Négyévente néhány hétig átmenetileg a nemzet egységét nem csak a köztársasági elnök, hanem a magyar olimpiai csapat is megtestesíti. Együtt szurkolunk Cseh Lászlónak, közösen szorítunk a vívóknak, a vízilabdásokkal dobog a szívünk, a kajak-kenu csapatért izgulunk. Amikor dobogóra állnak, közös diadalnak érezzük az elért teljesítményt, külföldre utazva büszkén emlegetjük a magyar olimpikonokat a világban. De ha az eredményt csalással, doppinggal, tisztességtelenül érik el, a nemzet egysége akkor is megvalósul – a szégyen nem csak személyes szégyenük, hanem valamennyi magyarra rávetül. Ki tudhatná ezt jobban egy volt olimpikonnál, a MOB volt elnökénél?

2008. november 4-e sokunk számára felejthetetlen nap volt: Barack Obama amerikai elnökké választása még azokat is lelkesedéssel töltötte el, akik ellenfelének szurkoltak. Az ünneplés éjszakáján a CNN közvetítette a hatalmas utcabált, ami az összes amerikai nagyvárosban kibontakozott. Magyar időszámítás szerint már reggel volt, amikor éppen New Yorkban interjút készítettek egy ilyen utcabálon egy meghatódva síró fiatal afroamerikai nővel, akitől azt kérdezték, szerinte mi a történelmi jelentősége az aznap éjjelnek. A nő azt válaszolta: „Egy gettóiskolában vagyok általános iskolai tanítónő, borzasztó körülmények között dolgozom. Holnaptól kezdve viszont azt tudom mondani bármelyik diákomnak: érdemes tanulnod, érdemes tisztességesnek lenned, mert látod, belőled is lehet egy nap amerikai elnök.”

Ez az interjú jutott tegnap eszembe a köztársasági elnök plágiumügyének kibontakozását figyelve. A „magyar álom” az amerikai tökéletes ellentéte, pedagógusok, szülők tömegei lennének ma bajban, ha a tegnap fényében gyermekeik azt kérdeznék tőlük, miért érdemes tanulniuk, miért érdemes tisztességesnek lenniük. Bár ez egy politikai blog, ez a kérdés már túl van a politikán: alapértékeinket kezdi ki a hatalmi mentalitás, ami körbevesz minket.  

Azok a fiatalok, akiknek a hetekben kell leadniuk szakdolgozatukat egyetemükön, sőt, mindazok, akik ebben az országban tisztességes úton jutottak diplomához, szakmához, végzettséghez, joggal kérdezik, mennyit érnek a tanulással töltött évek, ha a másolás és a plágium is járható út?

Mennyit ér az igazmondás egy olyan országban, ahol megtörténhet az, hogy a tényekre fittyet hányva a köztársasági elnök továbbra sem mond le? Mennyit ér a bátorság és a gerincesség egy olyan országban, ahol a másolás-vádat kivizsgáló bizottság arra a döntésre jut, hogy a plágium tulajdonképp az egyetem hibája volt? Mennyit ér a nemzet egysége egy olyan országban, ahol minden kicsit is tájékozott ember tudja, hogy a döntés persze nem is a bizottság és még csak nem is Schmitt Pál kezében van, hanem a mindenhol jelenlévő Fideszében? És ha már itt tartunk: mennyit ér a jogállam és a hatalmi ágak elválasztása egy olyan országban, ahol ilyen képek készülhetnek?

fotó: Stiller Ákos, hvg.hu

A miniszterelnökkel a Videoton meccsén borozgató alkotmánybíró és köztársasági elnök esetében már nem is az a felháborító, hogy mindez megtörtént, hanem hogy az érintett felek szerint nincs is ebben semmi kivetnivaló. Miénk az ország, a hatalom, a kétharmad, már a látszatra sem kell adnunk, legyen szó akár alaptörvényről, választási vagy egyházügyi törvényről, magánnyugdíjakkal való játszadozásról, médiatörvényről, a Médiatanácsról, az ombudsmanokról, az Alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálásáról, a 9 éves kinevezésekről, az Országos Választási Bizottság tagjairól, az Állami Számvevőszékről, Handó Tünde megbízatásáról és döntéseiről, válságadóról vagy éppen plágiumvádról szó. Az ismert mesében a nép a császár új ruháját meglátva össze-összesúg: „A király meztelen”, a magyar valóságban a király válasza már készen áll: „Na és?”.

Ez itt nem a Kádár-rendszer, most nem mondhatja senki felelősséggel, hogy alámerül és kibekkeli, mert ami ma Magyarországon történik, az a nemzetet és a demokráciát járatja le. Hogy mindezt a Fidesz mégis megteheti, az a mi felelősségünk is. Ha a magyar társadalom elvesztette felháborodó-képességét, az számos előző kormány közös tevékenységének is köszönhető. De a folyamat visszafordítható. Ha egy ilyen botrány után a köztársasági elnök a helyén marad, a plágiumügyről és a számtalan hétköznapi botrányról, ami körülöttünk zajlik, a végső szót nem egy bizottság fogja kimondani, hanem a magyar választók.