12 már 28

A király meztelen

smittpal01.jpgNégyévente néhány hétig átmenetileg a nemzet egységét nem csak a köztársasági elnök, hanem a magyar olimpiai csapat is megtestesíti. Együtt szurkolunk Cseh Lászlónak, közösen szorítunk a vívóknak, a vízilabdásokkal dobog a szívünk, a kajak-kenu csapatért izgulunk. Amikor dobogóra állnak, közös diadalnak érezzük az elért teljesítményt, külföldre utazva büszkén emlegetjük a magyar olimpikonokat a világban. De ha az eredményt csalással, doppinggal, tisztességtelenül érik el, a nemzet egysége akkor is megvalósul – a szégyen nem csak személyes szégyenük, hanem valamennyi magyarra rávetül. Ki tudhatná ezt jobban egy volt olimpikonnál, a MOB volt elnökénél?

2008. november 4-e sokunk számára felejthetetlen nap volt: Barack Obama amerikai elnökké választása még azokat is lelkesedéssel töltötte el, akik ellenfelének szurkoltak. Az ünneplés éjszakáján a CNN közvetítette a hatalmas utcabált, ami az összes amerikai nagyvárosban kibontakozott. Magyar időszámítás szerint már reggel volt, amikor éppen New Yorkban interjút készítettek egy ilyen utcabálon egy meghatódva síró fiatal afroamerikai nővel, akitől azt kérdezték, szerinte mi a történelmi jelentősége az aznap éjjelnek. A nő azt válaszolta: „Egy gettóiskolában vagyok általános iskolai tanítónő, borzasztó körülmények között dolgozom. Holnaptól kezdve viszont azt tudom mondani bármelyik diákomnak: érdemes tanulnod, érdemes tisztességesnek lenned, mert látod, belőled is lehet egy nap amerikai elnök.”

 

Ez az interjú jutott tegnap eszembe a köztársasági elnök plágiumügyének kibontakozását figyelve. A „magyar álom” az amerikai tökéletes ellentéte, pedagógusok, szülők tömegei lennének ma bajban, ha a tegnap fényében gyermekeik azt kérdeznék tőlük, miért érdemes tanulniuk, miért érdemes tisztességesnek lenniük. Bár ez egy politikai blog, ez a kérdés már túl van a politikán: alapértékeinket kezdi ki a hatalmi mentalitás, ami körbevesz minket.  

Azok a fiatalok, akiknek a hetekben kell leadniuk szakdolgozatukat egyetemükön, sőt, mindazok, akik ebben az országban tisztességes úton jutottak diplomához, szakmához, végzettséghez, joggal kérdezik, mennyit érnek a tanulással töltött évek, ha a másolás és a plágium is járható út?

Mennyit ér az igazmondás egy olyan országban, ahol megtörténhet az, hogy a tényekre fittyet hányva a köztársasági elnök továbbra sem mond le? Mennyit ér a bátorság és a gerincesség egy olyan országban, ahol a másolás-vádat kivizsgáló bizottság arra a döntésre jut, hogy a plágium tulajdonképp az egyetem hibája volt? Mennyit ér a nemzet egysége egy olyan országban, ahol minden kicsit is tájékozott ember tudja, hogy a döntés persze nem is a bizottság és még csak nem is Schmitt Pál kezében van, hanem a mindenhol jelenlévő Fideszében? És ha már itt tartunk: mennyit ér a jogállam és a hatalmi ágak elválasztása egy olyan országban, ahol ilyen képek készülhetnek?

 

 

stumpforbansmitt.jpg

fotó: Stiller Ákos, hvg.hu

 

 

 

A miniszterelnökkel a Videoton meccsén borozgató alkotmánybíró és köztársasági elnök esetében már nem is az a felháborító, hogy mindez megtörtént, hanem hogy az érintett felek szerint nincs is ebben semmi kivetnivaló. Miénk az ország, a hatalom, a kétharmad, már a látszatra sem kell adnunk, legyen szó akár alaptörvényről, választási vagy egyházügyi törvényről, magánnyugdíjakkal való játszadozásról, médiatörvényről, a Médiatanácsról, az ombudsmanokról, az Alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálásáról, a 9 éves kinevezésekről, az Országos Választási Bizottság tagjairól, az Állami Számvevőszékről, Handó Tünde megbízatásáról és döntéseiről, válságadóról vagy éppen plágiumvádról szó. Az ismert mesében a nép a császár új ruháját meglátva össze-összesúg: „A király meztelen”, a magyar valóságban a király válasza már készen áll: „Na és?”.

Ez itt nem a Kádár-rendszer, most nem mondhatja senki felelősséggel, hogy alámerül és kibekkeli, mert ami ma Magyarországon történik, az a nemzetet és a demokráciát járatja le. Hogy mindezt a Fidesz mégis megteheti, az a mi felelősségünk is. Ha a magyar társadalom elvesztette felháborodó-képességét, az számos előző kormány közös tevékenységének is köszönhető. De a folyamat visszafordítható. Ha egy ilyen botrány után a köztársasági elnök a helyén marad, a plágiumügyről és a számtalan hétköznapi botrányról, ami körülöttünk zajlik, a végső szót nem egy bizottság fogja kimondani, hanem a magyar választók.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://fodorgabor.blog.hu/api/trackback/id/tr14345573

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:10

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: A Hallgatói Hálózat a SOTE Rektori Hivatalában tiltakozik Schmitt Pál plágiumbotránya miatt 2012.03.28. 16:59:14

A Hallgatói Hálózat sajtónyilatkozata:  “Tegnap nyilvánosságra került Schmitt Pál doktori értekezéséről készült jelentés, mely ugyan körülírja a plágium tényét, ám egyértelműen nem mondja ki azt. A felelősséget az egyetemre és a bírálókra hárítjá...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.28. 16:52:07

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik vidéki egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A ...

Trackback: Kérészéletű Schmitt-bírálat a Heti Válaszon 2012.03.28. 16:32:05

A Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság jelentéséről tegnap megírtam a véleményem (A Schmitt-ügy valódi tétje), ahogy sokan mások is megírták a sajátjukat. Így tett többek között Stumpf András is, a Heti Válasz publicistája. Önmagában ennek nem len...

Trackback: A Schmitt-ügy valódi tétje 2012.03.28. 16:31:57

A Schmitt Pál plágiumügyét vizsgáló bizottságnak két hónapja volt, hogy előálljon valamivel. Ha minden igaz, született egy 1157 oldalas anyag, amiből (még) csak a háromoldalas összefoglaló nyilvános. Gyanítom, a munka nagy részét a döntés alóli kreatív...

Trackback: Dr. Schmitt kedvéért cenzúráztak a Heti Válaszban 2012.03.28. 15:19:28

Hiába dicsérte Stumpf András, a Heti Válasz újságírója Schmittet, hogy neki „tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról". Ezzel ugyanis egy valódi PhD megírására próbálta rávenni az „álam...

Trackback: Schmitt plágiumügyéért nemzetközi kitüntetésben részesül 2012.03.28. 15:17:09

Szerdán Wolfgang Rumpelstiltskin a neverlandi székhelyű Vásári Szemfényvesztők Nemzetközi Szövetségének (VSZNSZ) elnöke hivatalosan bejelentette, hogy Schmitt Pált, Magyarország köztársasági elnökét plágiumügyéért a legnagyobb pofátlanságot igénylő, ám...

Trackback: Nem vállalok semmiféle bírálatot 2012.03.28. 15:14:52

Kárpáti András a Pécsi Tudományegyetem oktatója a Schmitt plagizált dolgozatát vizsgáló bizottság ítélete után a következőt írta a személyes facebook oldalán."Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. már...

Trackback: Schmitt doktorija legyen közkincs! 2012.03.28. 14:00:49

Hadd másolhassa le minden magyar ember jogszerűen és mi leszünk a legnagyobb doktorandusz nemzet. Magyarország és a világ népe megérdemli, hogy Schmitt Pál doktori dolgozatát teljes terjedelmében közkinccsé nyilvánítsák. Ennek már semmi akadálya nem le...

Trackback: Dr. Schmitt 2012.03.28. 13:56:42

Sajnálatos katasztrófa mindez az egykori élsportoló számára, ami történik vele és körülötte. Ha egy kis szerencséje van, nem kerül szóba köztársasági elnökként, s ha nagyobb önismerete, akkor nem engedett volna a szirénhangok csábításának. De a belső h...

Trackback: Dr. Magyarország 2012.03.28. 13:55:51

Felbolyduló nap Dr. Schmitt miatt. A kijelölt bizottság nem meri kimondani, hogy plágium (hogy a király meztelen) – körbetekeri a valódit valami igazival, ami most hamis. Dr. Schmitt nem hibás – nem mondták neki 1992-ben a Testnevelési Egye...

Trackback: Mert megérdemeljük 2012.03.28. 13:55:48

Mit is? Hát ezt a több felvonásos kutyakomádiát, aminek a Fidesz álláspontja alapján tegnap vége lett. Az ítélet megszületett, SP bár másolt, de nem bűnös. Nincs tehát mit tenni, minden a legnagyobb rendben, eddig is felesleges volt izgulni, a rendszer...

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.28. 13:55:18

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kzoltana 2012.03.28. 12:39:28

Kósa Lajost meg „doktor”-nak titulálják hivatalos helyeken is, pedig még egyetemi végzettsége sincs:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1490_dr._kosa_lajos
Magyarhonban mostantól mindenki legyen doktor!

iparterves 2012.03.28. 13:54:56

Hát pont ez az: na és?
Na és?
És?

(semmi)

Guilelmus 2012.03.28. 13:58:32

Így van, Snitt Palinak csak annyit kéne mondania, mint amit a büdös pufajkás zsidó Jules de Horn mondott egykor: "Na és?"-:)

barata 2012.03.28. 13:59:33

Választó vagyok. Vagy csak egy színjátékban veszek részt immáron 22 éve? Akár színjáték, akár nem, kit válasszak? Ki a jobb? Aki nem csinál semmit évekig, sodródni hagy mindent, vagy aki a hatalomtól megittasodva diktál. Nem baj, ha diktál, de legalább jól diktálna.
Nem az a lényeg, hogy az Elnök plagizált-e, hanem az, hogy mit mondjak a lányomnak? Maradjon ebben az országban?

Blogger Géza 2012.03.28. 14:12:50

Azt hittem, Horn Gyulára akar utalni Fodor Gábor ezzel a "Na és"-sel, mivel talán ő mondta ezt először fontos helyzetben, amikor karhatalmista múltja miatt piszkálták.

Na most ha a pufajkás H. GY illetve D-209 lehetett miniszterelnök a rendszerváltás után, és Fodor Gábor akkor kormánypártiként ez tudomásul vette, talán most nagyságrendekkel kisebb szépségpötty esetén sem illendő olyan nagyon felhúznia az orrát.

Az meg röhej, hogy egy államelnök és egy alkotmánybíró ne mehetne egyszerre meccsre és ott ne adj isten ne foghatnának kezet, vagy ne szurkolhatnánk együtt.

Fodor Gábor pártelnökét, Kuncze Gábort meg maffiózókkal együtt fotózták le, amikor belügyminiszter volt. Na és? - mondhatnánk stílszerűen...

Talán egy alkotmánybíró társasága mégsem olyan ciki, mint egy maffiózóé...

town 2012.03.28. 14:15:04

Fodor Gábornak is volt valami ügye. Mit is írt ki a szobája ajtajára jogtalanul? Docens?
Ez nem menti, S.P.-t, csak ne a Fodor beszéljen erről.

nincs semmi baj! 2012.03.28. 14:16:14

@barata: Ha csak a lányod érdekét nézed, ne! Ne maradjon. Ha mégis rendeződne a helyzet pár éven belül még visszajöhet, de ha marad, akkor nagy valószínűséggel sérülni fog. Vagy mentálisan/érzelmileg, vagy morálisan.

Ha az ország érdekét nézed, akkor meg bírd maradásra, és bízz benne, hogy ők ( a lányod és generációja) majd jobban csinálják.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2012.03.28. 14:19:37

@Blogger Géza: még kisebb szépségpöttyért szaródát nyitottak néhányan egy téren, és agyament vandálok dúlták szerte szana az utakat, nincs itt kérem semmi látnivaló, az egyik 19, a másik egy hiján húsz, ez a magyar rögvalóság

Dr.Kormányzó Dr. 2012.03.28. 14:21:12

@Blogger Géza:
Az Ön hejében, az utolsó bekezdésen elgondolkodnék újra.
A jelen állapotokat elnézve,egy önérzetes maffiózó még zokon veheti,hogy alkotmánybíróval említik egy mondatban!
És igaza lenne.

eastern 2012.03.28. 14:21:14

Ez a "Na és?" tényleg elhangzott már egyszer, amikor a miniszterelnök Horn ávh-s múltját firtatták.
Akkor kellet volna háborognod Fodor, de ti inkább bepucsítottatok az MSZP-nek. Mindent a hatalomért.
Innentől - bár Schmittnek valóban le kellett volna mondania - neked nincs erkölcsi alapod számonkérni!

nanehogymár 2012.03.28. 14:23:24

@Blogger Géza: a blogposztolót lehet kritizálni, van rá bőven alap, de egyébként pont az olyanokról ír mint te, és ezért is tart itt ez a trágya ország/nemzet

babcsiga 2012.03.28. 14:23:59

Ha nem tudjuk ezt az embert lemondatni, akkor mit tud a tudomanyos kozosseg elerni???

Ne jatszuk el, hogy barki lehet koztarsasagi elnok...

Aki masolassal szerzett doktori cimet az maradjon ott ahol van, nem kell a vegtelensegig maszni felfele a letran.

driopios 2012.03.28. 14:24:23

"Na és?" helyett "oszt jónapot" lett volna adekvát.

nanehogymár 2012.03.28. 14:24:25

@eastern: ez igaz, de ettől még a leírtak szintén helytállóak

kakkintás 2012.03.28. 14:26:04

Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)

Idézet a „NEMZETI HITVALLÁS”-ból:

„Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.”

Kinek a kézjegye van ezen iromány végén?

GumBur 2012.03.28. 14:27:00

na és = oszt jónapot

barata 2012.03.28. 14:27:23

@nincs semmi baj!: Köszönöm a választ, ha a kérdés nem is akart ennyire konkrét lenni.

A kérdés valójában az:

Hogyan juthattunk idáig, hogy felmerüljön bennem egyáltalán az, hogy nem érdemes ebben az országban maradni. Főleg annak, aki fiatal és tehetséges. És hogyan lehet innen felállni? Ezt tartom a legnagyobb bajnak, nem a gazdasági problémákat. Na ja, tele zsebbel (látszólag) minden könnyebb.
Nem elég, hogy anyagi értelemben szegények vagyunk, már tartásunk, erkölcsi tartalékunk sincs.

Kivlov 2012.03.28. 14:29:41

qssoljál, be gabika, ti még az ilyesmitől is hányadékabb népség voltatok/vagytok...

Kivlov 2012.03.28. 14:30:35

@Blogger Géza:
Ennyi. gumicsont a vörösöknek...

Friss A. (törölt) · http://egypercsincs.blog.hu/ 2012.03.28. 14:33:45

Véleménye mindenkinek lehet, le is írhatja. Viszont ha a kupac lószar mellé egy másik kupac lószart lapátolok, az nem űzi el az előbbi szagát, hanem a bűz összeadódik.

town 2012.03.28. 14:35:07

@nanehogymár:

Ha 2 kurva kurvázza egymást, az is igaz (helytálló), de attól még úgy érzed hogy "bagoly mondja verébnek hogy kurva".

Egyébként a szociknál több diplomát, és nyyelvvizsgát senki nem hazudott magának. Akkor miért nem szólt a Fodor? Mert együtt "háltak"?

moncayo 2012.03.28. 14:37:17

Erről egy film jut eszembe:

A Keresztapa c. örökbecsű film első részében, az esküvő alatt járultak népek a Keresztapához, így egy temetkezési vállalkozó is. Don Corleone segített neki az ügyben, nem kért semmit érte, csak ennyit mondott"

Talán egyszer majd én is fogok tőled kérni egy szívességet..."

És a kis töpörödött mesterember tudta: ő mostantól egy életre Don Corleone lekötelezettje, s a majdani kérés visszautasíthatatlan lesz.

A nap kérdése:
A történtek (elkenése) után kérhet-e olyat a hatalom S.Páltól, amit ne írna alá gondolkodás nélkül?

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.03.28. 14:37:18

azért egy velejéig korrupt szdsz-es politikusnak erkölcsileg nincs túl sok joga senkit sem bírálni, miután tettestársaival vastagon felelősek abban, hogy az elmúlt 22 év alatt idáig züllött az ország, és a mostani rezsim ámukfutásának is ők teremtettek alapot.

kidon 2012.03.28. 14:37:20

Ha csak meztelen volna........
De! Országát kifosztotta, megalázta és meggyalázta. Ha beüt az Argentin példa, akkor mi magyarok nem fogunk felháborodni, zavarogni. Sőt. Semmit sem fogunk tenni, mert egy birka nép vagyunk, és azt hisszük ha kussolunk a másik bajánál, akkor talán mi megússzuk. Hát nem! Nem fogjuk megúszni. Ezt már a történelmünk számos esetben bizonyította, de mi soha nem tanultunk, tanulunk belőle. Sem a Dózsa, sem a kuruc, sem az 1848-s szabadságharc, sem 1956, sem a rendszerváltásos országkifosztás, és sem a mostani kifosztásunk nem fog megtanítani bennünk gerincesen, önérzetesen viselkedni. Mi egy hülye nép vagyunk. Megérdemeljük a sorsunk, pláne akkor, ha most is belenyugszunk. Igen. Akkor megérdemeljük, hogy elvesszünk és közben könnyes szemmel énekeljük: "Isten áldd meg a magyart...... nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel". Nem nyújt! Soha nem is nyújtott védő kart! Ha nem tanuljuk meg, hogy csak és kizárólag magunkra számíthatunk és egymásra támaszkodhatunk, akkor elveszünk. Reménytelenül. Az okos más kárán tanul, a hülye a sajátján! Az igen hülye, még azon sem! Hát ezek vagyunk mi. Most! Vajon ilyenek maradunk?
Rajtunk áll, hogy milyen jövőt teremtünk magunknak.
Tetszik nem tetszik, ez az igazság!
A magyarok igazsága!

Netuddki. 2012.03.28. 14:39:24

Hát ez elég elméleti fejtegetés.
A szülők többsége azt mondhatja a gyerknek, hogy "tanulj csak mert nekem nincsenek olyan ismerőseim mint a smittnek és annyi pénzem sincsen, hogy megvegyem neked a diplomát. Sőt annak is örülhetsz ha a tanulmányaidban tudlak támogatni."

Ettől függetlenül elég szégyen ha '92-ben megrendelésre doktorit lehetett venni (tökmindegy hogy pénzzel vagy zsarolással).
MIvel csak most derült ki a dolog ez azt jelenti, hogy azóta több ilyen eset is előfordulhatott.

A másik dolog meg az, ha valaki idegen tollakkal ékeskedik az biza hamar kiderül. Ebben az esetben az illető észbeli képességei valahogy nem álltak szintben a Dr. címmel. Ilyen esetekben csak meg kell kapargatni aztán szinte maguktól kerülnek elő a múltbeli disznóságok..
Ezzel jár ha valaki hirtelen szem elé kerül. Ezt az orbánnak is nagyon jól kellett volna tudnia, a szégyen az övé is amikor kinevezte (na ez a kinevezte dolog is megérne egy misét)...

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.03.28. 14:42:06

Az én ereimben is attól fagy meg a vér, hogy most már a látszat sem érdekes. Pontosan tudjuk, ki Schmitt Pál, teljesen illik egy ilyen talpnyaló életművébe ez az egész. A legfrissebb reakciója - nem mond le, jól tette, hogy a botrány kirobbanásakor sem mondott le - szintén illik a képbe. Akinek volt pofája beadni egy ilyen doktori "munkát", annak ugyanúgy van képe húsz évvel később úgy értelmezni az egyetem szellemi szegénységi bizonyítványát, hogy az neki kedvez.

Semmi érdekem nem fűződik a poszt szerzőjének megvédéséhez, de azért a választók által "megszüntetett" párt egyik korifeusát nehéz a "Na, és?"-kategóriába besorolni. Az SZDSZ érdekes módon a hibái miatt halt el. Komikus, hogy azért, mert eredeti (kilencvenes évekbeli) szavazótábora elpártolt mellőle, amikor a párt végleg vállalhatatlanná vált (Kóka, Horváth Ágnes, Horn Gábor). Tragikomikus, hogy a Fidesz birkái most teli pofával védenek egy kiöregedett, haszontalan, gerinctelen karrieristát, mert az ő politikai ízlésük szerint a Vezér és pincsijei érinthetetlenek, érjen akármeddig is a gané.

debreceni.blog 2012.03.28. 14:44:24

„És amikor Viktor közölte vele: „Palikám, te vagy a kiválasztottam”, akkor nem gondolta, hogy ez azért jár egy kis rizikóval?”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1475_doktorsmitt_a_pali

BTW 2012.03.28. 14:45:31

Ejnye "adjunktus" úr! Nem kicsit szemérmetlenség ezt a témát éppen önnek felvetni? Vagy talán a kollektív amnéziára tetszik hagyatkozni?
Idézem:
"Fodor volt az a tanársegéd jó pár éve, akinek egyetemi dolgozószobája ajtaján Fodor Gábor adjunktus volt a névtáblán. El tudjuk képzelni, hogy ez a hiú, hazug majom feladja a miniszteri székét?! "
www.pecsiujsag.hu/belfold/fodor-gabor-egyelore-nem-adja-be-lemondasat/kommentek

Törzsanyag 2012.03.28. 14:45:43

Az írásodban feltűnő, de nem tekinthető szabálytalannak, hogy a cím megegyezik egy március 27-én megjelent magyar blog címével, azaz plágium:
torzsanyag.blog.hu/2012/03/27/a_kiraly_meztelen_3
de nem gond, mert már szabad! :)
Különben sem hívtam fel még a felkészülés idején a figyelmedet a szakszerű utalás hiányára, úgyhogy attól tartok, szakmai hibát vétettem. Ne haragudj.

Netuddki. 2012.03.28. 14:49:00

@Reckl_Amál: Oszt' mér' kéne rémüldözni? Ez is csak egy +lépés a fidesz elzavarása felé vezető úton. Aztán majd az út végén minden ellopott forintért felelni kell.
22 évet elqrtak az életemből és még sokaknak (amiben gabika is vastagon benne volt), ezért valakik egyszer felelni fognak. Na, az ő helyükben nem lennék...

town 2012.03.28. 14:49:16

@BTW:

"Fodor volt az a tanársegéd jó pár éve, akinek egyetemi dolgozószobája ajtaján Fodor Gábor adjunktus volt a névtáblán."

Ez volt az. Nem hittem volna, hogy Fodor ezután még megszólal drS. ügyben. Hát megszólalt. :-(

Holnap majd jön Újhelyi (aki diplomát hazudott magának) és elemzi a plágium ügyet?

szigorú58 2012.03.28. 15:02:52

@Blogger Géza: gejza gyerek, mi ebben a kisebb szépségpötty? Hogy ez a bolsi "anyagedény" a Tiétek, s nem a másik oldalé? Igaz, volt ott is, de most itt kifizetőbb nyalni, - akár a csonton túl is. Egyébként meg mi a különbség a két oldal "fazekas termékei" között? Ez az ország menthetetlen, mert itt valóban mindent büntetlenül meg lehet csinálni...

arlequin 2012.03.28. 15:07:53

gábor!

maradjunk annyiban, hogy ezt elbasztátok. igen, ti. légyszíves ne gyere okosságokkal és ferdítésekkel. ti vagytok az alapja annak, hogy most schmitt úr államelnök lehet.
egy szavatok nem lehet. pláne egy sólyom után, aki nem mert átmenni a határon.
szégyelljétek magatok. és magad, mielőtt még áttolnád a közös felelősséget a többiekre.
tönkretettétek a gyerekkoromat.
megbocsátom.

mellesleg az általad említett nemzet jelenleg nem létezik, a demokrácia pedig a legnagyobb hazugságok egyike. mintha nem tudnád...

téridő 2012.03.28. 15:12:27

FLASHMOB, ameddig aktuális (azaz, amíg a viktoriánus/feudális demokratorikus rendszer tegnappá nem válik)!
Van ehhez elég levegő a tüdőnkben?

Szent István elvtárs a gerinces, értékhű embereket kiirtatta, maradtak a besimulók, ugyanaz zajlott a török, osztrák, orosz uralom és az eredeti tőkefogyasztó szocializmus alatt is. Csak a jellemtelen, sündörgő, tolvaj, benyalni kész faj maradt meg a Kárpát medencében.

Kislányom, ha ember vagy, ha jellemes, becsületes vagy, más hazát találj magadnak.

papageno 2012.03.28. 15:15:09

"Ha a magyar társadalom elvesztette felháborodó-képességét, az számos előző kormány közös tevékenységének is köszönhető. De a folyamat visszafordítható."(?) Gábor! Én kérdőjelet tennék inkább a mondat végére! És erre, -rövid távon-, nemleges lenne a válaszom.
Az előttem szólók a közelmúltból hoztak elő példákat.
De ha visszább nézünk, és krónikásként Mikszáthot, Móriczot, Adyt fogadjuk el, belátható, hogy az ő korukban sem volt másként. Mire alapozza a hirtelen fordulat esélyét?

kaktusztea 2012.03.28. 15:15:11

Undorító, ami folyik jelenleg, az igaz, de egyetértek azokkal, akik szerint Fodor Gábornak jóóó nagy kussban kéne lennie. Ez a minimum. Nem kicsit hiteltelen, amikor egy volt (?) szdsz-es irkál erkölcsről.

2012.03.28. 15:18:52

schmitt után milyen erkölcstant fognak ezek taníttatni ?

Stabilo 2012.03.28. 15:30:47

Úgy látszik Schmitt Palinak két nagy bűne van, az egyik az, hogy nem kitűnő helyesírásból a másik az, hogy csalt a doktorijánál...
Hatalmas bűnök...Maga az erkölcsi fertő! Ugyan mi lesz ezzel a kis hazánkkal?
Sokkal jobban tette volna, ha inkább lopott volna ő is tőlünk, mondjuk egy jó kis közbeszerzési pályázaton, vagy ilyesmi, vagy adott volna el mélyen ár alatt állami ingatlanokat...akkor senki nem támadná. Sőt továbbmegyek, ebben az országban az nem is akkora szégyen mint ez, hogy azt mondja a magyar:
- Hű...ez csalt a doktorijánál, képzeld másolt!
- Ne már! Nem hiszem el. Ekkora szégyent. Hozzunk össze egy nagy tüntetést, mondassuk le. Mert ne már.

Pali bá! Inkább lopjon! Hülye magyarnak az kell! Na meg a Dopeman!

Ennyi.

town 2012.03.28. 15:34:58

Nincs dr.S. mentegetés. Annyi a kérés, hogy ne Fodor "adjunktus"úr törjön pálcát, akinek a főnöke a híres "Na és" úr volt.

dr.S. lemondásának, vagy le nem mondásának az lesz a hozadéka, hogy nagy sírás lesz még. Sokan meg fogják tudni, hogy papa-mama nem is dr.

parandroid 2012.03.28. 16:00:34

@Stabilo: nem érted, ugye?

rühellek itt élni. az ilyenek miatt pl.

CICMÓK 2012.03.28. 16:16:54

Hogy jön létre egy ilyen találkozó a vidi vip páholyában?
1. Viki szól mindenkinek, beszélni akarok veletek!
2. Viki szól mindenkinek, gyertek, jó meccs lesz !
3. Viki szól mindenkinek, én ott leszek!
4. Mindenki felhívja, Viki jössz a meccsre?
5. X felhívja Y-t, te a Viki ott lesz, nekünk is menni kell???
6. X felhívja Y-t, te a Viki ott lesz, nekünk is menni kell!!!
7. X felhívja Y-t, te téged is hívott a Viki?
Van még számtalan változat.
Az jut eszembe, hogy ez csak a Rákosi érában és a korai Kádár korban volt ugyanígy.
Akkor is, most is szörnyűnek tartottam!

papageno 2012.03.28. 16:22:41

Egyik nap Pestre utaztam, egy idősebb svájci házaspárral szemben ültem. Beszélgettünk. A férfi nézte a tájat és szóvá tette, hogy elhanyagolt a vidék, sok a szemét. Igaza volt. Ez jutott most eszembe, olvasva az egyik hozzászólásban, "elbasztátok". Nyilván a politikusokra, vagy azok egy részére célzott.
Biztos vagyok benne, hogy sem Orbán, sem Gyurcsány nem vitte ki éjszakánként a szemetet és törmeléket az út menti parkolókba, a töltések aljába és az erdőkbe. Nem ők, vagy a minisztereik építették úgy az utakat, hogy 2 - 3 év után tele vannak kátyúval és a parlagfüvet sem ők hagyják a napraforgó között nagyra nőni. Mi (is) elbasszuk nap, mint nap, szar munkával, megalkuvással, simlikkel, trükközésekkel.
Elbasszuk a lényegtelen dolgokon való parttalan vitákkal és mellette a fontos dolgok patópálos halogatásával. Elbasszuk kicsinyességgel, irigységgel,önzéssel és kivagyisággal, falak és kerítések építésével magunk köré. Elforgácsoljuk energiánk nagy részét az egymás elleni harcra, acsarkodásra, az alkotó munka helyett. Rágjuk az aktuális gumicsontokat, mint napjainkban az ügynökügy, meg schmittpali, korábban oltás, vagy nem és hasonlók.
De jó lenne, ha egy kormány lecserélése megoldás lenne bajainkra!

Netuddki. 2012.03.28. 16:22:47

@Stabilo: Nem akarok személyeskedni, de akkor is egy hülye fideszes pöcsfej vagy...

debreceni.blog 2012.03.28. 16:22:48

A legnagyobb hungaricum az, ahogyan egy ország önerőből képes ennyi kárt okozni saját magának.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1379_balsors_made_in_hungary

Netuddki. 2012.03.28. 16:29:02

@papageno: Majd akkor gyere ilyenekkel ha a kedves választott vezetőink megteremtették a törvényi hátteret egy nyugodt, élhető, mindenki számára egyenlő államnak. A törvények be lesznek tartatva.
Valóban nem mindegy mire lesz lecserélve ez a kormány. Ha megint olyanok kerülnek vezető pozícióba akik nem a közösség érdekében dolgoznak akkor megint nem fog változni semmi...

papageno 2012.03.28. 16:57:06

@kovi1970: Törvénnyel nem lehet mindent szabályozni! Gondolj például a tegnapi hírre, hogy valaki összeharácsolt egy csomó szürkemarhát és juhot, aztán most megtalálták őket teljesen lesoványodva, illetve már elhullva. Pedig van állatvédelmi törvény. De, amiből kiindultam, szemetet is tilos kidobálni.
Pont arra akartam rámutatni, hogy gondolkodásban kellene változnunk. Mindenki mellé nem lehet rendőrt állítani.
Minél több a törvény, annál nehezebb azokat betartatni.
Ami a mindenkori vezetőinket illeti: Egyrészt valóban a többség választja őket, persze az adott szűk és hitvány választékból. Másrészt viszont nem lehet mindent néhány száz vezetőtől várni. Kiegészítésül egy idézet ahhoz, amire gondolok:
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

bumburnyák 2012.03.28. 16:57:48

A sok relativzálónak, akik nem értik, mi a gond (leszámítva, hogy most nem Horn Gy.-ról, Medgyesi P.-ről, vagy Stumpf I.-ról van szó)

1992-ben az érvényes törvények szerint (1985-ös!) tilos volt más munkáját sajátként beadni akár doktori, akár diplomamunka volt. Legalább a fogalmazásnak önállónak kellett volna lennie. Ezt a törvényt (is) kijátszotta.
Ez a faszparaszt úgymond köztársasági elnök mindenkinek a diplomáját leértékelte! Aki ezt nem látja be, az nagyon sötét. Ez ugyanis a lényeg! Mind a magyarországi diplomások, egyetemi doktorok és egyéb doktorok, valamint külföldiek szemében a vizsgálat eredménye azt jelenti, hogy hivatalossá vált: mutyizással lehetett diplomát, doktori címet kapni! Nem mellékesen, sok országban az egyetemi doktori címet valódi PhD-nak ismerik (ismerték?) el. Ez tapasztalt. Ha meg kiderül az ország első(?) embere csalt, akkor, mindenki csalt. Ha meg még ki is derült, hogy tényleg csal, akkor mindenki szar szemét állat, kivéve, aki elkövette.
Én is ismerek számos olyan akadémikust, (nagyon)nagydoktort és PhD-vel rendelkezőt, akik mutyival szerezték a címüket. A legtöbbjüknek sok előnye is származott belőle. Addig nem zavaró annyira - legfeljebb én nem akarok a klubjukhoz tartozni -, amíg csendben vannak. Ha nagy pofával még büszkék is (ahogy scmitt pál), hogy csalással szerezték címüket, akkor pedig az ilyet le kell köpni, képletesen: megkövezni!
Az is nagyon zavaró, hogy az ún jogi doktorok is doktorok, mert csak. Mert a cím jár nekik, hogy képesek voltak elvégezni egy egyetemet. Leginkább akkor zavar, ha az egyetem elvégzésén kívül mást nem tettek tanulmányaik kiteljesítése érdekében (pl. politikusok). Az ő doktori címük eddig is kamu volt, de ez is tovább értékelődött lefelé. Ez nem tűnik fel?
A magam nevében, aki diplomás, (egyetemi) doktor - jobb helyeken PhD -, és mindezért képes volt hónapokon keresztül plusszmunkát végezni, nyelvet tanulni és dolgozni, kikérem magamnak, hogy egy ilyen sportoló fasz legyen az ország első embere! (most az egyéb sötét múltbeli dolgairól ne beszéljünk.)
Nem mellékesen, olimpiai bajnok is úgy lett, hogy alig vívott a csapatban (tartalék volt - bár azért az sem kis dolog!), ha egyáltalán, mert tartalék volt.

Behajtó70 2012.03.28. 17:01:59

Kedves Gábor!

Még emlékszem, amikor 91-ben a Fidesz egyik budapesti küldöttgyűlésén szavazati jogot nem kaptál, de hozzászólásit igen, és ekként irányítottál minket ilyen-olyan irányba.

Ahogy akkor, szavazati jogod most sincs. Mert arról önként lemondtál akkor, amikor először 94-ben kezdted el rendszerváltóként tolni az ellen szekerét, másodszor akkor, amikor ezt 2002-től kezdve is megtetted.

Fentiek közül a 94-es eset az ideillő.

Azért, mert akkor éppen az általad támogatott Horn Gyuláról derült ki, hogy pufajkás tömegbelövető személyről van szó.

És erre az, akit Te akkor is, és azóta is - júdáspénzért cserébe - támogattál, csak annyit mondott:

NA ÉS?!

----------------------------------------
Úgyhogy már megbocsáss kedves Gábor, de Neked pont nincs semmiféle alapod a fenti kritikával illetned bárkit is! Maximum magadat! De ez mára senkit nem érdekelne.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy helyes a Fidesz jelenlegi kommunikációja a plágium üggyel kapcsolatban, hanem csak azt, hogy Te senkit nem illethetsz NA ÉS ügyben kritikával!

Üdvözlettel,

...

sárospataki 2012.03.28. 17:02:42

Egyrészt: a "na és?" az Gyula volt, amikoris a cikk szerzője miniszter volt Gyula kormányában. Másrészt a legnagyobb hazugság után nem-lemondó pedig Ferenc volt, amikoris a cikk szerzője miniszter volt Ferenc kormányában. Így lett a cikk szerzőjéből erkölcs-csősz.

De ha a mutogatósdit elhagyjuk, ez az egész különösen szép lenyomata annak a kontraszelektált létnek, amely a legmélyebb reflexekig ivódott bele a magyarba. A szocializmus a kontraszelekció volt maga, különösen a vége, amikor már a látszatra is alig vigyáztak, és ezt az attitűdött termelte újra és újra az elmúlt húsz év, generációról generációra továbbadva ezt a féltudást. Amikor emberek nem költöznek 100 kilométerrel arrébb, mert ott nincsenek un. ismerőseik, és éhenhalnak majd emiatt, amikor a szociológus diákoknak azt tanítják, hogy a legtöbbet érő tőke a társadalmi, és nem a szakmai tudás, amikor a művészeti megítélés és ezen keresztül a siker alapja nem a piac, hanem a haverok száma, és még sorolhatnám, akkor miért csodálkozunk azon, hogy itt van egy ember, aki gyönyörűszép ívet húzott az elmúlt harminc éven keresztül, és most itt reprezentál minket, magába sürítve a butaságot, a kiváló helyezkedőképességet, a tehteségtelenséget és a kontraszelektáltságot?

Ezek vagyunk ugyanis. Pál tükröt tart elénk, elétek, lehet nyígni, de attól ez a kérdés nem fog megoldódni. Ez Magyarország versenyképtelenségének az oka, és nem a 80%-os hitel.

DurvaPisti 2012.03.28. 17:04:25

Újra egyet kell értenem Fodor Gáborral! EZ a válasz mindenre: Na és? Megtehetik és meg is teszik. Hamisítják a tényeket, emeddig lehet. Aztán, ha mégiscsak kénytelek leírni, hogy az ég kék, arra azt mondják, hogy a kék tulajdonkép nem más, mint a narancssárga egyik árnyalata. Folyamatosam hazúdhatnak, folyamatosan hamísíthatnak.
Ami megdöbbentő, hogy a párthívaknek EZ is megfelel. Ugyanis, azt nem tudom elképzelni, hogy a mostani támogatóik annyira mérhetettlenűl buta emberek lennének, hogy elhiszik azt a sok baromságot, és jónak tartják azt a sok sehova nem tartó és kártékony intézkedést, amit a Fidesz csinál. VAGY és ez talán még elképzelhető, várják a csodafegyvert, mint Hitler 45-ben és a tragikus szereplést az ahoz vezető szükséges útnak tartják, amin végigmennek a vezér után, bármi is történjen. Mindkét eset borzalmas és megérthetettlen.
Én megértem, ha valakinek elege van a "komcsikból meg a ballib meg a nemtudomilyen népnyúzókból", DE azért a gondolkodásból ne legyen már elegük! Nézzenek már körül és gondolkodjanak, hogy NEM mindenki, csak ők mennek szembe a forgalommal.
Én nem tudom, mit kéne tenni, de HA lenne egy hiteles ember, aki értelmes megoldásokat találna ebből a mostani kilátástalan helyzetből, biztos, hogy lenne megfelelő támogatottsága.

eloi 2012.03.28. 17:14:06

@eastern: Na ez az! Hol van az az erkölcsileg stabil viszonyítási pont, ahonnan/akik hitelesen bírálhatnának???
Biztosan nem azoknál, akik aktív részesei voltak a politikának az elmúlt 22 évben. És ugyanúgy megkötötték az alkukat egymással, az ördöggel... Meghozták a maguk kompromisszumait, és rá ment a gerincük, a lelkük.
Szerintem S.P. ügyében ez az erkölcsi pont nálunk van! A népnél, a civileknél! Akik nem alakítói, hanem elszenvedői vagyunk az ő politikájuknak. Az ő gerinctelenségüknek, az ő korruptságuknak.
S.P.-t és a többi gerinctelent nekünk kell számon kérni. (Nem véletlen, hogy a mindenkori kormányzatok/politikusok a civil szféra gyengítésében érdekeltek. A gyeplőn tartásában, pl. a rendkívül szűk források, politikai alapon való elosztásával, csöpögtetésével, a civilek jogainak és lehetőségeinek "féken tartásával"... És ebben is mind bűnös!)

bumburnyák 2012.03.28. 17:17:46

@Behajtó70: Nem tudom, feltűnt-e, hogy a posztoló nem Horn Gy.--ról vagy saját magáról írt!
Nem voltam HGy fan ,de nem azt monta, hogy "Na és?", hanem "Na és, hát tudták." Vagyis megválasztásakor az ország választóinak kb. fele ennek tudatában választotta meg őt és pártját! Naivitás lenne azt mondani, hogy pont a többi párt tagjai előtt ne lenne nyilvánvaló.
Miután relativizáltál, és ide ugyan nem illő, de megkérdezném Mi a helyzet Pozsgai I.-vel, Martonyi J.--vel, Stupmf I.-vel, schmitt pál, Boros mittoménkivel, stb.
Az akkori kb. 50 %-nak nem fájt a HGy, ahogy a mostani 52 %-nak sem fájt a fentiekben a teljesség igénye nélkül felsorolt igencsak gerinces és makulátlan egyed.
Arról már nem is beszélve, le kellene kattani arról, hogy 15 éve mi volt a Gábor véleménye. De még arról is, hogy mi volt 6 éve. Most ez, értsd meg, ha nehéz is. Neked mi volt a véleményed 15 éve, 6 éve, tavaly?

eloi 2012.03.28. 17:20:47

@DurvaPisti: Nem tetszik ez már senkinek. De nem a nép és nem a választók csináltak kuplerájt a Parlamentből!!! Nem mi tettük olyanná az országot, a közéletet, hogy a korrupcióról úgy beszélgetünk, mint bevett szokásról, tényről. Mintha ez lenne a normális. Miközben következmény semmi. És ez nem Fidesz meg kétharmad találmány! Ez a magyar pol. elit bevett, rendes, elfogadott működési rendje!
Gyurcsány elmondta, hogy hazudoztak, hamisítottak, hogy választást nyerjenek! Na és???
Lemondott? Lemondatták? D-209-et lemondatták? (Később igen, de nem ezért.)
Akkor miről beszélünk??? :-(

DurvaPisti 2012.03.28. 17:34:41

@eloi: Valakiknek mégis tetszik, hiszen vonulnak a "nem leszük gyarmat" tábla mögött sokezren. Vagy azok miért teszik, amit tesznek? Ha valaki elmegy egy kormányt támogató demonstrációra, biztosan tudja, hogy a komány melyik intézkedését netán tagját támogatja, nemde?

eloi 2012.03.28. 17:35:49

@sárospataki lány: Bizony így van. :-(
Már ott sejteni lehetett, hogy baj van ezzel a néppel, amikor a negyven évi nyígás után, hogy de rossz nekünk ebben a diktatúrában élni, a második szabad választáson visszaadták a hatalmat a korábbi diktatúrát üzemeltetőknek, a korábbi rendszer haszonélvezőinek, mások elnyomóinak.
Grátisz, az elvileg szabad elvűek és "anti-kommunisták" (na, persze) is beálltak a csapatukba és asszisztáltak ehhez!
Már ekkor nyilvánvaló lett, hogy nincsenek itt elvek, meg gerinc, meg a nép mindenek fölötti szolgálata. Hanem csak egy bazi nagy húsosfazék van - amiben akkor még volt hús - és egy rakás éhes száj, akik meg akarják tömni jól magukat. Csak a párt és az egyéni érdek van. Minden más csak púder.
Itt tartunk. Ezzel ide tudtunk eljutni.
Nyilván meg is érdemeljük, mert hagytuk, megszavaztuk, eltűrtük...

oregember nem venember (törölt) · http://receptekferfiaknak.blog.hu 2012.03.28. 17:45:15

hahhhhaaa,fodor gabor az erkolcsi pelda...
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

rotfl...

gaborom,megnevettettel...
gratula...

eloi 2012.03.28. 17:50:00

@DurvaPisti: S.P. plágium ügye, meg egy teljesen más ügy összemosása nem vezet sehová.
Sokakat felháborított, ahogyan az EU/IMF kezel minket. A vonulások ezért voltak. Tényleg kettős ott is a mérce. Tényleg rászálltak Magyarországra, mert elég jelentéktelen ahhoz, hogy boxzsákként lehessen használni, visszaütni úgyis csak verbálisan tud...
Sokan vannak, akik nem tudják szétválasztani, amikor egy magyar diplomatát leckéztetnek attól, hogy ő ott nem magánemberként van jelen, hanem a mi képviselőnkként, tehát, ha parasztok vele, akkor az országot is ennyibe nézik.
Tudom, baloldalon megy ez a - valóságban nem létező - különbségtétel, hogy valójában pl. nem Navracsicsot szopatták, hozták kellemetlen helyzetbe, hanem az országot.
Ha ezt Merkel asszonnyal teszik - pl. hogy égetik azzal, hogy négyszemközt másként fogalmazott, mint egy hivatalos megnyilatkozásban - akkor a németek, politikai oldaltól függetlenül, ezt nem nyelnék úgy le, mint itt az ország fele. Mert Merkel, hivatalos minőségében nem Merkel, hanem Németország Kancellárja!
Persze a németeknek van gerincük. És nemzeti önérzetük. Itthon nincs mindenkinek. Nem véletlenül csesztek ki velünk mindig, nem véletlenül minket daraboltak akkor is, amikor a Habsburgok indítottak háborút. És még Ausztriának is adtak belőlünk egy darabot! Mert megtehették!!!

DurvaPisti 2012.03.28. 18:05:02

@eloi: Nem értek veled egyet, de értem, amit mondasz. Nem én mosom össze, hanem a Fidesz. Hiszen minden egyes rájuk nézve negatív vagy őket bíráló megnyilvánulást azonnal az őket ért "brutális" és tekintély romboló támadásnak tekintenek. Ha őket megtámadják, mint az baszulut igazság egyedüli letéteményeseit akkor védekezniük kell, méghozzá minden eszközzel.
Tegyük hozzá, nem csak a Magyar diplomatáknak van részük leckéztetésben. Spanyolok, Olaszok, Portugálok, Írek, Görögök sőt, Franciák és Németek is kapnak rendesen. Nézz utána mennyi kötelességszegési eljárás van folyamatban.
Természetesen mondhatjuk, hogy a Bankok és az IMF lobbistái ránk uszították az EU teljes intézményrendszerét. De ez attól még nem feltétlen lessz igaz. DE, mégha igaz is, akkor sem lehet hamisítani a híreket, manipulálni a tényeket és ezzel felvenni a harcot. Az, hogy vonulnak (szerinted felháborodásból, mert méltánytalannak érzik, hogy box-zsáknak használják az országot) az nem tesz mást, MINT megerősíti őket, hogy amit tesznek, azt jól teszik, az eljárásaik (amik NAGGYON DURVÁK) azok rendben vannak, ez kell a népnek.
EBBŐL a pozicióból egy ilyen Plágium-ügy eltusolása lóturó. Ennél sokkal durvább dolgokat is lenyomtak már az emberek torkán. Az összemosás tehát szerintem sem jó, de tény, hogy ez már megtörtént.
És persze lehet, hogy teljesen hibás a hozzállásom és paranoid lettem. :)

sárospataki 2012.03.28. 18:05:15

@eloi: ez maximum következmény, hogy kire szavaz ki. A mindennapokkal van a baj.

eloi 2012.03.28. 18:10:21

@bumburnyák: Azért nem kellenek itt a nagy szavak, hogy pl. "mindenki diplomáját leértékelte"..
Frászt. Aki normális, az pontosan tudja, hogy Kovács Pistikének akkor és most is rendesen meg kellett csinálnia a vizsgáit és a szakdoliját!
Mert egy "mezei" egyetemi/főiskolai diák nincs abban a helyzetben, hogy korábbi/akkori/leendő beosztottai a bírálók, meg a haveri, kapcsolati kör, meg ....
Tehát a helyzetével csak az tud visszaélni, akinek olyan a helyzete! Aki része(se) ugyanannak a hálónak, ugyanannak a korrumpált/korrumpálható/egzisztenciálisan megvesztegethető vagy megfélemlíthető körnek. Lásd SOTE bíráló bizottság 2012. Ez 1992-ben sem volt másképp. Akkor is nagyjából ez a korrupt, semmirekellő banda volt felváltva pozícióban.
Pali nyilván szólt, hogy kell a Dr., holnap átküldök egy anyagot Mariskával, nyomjátok már át. Egy hónap elég lesz. Ja, és persze summa cum laude legyen, mert más méltóságon aluli lenne, meg egyébként is, ha már választhatok...
Kilóra meg bőven meg van! 215 oldal, 60 kötelező helyett! 150 oldal fölött már simán jó egy SCL-re!
És ennyi. Abszurdisztánban, egy pártokráciában, (amivé tették az országunkat!) amiben élünk, mindennapos eset.
De nem a diákoknak!

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.03.28. 18:16:24

Hogy is van ez Gábor? Amikor dr. Medgyessy Péter miniszterelnök azt nyilatkozta egy alkalommal, hogy az SZDSZ teli van korrupciós ügyekkel, seperc alatt repült a miniszterelnöki székből. Nem gondolod, hogy ez anno nagyon rossz lépés volt? Ehhez képest paja bá plágium doktorija semmiség és semmiség mindahhoz a mocsokhoz képest is, ami az MSZP - SZDSZ kormányzáshoz köthető. Nos, nem csak paja bának, de a kormánynak is mennie kellene, s azt vélem, jót tenne az országnak, ha tucatnyi évig MDF, SZDSZ, MSZP, Fidesz - MPP, MIÉP, FKGP képviselő az Országházba csakis látogatójeggyel léphetne be! Ez rád is vonatkozik Gábor!

Patreides · patreides.blog.hu 2012.03.28. 18:21:14

Valamit azért nem kellene elfelejteni. Horn Gyulát és Medgyessy Pétert a múltjuk ismeretében választották meg az emberek. (Igen, Medgyessy még a választás előtt lenyilatkozta azt egy országos napilapban, hogy bizony, ő jelentett a III/II-nek a nemzetközi pénzügyi körökkel folytatott tárgyalásokról.)
Schmitt Pál csalással szerzett doktori címe viszont egyrészt nem volt téma a megválasztása előtt, másrészt meg nem is a nép választotta meg, hanem végső soron OV.
Apró különbségek, nem igaz?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.03.28. 18:24:29

Azért nagyszerű ez a kormány!

Nem csak a forintot sikerült leértékelniük, hanem a diplomát is.

Fasza!

eloi 2012.03.28. 18:24:57

@DurvaPisti: Én is értelek. Csak nem a Fidesz, hanem az emberek oldaláról néztem. Persze, a Fidesz felhasználja, meg úgy érti, ahogy. De a jó szándékú embernek/vonulónak nem ez a motivációja, hanem, mert tényleg önérzetében érzi megsértve, megtámadva magát és az országot. Ezt a kormány nagyon jól felhasználja, mert az ország védelmezőjének szerepében tud látszódni.
De amit az EU-ban sem értenek, nem is érdekli őket, az a "néplélek". Amely nálunk rettenetesen sérült, mindenek előtt a trianoni trauma óta. Sebzett nép vagyunk, akikkel - valljuk be - jól kicsesztek, csak mert úgy tetszett nekik, mert megtehették (főleg a szokásos belső megosztottságunk miatt). Miközben elvetették az örök ellenségeskedés magvait minden szomszédunkkal, és itt hagytak minket a szarkupac közepén, ellenségekkel körülvéve.
Ezt a traumát nem tudtuk feldolgozni, és nem is nagyon segítettek ebben. Tehát, amikor azt látjuk, hogy megint ránk szálltak, baszogatnak, (miközben ugyanazért másokat meg nem), meg olyan hangot és stílust engednek meg magunknak, amilyet, akkor a sebek feltépődnek. Azt is rohadt ellenségnek látjuk, aki - talán? - segíteni akar, de nem jól. Nem jó hangnemben. Persze a politika nem a lélektanról szól, hanem a kőkemény érdekekről. Tesznek rá, hogy hogyan éljük meg a dolgokat, csak táncoljunk úgy, ahogy kell.
Csak, hogy a szavazatnál lesz a lélektannak szerepe! Nem véletlenül csökken erősen az EU iránti szimpátia és nő az EU szkeptikusok támogatottsága. Igen kontraproduktív tud lenni, ha az érzékenységeket lesajnálják!

Patreides · patreides.blog.hu 2012.03.28. 18:30:36

Amikor dr. Medgyessy Péter miniszterelnök azt nyilatkozta egy alkalommal, hogy az SZDSZ teli van korrupciós ügyekkel, akkor én azt kérdeztem a televízió előtt, hogy ember, akkor miért nem tettél és teszel valamit? Ami állampolgári kötelességed lenne. valami olyat.
Mert a száját jártatni és hülyeségeket beszélni minden ember tud. És sokan élnek is ezzel a képességükkel.
De egy miniszterelnöktől azért az ember mégis csak várna valami többet.
Mondjuk valami olyat, hogy nem csinál a szájából s***get.
Ha valaki tud valami bűntényről, akkor kötelessége feljelentést tenni a megfelelő helyen.
Ha nem teszi, ő maga is bűnöző.
Ha meg csak politikai előnyszerzés miatt jártatja a száját, és járat le másokat, akkor egy erkölcsi hulla.

Az igazi Svarc Enegger · https://www.youtube.com/watch?v=Ik9qunsZZtY&index=21&list=RDJVoyWQSNr8I 2012.03.28. 18:37:27

Te is benne vagy ebben Gábor, nem véletlenül történt így a dolog. 10 évet húztál le a kormányban, végig értelmesen beszéltél és mégis ide jutottunk, mert nem vetted észre, hogy a pártodban rajtad kívül mindenki tolvaj gazember, tudatos hazudozó.

Hát most mit kezdjünk ezzel a felháborodásoddal, he? Még a legjobb esetben is, ha feltételezem, hogy makulátlan ember vagy, akkor is tökéletesen alkalmatlan a politizálásra naivságod, gyermetegséged, elvakultságod miatt. Le kellene vonnod a tanulságokat az elbaszott 20 évből, benne a saját 20 évi munkából, mielőtt újra embereket kezdesz elbolondítani.
Sajnállak.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.03.28. 18:42:17

@eloi: Én attól tartok, az EU-nak nincs szüksége lelki sérült kiskamaszokra. Vagy felnövünk, és úgy leszünk felelős felnőtt tagjai az EU-nak, vagy akár ki is léphetünk. Nagyon fognak majd sírni utánunk.
A hisztinkre egy idő után már senki sem lesz kíváncsi, és amit teszünk, azt magunkkal tesszük. Akkor is, ha mindig mást hibáztatunk érte.
Ha lenne egy megfelelő méretű különbejáratú Dr. Csernus-unk, aki még időben lekeverne egy hatásos baromi nagy pofont az egész beteg országnak,
az még talán segítene.
De ha magunk nem térünk észre, lúzer ország maradunk, és a kis szemétdombunkon a kiskakas politikai vezérek az "oszd meg és uralkodj" elvét alkalmazva, minket egymás ellen hergelve továbbra is szépen megélnek majd a nyakunkon.
Az EU meg majd jókat röhög rajtunk, szerencsétlen önsorsrontó balkáni tahókon.

miro1 2012.03.28. 18:52:17

@kolbászoszsömle: A diplomát 1992-ben adták. Göncz után meg leértékelésről beszélni felettébb furcsa!

Mitzimackó 2012.03.28. 19:04:34

legalizálták a lopást. ha én úgy vélem, hogy valami az enyém, elvehetem. ha nem érnek tetten, utólag mondhatom: azt hittem, az enyém, és jogosan cselekedtem. ezt mondta ki a bizottság. az a vétkes, aki nem vette észre, aki nem ért tetten.

eloi 2012.03.28. 19:15:40

@Patreides: Medgyessy tudta miről beszél! Nem blöffölt, meg nem politikai előnyt (?) akart ezzel szerezni. Épp csak kimondta azt, amit nem szabad lett volna kimondani! Megtörte a hallgatás törvényét. Felrúgta az alkukat, megsértette a status quo-t.
A paraván mögött szemérmetlenül folyó szabad rablásra vetett egy fénycsóvát.
Örülhet, hogy nem lelőtték, csak politikailag csinálták ki.

2012.03.28. 19:16:18

Persze, monnyon le, de azért őszintén: ki gondolta, hogy SP képes bármilyen tudományos teljesítményre? Köztudott, hogy a sportoló-doktorok 99%-a haveri alapon kapott diplomát, szóval nekem nincsenek álmatlan éjszakáim a döbbenettől. Göncz Árpád után itt a második méltatlan, pártkatona elnökünk.

Más: azért jó, hogy elkezdtek blogolni a hatalomból kiesett ballibek, legalább látják, hogy tényleg teljesen hiteltelenekké váltak. Itt is a kommentek fele FG múltjával foglalkozik, szóval neki is leeshet, hogy ideje leszámolni a politikusi-véleményformálói jövő délibábjával. Sajnos Gábor, vannak Nálad sokkal okosabb és sokkal tisztességesebb emberek, akiknek a véleménye tényleg számít.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.03.28. 19:18:28

@eloi: Amíg ilyen pártfinanszírozási szabályok vannak Magyarországon, addig ez az egész csak egy nagy vicc.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.28. 19:18:44

Talpra magyar, itt az idő...az orbáni diktatúra megbukott. Tegyél meg mindent, hogy elkergessük őket, nem ezt a bandát érdemeljük!

Készülj az előrehozott választásokra!
Isten segítsd az Orbán -Gyurcsány-Schmitt nélküli hazát!

eloi 2012.03.28. 19:20:22

@Patreides: Mondjuk él egy olyan téveszme is az emberekben, hogy az EU szabad és EGYENJOGÚ, egyenlők és egyenlő méltóságúak KÖZÖSSÉGE. És nem egy újabb erőcentrum FÖLÖTTÜNK!
Meg, hogy kölcsönös tisztelet, meg udvarias hangnem...

Patreides · patreides.blog.hu 2012.03.28. 19:23:08

@nemorino: Göncz Árpád NEM pártkatona elnök volt.
Ő nem egy senki volt, aki behízelegte-benyalta magát egy politikai erőhöz, és ezért pozíciót kapott. Ő egy párt meghatározó alapító személyisége volt, szilárd erkölcsi és politikai elvekkel, meggyőződéssel.
Nem ő szolgálta ki egy párt érdekeit, hanem a saját meggyőződésével ő is nagymértékben határozta meg a párt politikáját. Ő csinálta a pártot, nem az csinálta őt.
Akkor még volt ilyen.

oh no 2012.03.28. 19:25:44

Ott a nemzettest a kezében, avagy mit üzen S. Pál a magyarnak:

kopaszcenzor.blogspot.com/2012/03/eszt-negtek.html

kzoltana 2012.03.28. 19:26:30

Nem csak SP lopott, hanem tőle is loptak. Például a Fidesz alelnöke:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1626_schmitt_paltol_lopott_kosa_lajos
Így megy ez a plagizálók pártjában.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.03.28. 19:29:27

@eloi: "Meg, hogy kölcsönös tisztelet, meg udvarias hangnem... "

Amit OV megenged magának az EU-val, és annak képviselőivel szemben, az párját ritkítja.
Durván provokáló, és ennek meg is vannak a következményei.
Ilyen viselkedésért anno bárkit kigolyóztak egy jobb klubból.
Az úriember úriember módjára viselkedik, és megtartja a klub szabályait, aminek a tagja kíván lenni.
Ha pedig nem ezt teszi, esetleg megveszett, akkor nem szabad csodálkoznia, ha először furcsán néznek rá, utána finoman, majd egyre erőteljesebben figyelmeztetik, végül esetleg kivezetik a klub helyiségeiből.

eloi 2012.03.28. 19:29:28

@Patreides: Nem Árpi bá' ügynökmúltjára utaltak?
Mert persze neki is vannak szép eredményei, tett le az asztalra valamit. De ugyanígy S.P. is, hisz olimpiai bajnok volt. Meg Szabó István filmrendező is. És még sokan mások...
Ebben az értelmezési térben nem a politikán kívüli eredmények a kérdésesek. Hanem az, hogy minek állnak oda politizálni, meg pláne állami méltóságnak lenni, ha nem éppen makula nélkül valók? Akár ez, akár amaz?!

2012.03.28. 19:39:17

@Patreides: Göncz egy genlemen agreement révén lett közt. elnök 1990-ben. Mégis az Antall-kormány alatt a kormánnyal szemben mutatott magatartása gyalázatos volt. A Horn-éra alatt pedig ugyanolyan aláíróelnökké vált, mint most SP. Az Alkotmánybíróság alig győzte visszadobálni a törvényeket, amit GÁ minden józan érv ellenére jóváhagyott.

Számomra igazán mindegy, hogy ő csinálta az Szdsz-t, vagy fordítva, a tény az, hogy elfogultan, pártérdekek mellett határozta meg az álláspontját. Ettől még lehetett elbűvölő öregúr, ahogy az egyik munkatársam emlékszik vissza rá a régi időkben történt személyes találkozásból. Köztársasági elnökként szerintem Sólyom László kimagaslóan a legjobb volt, Mádl Ferenc pedig egy elfogadható szintet hozott. A többi elégtelen.

eloi 2012.03.28. 19:40:18

@Patreides: Mosdó és törölköző. Avagy ki ütött előbb?
Ha tegyük fel OV prosztó, azzal legalizálja az EU képviselők prosztóságát??? Hát ottan "nyugaton" nem magasabb a színvonal???
No meg nézve pl. a strasburgi "vitát", hát ott pl. egy nagyon udvarias, a kemény baszogatás ellenére is higgadtnak maradó magyar miniszterelnök nézett szembe egy rakás félretájékoztatott, érzelemtől elvakultan ordítozó eszementtel. Erről videók vannak.
Miről is beszélünk? Ja, hogy itthon, a saját pártrendezvényén "salleres" poént engedett el? Hűha. Ez ugyanaz a szint lenne? Ugyanaz a súlya?

A magyar miniszterelnöknek, még ha politikai vitájuk is van vele, ne hamuzzanak már a szájába, vagy ne hozassanak vele vazelint!
(Ja, és egy TAGORSZÁG kormányának politikájával lehet vitatkozni, de hogyan lehet ezért az adott népet megbüntetni???!!! És ki dönti el, hogy kinek van igaza??? És ki dönti el, hogy mi a demokrácia? Miközben szinte mindegyik országban kicsit más. Az athéni is az volt, a 80% rabszolgával együtt...)

Hajdú Peter 2012.03.28. 19:53:24

Nem kell ezen tovabb csamcsogni. Ez az ugy csak az mszp nevu bunszervezet 32. tamadasa Magyarorszag ellen. Ezt a hazugsagukat is cafoltak, mint osszes tobbit. Kesz az ugynek vege. Az mszp megint magat szopatta.

Blogger Géza 2012.03.28. 20:23:22

@szigorú58: Azért fegyverrel beállnia forradalmat leverő erők mögé tan nem egy súlycsoportban van azzal, hogy valaki a munkája irodalomjegyzékben szereplő munkákból a kelleténél többet idéz, és hatalmas szellemi nóvumok helyett egyszerűen összeollóz, aktualizál, felsorol stb., hogy elmondhassa magáról, hogy "dr". Hiú és nem túl okos ember, látszik is rajta, ennyi.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.03.28. 20:38:42

"beivódik, evődik
velődig;
eszmélnél, de eszme
csak övé jut eszedbe,

néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad,
el nem tiportad;
s így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál,
...
...
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;"

tRudy 2012.04.03. 10:20:27

Mi ennél jobb helyen élünk!

"-Holnaptól kezdve viszont azt tudom mondani bármelyik diákomnak: érdemes tanulnod, érdemes tisztességesnek lenned, mert látod, belőled is lehet egy nap amerikai elnök.”-"

Itt nem kell tanulnod, pláne nem kell tisztességesnek lenned, mégis lehetsz elnök!
Ráadásul még sajnálni is fognak ha lebuksz, hiszen biztosan meg tudtad volna írni jobban is, ha akarod...

Durendal 2012.04.03. 16:51:10

offtopic:

Egy egyetemi kutatáshoz szeretném a segítséged kérni, az alábbi linken található kérdőívet kellene minél több embernek kitöltenie

varjak-varosa.hu/public/kutatas.php

A kutatás célja a Magyarországon fellelhető politikai irányzatok és hozzájuk kapcsolódó gondolatok felmérése, a részvétel természetesen anonim.

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.04.04. 05:45:36

"Adjunktus" efftáls, hirtelen de érzékeny lett a témában, csak nem tanult a saját hibájából?

atila68 (törölt) 2012.04.04. 14:09:10

Tisztelt Tanársegéd Úr!

Önnek pont annyi alapja van bármit is számonkérni, mint Gyurcsány Ferencnek.
vissza az oldal tetejére
süti beállítások módosítása