az emberek véleményét képviseled?

sárkányfő 2013.07.22. 20:26:07

@Fejesrob:
Nem, te mások, méghozzá minden ember véleményét írtad le, nem a sajátodat. Mióta szenvedsz ebben a tévképzetben, hogy minden ember szóvivőjének tartod magad?

Fejesrob 2013.07.22. 20:26:26

@Mitzimackó: Csak nem liberális vagy?

A blog erről szól, ha nem tetszik, menj el te. Pld. a Népszava fórumán szerintem nem fog érni téged semmilyen trauma, tele vannak hozzád hasonló demokratával:))

_most_ 2013.07.22. 20:28:09

@Fejesrob: de tényleg miért kell szétrollkodnod a hülyeségeiddel az oldalt? :D

Fejesrob 2013.07.22. 20:28:12

@sárkányfő: Jelents fel, ahogy szoktad, de most már ne fárassz ilyen baromságokkal.

sárkányfő 2013.07.22. 20:32:13

@Fejesrob: Tényleg baromságot írtál, amire csak rákérdeztem, de végül is rendes tőled hogy te magad is beláttad mekkora hülyeséget írtál.
A feljelentős hülyeséggel viszont kérlek ne fárassz, sose jelentettem fel senkit, sunyi kis beszólás volt ez. Szerintem a hozzád hasonló hülyéknek is jár a szólásszabadság, nyugodtan éljél vele, legfeljebb kiröhögnek.

Fejesrob 2013.07.22. 20:32:14

@visszakettopadlogaz: Nézd azért ezeket már nem kell bemutatni, az emberek figyelnek.

Itt van épp Fodor. Még azt is kizártnak tartom, hogy az MSZP felveszi a listára, de ha mégis, maga a tény, hogy listán van csak esélye azt jelenti, Fodor Gábor névvel nem lehet elindulni.

Azt mondanom sem kell, hogy liberális párt alapításával is nulla esélye van.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 20:32:25

@sárkányfő: hop hopp, kezdodik a tipikus liberalis sz2rdobalas.

1. nem, en nem fejesrob vagyok, nincs kozottunk semmilyen kapcsolat. Ez egy nyilvanos blog, ezert valaszoltam en.

2. liberalisok indultak. Fodor Gabor elsosorban liberalis ( ezert hagyta ott a fideszt is nem? vagy ? ) aztan tartozik parthoz. Magambol indulok ki hogy ezt feltetelezem, mert nekem vannak elkepzeleseim, es megkeresem hozza a partot. ( jelenleg nincs ilyen part a magyar palettan )

3. elkotelezett hive vagyok a szolas szabadsaganak. " egy szavaval sem ertek egyet Onnel, de meghalnek azert hogy On elmondhassa amit akar "

4 ne szemelyeskedjunk. Amugy kezeljuk felnottkent a szavazokat.

5 en sajat magam velemenyet kepviselem. A valasztasi eredmenyekbol pedig konzekvenciakat levonni nem velemeny kepviselet.

Maradjunk meg a korrekt kommentelesnel, ne suppedjunk a szemelyeskedes es vadaskodas mocsaraba ha lehetne kerni.

a magyar valasztok pedig nem kernek a liberalisokbol, aki ezt nem latja az vak a politikahoz.

Egy igaz ember 2013.07.22. 20:34:21

"2003. április 12-én, a csatlakozási népszavazáson 83,76%-os arányban döntöttek úgy a magyar választók, hogy az Európai Unió parlamentje megvédhesse alapjogainkat"'

Pontosítsunk egy kicsit: a választáson a választók 45,62%-a vett részt, 3 056 027 igen szavazat érkezett (csak összehasonlításként 2010-ben a FIDESZ 2 706 292 szavazatot kapott). Egy teljesen antidemokratikus szavazáson, mivel a csatlakozást ellenző szervezetek semmilyen állami támogatást nem kaptak, ellenbe a csatlakozást támogatókba a Medgyessy-kormány tömte a pénzt.
Fodor Gábor 2003-ban az az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke volt, ez az egyenlőtlenség egyáltalán nem zavarta, sőt, tudomásom szerint egyetlen magát "demokratának" nevező képviselő sem tiltakozott!

sárkányfő 2013.07.22. 20:34:38

@visszakettopadlogaz:
Ja és ha már ennyire mániád a választási eredmény, akkor nesze: 84%-os, elsöprő többséggel döntöttek úgy a magyarok, hogy csatlakozzunk az EU-hoz, és vállaljuk az ezzel járó következményeket.

Látod, nincs az a párt, amelyik ilyen többséget tudna felmutatni, ha valamiről, akkor erről van a legnagyobb nemzeti egyetértés.

Dubito 2013.07.22. 20:35:03

@Fejesrob: Fodor Gábor mint szélsőséges liberális? Hmm, még egy tisztességes kordonbontásra sem telik tőle. De ő volt az egyetlen, aki a hajdani rendszerváltó liberális fiatalok közül hű maradt önmagához és elveihez. Szemben korábbi társaihoz, akik hatalmi ambícióiknak rendelték alá életüket..

Egyébként pedig nagyon hálás vagyok szeretett Vezérünknek, hogy szabadon kimehetek az utcára és még az ATV-t se tiltották be.

Fejesrob 2013.07.22. 20:36:20

@visszakettopadlogaz: "a magyar valasztok pedig nem kernek a liberalisokbol, aki ezt nem latja az vak a politikahoz. "

Az SZDSZ rendesen tönkre vágta itthon a liberálisok renoméját. Fodorral együtt.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 20:36:58

@Fejesrob: egyet kell ertsek veled, ez igy van.

Mellesleg jegyzem meg: amit az szdsz magyar politikai amokfutasa kepviselt annak semmi koze a liberalizmushoz - mint ahogy a kadar rendszernek sem volt sok koze a szocializmushoz. Itt kerem szepen ideologiak jaratodnak le, kopnak el, inflalodnak el majd' orokre. Nincs rossz es jo "rendszer" - jol es rosszul mukodo rendszerek, ideologiak, tanok vannak.

komplikato 2013.07.22. 20:39:12

@Fejesrob: Már olyan tévképzetem volt, hogy a POSZT-hoz szóltál hozzá, de ha nem érted vagy nem olvastad, akkor érthető eme kérdés.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 20:39:53

@Fejesrob: Az SZDSZ rendesen tönkre vágta itthon a liberálisok renoméját. Fodorral együtt.

ezzel megeloztel, pont errol irtam utannad :)

@sárkányfő: olvasd el mit irtam az EU szavazasrol legyszives.

@Dubito:

remelem megerted.

A magyar Ugaron

Elvadult tájon gázolok:
Õs, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezõt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humuszig:
E szûzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyûrûznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

sárkányfő 2013.07.22. 20:40:54

@visszakettopadlogaz:
hop hopp, kezdődik a tipikus trollos szardobálás.

1. Egy nyilvános blog, de az a kérdés kifejezetten Fejesrob személyének szólt, mivel ő írt az emberek nevében. Rólad nem feltéteztem, hogy mások nevében szólsz, mivel nem írtál ilyet, ezért nem tőled kértem számon Fejesrob hülyeségét, hanem Fejesrobon. Szóval te miért is válaszolsz fejesrob nevében?

2. Ezt kérdeztem, nyilván nem volt könnyű értelmezni: "Az Szdsz szerinted indult 2010-ben?" A kérdésem tehát: indult-e az Szdsz? Segítek: a válasz: nem, nem indult.

3. Remek hír, véded a szólásszabadság klasszikus liberális jogát, ezek szerint liberális vagy. Akkor már csak az a kérdés, hogy miért is nem írhatja le Fodor a véleményét?

4. Remek, ürülök hogy ezt is beláttad, akkor már csak az a kérdés, hogy miért is hivatkoztál arra hogy milyen pártok jutottak be a parlamentbe?

5. Az remek, viszont amit itt írsz, az ellentmond annak amit az előző, 4-es pontnál írtál. Akkor most melyik álláspontot is képviseled?

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 20:41:27

mielott - szokas szerint - idevezenylik a megmondoembereket en mentem, tovabbi epito jellegu vitat.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.07.22. 20:44:18

@sárkányfő: ok, utolso komment:

3. Remek hír, véded a szólásszabadság klasszikus liberális jogát, ezek szerint liberális vagy. Akkor már csak az a kérdés, hogy miért is nem írhatja le Fodor a véleményét?

ha vedem a nyugdijasok jogait akkor nyugdijas vagyok? Ha vedem a kutyak jogait akkor kutya vagyok ? :)

zavaros vagy, erre nincs idom.

tovabbi szep napot mindenkinek.

Dubito 2013.07.22. 20:44:26

@visszakettopadlogaz: 1% kb nyolcvanezer magyar embert, magyar választót jelent. Egy közepes városnyit. Ennyien kérnek "belőlünk", Nem sok, de nem is kevés.

Fejesrob 2013.07.22. 20:46:37

@Dubito: Nem egy kordonbontás jelenti a szélsőségességet.

Maradjunk inkább abban, hogy Fodort mindenhonnan kiutálták. Az elvek Fodor tekintetében elég nevetségesek.

Képzelheted, hogy én mennyire nem vagyok hálás a balli8berálisoknak, akiknél NEM lehetett kimenni az utcára.

Fejesrob 2013.07.22. 20:48:47

@komplikato: Te valami ellenőr vagy. Persze ellenőrködj, de legalább ismertesd a szempontjaidat.

Ugyanis véleményem szerint, a poszthoz szóltam hozzá.

sárkányfő 2013.07.22. 20:49:47

@visszakettopadlogaz: nem, ha véded a nyugdíjasok, vagy bárki más jogait, akkor jogvédő vagy. egyébként egy kis fricska volt, de nyilván nem voltál képes értelmezni.

a többi kérdés elől elmenekültél, ez magárért beszél.

Fejesrob 2013.07.22. 20:50:48

@Dubito: Ez iszonyú kevés ahhoz képest, mik lehettek volna itt a liberálisok.

Mesterlövész 2013.07.22. 20:56:16

@visszakettopadlogaz: Kiskoma, vagy átlag magyar, vagy akárminek szólítsalak: van neked halvány fingod, hogy mit jelent a liberalizmus, és mit képvisel egy igazi liberális? Szerintem sincs.

Dubito 2013.07.22. 20:56:56

@visszakettopadlogaz: köszi az Ady idézetet, én értem, remélem te is. Nekem az utolsó versszak fáj leginkább: hogy újra - vagy még mindig - aktuális.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.

Fejesrob 2013.07.22. 20:58:05

@Mesterlövész: Na megjött az ész. Már b+ oktat. Épp az ilyen ostobák miatt mint te van max. esélyetek az MSZP-ben, de ott is csak a listán.

Mondhatni, bizonyos értelemben Fodor is miattad szív.

Dubito 2013.07.22. 20:59:09

@Fejesrob: "Képzelheted, hogy én mennyire nem vagyok hálás a balli8berálisoknak, akiknél NEM lehetett kimenni az utcára"

Engem meg naponta főbelőttek a jobbkonzervatívok alatt. Na, ki mond nagyobbat!?

_most_ 2013.07.22. 21:00:30

@Fejesrob: épp az olyan ostobák miatt, mint, te soha nem lesz a jobbiknak esélye kormányra jutni, szerencsére :D

_most_ 2013.07.22. 21:02:21

@Fejesrob: mi, nem lehetett kimenni az utcára? :D

eqlessootista 2013.07.22. 21:02:48

Nem értem a címet. Megvédeni a magyar embereket? Támadják őket? Honnan? Kik? Mivel?
Egyáltalán, kiket jelent az, hogy "magyar emberek"? Véres kezű szen-istván-elvtárs
ténykedését majd a következő századok hatásait mindig túlélni képes (értsd: behódoló, gerinctelen, élősködő) emberek alkotta népet? Már miért kellene megvédeni őket önmaguktól? Még a végén civilizálódnának, s akkor mi lenne a magyarokból?
Azzal lehetne megvédeni őket, ha mindenkibe nyomon követhető jeladót ültetnének be. Kész. Csak egymás által is ellenőrzött hivatalos és civil "hatóságok" kezelnék az egyedek pontos téridő-koordinátáit. Ez a védelem!

Egy igaz ember 2013.07.22. 21:04:01

@Fejesrob:
Nincs igazad, ki lehetett.
Csak éppen elhurcolták és kecsukták őket, mint pl. amikor Kuncze volt a belügyminiszter 1997-ben a Metész tüntetés résztvevőivel. Ő tüntette el az ügynökök papírjait is, pl. Szalay Gáborét.
Vagy amikor Demszky traktorral behajtani tilos táblákat helyezett ki a szólásszabadság nagyobb dicsőségére

Röhejes banda!

Fejesrob 2013.07.22. 21:04:55

@Dubito: Persze semmi probléma. Csakhogy te humorizálsz. Én viszont 2006. október 23.-a után egyetlen politikai eseményre sem mentem el.

Amíg a balliberális arcok lökték a rizsát, miszerint ők mekkora demokraták, én úgy voltam vele, kibírom utca nélkül, majd szavazok, véget érnek ezek 2010-ben mint a bot.

Úgy is történt, nyilván elég sokan voltak velem egy véleményen.

_most_ 2013.07.22. 21:07:29

@Fejesrob: ja tényleg, a 2006-os jobboldali holokauszt teljesen ki is ment a fejemből, meddig akartok még ezzel haknizni? :D

Fejesrob 2013.07.22. 21:08:44

@Egy igaz ember: Emlékszem, milyen piknik volt a Dózsa Gy. úton, amikor a gazdák feljöttek és jó kajákat főztek. Rengetegen voltunk, mondták is sokan, hogy Demszky be fogja tiltani.

Demszky saját gyártású táblái pedig jól mutatták mi a liberálisok demokráciája. Sem a KRESZ-nek nem felelt meg, sem a jó ízlésnek.

Fejesrob 2013.07.22. 21:09:48

@_most_: Nahát kiment a fejedből? A többiekében azonban ott marad:)

_most_ 2013.07.22. 21:12:47

@Fejesrob: hát igen akkor még volt merszük az embereknek tüntetni, régi szép demokratikus Magyarország, nem mondod, hogy nem hiányzik? :D

Dubito 2013.07.22. 21:15:32

@Fejesrob: Elnézést, ha trauma ért az akkori balhéban - tényleg elég gáz volt - remélem nem te bontogattad a TV székházat..

De lassan gondolni kellene a jövőre is. Múltbéli sérelmekből sokáig nem élünk meg.

Fejesrob 2013.07.22. 21:15:51

@_most_: Jobb ha tőlem tudod, az, hogy párezer embernél nem tudtok többet összeszedni, az nem a miatt van, hogy most félnek.

Persze azt hiszel amit akarsz, bár helyedben legalább néha ránéznék az időközik eredményére.

Fejesrob 2013.07.22. 21:18:59

@Dubito: Én ne gondolnék a jövőre???

Éppen ezért nem jöhet szóba egy jó darabig balliberális párt.

Nem vagyok megsértődve, akkor sem voltam, hiszen 4 évente választások vannak.

_most_ 2013.07.22. 21:19:17

@Fejesrob: de most te komolyan otthon rettegtél 2006 október 23-án, sose voltál még focimeccsen? Én például a tévészékház ostroma utáni pár napban tök élveztem, hogy lehetett futkosni a rendőrök elől :D

komissarlajos 2013.07.22. 21:22:46

El kell ismerni,hogy a fidesz hatalomra jutásában hatalmas bűnei vannak az szdsz-nek. Párt régen nem okozott akkora bajt (kivéve: MDP, MSZP, fidesz) egy népnek mint ők.
Ezért még olyan szalonképes embertől sem fogadható el az ész osztása mint Fodor Gábor. Maradna otthon a családjával és használja ki, hogy nincs a felírt listán, kikkel egyszer majd el kell beszélgetni.
Fejesrob nevű mamelukokkal pedig miért foglalkoztok?

Fejesrob 2013.07.22. 21:24:38

@_most_: TV-n néztem. Csak utána levontam a következtetést a "demokraták" módszeriről. Ahogy nyilván mások is.

Persze. Ha szeretsz futkosni a rendőrük elől, szavazz Fodorékra:)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.07.22. 21:29:17

@komissarlajos: Fodor a fidesz "vakondja" volt az szdsz-ben. Ő verte szét a pártot. Viktor egyik legjobb barátja, ha nem tudnátok... :P

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.22. 21:30:59

@kvp:

A székelyek lassan a magyarországon élőkhöz képest is jobban élnek.

_most_ 2013.07.22. 21:31:13

@Fejesrob: nem volt semmi durva módszer, csak szokásos tömegoszlatás, de javaslom ne nagyon hidd el, amit a tévében látsz :D

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.22. 21:34:19

@Fejesrob:

2010-ben egy majmot is be lehetett juttatni egyéniben, feltéve ha a neve mellett volt egy fidesz logó.

Jön még kutyára dér.

Fejesrob 2013.07.22. 21:34:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem zavar mások véleménye és nem azért mert demokrata vagyok. (Egyébként sem szeretnék azonosulni a "demokratákkal", akik szerintem nem azok, mert ha azok lennének, akkor én is rájuk szavaznék.)

Fejesrob 2013.07.22. 21:36:02

@_most_: Na ja, inkább higgyek neked. Szerintem zárjuk le a témát.

komissarlajos 2013.07.22. 21:38:26

@Fejesrob: "demokratákkal",
Ezt így kell csinálni:
„demokratákkal“,

déjá vu39 2013.07.22. 21:40:13

Miért Fodor Gábor személyével tetszenek foglalkozni, és miért nem a mondanivalóval?

Ás miért tetszenek a liberalizmust asz SZDSZ-szel azonosítani?

komissarlajos 2013.07.22. 21:40:26

„Alt 0132“
„Alt 0147“

Fejesrob 2013.07.22. 21:41:56

@déjá vu39: Kivel azonosítsuk Fodor blogján?

komissarlajos 2013.07.22. 21:43:23

@déjá vu39: Mert a mondanivalója nem hihető. Hatalmas károkat okoztak az országnak, amikor tehettek volna a jobbulásért. (Így egyszerűen.)
Amikor az orszá összeomlás szélén volt, akkor ők fél évig azon vitatkoztak, hogy a korházakba kell-e a páncélkazetta a betegegnek vagy nem. Mert az volt a legfontosabb.

_most_ 2013.07.22. 21:48:45

@Fejesrob: azért ne hazudozz ekkorákat, senki nem áll távolabb attól, hogy demokrata legyen, mint te. Te azt szereted, ha van egy erős kezű vezető(diktátor), akit imádhatsz, szolgálhatsz és aki megvéd majd a gonosz EU-tól.

Fejesrob 2013.07.22. 21:48:51

@komissarlajos: Miközben az ország azon röhögött, vajon melyik szadeszos gyárt páncélkazettákat,

_most_ 2013.07.22. 21:50:52

@Fejesrob: most nem kérdés, mindenki tudja, hogy a Közgép gyártja a legjobb páncélkazettákat is :D

Fejesrob 2013.07.22. 21:55:06

@_most_: Én a jó csajokat és a sört szeretem.

Viszont nem szeretem azokat, akik megszorítások mellett eladósítják az országot, majd ennek ellenére olyannyira csődbe mennek, hogy kénytelenek kiszolgáltatni az országot az IMF-nek

Mindezek mellett hazudoznak a népnek, majd amikor ez kiderül és a nép utcára vonul, jól meg is veretik.

Mindezek közben, persze harsányan demokratázzák magukat, kemény komcsik és gyanús múltú liberálisok oktatják a népet és az sem érdekli őket, hogy már mindenki rajtuk röhög.

_most_ 2013.07.22. 21:59:45

@Fejesrob: érdekes, ez így melyik univerzumba történt meg?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.22. 22:15:14

@Fejesrob:

Én már gondolkoztam rajta. A környezetemben a vérfideszesek is kezdenek már másképp beszélni, de ami igazán döntő az majd a közel 50%-nyi rejtőzködő, illetve nem válaszoló (röviden bizonytalan) lesz. Őket nem lehet felmérni egy kb száz fős ismeretségi körben (Több ismerősöm van, de kb 100 ember az nagyságrendileg, akikkel érdemben szoktunk egymással beszélgetni politikai kérdésekről).

Fejesrob 2013.07.22. 22:15:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Igen, Sajnos inkább Soros-gyerekek.

A fiatalok jobbikosok. Ráadásul ők a szabadok, hiszen számukra nincs tabutéma.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.07.22. 22:18:34

@Fejesrob:

hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

"......1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben ......"

Fejesrob 2013.07.22. 22:21:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Én inkább a jobbikot várom mint meglepetést. Persze nem kormányban, de a Fidesz hiányzó %-it a Jobbik fogja megkapni. Persze Orbánék így is nyernek, persze 2/3 nem lesz meg.

A jobbikkal viszont igen.

_Epikurosz_ 2013.07.22. 22:22:31

Felvetted a mások retorikáját. Ajánlott olvasmány: LTI

Fejesrob 2013.07.22. 22:22:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem véletlenül utálják épp Sorosék.

Szerencsére Orbán nem gondolta azt, hogy ezt a támogatást neki vissza kellene valamilyen módon fizetni.

Jenyei 2013.07.22. 22:23:25

@Dubito: pedig dehogynem abból áll, a FIDESZ nagyon korrektül ehhez tartotta magát. Nem volt pl. szociális népszavazás.

_most_ 2013.07.22. 22:23:53

@Fejesrob: amúgy Bokros óta nem voltak olyan megszorítások, mint a fidesz alatt, ennek ellenére nem csökkent az államadósság, és a gazdaságot megfojtó intézkedéseknek köszönhetően nem is fog, inkább államadósság növekedés várható. 2006-ban nem az utcára vonuló népet verték meg, hanem a fidesz által szervezett utcai zavargásokat próbálták megállítani, az hogy rendőrök ártatlan embereket is megvertek, legalább annyira köszönhető a fidesz gátlástalan módszereinek, mint az akkori kormánynak. Ja és persze Orbán sose hazudik :D

Fejesrob 2013.07.22. 22:25:47

@_most_: A NEM CSÖKKENT és a 30%-al NŐTT között te semmilyen különbséget nem érzel ugye?

Kipróbálnám a számlád terhére

_most_ 2013.07.22. 22:28:44

@Fejesrob: szegény ostoba jobbikosok, tényleg elhiszitek, hogy valaha beleszólhattok az ország irányításába, ez annyira aranyos :D Elárulom a fidesz soha semmilyen formában nem fog együttműködni a jobbikkal, sokkal nagyobb a szakadék köztük, mint mondjuk a fidesz-mszp között.

_most_ 2013.07.22. 22:37:42

@Fejesrob: hát, csakhogy a fidesz mindent elkövetett, hogy csökkenjen az államadósság, a kormányzásuk elején még olyan lázálmokat kergettek elborult elméjükkel, hogy majd 2014-re 60-70% között lesz a magyar államadósság, ehhez képest semmit sem csökkent. Hiába áldoztak be mindent az államadósság csökkentésének oltárán, nem sikerült, ez azt vetíti előre, hogy ezzel az unortodox politikával nem is fog sikerülni és újra adósság növekedés várható.

komplikato 2013.07.22. 22:49:22

@Fejesrob: Ja, mert valamiért a "hozzászólásból" úgy jött le, mint ha azzal védeni lehetne az MN-t amiért kádári agitprop sablon hegyeket használ már lassan 2.5 éve ...

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.07.22. 22:52:21

Párbeszédnek nincs helye Fodor. Te és a briganti haverjaid nemkívánatos elemek vagytok a magyar közéletben.

komplikato 2013.07.22. 23:05:45

@_most_: "a fidesz mindent elkövetett, hogy csökkenjen az államadósság"
Például eladósítja tökig összes saját önkormányzatát ... :P
Aztán ráfogja a nyuszira.

WLaci 2013.07.22. 23:37:48

Igazad van, Gábor, csak az a baj, hogy töketlenek vagytok. Ez egy maffia. Blablával nem lehet megverni. Erő, határozottság kéne. Komolyan, Szanyi kapitány lassan a legjobb az ellenzékben a sok egyrésztmásrészt lúzer között.

2013.07.22. 23:57:44

Jókat szoktam röhögni az olyan kitételeken, hogy aszongya: "demokratikus ellenzék".

Már mitől lenne demokratikus ez a gyülevész csűrhe, akik egymást jobban utálják, mint a kormányt. Magyarországon csak a kormány demokratikus, mert a szavazók rájuk bízták az ország irányítását.

Egyuttal kivették a kormányrudat a tetves ballibsik kezéből, mondván elég volt a gazságaitokból, soha többé nem kérünk belőletek!

gtri 2013.07.23. 00:23:44

@Fejesrob:

A magyar állam már olyan módszerekkel kénytelen pénzt szerezni, mint pl. az az "adócsaló állampapír" (kiszamolo.hu/adocsalo-allampapir/). Mindezt a magánnyugdíjpénztári pénzek kizsarolása, a magánpénztárban maradt tagok "önkéntes" járulékátutalása a TB kasszába, az államnak beszállítókkall szembeni adósságok növekedése mellett. A banki betétekre 6 %-os TB hozzájárulást vetnek ki, de az állampapírokat mentesítik ez alól, hogy így "ösztönözzék" az embereket a pénzük átvitelére állampapírokba. Nagyon kell a pénz az államnak. :):)

Az eredmény pedig: a nagy adósság elleni harc során az adósság növekedett:

www.portfolio.hu/gazdasag/ugrott_az_allamadossag_itt_a_friss_rangsor.3.186940.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

"Magyarország a 3,2%-os adósságnövekedésével a nyolcadik legnagyobb emelkedést tudja felmutatni." (2012 negyedik neggyedévéhez képest)

Ez azért nem akkora siker.

P.Freddy 2013.07.23. 01:26:09

@Fejesrob:

"...oktatják a népet és az sem érdekli őket, hogy már mindenki rajtuk röhög."

Hát idefigyelj te bűnöző. (Ugyanis a bűnpártolás is bűnözés, és az általad kinyaltseggű köztörvényesek még kormányon vannak.)

Már mindenki rajtatok, trafikmutyiszarba fulladt hülyéken röhög, mert a pofátlanságotok átlépett minden határt.

Hozzátok képest a liberálisok sírva picsogó, tehetségtelen kezdők.

Lázár János Magyarország legnagyobb bűnözője, természetesen a főnöki felelősség még annál is nagyobb, úgyhogy ne pofázzál is kisköcsög, mert kábé mínusz nulla jogod van hozzá. Nyaljad CSENDBEN a seggeket, amik fizetnek neked a hányásszagú elveidért.

Ha pedig a Fidesz véletlenül eléri majd a parlamenti küszöböt, az Magyarországra nézve egy kicsit dehonesztáló lesz.

Lеncsés István 2013.07.23. 06:59:01

A kormány helyes úton van ! Fáj nektek az igaz ? Nekem tényem van ! Megvédjük a Magyar Demokráciát a gyarmatosító EU ellen ! Ha kell mindennap Békemenetet szervezünk a béketábor védelmére !!

Lеncsés István 2013.07.23. 07:00:43

@gtri: "A banki betétekre 6 %-os TB hozzájárulást vetnek ki" - Fosva hazudozol anonim ! A kamatokra vetik ki ! Fáj az igaz ?

2llkedő 2013.07.23. 07:03:24

@Lindalinda:
"Magyarországon csak a kormány demokratikus, "

Mitől demokratikus?

Tán csak nem ettől:
"""""A mi felfogásunkban a demokrácia két kulturális alapelvre támaszkodik: az első az, hogy Isten teremtett bennünket a saját képmására, a második pedig, hogy ebből adódóan bűn annak elpusztítása. """""

2llkedő 2013.07.23. 07:06:31

@Lеncsés István:
"Békemenetet szervezünk a béketábor védelmére !!"

""""Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk,
Egy nagy cél érdekében tör előre ifjú seregünk.
Bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája,
Küzdő korunknak új nemzedéke mind itt halad velünk""""
www.youtube.com/watch?v=8x_LSSpvzAQ

2llkedő 2013.07.23. 07:08:54

@Lеncsés István:
"Fáj az igaz ?"

Pistike!

Tanulj már meg magyarul!

2013.07.23. 07:41:41

Emlékszem fél éve még az volt a fő téma itt az Index-en, hogy miért nem követjük az IMF javaslatait. Miért nem nyaljuk a seggüket, mint a szoclib kormányok tették?

Mára már az IMF is beismerte, hogy rossz kilábalási javaslataik voltak a válságra. Mi van liberális szemétládák, írnátok erről valamit? Írnátok arról, hogy miért hazudtok állandóan?

notib 2013.07.23. 08:23:24

Gabikám:

"Nem véletlen, hogy jobboldali sajtóban a magyar nép ellenségeinek listáján Viviane Reding mellé szorosan felzárkózott Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális csoportjának vezetője is. Őt, aki egy évtizeden át volt Belgium konzervatív-liberális miniszterelnök, s nehéz lenne lekomcsizni,"

ez a "konzervatív-liberális" megfogalmazás azért elég meredek kategória...

a lekomcsizásról meg annyit, hogy a liberalizmus szitokszóvá válásához nagyban hozzájárultak a Bauer-Pethő féle patkányok, akik véletlenül sem komcsik, csak a gerinctelen haszonélvezői...

notib 2013.07.23. 08:30:40

@komplikato: ez így pontatlan...

az eladósítás 70-75 %-t Fletó és Bajnai követte el, az IMF "ajánlása" alapján, ami ugye nem kötelező, Orbánék csak folytatták a mészárlást...

2llkedő 2013.07.23. 08:39:57

@Lindalinda:" Mára már az IMF is beismerte,"

Senki se tökéletes, kivéve Orbán Viktort!

2llkedő 2013.07.23. 08:41:51

@notib: "az eladósítás 70-75 %-t Fletó és Bajnai követte el, az IMF "ajánlása" alapján"

Eladósítás IMF ajánlás nélkül is lett volna, vagy csődbe megyünk. Az már más kérdés, hogy a piacról még jobban eladósodtunk volna, ha egyáltalán kaptunk volna onnan hitelt.

notib 2013.07.23. 08:43:47

@félázsiai 2llkedő: téves állításra, téves válasz...

valóban a kamatot adóztatják meg, és nem a betétet, ami nagyon nem mindegy, az meg ízlés kérdése, hogy fáj-e az ami igaz (régies alak),
ld. ellen - ellenség, vagy fáj az igazság...

a vicces, de egyben szomorú is az egészben az az, hogy itt ölitek egymást, az oldalakra osztódott MSZMP-utódok nevében, amely rendszerváltás címén leváltotta saját magát, saját magára, és 1982 óta !!!, amikor még az MSZMP-KB megkötötte az IMF alkut, és eladtak minket (érdemes a jogszabályt elolvasni, nagyon tanulságos !!!) folyamatosan fosztanak ki minket VALAMENNYI PÁRT (az MSZMP utód frakciói !) hatalomra kerülve folytatta a kifosztásunkat,
mit gondoltok, hogy Csányi, Demján. Leisztinger, Simicska, Schmuck, Bajnai stb. honnét jöttek ???
Ti meg egymást ölitek, hogy a mi volt (átvedlett) kommunistáink a jobb kapitalisták, a mi kommunistáink loptak, ártottak kevesebbet...
de nagyon szánalmas dolog, és sajnos belerokkan az ország, Ti meg csak ölitek egymást kifosztóinka legnagyobb örömére és gazdagodására...

tudom így is lehet, de ez értelmetlen, és egyre lejjebb visz....

Fejesrob 2013.07.23. 08:48:52

@P.Freddy: Az legyen a libsik gondja, én leszarom.

Eléri, ne szarj be.

2llkedő 2013.07.23. 09:00:11

@notib: "az meg ízlés kérdése, hogy fáj-e az ami igaz (régies alak),"

Pistike az, aki nyelvészkedik és kioktat mindenkit a magyar nyelv helyesírásából érvek hiányában.

"Ti meg csak ölitek egymást "

A különbség annyi, hogy az egyik lekommunistázza a másikat úgy, hogy közben ők is kommunisták. Ez a szomorú. Nem vállalják fel a múltjukat.

Szociknak vége 2013.07.23. 09:05:20

Ebben Kádárnak ugyanúgy igaza volt, mint Orbánnak.

koborvadász 2013.07.23. 09:15:08

@Lеncsés István: Neked gyógyíthatatlan betegséged van.
Nem azért mert Fidesz fan vagy ( szíved joga )
Azért mert egyszerűen elmebeteg vagy!
Nem csak "tényed" van neked, hanem komoly problémád is.

Húsleves 2013.07.23. 09:30:38

És ki védi meg a cigányokat tőletek, Fodor Gabika, hogy ne kezdjétek újra gyilkoltatni őket a titkosszolgálatokkal ha egyszer újra hatalomra kerültök?

kanadaihirlap.com/2012/12/13/mohacsi-viktoria-a-cbc-n-magyarorszag-nagyon-kozel-van-a-polgarhaboruhoz/
"Mohácsi megtudta, hogy az előző szocialista kormány úgy döntött, hogy eltitkolja a romagyilkosságokkal kapcsolatos információkat. Ez az információ – ha egyszer a nyilvánosság elé kerülne – a gyilkosságokhoz köthetne egy-egy állami tisztviselőt."

nol.hu/lap/mo/20120822-biztos__hogy_csak_negyen_voltak_
"És ki tudja, hogy mi mindent tudott még a romavadászokról a polgári titkosszolgálat, amit nem osztott meg a rendőrséggel és később a tevékenységüket vizsgáló parlamenti bizottsággal, illetve annak munkacsoportjával sem?! Bár a jelentés jelentése erre nem tér ki, Gulyás lapunknak nyilatkozva nyugtalanítónak és egyben elgondolkodtatónak nevezte, hogy a nyomozó hatóságok nem ástak a mélyére annak: milyen alapon választották ki áldozataikat a támadók? Beérték azzal az amúgy igaz és kézenfekvő magyarázattal, hogy az autópályák közelében lévő települések cigánytelepeinek szélső házaiban élő romákra támadtak. Csakhogy a vádirat szerint a támadók 2009 tavaszától tudatosan büntetlen előéletű, illetve törvénytisztelő dolgos családok tagjaira támadtak. Ez pedig helyismeretet, illetve előzetes felderítő munkát, esetleg tippadói közreműködést igényel. A segítői, támogatói szál feltárására a Gulyás által megismert nyomozati iratok és a bírósági tárgyaláson elhangzottak szerint nem volt „erős igyekezet”. Gulyás emlékezett rá, a bíróság előtt lévő dokumentumokból is kiderült: a romavadászok célja volt az is, hogy olyan ellenlépéseket provokáljanak ki a cigányságból, amellyel tartósan és mélyen megmérgezhető a roma–magyar viszony. Erre a célra pedig nem lettek volna alkalmas célpontok a romák által is megvetett, kötekedő, rovott múltú és köztudottan bűnös életet élő személyek."

Hol volt Tavares barátod amikor roma Kovács Pistikékre lövöldöztetek sörétes puskával?

koborvadász 2013.07.23. 10:07:56

@Lindalinda: KicsiCsíraPics@!

Viktornak, egy igaz mondat nem hagyta el a száját.
Kilábaltunk a válságból?
Mikor is??? Qrva szarul állunk.
Amit elloptak azt zsebre rakták, szétosztották.

Itt arról van szó, hogy maffia jobb és bal oldal van.
Nem a választókért, országért tevékenykednek.

Viktor egyes politikai kijelentésével, ami az eu felé irányul, még egyet is lehet érteni.
Ám szar a kommunikációja és a kivitelezése.

Az összes politikust felelősségre kell vonni.
Csak így lesz rend.

Amúgy nem csak az újság akkori száma aktuális a jelenben.

Akkor felnőtt generáció csinálja ugyan azt, pepitában.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.07.23. 10:10:23

@visszakettopadlogaz:
A megállapítás nagyjából rendben van: a magyar szavazók tényleg nem nagyon kérnek a liberálisokból, bár egészséges, tisztességes liberalizmusra lenne igény.
Nagyon nagy kár, hogy a magyarországi liberális párt, a szadesz, vezetését a Kuncze-félék meg tudták kaparintani, mert másfél évtized alatt tönkre tették. (Medgyesy Péter szerint is telerakták korrupciós ügyekkel. Épp ők, a lopstopposok, ugye!) Ehhez e blog házigazdája, Fodor Gábor is asszisztált. Szóval, ez el lett szúrva. Már csak memoárok írására futja.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.07.23. 10:12:53

Egyébként, annyira komikus, amikor az egykor regnáló balliberális oldal pr-esei most a Fidesz egykori jelszavait vették elő: Rosszabbul élünk, mint négy éve!
Oknyomozás nincs.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.07.23. 10:21:54

Valahol elakadt…

Valami elindult… Valahol elakadt…
Csak szóval nem lehet bontani falakat.
Egyszerű hazudni sötétből fehéret,
Könnyen jön, könnyen megy, amíg csak ígéret.

Amíg a józan ész múltból pár szót kiás,
Ami még szép volt s nem ideológiás,
Cáfoló szennyözön támad és betemet,
Díszsírba téve sok igazság tetemet.

Cirkuszt és kenyeret skandál a szamár nép.
Épp képet mutatnak. Szép legyen, ha már kép!
„Eljön az új világ! Eljön a Kánaán!”
Elbújsz a régmúltban… Hol volt jó? Tán a fán…

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2010/08/valahol-elakadt.html

inebhedj - szerintem 2013.07.23. 10:26:13

Lehet, hogy más már megtette, de én mindenesetre felhívnám a figyelmet egy kis elírásra:

"a csatlakozási népszavazáson 83,76%-os arányban döntöttek úgy a magyar választók, hogy az Európai Unió parlamentje megvédhesse alapjogainkat, - akár a nemzeti kormány jogfosztó, Európa-ellenes lépéseivel szemben is"

Nos valójában a _résztvevők_ 83,76 %-a döntött így (most ne vizsgáljuk, hogy konkrétan hogyan is).

A magyar választóknak mindössze 38,21 %-a döntött úgy, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Unióhoz, 61,79 %-a nem döntött így (ellene szavazott, illetve többnyire el se ment).

Szóval a 83,76 %-os legitimációról szó sincs, inkább 61,79 %-os elhatárolódásról.

Ha már demokrácia, meg liberalizmus ugye. ;)

2llkedő 2013.07.23. 10:32:33

@inebhedj - szerintem:
Ha elfogadjuk a 2/3-os többséget, akkor ezt is el kell fogadni, vagy ha ezt nem fogadod el, akkor a 2/3-os felhatalmazást se fogadd el.

vider 2013.07.23. 10:55:31

"Hogy az Európai Unió egyben értékközösség is lenne, amelyhez mi is csatlakoztunk, a Létező Nemzeti Együttműködésben nem történik említés."

Aha.. ez volt a szöveg 2004-ben is..

Sajnos fele sem igaz, az EU egy gazdasági közösség.. a közös társadalmi szabályozás és értékek képviselete mostoha témák az EU-ban. Ha valóban valamiféle értékközösségről lenne szó, akkor pl. nem fordulhatna elő, hogy egy tagországban nyíltan fajgyűlölő törvény (Benes Dekrétumok) életben marad a mai napig. Ha ez megtörténhet, akkor nyilvánvaló, hogy a belügyekbe való beavatkozás gazdasági érdekek és lobbik mentén történik..

Tyreo 2013.07.23. 11:27:22

Az amúgy csak engem zavar, hogy a magyar főliberális nem hajlandó leereszkedni a pórnép közé? Még komment formájában sem..

Reggie 2013.07.23. 11:32:54

Na, fodor es csatlosai mar megint probaljak visszaszopni magukat a politikaba...

Blogger Géza 2013.07.23. 11:36:08

@inebhedj - szerintem: Ráadásul az, hogy valaki (mint pl. én) elment és igennel szavazott, egyáltalán nem azt jelenti, hogy valamiféle liberális Európára, vagy a szégyenteljes Tavares-jelentésre szavazott. Az EU-ban alapvetően a tagországoknak kell eldönteniük a belpolitikájukat, az ő hatáskörük kell, hogy maradjon az alkotmányozás, a nyugdíjrendszer, adórendszer (amíg a tág EU-s keretekbe belefér) stb. EU-s szinten csak a közös piaci működését szabályozó, illetve a közös védelem, biztonságpolitika szabályozandó. Persze vannak, akik tovább akarnak menni, de szerintem a tagországok többségének ez most nem szándéka.

Blogger Géza 2013.07.23. 11:47:53

@_most_: Ez az egyik legnagyobb manipuláció, amit puhapöcsű liberálisok és hasonszőrű társaik el szoktak követni. Náluk csak az a vezető "demokratikus", aki tesze-tosza, és képtelen megvédeni a lakosságot bármitől. Ha valaki erőskezű, és el is ér valamit, az nálatok máris "diktátor". Rossz hírem van: az USÁ-ban is erőskezű elnököket akar nép, nem valami zavartan motyogó bohócot. Persze nyilván az USA is egy csúnya diktatúra. :)

2llkedő 2013.07.23. 12:01:19

@Blogger Géza: "Rossz hírem van: az USÁ-ban is erőskezű elnököket akar nép,"

Forrás?

tiramiska 2013.07.23. 12:04:37

Beindultak a sötétek... LOL
A legtöbb fröcsögés mögött csak szóbeszéd van, tény nincs....de hát így mûkszik a jobb oldali gépezet...
Levagytok árnyékolva a valóságtól!Lehet még senki nem mondta a környezetetekben, ezért gondoltam jelzem..... Többet kellene olvasni... Vagy egy kicsit elnyomásban élni...i

inebhedj - szerintem 2013.07.23. 12:05:04

@félázsiai 2llkedő:

Na most én a 2/3-os felhatalmazásban sem hiszek.

Ezzel az első körön átjutottam, ugye? :)

Hogyan tovább? :)

inebhedj - szerintem 2013.07.23. 12:07:07

@koborvadász:

Pontosan.

Ez azonban nem csorbítja az előbbieket.

Tehát attól, hogy az egyik mögött nem áll (soha nem állt) a választásra jogosultak 2/3-a, attól még a másik mögött sem áll nyolcvanvalahány százalék.

koborvadász 2013.07.23. 12:11:35

@inebhedj - szerintem:
Mégis Viktor a 2/3-ra hivatkozik.

Ott sem volt itt sincs!

2llkedő 2013.07.23. 12:42:50

@inebhedj - szerintem:
"A magyar választóknak mindössze 38,21 %-a döntött úgy, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Unióhoz, 61,79 %-a nem döntött így (ellene szavazott, illetve többnyire el se ment)."

A magyar választóknak mindössze 19,33 %-a döntött úgy, hogy legyen kettős állampolgárság, 18,15 %-a mondta azt, hogy ne legyen, a többiek meg leszarták. Pártunk és kórmányunk pedig a 2/3-os felhatalmazásra hivatkozva bevezette a kettős állampolgárságot választásokkal, apámfaszvával, miegymással együtt.

inebhedj - szerintem 2013.07.23. 13:41:35

@félázsiai 2llkedő:

Ez mind igaz, és egyébként a polgári / liberális demokráciát, mondjuk úgy: árnyalja.

gtri 2013.07.23. 19:18:25

@Lеncsés István:

Valóban, a nagy sietségben nem vettem észre, hogy rosszul írtam. A 16%-os kamatadóra rakódik rá az újabb 6%-os teher. De sebaj, legalább így is beérjük a gaz labancokat. Ott 25% a kamatadó, nem hagyhatjuk, hogy a halódó nyugat megelőzzön minket, ugye? Már 22%-nál járunk, csak kevés kell még és meg lesz a 25 %. :):) De legalább az ÁFA már 27% itt. Abban már győztünk!!!

De mit szól a 3,2%-os adósságnövekedéshez? Mindezt úgy, hogy a minden rabló intézkedés igazolására az "adósságcsökkentés" szolgált. Ha ilyen a Fidesz adósságcsökkentése, akkor milyen lenne a növelése? :)
És mit szól, hogy adócsalók pénzére utazik az állam? (kiszamolo.hu/adocsalo-allampapir/) A nagy keresztény erkülcsiség behódol a pénz uralmának? Hogy lehet, hogy a szilárd erkölcsi tartást pár millió forintocska így megingathatja?

Végezetül: a stílus maga az ember. Az ön stílusa "mosdatlan". Páran már jelezték ezt rajtam kívül is. Nem tévedtek.
vissza az oldal tetejére
süti beállítások módosítása